Narxes (Arius di Morques) kalandjai

[A Rászil]

Játékos: Narxes (Arius di Morques)
Időpont: Psz. 3691. esztendő Antoh Tercének (Galradzsa havának) utolsó napja az Érmék ünnepének estéje (Galradzsa ünnepe)
Helyszín: Al-Avdal Sejkség Nadalkin városától nyugatra valahol a Hassiri-sivatag leg délibb csücske és az avdali füves puszta határán
Esemény: Tűz a távolban

*Kötelességed letudtad, Nadalkin vezíre, új borbélya székében, saját vérébe fagyva pihen. Az esti mulatságra akarta rendbe szedetni haját és szakállát. A sejk palotájában, Galradzsa tiszteletére, rendezett vacsorára azonban, már soha sem fog megérkezni. Reggelig talán hiányozni se fog senkinek. Ez az idő bőven elég ahhoz, hogy tovább állj és belekóstolj a szabadság ízébe.
A testőr lova, amit sikeresen elloptál, egy jóltartott fekete dzsad félvér. Engedelmes jószág, a vezír ménesében hozzá szokott, hogy utasai gyakran cserélik egymást. Becslésed szerint 3-4 nap és eléred Al-Avdal határát a Djana folyó partját, az al-mugaffei Djanahantól északra. Onnan még ennyi és Al-Madoba határára Tilut városába érsz. Itt megpihenve és felfrissülve eldöntheted, hogy merre tovább…
Jó három órája lehetsz úton, mire a nap a nyugati horizonton a pusztaság peremére ereszkedik. Már nem kell sok, hogy jótékony sötétség és hűvös ereszkedjen a tájra. Igaz, csak egy kis késő délutáni lovagláson vagy túl, de azt már is érzed, hogy hosszú és fárasztó napok előtt állsz. A kősivatag és a füves pusztaság határán, ugyan gyér fű és elszórtan tüskés bozót színesíti a tájat, azonban tudod, hogy ez a vidék is ugyan olyan könyörtelen tud lenni, mint a végeláthatatlan homoktenger. A víz és az enyhet/életet adó oázisok itt is éppen olyan ritka kincsek.
A lemenő nappal, hűvös északi szél kényezteti az felforrósodott pusztát és Téged. Újabb, fertály órányi lovaglás után, már érzed, hogy valami nincs rendben. Az imént még jóleső hűs szél, mostanra bántó- és éles porszemekkel záporoz az egyre erősödő és sűrűsödő szélrohamok alkalmával. A napnak, már csak a narancsszínű felső negyede látszik a horizonton. Az alkonyat fényében egyre sűrűbb a levegőben a por és a távolból égzengés tompa moraja hallatszik. Lovad, mind gyakrabban kapja fel a fejét kitágult orrlyukakkal. Még fertály óra és besötétedik. Körbenézel, de az egyre porosabb levegőben, közel s távol, semmit sem látsz. A szürke táj egyhangúságát félmérföldenként törik meg a szélben reszkető tövisbokrok. Kitartóan dacolnak az idővel és az elmúlással, számodra azonban nem nyújtanak sem vigaszt, sem menedéket. Sikerüket talán pont ennek a „magányuknak és önzőségüknek” köszönhetik…*

[Narxes]

(Arius di Morques)

Kíméletesen lépteti lovát a lenyugvó nap felé tartó kopott szürke theubos. Nem sok kényelem jutott neki; mikor a hűsítő szellő porszemekkel kezdi csipkedni és égzengés robaját hallja, kendőjét a hunyorgó szeméig felhúzva néz körbe a komorrá változó vidéken. Táborhelyet keres, hogy napnyugta előtt fel tudja állítani sátrát.

< ...Ennek a fele sem tréfa... Bizonyára az Ibarából is rakott egy kis darabot a méltatlanok poklába a Kosfejes, hiszen minden megvan itt ami a szenvedéshez kell. És vannak akik megtanultak együtt élni ezzel. Hmm... Úgy néz ki, hogy nem is lesz olyan kis kihívás... Na de minden rosszban van valami jó is... A lovam nyomait biztosan hamar elintézi ez a porvihar... de lehet aminek ez még csak hírnöke, az a lovat is... > Jut eszébe néhány rémtörténet az ibarai viharokról.

Egy módosabb tövisbokor ágáról lenyesi a tüskéket kardjával, majd kicsit megcibálja és ha elég erősnek bizonyul, hozzá köti a lovat. Hosszúra hagyja a kötelet, hogy el tudjon legelészni a jószág maga körül -legalább is amíg teheti- a gyér növényzetben.

