Chapter I

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Togar
Első fejezet: A belső ellenség
Helyszín: Reikland
Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. reggel
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

Az éjszaka meglepően nyugodtan telik, csak a szokásos erdőszéli zajok hallatszanak be, de az is eléggé halkan. Napkeltekor ébredtek mindannyian még egy óra van körülbelül az kocsi indulásáig. Ám odakintről eléggé hangos beszéd hallatszik, kinyitva az ajtót jobban beszűrődnek a hangok. Egy szigorú női hang veszekszik valakivel. Az okát hamarosan megpillantjátok. Az egyik kocsis fekszik az ajtó előtt és békésen hortyog, még jó tíz méterről is érezni a felőle áradó pálinkaszagot. Ekkor nyílik a folyosó ajtaja és a társa érkezik, még mielőtt becsukódna, látjátok odakint az egyik nő áll a három közül akik tegnap egy asztalnál ültek, és eléggé vöröslik a feje az idegességtől. A másik kocsis állapota sem túl biztató eléggé dülöngélve közlekedik, a kezében egy vödörrel, aminek a tartalmát hamarosan társára zúdítja, aki hangos káromkodással felriad majd bambán figyeli a környezetét.

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth Valahuir)

*A jóízű alvás után nagyot nyújtózik az elf és még jólesőt nyög is hozzá, majd oldalát vakargatva egy szál pantallóban, félmeztelenül kinéz az ajtaja elé, hogy mi ez a nagy kiabálás így reggel. Nem okoz nagy meglepetést, hogy a múlt esti affér folytatódik a kocsisok és az hölgyutasok között. Pontosabban egyenlőre egy piától alélt poroszlót oszt ki egy méregvörös asszonyszemély. Farnoth csak megcsóválja fejét, szája szegletében jókedvű mosoly játszik. Majd visszaindul összeszedelőzködni, de az ajtaját már nem csukja vissza teljesen, hogy hallja a fejleményeket. Ha elkészült a felszerelkezéssel és elpakolta cuccait elsétál az étkezőig, közben mindenkit megajándékoz egy kedélyes "Jóreggelt!"-tel. Az ivóba érve a pulthoz lép és leadja a kulcsát, miközben megpróbál valami reggelihez jutni.*

-Szépjóreggelt a háziaknak! Leadnám a kulcsomat és köszönöm a kényelmes derékaljat. Nagyon jót aludtam önöknél. Azt hiszem a reggeli még benne van az árban. Mondja mi finomat kapunk ma reggel?

*A kipihentség lerí róla és a jókedve sem lankadt a reggeli közjáték miatt, bár azért a felszín alatt elgondolkodik azon, hogy vajon hogyan tovább, ha ennyire kikészíttték magukat a kocsisaik.*

<Bár engem nem zavar, ha gyalogolni kell, de a tegnapi banditák után nem hinném, hogy a többiek is ilyen lazán fognák fel a dolgokat. No mindegy is. A lényeg, hogy legyen egy használható kocsihajtónk, a többit majd megoldjuk. Ahogy néztem a nyílpuskás atyafival megoldjuk ketten az út közbeni védelmet. A lovakat meg csak elhajtja majd valamelyikünk. >

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

Homlokráncolva néz a két kocsisra.
- Jólenne ha magukhoz térnének! Az lenne az egyetlen kötelességük, hogy idejében odaérjenek ahova kell.
Idegesen pakol össze : nem mindennap jön egy ilyen jó ajánlat, és semmi kedve lekésni róla. Főleg nem két tuskó paraszt miatt. Nagy dirrel-durral ül az asztalhoz, nem törődve, hogy ez milyen fényt vet rá. Ha valaki nagyon kérdőn bámul rá, csak ennyit mond:
-Most ne mondd, hogy nincs igazam. Mindenkinek megvan a saját kötelessége nekik csak ennyi volna. Csak ennyi.
A reggeli végeztével kimegy megnézni a kocsit, és a lovakat.

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

A kiabálás kiugrasztja az álmot a törpe szeméből, majd látva, hogy nem lerohanták a szobáját, csak a folyosó zeng valami nő hangjától, magában dünnyögve öltözni kezd.
Hamar magára rángatja a ruháit és összepakolja a felszerelését, majd kilép a folyosóra.
Egy pillanatra megtorpan, csak míg felméri a két kocsis igen másnapos állapotát, a várakozó asszonyságok pipacsvörös fejét.
Majd megrántja a vállát, és kikerülve a hánytatott sorsú kocsisokat lesétál a fogadó étkezdéjébe.

- Emberek…

Leül egy asztalhoz, lehetőleg olyanhoz, ahol már ül valamely csapattársa, és a fogadós felé integet.
- Egy bőséges adag reggelit, de gyorsan!

[Con Gosep Romuald]

Bodin

Nagy forgolodásba kezdek majd pár perc múlva kikecmergek az ágyból. Nagy ásítások közt elkezdek felöltözni majd összepakolni.. Kiérve a folyosora és látva mi történt csak vigyorgok. Majd lemegyek a földszintre. Lecuccolok társaim mellé, s a fogadósnak:

- Kérnék egy reggelit!

