Név:Larrien
Faj:Wier
Kor:1168
Kaszt:Harcos
Jellem:Halál-Rend
A születésem éve Pyarron szerin 2533, pontosan 1168 éve járom a hatalmas Ynev földjét. Rengeteg helyen megfordultam már, de sehol sem találtam meg az életem. De kezdjük az elején…
Toron egy határ menti falujában születtem, egy ócska kis házban. Apámat nem ismertem soha, de nem is érdekelt. Egyszer kérdeztem felőle anyámtól, de csak annyit mondott:
-Az apád meghalt mielőtt megismerhettem volna nem hagyott rád semmit…
És amikor láttam, hogy a könnyek kezdek gyülekezni anyám szemében megértettem, nem kérdezek felőle többet. A szegény faluban volt egy ember aki messzi földről jött amit beszédstílusán és a bőre színéről lehetett megismerni,hogy nem ide való. Mint végül kiderült apám jó barátja volt és ő tanított a fegyverforgatásra. Remek harcos volt és megpróbálta nem csak a testemet hanem az elmémet is megedzeni. Egy igen furcsa harci stílust sajátítottam el ami az ellenfél pusztítására nem az elfogására volt alkalmas. A hirtelen helyváltások magas ugrások és hatalmas lendületű roncsoló hatású vágások jellemezték. Az első években még a fegyvert is alig tudtam megtartani, de amikor már kb. olyan 10 éves lehettem már könnyedén mentek a mozdulatok. Életem ezen szakaszán tanultam meg a kardforgatás alapjait.
Az első megrázkódtatás 16 éves koromban ért, amikor felébredt bennem a vérszomj. Amikor először ittam vért egy birkáé volt a nyírásánál felsértett bőr alól kicsorduló vér látványa megőrített és azon kaptam magam, hogy a birka el akar menekülni és vagy négy-öt deci vért kiszívtam belőle. Valószínűleg nem csak a mesterem látta ezt, de ő volt az, aki elmagyarázta miért is vágyom én ennyire a vérre. Bár az ő belátása szerint erről anyámmal kéne beszélnem, hiszen ezt a tulajdonságot tőle örököltem. Pár hét alatt sikerült uralmam alá hajtani a wier lét minden előnyét, nagyon élveztem. Ám amikor már azt hittem mindent tudok, amikor rajtaütöttek a falun. Egyszerű emberek voltak, akik nem embereket keresnek. Vámpírvadászok voltak apám úgynevezett munkatársai, kik apám félbehagyott munkáját akarták befejezni. A harcban nagy hasznát vettem a mesterem tudományának és a rosszul kiképzett harcosokat sikerült hárítani, és akiket nem öltünk meg elmenekültek. De egy ember egy fura alak nem menekült el, hanem harcolt tovább. A mester volt az aki kikényszerítette a harcot és mintha ismerték volna egymást, de ez nem akadályozta meg hogy a fejét vegye Lie-mesternek. Az, akit hatalmas harcosnak hittem most fej nélkül borul le a földre és élettelen testéből kiálló kard állítja meg a továbbgurulását. Teljesen lesápadtam és még föleszmélni sem volt időm, amikor az anyám a kezembe nyomott egy nagy pakkot és a falu leggyorsabb lovára rakott. A falu elhagyásakor még láttam, ahogy az anyám is a földre hull a nyílvessző hatására mi a torkát átszúrva a kezében állapodott meg. Mikor már elég távol voltam a falutól kétnapi lovaglás után leestem a lóról és elaludtam. Másnap, amikor fölébredtem az első dolgom volt, hogy megnézzem a pakkot amit az anyám adott halála előtt. Egy levél volt benne az apámtól, amiben elmagyarázta, hogy ő egy vámpívadász volt és anyámat meg kellett volna ölnie mivel a wierek közé tartozott. Ám ő beleszeretett és elvette feleségül. Mivel nem jelentett veszélyt anyám ezért a vadászok eltusolták az ügyet. Ám apám egyik ellensége kihasználva az alkalmat megszegte feljebbvalói parancsát és bár kirúgták voltak követői, akikkel megölte apámat. Bár sikerült elrejtenie minket anyámmal, és egy barátjára Lie-mesterre bíznia minket. De megtaláltak… Apám rám hagyta a kardját, ami ezüsttel volt bevonva és 3 ezüstkarót. A levél utasítása szerint el kellett mennem az északi szövetségbe ahol folytatják a kiképzésem és egy Frainn nevezetű elfet keressek meg. Amikor megérkeztem az egyik városba nem kellett keresnem meg talált. Egy fogadóba voltam, amikor mellé ült és megszólított. Még 50 kemény évig tartott a kiképzés amit kaptam. Mindent megtudtam a vámpírokról, még azt is mire szoktak gondolni, amikor végigmérnek egy embert. Amikor az első vámpíromat megöltem teljesen egyedül 500 éves lehettem, Frainn halálos sebet kapott és én is elvesztettem a bal kezemet. A haldoklása közben Larriennek nevezett, ami elfül annyit tesz: farkas vér. Ám a csata nagyon legyengített és sok-sok évtizedet töltöttem magányban visszavonultan a hegyekben. Amikor visszatértem megpróbáltam elvegyülten éltem a vámpírvadászok szervezetében, ahol kaptam egy műkezet, amit akkor vesztettem el mikor a legjobb barátomat. Most a következő vámpír, akinek a nyomában vagyok Erionban található.
Egy egyszerű hosszúkabátot hordok. A pótkezemról bárki megismerhet, mivel nem hajlik a könyöke és ez könnyen kiszúrható. Csak a feljebbvalóimnak engedelmeskedek, és mindig magamnál tartom a fegyvereimet, ami közül csakis a kardom látszik a család címerével.
„Minden célon túl ott vár a következő”