< ...Talán átélt néhány ilyen kiruccanást... remélem az időjárást is elviseli... >

Nem mintha sajnálná csak nagy szükségét látja. Nem kívánja gyalogszerrel átszelni a távolságot Al-Avdalig. A markából megitatja a lovat, aztán nekiáll a sátorállításnak.

A vihar szelének háttal állítja fel a sátrat, úgy, hogy a bejárata a hátasra nézzen és elég messze attól, hogy ne tudja megtaposni ha nyugtalankodna az éjjel folyamán. Sietsége ellenére is, javában sötétedik mire elkészül a rögtönzött tábor. Bevackolja magát a vászonhajlékba és meggyújtja a lámpást. A lámpás lángja kicsit kényelmesebb légkört biztosít a külvilághoz képest amíg elfogyasztja vacsoráját. Egyenlőre képtelen lenne aludni. A közelgő vihar alakulását fürkészi.

[A Rászil]

Játékos: Narxes (Arius di Morques)
Időpont: Psz. 3691. esztendő Antoh Tercének (Galradzsa havának) utolsó napja az Érmék ünnepének estéje (Galradzsa ünnepe)
Helyszín: Al-Avdal Sejkség Nadalkin városától nyugatra valahol a Hassiri-sivatag leg délibb csücske és az avdali füves puszta határán
Esemény: Tűz a távolban

*Mire kész vagy a sátorállítással, ami nem is olyan egyszerű az erősödő szélben, addigra alig látsz valamit.

Lovad fújtat és toporzékol, időnként megrántja a kantárszárat, nem tetszik neki, hogy kikötötted.
A sátorba vonulva valamelyest menedékre lelsz, de olyan érzésed van, mintha egy óriás rázná az egészet. A tüskebozót között átsüvítő szél, éles hangja szinte bántja a füled. Lovad egyre gyakrabban nyerít félelmében, de alig hallod a széltől. Az égzengés mély moraja egyre közelebbinek tűnik. Egyetlen vigaszod a pislákoló lámpa fénye.
Egyszer csak rád borul a sátrad hátulja, süvölt a szél alulról és homokkal szórja be a menedéked. Valószínűleg a hátsó zsinegek nem bírták és elpattantak. A ponyva a nyakadba és ráfeszül a hátadra. Most már végképp semmit sem hallasz a szél üvöltésén kívül. Tisztában vagy vele, hogy így nem maradhat, ezért lehámozod magadról és a lámpással a kezedben kikecmeregsz a szabadba. Bár ne tetted volna…
Lovad szinte tombol! Ágaskodva rángatja a kantárszárat. Ha sikerül letörnie az ágat, akkor többé nem látod. Közbe a szemed sarkából észreveszel valamit. Oda fordulsz hunyorogva és elakad a lélegzeted is egy pillanatra.

Mintha maga az Ibara kelt volna életre, hogy téged eltaposson! Óriási homokfalként tornyosul az északi láthatáron. Feléd kavarog és hömpölyög megállíthatatlanul. Eddig csak hallomásból ismerted a homokviharokat, de ez minden képzeletedet felülmúlja. Olyan mintha a Sheral hegyei váltak volna porrá és most délnek tartanak…
Egy pillanatra átfut az agyadon, hogy a „Homokistenek” földjén vagy és a mai szent ünnepen véghezvitt gyilkosságod torolják meg ily’ módon. De a tomboló szél már ki is tépte fejedből a gondolatot. Cselekedned kell, gyorsan!*

[Narxes]

Az egyre erősödő széllökések nem hagynak neki nyugalmat a vacsorához sem, szinte érintetlenül rakja vissza hátizsákjába az élelmet és minden mást amit kipakolt, csak a lámpást hagyja a keze ügyében. Mire előbújna a sátorból, hogy megnézze mi is zajlik odakint és megnyugtassa a lovat, beteljesedik amitől tartott; a sátor valami elszabadult vitorlaként repül el a feje felől de még van annyi lélekjelenléte, hogy a hátizsákjáért kapjon. A zsákot a hátára dobja és a lámpást maga előtt tartva, a hatalmas széltől kicsit tántorogva igyekszik a hátas felé.

- Héj! Nyugalom, nyugalom itt vagyok! - Kiálltja Dzsad nyelven a lónak, hogy nyugtatni próbálja.

