Név: Kars
Kor: 21
Nem: Férfi
Faj: Ember
Kaszt: Harcos
Kars a hófödte Gianagi bércek árnyékában született, egy kis falucska egy kunyhójában.
Nevelőapja, Doveras a falu hivatalos vadásza volt, Anyja, Cliesse pedig a helyi kis fogadócska tulaja. Ők ketten jövedelmező üzletet hoztak létre: amit Doveras levadászik, azt Cliesse felszolgálja. A helyi szabónak szolgáltatták az állatok irháját, a csontokat pedig Cliesse faragta szabadidejében.
Doverasnak és Cliessenek azonban volt egy nagy bánatuk: nem született gyerekük.
Pedig sokszor próbálkoztak, mindhiába. (Doveras elkapott egy ritka betegséget, ami ezt megakadályozta).
Egy napon egy idegen érkezett a faluba. Kimerült volt, s sebesült. Tekintete gyanakodóan kutakodott valami után minden egyes percben.
Ellana különös szeszélyt űz néha a halandókkal – az idegen elesettsége, s ragadozómozgása nagyon vonzotta Cliesse-t. Az idegennek pedig Cliesse csábító nézése és mosolya, arcának finom íve, s apró figyelmességei.
Míg Doveras vadra lesett, az idegen szép lassan „elragadta” Cliesse-t.
A holdfény már az ágyban találta meg őket. Ahogyan maga Doveras is.
A nő döntött, s az idegen a hegyekbe menekült a bánat elől. Szerette a lányt.
Ám nem maradt mementó nélkül a pillanat. Kars megfogant.
Nevelkedése nem volt épp felhőtlen. Doveras tudta, hogy nem az övé a gyerek, s az egyre jellegzetesebb vonások – inkább ruganyos, mint erős testfelépítés, gesztusok és hasonlók – folyamatosan emlékeztették erre. A falusi gyerekek között nem sokáig maradt meg, inkább a magány vonzotta, vagy legalábbis nem olyan társaság, mint az övék.
Szeretett az Doverassal elmenni vadászni, mert vonzotta ez a rítus.
Jó megérzései és vadászösztöne jó vadásszá tette.
Ahogy a falusi táraság sem, úgy egy falusi lány sem vonzotta különösebben. Túl egyszerűnek gondolta őket.
Egy nap anyja szembesítette az igazsággal, s Kars elindult, hogy felkeresse az igazi apját.
Mivel jó vadász volt, hosszas keresés után ráakadt. Egy barlangban lévő kis helyiségben épp pipát faragott magának.
Kardot ragadott, de Kars megállította: - A fiad vagyok!
Elbeszélgettek, s végül az idegen gondjaiba vette a fiút. Megtanította a legfontosabbakra, s megtanította arra is, hogyan használjon fel mindent,ami a keze ügyébe kerülhet. Még a karddal is.
Kars minden nap meglátogatta az apját, vele valahogy jobban kijött, mint a falusiakkal.
Egy nap azonban ráakadtak azok, kik miatt idáig menekült.
Toroni fejvadászok.
Kars eltemette az apját, s elhagyta a falut, hogy új életet kezdjen. A gyász még él a szívében.
Mottója: Ne csak túlélj, légy te is ragadozó!
Kinézet: 175 cm magas, ruganyos testalkatú fickó. Nem törődik a külsőségekkel. Kék szemek, kissé koszos, barna haj, borostás arc. Ragadozómozgása, mindent elemző szeme elárulja, hogy „nagyvadról” van szó.
Ruházata a környezethez illő, szürkésfehér ill sötétszürke. Cipő, nadrág, öv, ing, mellény, csuklyás kabát, bőrből készült íjászkesztyű és kendő a nyakban.
Övén jobb oldalt tegez, bal oldalán rövidkar tokban. Egy tőre tokban, ami egy szíjjal a bal alkarjára van rögzítve, a másik tőre a jobb bokájára hasonlóképp.
Van egy farkas-szemfogakból készült nyaklánca.
Jellemrajz: odafigyel másokra, s nem rejti az érzelemvilágát, hisz a nagyvadak sem teszik.
Ami a szívén, az a száján, ám akad rá példa, hogy visszatartja mondandóját, főleg, ha ez sértő lenne másra. A vadászat izgalma és a rejtélyek azok, amik igazán izgalomba hozzák. Ragadozóként viselkedik, hisz annak hiszi magát. Kiáll az igazáért. Szeret a csillagfényben fürdőzve heverészni, s dudorászni.
A karakter Gianagban kezdene.