/ Hart Al Arten /
* A dartonita lassan irányítgatva, hol kissé jobbra, hol balra húzva a kantárszárat baktat lován a faluban. A bámulókra egy röpke pillantást vet, de nem időzik rajtuk soká a tekintete. Egy lovaghoz méltón viselkedik, ki azt a benyomást akarja kelteni, megjelenésével, lehet hogy kelti is, hogy ő a „felsőbbrendű”. Midőn a fogadóhoz érnek, megállítja lovát, s először az épületet mustrálja végi „lomhán” szemeivel, majd „nagy végre”, mintha nem is hallotta volna addig a férfi szavait, Ranti fordítását, a fogadóst alaposan végigméri, majd miután tetőtől, talpig „megmustrálta”, annak szemeibe mélyeszti sajátjait, s biccent, üdvözlés képen. Pár pillanatnyi csend után, lassan, kimérten beszélni kezd.*
- Ranti, mond meg neki, hogy üdvözlöm, s azt is, hogy szívesen megkóstolnám ama nedűt! Nekünk meleg étkekre, szállásra valamint lovainknak abrakra lenne szüksége. * Szavai után leszáll a nyeregből, s miután kinyújtóztatta magát, a vért és a lovaglás által okozott gémberségét csökkentve. Ortemist a kocsma elé vezeti, s kiponyvázza azt egy oszlophoz, majd megvárja, még a fiú is követi példáját. Miután mindketten végeztek, a fogadó bejárata feli veszi az irányt. Azért agyában megfordul pár gondolat.*
<... Na, eddig semmi különös! Még a végén igaza lesz Rantinak, s a pénz itt is "felold" minden egyébb más gondolatot, ellenszenvet, úgy ahogy azt teszi Ynev más tájain is! Jót fog tenni a kis pihenés, a meleg étek, egy jó kupa vörös. Utánna meg nem ártana pár infót begyűjteni, az elkövetkezendő utunkkal kapcsolatosan!...>