A kantárnál megragadja, végigsimogatja a fejétől a nyakán keresztül a szügyéig az állatot, hogy éreztesse vele az ember jelenlétét. A lámpást a lószerszám egy csatjába akasztja, majd a kengyelbe lép és felpattan a hátára. Esze ágában sincs bevárni a hatalmas legyőzhetetlenül hömpölygő óriást. Nem is érti miért időzött, bíbelődött idáig egy helyben, mikor a hátára csatolt hüvelyéből kirántja a kobrakardot és elcsapja a kötelet amivel a lovat a bokorhoz kötötte. Miután gyorsan elrakta a fegyvert, jól belekapaszkodik a lóba, sarkaival megindítja az állatot és legjobb tudása szerint igyekszik nem leesni róla. Az eszelősen vágtató állat hátán végighasal és továbbra is próbálja nyugtatni. Az egyetlen célja a homokvihar túlélése mellett, hogy az állat ne a megszokott karámjához fusson vissza Nadalkin felé. Megpróbálja inkább Dél felé irányítani, hogy az Északról jött pusztulás elől meneküljön és a „vizsgamunkája” tetthelyét is elkerülje.

[A Rászil]

Játékos: Narxes (Arius di Morques)
Időpont: Psz. 3691. esztendő Antoh Tercének (Galradzsa havának) utolsó napja az Érmék ünnepének estéje (Galradzsa ünnepe)
Helyszín: Al-Avdal Sejkség Nadalkin városától nyugatra valahol a Hassiri-sivatag leg délibb csücske és az avdali füves puszta határán
Esemény: Tűz a távolban

* Lefejtve magadról a sátorponyvát kikászálódsz a szabadba és lovadhoz lépsz. Csak a reflexeidnek köszönheted, hogy a megbokrosodott állat nem tapos a lábadra miközben fújtatva toporzékol. Az most végzetes lett volna, törött lábfejjel lovagolni...
Jelenléted ha lassan is, de kicsit megnyugtatja a lovad, éppen annyira, hogy biztonsággal felugorhass a hátára. Miután elvágod a kötelét, mint a nyíl, úgy kezd vágtatni déli irányba.
A nap pont most bukott a nyugati perem alá, sötétedik. És a vihar korbácsolta por miatt még kevesebbet látsz te is és valószínűleg a lovad is. Végig korbácsol az elméden a gondolat, ha most megbotlik egy porlepte sziklában, akkor itt pusztultok mind a ketten! De nincs választásod, nem úgy tűnik, hogy rávehetnéd a lassításra. Ki kell, hogy fussa magából a félelmet. Csak két dolgot tehetsz, kapaszkodsz görcsösen és Ranagolhoz fohászkodsz.
A vágtázó ló hátán a süvöltő szélben nem tudod megbecsülni az idő múlását, csak azt látod, hogy szinte teljesen besötétedik a világ. Hátrapillantva a "homokszörny" cseppet sincs lemaradva, tartja a tempót veletek. Érzed, hogy lovad egyre izzad, mind csatakosabb. Időnként nagyot prüszköl az orrába tóduló por miatt. Ilyenkor nedves permetként csap az arcodba. Nem tudod mennyi erő lakozhat benne, de ha túl élitek, akkor azt csak neki köszönheted majd.
Nyugatra az alábukott Nap helyén az egyre sűrűsödő sötétségben egy táncoló/vibráló fényfoltot pillantasz meg. Alig kivehető, de mintha a Nap egy szikráját ottfelejtette volna. A szemedet törő homoktól nem látsz tisztán a távolságot is csak becsülni tudod, talán 4-6 mérföld lehet. Egy biztos, valami fénylik. Azonban, ha megpróbálod célba venni, akkor az előnyötöknek talán annyi...*

[Narxes]

Eszement vak vágtájában mégis szikra jóérzése támad ahogy az adrenalin kezd szétáradni a testében. Felcsigázza a tudat, hogy a következő pillanatban a nyakát is törheti. Amíg sötét végzetébe rohan, a halál zenél mögötte tébolyító akkordokat a süvítő szél hangján. Kedve támadna üvölteni, de tart tőle, hogy zavarodott hátasát megijesztené, ezért csak láthatatlan vicsor marad a kendő alá rejtve. Mikor az állat váladékait kezdi érezni az arcán, tudja, hogy ez nem lesz így jó, nem mehet így sokáig... Adrenalinmámorából kiébredve, kezdi átlátni helyzetét. Nem sok jót jósol magának a józan esze... Egy pillanatra Ranagolra gondol, de méltatlannak találja magát, hogy a hitvány életéért fohászkodjon a Leghatalmasabbnak.

