Név: Minea con Codorra
Kor: 19 év
Nem: Nõ
Faj: Ember
Kaszt: Della papnõ
Elõtörténet:
Erion csodálatos. Az élet éjszaka sem áll meg, olyan akár egy nyüzsgõ méhkas, s népe oly sokszínû, akár a dzsadok drága kelméi. A város már évszázadok óta nem látott háborút, katonái az utakat õrzik, s a más városokba vezetõ térkapukat. Nem is tudják már, milyen a szenvedés, s küzdeni az életükért, családjukért, becsületükért. A kereskedõk városa ez, akik gazdagok és kövérek, akárcsak isteneik, kiknek bõséggel áldoznak, még azoknak is, kiket nem ismernek, mert a biztonság a legjobb. S bár az égbolt mindenütt más, s örökké változik, látványa mégis összeszorítja jéggé dermedt szívemet, hisz a csillagok visszaidézik emlékeimet.
Olyan helyen láttam meg a napvilágot, mely talán a világ keserûségét hordozza magában, hogy máshol az emberek boldogabban élhessenek. Gorvik szürke égboltja alatt nem terem meg semmi, ami jó célt szolgálna, átkozott földje, mióta Amanovik lábával illette.
Anyám, azt mondják, nemesasszony volt, ám férjét nem tartotta annyira nemesnek, hogy hitvesi ágyukat be ne szennyezze. Mikor ez kiderült, nemessége porba hullt fejével együtt. Öcsém, bár még tudatlan gyermek volt, negyedvérig a tündék nemzetségének jegyeit hordozta magán, s szégyenfolt volt a család becsületén… Van egy dögkút házunk hátsó udvarán. Kislányként sokszor jártam oda, hogy virágokkal hintsem tátongó mélységét, mégha a bûz összeszorította is gyomromat. Számomra nem volt szégyenfolt…
Tíz évig éltem atyám házában, amíg úgy nem gondolta, hasznos lehetek számára. Családjaink barátságát megpecsételendõ, hozzáadott egy jómódú pap suhanc korú fiához, ki abban lelte kedvét, ha lopva cselédlányok szoknyája alá leshetett. Mivel akkoriban még korántsem teljesedett ki nõi mivoltom, s jobban hasonlítottam egy tüdõbeteg kisfiúra, mint a lányokra, így nem igazán törõdött velem. Néhány évvel késõbb, saját büszkeségének áldozata lett, mikor részegen párbajra kelt egy semmitmondó parasztlány kedvéért. Belefulladt a saját vérébe és a mocsokba, melyben egész életét leélte.
Gyászoló özvegy lettem, alig tizennégy évesen, ám ez sem tarthatott sokáig. A már korosodó pap úgy látta, szégyen lenne, ha ily ifjan magamra maradnék, így gyermeke utódjaként önmagát jelölte meg férjemül. Úgy éreztem, életem folyama megakadt, s medre oly száraz, akár a széna, melyet a lovak elé vetnek táplálék gyanánt. Szívem gyûszûnyi méretûre zsugorodott, s sorosom elviseléséhez csupán a könyvtár fóliánsai nyújtottak segítõ kezet.
Ám végül a szerencse napja is felvirradt számomra, hisz újdonsült hitvesem külhonba kényszerült zûrös ügyei intézése végett. Úgy döntött, magával visz, hogy rajtam legeltethesse tekintetét, s unalmas óráiban majd kedvét tölthesse velem.
Erion csodás város… Valóban, utam az elsõ óvatlan pillanatban az egyik jó szándékú isten szentélyébe vezetett. Menedékért. Szívemet Della szolgálatába állítottam, s hálám örökké tart majd…
Kinézet:
Középmagas, törékeny testalkatú fiatal nõ. Mindezek ellenére az élesebb tekintetûek számára felfedezhetõen szálkás izomzattal rendelkezik, melyet akrobatikus tánctudásának köszönhet. Tekintete élénk, mosolya cserfes, lággyá téve õseinek szigorú vonásait, melyet hullámos, hollófekete hajkorona keretez. Kreolos bõre olajos csillogású, nõies domborulatai ugyan kicsik, mégis szabályosak. Mozgása rugalmas és könnyed, akár egy macskáé, s tagjainak hajlékonysága olykor a kígyóéval vetekszik. Ruházatára nézve, általában a könnyed anyagú, egyenes szabású darabokat kedveli, a minta és a szín kevéssé vállal döntõ szerepet választásában. Szent szimbólumát leszámítva, melyet büszkén visel, nem túlzottan kedveli az ékszereket. Ha hord is valamit, csupán egy-egy jelentõs esemény, vagy az emlékek miatt teszi. Tánc közben nem visel semmit, teljesen mezítelen, hisz ezt nem tartja szemérmetlennek. S bár festékeket nem használ, tisztaságára kényes, ha teheti, naponta mosakszik, és amennyiben az adott városban fellelhetõ, szívesen veszi igénybe a fürdõházak szolgáltatásait.
Jellemrajz:
Amikor úgy érezte, üldözõi nem képesek lemondani róla, végsõ kétségbeesésében Della-hoz fohászkodott, rajta és Ranagol-on kívül más istent nem ismervén. Talán a véletlen, vagy a vakszerencse folytán az istennõ meghallotta hívó szavát, s elküldte érte angyalait, kik magukhoz vették, ezáltal tébolyt bocsátva elméjére. Azóta Minea szent meggyõzõdése, hogy testének érintetlenségét meg kell õriznie az istennõnek, s ezt az ígéretét semmilyen módon meg nem szegheti. Ha kell, akár élete árán is…
Mikor éppen nem homályosítja tekintetét az õrület, alapvetõen vidám természet, nem veti meg a jó bort, és az olykor gyermekies csínytevéseket. Származása ellenére cseppnyi hasonlatosság sem fedezhetõ fel benne õsei harci kedvébõl, ha dühös, inkább mágikus táncába öli mérgét, melyet istennõjétõl tanult, s ezáltal bánatot és félelmet csepegtet az õt körülvevõk szívébe.