Alapjában véve gondolom a többség valószínűleg már találkozott a felsorolásban lévőkkel (bár megmondom őszintén, hogy engem meglepett nem is egy), de azért mégiscsak fura így együtt látni.
Az az egy baj a semmittevéssel, hogy sose tudod, mikor végeztél. "A hajók kifejezetten úgy lógtak az égen, ahogy például a téglák sohasem."
Harmincegynehány éves fejjel az ember azt gondolhatná: már van tartása, és semmilyen dolog nem tudja őt kizökkenteni, kihozni a sodrából!
Erre tessék: két napja megszületett a kislányom Flóra; és ahogy a szülésznő a karomba adta, egyből elfelejtettem beszélni; a továbbiakban csak gügyögő hangok és max. két szótagból álló szavak jöttek elő a torkomból...
Nemigen tudok mást leírni - most vagy oldalak telnének meg az élményeimmel (pedig nem ez az első emberszületés, amit látok...); vagy csendben maradok - a megilletődöttségtől.
Ez egy igazi csoda - mindenkinek ki kell próbálni!
E sorok pedig azoknak szólnak, akik fogékonyak lévén az ilyesmire, most velem örülnek - örüljünk együtt!
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
Gratula a babához! Nekem nincsenek ilyen tapasztalataim - babamentes légkörben élek -, és egyelőre távol áll tőlem a gyerekvállalás, így kicsit félszegen írom, se értelemmel se érzelemmel nem tudom még felfogni az újszülött okozta örömet. Ez nekem olyan, aki még nem élte meg, el se tudja képzelni, milyen lehet
Gratulálok! S fejet hajtok, mert egy gyermek felnevelése igencsak szép és komoly feladat. (Az én hátterem is hasonló, mint az előttem felszólalóké, így ez az öröm még előttem áll )