< A Te akaratodra szült engem a káosz.. Nem panaszkodhatom.. Tégy amit jónak látsz Nagyuram. >

Majd megpillantja a távoli fényt.

< Miféle pokol hátramaradt lidércfénye? >

Próbál logikus magyarázatot keresni a jelenségre, miközben a szemét dörzsöli, hátha csak valami hamis látomás.

< Ha tábortűz is lenne, aki rakta biztosan kereket oldott már a homokvész közeledésére.. viszont ez azt jelentené, hogy valaki járt arra és talán még a közelben lehet.. de bármi is legyen, kétlem, hogy megóvna az üldözőmtől.. >

Ám az emberi természet kíváncsisága legyőzi a józan eszét és eddig sem rózsás helyzetét pengeéltáncra váltja, mert a fény felé kanyarodik. Úgy véli; ha kis távolságot lopva csak addig közelíti meg, hogy ki tudja venni miféle forrásból származik, akkor talán még maradhat egy hajszálnyi előnye.

< Szépen vagyunk.. Mint kótyagos éji bogár a lámpásnak...>

- Vágtass te rohadék! -

[A Rászil]

Játékos: Narxes (Arius di Morques)
Időpont: Psz. 3691. esztendő Antoh Tercének (Galradzsa havának) utolsó napja az Érmék ünnepének estéje (Galradzsa ünnepe)
Helyszín: Al-Avdal Sejkség Nadalkin városától nyugatra valahol a Hassiri-sivatag leg délibb csücske és az avdali füves puszta határán
Esemény: Tűz a távolban

* Rövid gondolkodás után a kíváncsiságod győz és nyugatnak fordítod lovad. Örömmel tapasztalod, hogy azonnal engedelmeskedik és széles ívben jobbra kanyarodik, hogy ne veszítsen a sebességéből. Talán a fáradtság, talán a jelenléted tette ismét kezessé nem tudod, de örülsz neki.
Jó félúton lehetsz az egyre jobban kivehető fény felé, mikor a még halványan szürke horizonton, egy jókora sötét valamit látsz bizonytalanul körvonalazódni a tűz mellett északra. Tűz igen, ennyit már biztosan látsz, jókora tábortűz. De a sötét folt bármi lehet, egy jókora szikla, egy kunyhó, egy sátor... De várjunk csak! <...Miféle tűz képes ilyen süvöltő, tomboló széllel dacolni...?!> Ölt gondolatot benned a felismerés, de válasz nincs. Azonban annyit tudsz, ha most nem fordulsz ismét délnek, akkor nagyjából egyszerre értek a tűzhöz - Te és a homokszörny...! *

[Narxes]

< Ha ismét délnek fordulok, avval csak késleltetem a végzetet, mert előbb-utóbb nyakam töröm a sötétben. Talán mégis fedezékhez juthatok ott a tűznél,.. vagy vesszek végre ahogy illik. Elég a vak vágtából.. >

A tábortűz és a bizonytalan sziklasátor szerűség között remélve némi fedezéket, folytatja útját Nyugatnak. Görcsösen kapaszkodva a nyeregben, ha az egyre kíméletlenebb széltől teheti, elvágtat a táborig, de óvatosan közelíti meg, felkészülve az esetleges táborlakók köszöntésére. Lepattan a lóról, majd zablájánál fogva a sötétlő folt mögé bújik, de ha túl bokros a jószág, leakasztja róla a kihunyt lámpást és inkább szélnek ereszti a fenébe minthogy hagyja megtaposni magát.

[A Rászil]

Játékos: Narxes (Arius di Morques)
Időpont: Psz. 3691. esztendő Antoh Tercének (Galradzsa havának) utolsó napja az Érmék ünnepének estéje (Galradzsa ünnepe)
Helyszín: Al-Avdal Sejkség Nadalkin városától nyugatra valahol a Hassiri-sivatag leg délibb csücske és az avdali füves puszta határán
Esemény: A tűznél