- Jó reggelt mindenkinek! - mondom a többieknek.

[Arnoil]

(Otto)

Legutolsónak sétálok le a szobámból, még éppen elkapom ahogy a képen loccsintott ember üldögél a földön. A nagy veszekedésből már csak a végét észlelem.

A fogadóshoz szólva kérek én is egy kiadós reggelit, majd letelepszem a társaim mellé.

- Szép jó reggelt mindenkinek. Mozgalmas reggelünk van mint látom...

< Jól esett a nyugodt alvás, csak kétszer riadtam fel végülis... Lehet nem lesz ilyen megint egy darabig. >

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Togar
Első fejezet: A belső ellenség
Helyszín: Reikland
Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. reggel
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

Nem törődve a közjátékkal mindannyian kivonultok a fogadórészbe, Farnoth vidámságára és köszöntő szavaira csak biccentés felel és olyan lesúlytó nézés, ha ölni lehetne vele már rég halott lenne legalábbis a nők részéről. A fogadós zavart csendben álldogál látszik nem nagyon tud mihez kezdeni a helyzettel, ám az újonnan érkezők köszöntéseit ő viszonozza.

-Foglaljanak helyet uraim, reggeli gyanánt, választható tojás, párolt zöldségek, cipó, sült szalonna, száraz szalámi, kolbász. Ha választottak ételt és italt kivisszük az asztalukhoz. Az ár természetesen benne van a tegnap kifizetett összegben.

A vele szemben lévő nagyobb asztalra mutat hogy ott foglaljatok helyet, miután mindenki leadta a rendelést, a tegnapi vendégek is elkezdenek szállíngózni kifelé, a három nő pedig egy sarki asztalnál foglal helyet és három kupa van előttük.Albrecht is nyugodtan veszi tudomásul a két kocsis láttán, gyalogolni biztos nem kell, mert nem késték le a járatot az más kérdés vajon mikor indul....

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*A derűs hangulatát nem tudja megtörni a sok rosszallás sem. A fogadós útmutatása alapján a közös asztalhoz ül és köszönti utitársait is.*

-Jó reggelt mindannyiuknak! Fogadós uram én egy adag szalonnás-kolbászos tojást kérnék kenyérrel, meg egy nagy kancsó friss vizet.

*Amíg a többiek is leadják a rendelést és megérkeik az étel a morgolódó Albrecht-hez fordul nyugodt mosollyal.*

-Ne aggódjon, majdcsak elindulunk. Lekésni nem fogjuk a munkát, mert vagy már rég elhappolták közelebbi hitsorosaink vagy megvárja azt a pár órácska késedelmünket.

*Hátradőlve bámészkodik közben, de a hozzá intézett szavakra figyel. Nem sérti meg egyik társát sem azzal, hogy másfelé fordulna, ha hozzá beszélnek. A három mérges asszonyságot látva csak biccent feléjük és kis üdvözlő intéssel egészséget kíván a kupáik tartalmához.*

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

Kissé enyhülnek a ráncai Farnoth szólása után.
- Nagyon remélem Jóuram! Nemtudom gondolkodott-e már azon, hogy mennyi mindent lehetne venni ennyi aranyból! Akár, akár nemis tudom egy jó lovat, sőt, többet is. Végre nem kellene koptatnom a lábaim. Így is néha éjjel arra ébredek, hogy az egész izmom görcsöl. Görcsöl bizony Jóuram! A kuruzslók meg semmit se tudnak kezdeni vele, csak a pénzt csalják ki az emberből.
Keserűen köp ki.
- Mind csak öszvérek vagyunk, amíg a jószerencse és a gazda úgykívánja húzzuk az igát, aztánmeg... eh, egyszer csak elkopik az élet. Nemde Jóuram? Túl rövid az élet ezen a lapos világon, ezek, ezek a semmirekellők pedig duhajkodással, töltik. Lehet, hogy nekik van igazuk, meglehet bizony.

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*Nyugodt msollyal fordul beszélgetőtársa felé és egy kicsit hanyagolja a paprikás asszonyságokon való derülést.*

-Őszintén szólva nem gondolkodtam rajta, hogy mit lehet venni a pénzen. A ló csak vonza a lózabáló dögöket. Végül ígyis-úgyis elfolyik és elpusztul minden evilági javunk. Akár tallérokban, akár élőhúsban vagy bármi másban mérjük, nemigaz Kedves Útitárs?

