A nemrég 1 Jk helyre kiírt "pályázat" végeredménye is megszületett.
Elöljáróban annyit, hogy viszonylag kevesen jelentkeztek - nekik köszönöm, hogy megtiszteltek érdeklődésükkel. Mindenképpen nehéz döntés elé állították, úgyhogy akinek most mégsem sikerült, attól elnézést.
Szokás szerint listát állítottam, és szokás szerint a későbbiekben sem felejtem el ezt a listát - úgyhogy üresedés esetén először az ezen szereplőkhöz "nyúlok" majd.
De jöjjön maga a lista, egy kis kiegészítéssel.
Az első helyen Rhizand Zild és az ő Bosszúangyala végzett. Mióta olvastam a regényt, azóta Uwel evilági szolgái is jóval szimpatikusabbak lettek. Emellett a karakter várhatóan nem szenved majd adaptációs zavartól, és a történésekbe is könnyen beilleszthető (konkrétan azt csinálok vele, amit akarok... )
Algheron Nadis és az ő abasziszi születésű udvari ork boszorkánymestere lett a második. A pozitívumokat az ő esetében is a könnyű beilleszthetőség és a zavartalan adaptáció adja. Boszimester ugyan van már egy rakat - úgy látszik, valamiért szimpi vagyok nekik... - de az szintén mellette szól, hogy új a honlapon, és még nem játszik sehol.
Lyor Siessald és a buddhista jellegű papféle karakter a harmadik helyet érte el. Lyor! A buddhista jellegű karakterrel találva éreztem magam - hiszen magam is sokat foglalkozom a témával; és Ynev világán is van hasonló. De... Sajna a helyszínre csak nehezen beilleszthető, és az adaptáció sem zavartalan.
Owases és a főnix/tűzvarázsló a negyedik lett végül. Bár nem lenne kifejezetten nehéz neki mesélni, azonban Orio részéről tapasztaltam aktivitást - és míg nem rendeződik a helyszín további sorsa, addig nem fogadok senkit máshonnan.
Jelen körülmények között az első és második helyezettnek tudok lehetőséget biztosítani.
Tehát Rhizan és Algheron megkapja a lehetőséget, hogy a megálmodott karaktereket az Előtörténet topicban létrehozza.
A többiektől elnézést és türelmet, hiszen esetleges üresedéssel/kapacitásnövekedéssel természetesen ők is megkapják a lehetőséget.
Szeretném, ha mindenki megértené, hogy a döntés teljesen szubjektív.
Hát ennyi lett volna.
R.