* Döntöttél! Talán jól, talán rosszul... De már mindegy, életed az Istenek kezébe adtad.
A tomboló oldalszélben olyan érzés vágtáznod, mintha állandóan ki akarnának lökni a nyeregből. Szükséged van minden erődre, hogy fent maradj. És közben könyörtelenül közeledik a "homokszörny"! Hevesen kalapál a szíved, vajon idejében oda érsz-e a vélt menedékhez?! Talán egy mérföldre lehetsz tűztől, mire teljesen rád sötétedik. Ha a tűz nem mutatná az utat, akkor bizonyára vak sötétben botorkálnál. A kavargó porban olyan fénye van mint egy gyertyának, ami elé kormos üveget tartanak. A remélt menedék körvonalai is belevesztek a porhomályba. Eltűnt teljesen a szemed elől, csak a lángok fényét látod.
Jó száz lábnyira érsz mire vissza fogod kissé a lovad. De nem sok tétovázni való időd van, mert rövidesen az oldaladba mar a milliónyi homokkarommal támadó bestia. Mostanra érzed, hogy a szabadon maradt bőrfelületeidet üvegszilánkként karcolja a nekicsapódó homok. A tűz sárgás-barnás fényében úgy tűnik, mintha az egész világot elnyelte volna vihar. És csakugyan, mint eltévedt bogár, úgy közeledsz a portól egyre tompábban szűrődő lángok felé.
Senkit sem látsz a "tábor" környékén, csak egy ülő emberméretű homályos formát a tűz mellett. Pár lépésnyire tőle, gyorsan leugrasz a nyeregből. Eddig észre sem vetted, hogy mennyire megmerevedtek a lábaid, ahogy a lovat szorítottad. Most azonban alig akarnak engedelmeskedni akaratodnak. Ha bal kezeddel nem támasztod meg magad a földön, akkor el is vágódsz az erős szélben. De egy pillanat alatt össze szeded magad és lépésre bírod kissé reszkető lábaid. Két lépéssel később azonban megtorpansz, lépni sem tudsz... Most viszont nem a lábaddal van a baj, hanem a szemeddel, az elméddel... Hihetetlen dolog tárul eléd, mintha átléptél volna azon a bizonyos kormos üvegen, ami eddig a tüzet homályosította...!
Megdörzsölöd porral teli könnyező szemed, hogy nem látomás-e csupán. De nem! Négy lépésre előtted a tűz ropog békésen és a pattogó parázs hangja szinte visszhangot ver a füledben. Azon kívül semmi, minden csendes, mint egy kellemes nyárestén. És látsz...! Egy kósza homokszem sincs a levegőben a szél meg se mozdul. A lángok gyönyörű aranyszínben fürösztik a mintegy 10 láb átmérőjű csodát. Azon túl barnás-fekete kavargás, hömpölygés, mintha egy olajmécses belsejéből néznél kifelé. Minta tényleg egy bogár lennél... A tűz mellett kuporgó homályos alak, pedig egy vén dzsad férfi. Fekete emámet és fekete fejkendőt visel. Egyetlen fegyvere egy dísztelen íves tőr. Lassan emeli rád ezer ráncba futó mosolygó arcát. Szemében a tűz arany fénye táncol... *

- Galradzsa hozott fiam! Már vártalak.* - Szólít meg dzsad nyelven, barátságos hangon. *

[Narxes]

Arius di Morques

Hosszú pillanatokig csak szótlanul, csodálkozva áll az öreg előtt, mint megszeppent ifjú. Megbomlott fejfedőjével törölgeti arcát, megláttatja tarra borotvált fejét. Lélegzete lassacskán lenyugszik. Köszönéskép biccent az öregnek, míg a ropogó tűz zenéjét élvezi, de mintha tétovázna ahogy söprögeti magáról az út porát némán...
Megmentőjét kétség kívül olyan varázstudónak véli ami meghaladja saját képességeit. Bár annyiszor átgondolta már, hogy miként fog színlelni, ha okosabb, vagy műveltebb dzsaddal hozza össze Ranagol, mégis érzi, hogy most kudarcot vallna... Ez nem az ő súlycsoportja, legalábbis szemtől szembe nem. Majd észreveszi magát és ámulatát próbálja rejteni.. Átfut gondolatain, hogy akcentusát is rejthetné valamiképp, ha gyengébb nyelvtudást színlelne, de most valahogy elveti e tervet. Kedves embernek tűnik a dzsad. Szavai a megnyugvást hozzák... De azért résen van mint mindig.

<... Vér szálljon szájára, Ranagol rakott téged ide nekem Öreg... Bárki is légy, most örülök neked...>

- Ahmed Fahin. - kisebb meghajlással.
- Épp csak... Délről jöttem, - mutat az égtáj felé kezében a bomlott emáméval.
- mikor rám szakadt a sivatag. Bizonyára elveszek, ha nem lelek a csodálatos Fényességére – nagyobb meghajlással mutat az öregre.
- Örvendek, hogy találkoztunk, Galradzsa fürössze minden jóban az életemért. Ha nem zavarok, épp csak addig maradnék míg elül a vihar. Szabad? - mutat a tűz mellett egy kényelmesnek vélt ülőhely felé.