*Az elf szavai nem tükröznek gúnyt vagy más negatív zöngét. Lerí róla, hogy ő tényleg ilyen fatalisztikusan áll a dologhoz. Ez persze a legtöbb helyen már-már az őrültnek titulálás határait is súrolhatná, bár attól még távolabb van, legalábbis eddig nem adta jelét ön- és közveszélyes tetteknek. A folytonos izomfájdalmakat hallva kicsit több komolyságot mutat, bár a derű így sem tűnik el vonásairól.*

-Szerintem nem a gyaloglástól görcsölnek az izmai Uram. Volt egy hasonló panaszokkal küzdő alkalmi fegyvertársam. Ő is hasonlóra panaszkodott, de végül nálamnál tudósabb fők megállapították, hogy a túl sok probléma nyomasztotta annyira, hogy az izmai belesajdultak. Azt ajánlották neki, hogy vegye kevésbbé komolyan a világ dolgait és ne akarjon mindent egy nap alatt elintézni. Ha lassan jár tovább él az ember. Ha nem haragszik egy tanácsér' ne idegeskedjen annyit és meglássa jobban lesznek az izmai éjszakánként. ... A kocsisok meg buta népség. Legalábbis ezek a mieink. Ha annyira berugnak, hogy nem tudják összeszedni magukat csak elvesztegettek egy egész éjszakát az életükből az ittas-mámorér'. Ezért ne is gondoljon velük, inkább örüljünk ennek a csodás reggelnek és a békés pihenőnknek.

*Ismét hátradől és kicsit hintázik a széke hátsó lábain.*

[Con Gosep Romuald]

Bodin


Leülök az asztalhoz s várom míg az ételt ki nem hozzák. Addigis hallgatom mit filozófálnak a társaim....

- Úgyan csak szavak.... Mind itt rohadunk meg... Mindegy, hogy valaki élvezi az életet vagy erkölcsök szerint él. Ki dönti el mi a jó s mi nem, s hogy mit ér az élet... Lényeg, hogy másnap felkellj s te maradj az erősebb... Attól nem lesz jobb ha itt siránkoztok s filozófáltok, inkább együnk s menjünk már...

Bököm oda a két beszélgetőnek...

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

Csak vonogatja a vállát a tünde szavaira.
<Azt hiszi a bolond, hogy majd elmúlik a fájdalom, ha én úgy akarom.>
Elhessegeti a gondolatot, hisz érzi az elf szavaiban a jószándékot, de mégis... hogy lelki gond sanyargassa a húst? Ugyanmár, ilyet csak gyermeki képzelet szülhet.
Láthatóan nincsenek ínyére a törp szavai sem, már majdnem szól, aztán mégis meggondolja magát és nem felel. Csak ismét megvonja a vállát, és így folytatja:
- Az indulás nekem is ínyemre volna. De ez jelenleg nem tőlem függ.

//szerk. hogy miért írtam, hogy 'nekem se volna ínyemre' ?

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

A fogadós által kihozott reggelit jóízűen kebelezi befelé, mikor a két útitársa magasröptű beszélgetésbe kezd. Amire kénytelen nem nemodafigyelni, főleg, mikor az elf kifejti az álláspontját.

- Bah! A vagyon az vagyon! HA szorgalmasak vagyunk, akkor gyarapszik, és kész. – közli az álláspontját, majd egy elégedettet böffent a reggeli után.
- Én nem fogok karba tett kézzel várni a sültgalambra, az biztos! – teszi hozzá, majd felállva az asztaltól a fogadóshoz kacsázik.

- Hogyan lehet eljutni abba a flancos városba? – bök a hirdetmény felé, lévén, hogy tegnap este óta nem nagyon jegyezte meg a város nevét, és most idegesíti, hogy nem jut az eszébe. Olvasni meg nem tud, hogy megnézze a plakáton…

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Togar
Első fejezet: A belső ellenség
Helyszín: Reikland
Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. reggel
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

Megérkezik a reggeli, mindenkinek amit rendelt és a beszélgetés közben el is fogyasztjátok azt. A három nő leül az egyik asztalhoz és várakozó álláspontra helyezkedik. Közben a másik két vendég is felébred és kijöve a fogadóba csodálkozó pillantásokat eresztenek meg a nők felé. Majd ők is megreggeliznek. Egy jó óra telik el így mikor megjelenik a két kocsis. Mintha Torum-ot meghallották volna. Igaz kissé imbolyognak ugyan de határozott léptekkel mennek kifelé, közben az egyik hangosan megszólal.

-Hölgyeim és uraim a kocsi indulásra kész, öt perc múlva indulunk kérem mindenki hozza a csomagját.-mondja.

Majd a társát támogatva kimegy az ajtón, odakinn a lovászfiú már befogta a lovakat, valószínű a fogadós utasítására. A kocsisok állapotából ítélve nekik ez jó másfél órás munka lett volna, de így megkönnyebbülve veszik tudomásul csak hajtani kell a lovakat a következő állomásig.

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

-Csodás! - kissé jobbkedvre derül az indulás hallatán. Gyorsan összeszedi a holmikat, majd a kocsihoz siet, és közelebbről szemügyre veszi. Ha nem lesz elég ülőhely odabent valahogy fel kell kapaszkodnia a kocsira máshová. Ezt fontolgatja ő is. Persze semmi kedve nincs végigzötykölődni egy kellemetlen utat, de talán a tündevérrel felváltva trónolhatnak odafenn.
Ha talál helyet fent, akkor felmegy, és leül, leveszi a hátizsákját, és a kezébe veszi a nyílpuskáját. Szemmel láthatóan izgatottan várja az indulást.