Név: Horin Liatas
Kor: 123 év (embernek úgy 22)
Nem: férfi
Faj: elf
Kaszt: Bárd a Karvalyfattyaktól
Kezdő helyszín: Damak
Kinézet
Egy fiatal, erős arcvonásokkal rendelkező elf. Tekintete nyugalmat sugároz szinte semmi mást ezen kívül. Derekáig érő, egyenes haja ezüst színben csillog, mélykék szemében értelem fészkel. Járása lassú, léptei aprók. Egy fekete inget visel, fekete nadrággal. Fölé egy bordó mellényt vesz hűvösebb időkben, csuklyás köpenyét mindig magán hordja. A legtöbbször hosszú íja és tegeze a hátán függ.
Jellem-Rend
1.Jellegzetes szokás: Néha, ha gondolkodásra van szüksége, vagy valami nyomja a lelkét, napokra képes elvonulni, és merengeni.
2.Kiváló a bárdmágiában: az életének alapja, jelenleg az egyik legfontosabb dolog az életében, tehát kiválóan kell ismernie.
3.Gyenge: nem szeret odafigyelni a neki érdektelen beszélgetésekre, de oda tud, ha nagyon fontos, hogy ne utáltassa meg magáta jelenlévőkkel.
4.Kedvenc: állatokkal lenni, leginkább kutyákkal és lovakkal.
5.Utál: hirtelenharagúságot, ilyen emberekkel nem is barátkozik.
6.Félelem: repülés
7.Álom: megérteni a Világ működését.
9.Nem vallásos, de ha úgy vesszük, a Sárkányfejedelemben "hisz".
10.Mágia: ő maga is használja. Mesterévé kell válnia.
11.Mottó: "Az élet rövid, ne pazarold el!"
Előtörténet
Megszülettem. Élek már több mint egy évszázada. Születésemre a pyar naptár szerint 3578-ban, az Ébredés havának 8. napján került sor. Keresztnevemet anyai nagyapámtól örököltem, közösre fordítva azt jelentené: "A Sárkány fattya". Tehát pontosan 123 éve láttam meg a Nap fényét a haonwelli Synn Erianban.
Eme írást az embernép számára írom, ezért nem fogom hosszúra. Sok kérészéletű már a születésem olvasásánál is a tűzbe vetné ezt a naplót.
Anyám egy gondoskodó elf asszony volt, de én csak özvegyasszonyként ismertem. Apám nem érte meg, hogy lássa első gyermekét megszületni, pedig oly rövid az idő a fogantatástól. Egyik útja során halt meg, ezt a feladatát még be kellett fejeznie, mielőtt megpihenhet családja mellett néhány évtizedig. Szerencsére a társa túlélte a küldetést, és visszahozta Apámat.
Édesanyám és engem tisztelet övezett a Népem között Atyám jóvoltából. Ugyanis nagyon sok jót tett Synn Eriannak. 44 éves koromban szert tettem egy nagyon kedves barátomra, Nilienre. Tőle tudtam meg, hogy valójában mivel is foglalkozott Apám. A Karvalyfattyak közé tartozott. Jóanyám valami oknál fogva (melyet még mindig rejteget) nem akarta, hogy Apám nyomdokaiba lépjek. Azonban a sors máshogy gondolkodott. Niliennek nem kellett sokat noszogatnia, hogy tanuljak vele együtt, és ne fordítsak hátat a véremnek: legyek egy a Karvalyfattyak közül. Tanulmányaimat 78 évesen kezdtem meg barátommal egy közös mesternél, Gail Hulnál. Ő volt Apám társa a halálos küldetésben.
Mindhárman távoli rokonok vagyunk, és a mesterem elmondta, hogy ismer egy nőt Haonwellben, aki ugyancsak egy vér velünk, de az ő esetében a vér vízzé vált. Illetve van egy idős elf, aki Elfendelbe indult párszáz éve. Később kiderítettem Anyámtól, hogy a dédapámról mesélt Hul mester. Illetve mesélt egyről még, aki most Damakban él. Elméletileg már találkoztam vele, de még nagyon kicsi voltam. Mondjuk az sem biztos, hogy egyáltalán járt Haonwellben.
A tanulóéveim során ismerkedtem meg egy gyönyörű lánnyal. Pár éven belül egymásba szerettünk. Azonban kissé vak voltam és nem fedeztem fel a vonzalmat közte és Nilien között. A sors pedig úgy akarta, hogy a lány Niliené legyen. Azóta barát nélkül élek, de nem érzek gyűlöletet sem a lány, sem volt barátom iránt. Legalábbis még nem.
Tanulóéveim során megtanultam az éneklés és az előadás művészetét, dalokat írtam, és adtam elő. Egy kevéske pénzt is kerestem Anyámnak és nekem – de szerencsére nem szűkölködtünk az Apámról ránk maradt javak jóvoltából. Pár éven belül elkezdtem tanulni a bárdmágiát. Mágiát. Éreztem, hogy ez közelebb hajt valami cél felé, amit a szívem mélyén mindig is el akartam – és most is el akarom – érni. A Világ működésének megértéséhez. Ezért aztán buzgún tanulni kezdtem, szinte minden más tanulnivalót, és minden szórakozást feladva. Egyedül arra ügyeltem, hogy Anyámnak örömet szerezzek azzal, hogy időt töltök vele. A szorgalmas munka meghozta gyümölcsét, Nilient hamar túlszárnyaltam ezen a téren.
A bárdmágia mesterévé váltam. "Ilyen fiatalon" ahogy a mesterem mondaná. Azonban mindig hozzátette, hogy más téren elélg gyarló a telejesítményem. Azonban tudtam, hogy ezzel a jövőm egy iszonyat erős alapot kapott. Viszonylag rövidtávű céljaim között azonban szerepel az, hogy jó bárd legyek...minden téren.
Tanulóéveim során átéltem egy halál közeli élményt. Bohó voltam, azt hittem egy pegazust megülni nem lehet olyan nehéz...Hul mester gyakran elvitt a pegazusok közé – neki is van egy. Szeretett engem. Egyik éjjel azonban egyedül ellszöktem ezekhez a csodálatos teremtményekhez, és a nekem legkedvesebbnek felültem a hátára...a repülés az elején csodálatos volt, azonban még sohasem ültem pegazuson, és az állat is fiatal volt. Elkezdett bukfenceket hányni a levegőben...a másodiknál leestem róla. Úgy 70 láb magasan voltunk, szinte rögtön sokkot kaptam. A következő dolog, amire tisztán emlékszem, az hogy a mesterem ágyán fekszem. Egy pegazus lovas észrevett, és felült hátasára, és elkapott zuhanás közben. Úgy hiszem, soha többé nem merem már ezt megpróbálni.
A tanulás jelentős részét 90 évesen fejeztem be. A mesterem semmilyen próbát nem állított elém. Elmélyülésem a mágiában lenyűgözte. Az elkövetkező 30 évemben megtanultam ervvül, lovagolni, segítettem a Hul mesternek, kis pénzt kerestem Anyámnak és kisebb vándorutakra indultam az ország erdeiben. Szigorúan egyedül. Pár napja Hul mester elküldött a damaki rokonunkhoz, akit „Ezüstnyíl” Hynarien Tir'Endilnek hívnak...
Utolsó módosítás: 2010, 04.25. 22:54