Mondja legjobb dzsad tudása szerint, miközben tisztelet csillan szemében az öregre nézve.

[A Rászil]

Játékos: Narxes (Arius di Morques)
Időpont: Psz. 3691. esztendő Antoh Tercének (Galradzsa havának) utolsó napja az Érmék ünnepének estéje (Galradzsa ünnepe)
Helyszín: Al-Avdal Sejkség Nadalkin városától nyugatra valahol a Hassiri-sivatag leg délibb csücske és az avdali füves puszta határán
Esemény: A tűznél

* Az Öreg halvány mosollyal a szemében megvárja, amíg össze szeded magad. Majd invitáló kézmozdulat kíséretében dzsad nyelven válaszol a kérdésedre, azonban nem az általad kinézett hely felé, hanem maga mellé mutat. *

- Gyere bátran Fiam, ülj le! ...Hmm, igen a sivatag veszélyes hely, de a tiszta lelkűeknek nincs mitől félniük, rájuk Galradzsa vigyáz! Bizonyára Fiam, a Te lelked is fényes, ezért mutatott neked is utat a tüzéhez. * - Mosolyog rád gyermeki őszinteséggel. * - Gondolom tudod Fiam, hogy ma az Ő ünnepe van?! Most, hogy biztonságban vagy, hála Galradzsának, mondjunk egy hálaimát a tiszteletére...

* Töretlen mosolya tényleg őszintének tűnik. Nem tudod eldönteni, hogy csak játszik veled, vagy tényleg ennyire naiv... Egy azonban biztos, rád vár...! *

[Narxes]

Arius di Morques

<... Persze tudom, hogyne tudnám; Nadalkinban másról se beszéltek, minthogy ma kell hódolni Ranagol e szolgaistenének... Fene vinné áhitatosságod... Most hagytam el felszerelésem egy részét és a pompás hátasom... Mégis mi a francnak örülsz ennyire?... Hogy mivan? Még csak az kéne, hogy az aurádba üljek...>

- Köszönöm Jóuram. -

Mondja alázatos hangon, majd helyet foglal a tűz mellett az Öregtől jó két láb távolságra. Hátizsákját maga mellé teszi és kicsit élvezi a tűz erejét a kopasz fejbőrén. Szeme sarkából vendéglátója szavait fürkészi. Felveszi egy szolga testtartását. Kis sóhaja után, lejjebb hajtott fővel szól az Öreg dzsadnak.

- Elnézést Jóuram. Én csak egy egyszerű ember vagyok ki a maga módján tiszteli istenét. Félek méltatlanok volnának szavaim. A fohászt önre bízom és én némán, lélekben követem majd ahogyan azt illik. -

Majd egy pillanatra feltárja a harmadik szemét. Tudatának ezen képességével a Belső síkok örvényeit fürkészi. Leginkább az Öregre tekint. Ha egyáltalán látja őt, a vöröses áramlásokra kíváncsi, mert mentorai szerint attól érdemes tartani. A pusztítás színei azok. Próbál vizsgálódni.


// Tudatnyitás -1Pszípont, maradék 11 //

[A Rászil]

Játékos: Narxes (Arius di Morques)
Időpont: Psz. 3691. esztendő Antoh Tercének (Galradzsa havának) utolsó napja az Érmék ünnepének estéje (Galradzsa ünnepe)
Helyszín: Al-Avdal Sejkség Nadalkin városától nyugatra valahol a Hassiri-sivatag leg délibb csücske és az avdali füves puszta határán
Esemény: A tűznél

* Látszólag fel sem tűnik az Öregnek, hogy nem mellé ültél. Figyelmesen végighallgatja mentegetőzésedet és továbbra is mosolyogva, belegyezően bólint. Majd lassan, öregesen feláll.
Közben a világra emeled harmadik tekinteted és ismét olyan dolgot látsz és tapasztalsz, mint még soha! Eltűnik minden, amit eddig láttál! Se föld, se ég, se tűz, megszűnt minden, csak végeláthatatlan hófehér massza, amiben lebegni érzed magad. Egyetlen támpont az előtted, éppen feltápászkodó Öreg. Ő semmit sem változott, úgy áll a semmi közepén, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Ez az egy szerencséd, nélküle, ha nem nyújtana biztos pontot, akkor beleszédülsz a semmibe és talán beleveszel a fehérségbe. De az, ahogy ott áll, teljesen megnyugtat. Abban a pillanatban olyan számodra, mintha Ő maga lenne a talaj a lábad alatt!
És amint becsukod harmadik szemed, minden visszatér a rendes medrébe. Minden a helyén van. Ott áll előtted az Öreg, kezét szertartásosan imapózba, keresztbe teszi a mellén és mosolyogva belekezd. *

- Fényességes Galradzsa, életünk és hálánk a Tiéd!
Mi, akik a sivatag homokját tapossuk, a Te utadat járjuk és hálásak vagyunk, hogy megengeded ezt nekünk. De, aki lép, az megbotlik néha! Ilyenkor, adj erőt gyermekeidnek, hogy újra léphessenek és a Te dicsőségedet hirdethessék.
S akiket a fényességes csillagok alatt ér az éj, óvd őket minden bajtól, hogy másnap újra a Te utadat járhassák.
A hűs széllel szálljon imánk Hozzád!

* Az ima végeztével az emáméja alól egy kis kulacsot húz elő és egy kortynyit a homokra löttyint.
Tekinteteddel követed a kicsurranó vizet egészen a talajig. És elkerekedik a szemed, ahogy abban a pillanatban nyom nélkül eltűnik a víz. Szó szerint elnyelte a föld...!
Ekkor, eddig ismeretlen erő, nyugalom és biztonság árad szét testedben, elmédben. Sokszor vettél már részt Ranagolhoz intézett imán, áldozáson, amit a számodra Leghatalmasabb el is fogadott, azonban ilyet még nem tapasztaltál. Az az erő és hatalom, amit eddig a papok kiváltságaként ismertél, most véredként áramlott szét benned.
Lehetetlen dolog történt! Egy "korcs Isten" áldása szállt rád...! Elméd megtelt újra energiával, fáradtságod múló rossz gondolatként szált ki testedből, az úton szerzett apró horzsolásaid és zúzódásaid nyom nélkül eltűntek.
Az arcodra, mérföldekről látható, döbbenet ül ki...
Azonban az Öreg, mintha nem történt volna semmi, elteszi a kulacsát és szépen vissza ül. Majd hozzád fordul, továbbra is mosolyogva... *

- Áldassék Galradzsa neve!
És most, mesélj kérlek magadról Fiam, így tán gyorsabban múlik majd az éjszaka. Van családod? Honnan származol?


// OFF: A lovad nem veszett el, merő nyugalomban álldogál a biztonságot jelentő kör szélén. +1 Pszi pont //

[Narxes]

Arius di Morques

A belső síkok szédítő, ám nyugalmas fehér örvényeiből visszatérve csak annyit tudhat, hogy vagy igen jól leplezi a lélekburkának sötét foltjait, vagy valóban nincsen oka kétkedésre az öreg jó szándéka felől. Olybá tűnik nála már csak maradandó állapot ez a szűnni nem akaró jó kedély. Persze sokkal inkább bizalomgerjesztő, mintha valami bosszús komor szerzet lenne, azért mégsem árt az óvatosság, hiszen tudja jól, hogy még egy jó emberismerőt is becsaphat egy még jobb színlelő... Színte rokonszenvet kezd érezni iránta, ahogy elnézi amint öreges mozdulataival az istenét kezdi tisztelni. Végighallgatja az imát, miközben a kis szertartás mozzanatait is titkon ellesi... Majd megdöbben az alárendelt isten áldásától. Leplezni sem tudja. Már-már meghatódik ahogy – elveit kizárva – emberként éli át, hogy érdemtelensége ellenére jót tesznek vele. Talán nem is érti teljesen, hogy mi történt vele. Egy azonban biztos.. A testében szétáradó áldás pillanatában eldönti, hogy ezt az öreg sivatagi embert nem fogja felhasználni Ranagolba vetett hitében a saját lelke kiemelkedéséhez.

<... Meg kell hagyni jól törődik a követőivel ez a szolga isten. Bölcsen döntött Ranagol – mint mindig – mikor Ezt rendelte a sivatag felügyeletére... Így viszont már majdnem biztos, hogy valami papféle az Öreg... Talán nem is pokolra való... Csak eltévelyedett...>

Tiszteletét jelezvén, mélyen meghajol, mikor az ima befejező mondatát hallja. Ismét kis idő kell neki mire felocsudik az ámulatából. Viszont akármennyire is meggyőződött ártalmatlanságáról, az igazat mégsem tudhatja meg mikor kérdezősködik. Kár lenne elrontani ezt a barátságos ismerkedést a véres igazsággal... Megszokott halk szaván nekikezd.

- Nincs családom. Szolgának neveltek a tenger déli partján, de nemrégiben megboldogult az öreg gazdám, így nem volt többé maradásom. Átkeltem a Gályák Tengerén, hogy őseim földjén próbáljam meg szerencsémet. Tudja a sivatag népétől származom és itt szeretnék megélni a saját kezem munkájából. Al Abadana volna a célom. Sok jót hallottam e nagyvárosról. -

Adja elő mély meggyőződéssel amit mond, miközben csomagjából kezdi előpakolni az élelmet, hogy félbeszakadt vacsoráját végre nyugodtan folytassa. Ha az Öreg érthetetlen jóságát nem próbálná valamiképp kompenzálni, akkor csak az illem is diktálná; enyhe mosollyal szól.

- Bár nem valami pazar étkek, de szívesen megosztom Önnel. Még reggeli kenyér is van, szárított hús, ha kívánja fogyassza csak bátran. -

Kínálja az ételt, s ha az öreg elfogadja, közelebb araszol hozzá és kettejük közé pakolja, hogy Az is kényelmesen elérje, ha törni, vágni kíván valamiből.

- És Jóuramban kit tisztelhetek? Ha szabad kíváncsiskodjak. Mi szél hozta errefelé, hogy szerencsémre találkozhattunk? -

//off: Rendben, akkor az előző reagban a lovas gondolatot passzolom. //

[A Rászil]

Játékos: Narxes (Arius di Morques)
Időpont: Psz. 3691. esztendő Antoh Tercének (Galradzsa havának) utolsó napja az Érmék ünnepének estéje (Galradzsa ünnepe)
Helyszín: Al-Avdal Sejkség Nadalkin városától nyugatra valahol a Hassiri-sivatag leg délibb csücske és az avdali füves puszta határán
Esemény: A tűznél

* Az Öreg figyelmesen hallgatja beszámolódat, közben pedig a kezét melengeti és dörzsölgeti, élvezi a tüzet. És időnként, inkább csak magának, fennhangon megjegyez egy-két dolgot. *

- Hmm, Galradzsa nyugossza békében... Az Ősök földje, hmm... Jól mondod... Hmm, Abadana, szép volt...

* Miközben magában helyesel és hümmög a fejét hol jobbra, hol balra dönti. Kicsit vicces látvány, elsőre egy okosan figyelő kutya jut róla eszedbe... Azonban, mikor megkínálod vacsorádból, akkor udvariasan mosolyogva elutasít. *

- Hálás vagyok neked Fiam, Galradzsa jutalmazzon érte bőségesen, de böjtölök. Vízen kívül mást nem veszek magamhoz ez alatt.

* Majd a kérdésed hallatán, mosolya még lágyabb lesz és a tűzbe pillant. Olyannak tűnik, mint aki valami feneketlen tóba révedt. Látod, hogy gondolataiba merült, pár pillanat múltán azonban ismét mosolyogva a szemedbe néz és válaszol. *

- Nem hiszem Fiam, hogy a szerencse dolga lenne, sokkal inkább Galradzsa akarta, hogy találkozzunk. De, hogy ki vagyok?? Hát, volt aki úgy ismert Jamal al Din ibn Nasih, most hírnök vagyok, és hamarosan én leszek a Rászil, az Út... De, azt is mondhatjuk hogy én vagyok múlt, jelen és jövő... * - Kis szünetet tart, majd folytatja... * - Én voltam, aki megtalálta ami elveszett, én vagyok, aki jövendöl és én leszek, aki a közelgő Vihar után, utat mutat a népednek... Én vagyok az, aki Galradzsa akaratából ismeri minden dzsad múltját... Egészen addig Arius Fiam, amikor itt még az elfek erdeje zöldellt... * - Ismét kis szünetet tartva békésen rád mosolyog, majd folytatja. * - De, ami jelenleg, ennél is sokkal fontosabb, hogy Te, Arius Fiam tudod-e, hogy ki vagy?

* És igen, a nevedet mondta! Először talán átsiklottál felette a sok zagyvaság közepette, de másodszor már tökéletesen az elmédbe hasított a felismerés... *