Nadîr könnyei (Codex)

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, kereskedelmi állomás
Időpont: tavaszutó, ebéd után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________

Kényelmesen megebédeltek. A szolgálók sürögnek-forognak körülöttetek, és buzgón töltik után az ürülő poharakat jóféle borral. Az étel is kiváló – a szakácsuk egy nemesi udvarban sem vallana szégyent, s a különféle fogások is szemet gyönyörködtető kompozíciókat alkotnak. Igaz, Keelutnak egy kicsit íztelenek az ételek, de ezen lehetett segíteni. Négy fogást hoznak ki, plusz a desszertet, mely aszalt erdei gyümölcsökkel meghintett könnyű tészta. Mindannyian jól belaktatok.
Közben elkezditek megvitatni, hogy merre is lenne érdemes tovább indulni, de a végső szót még nem mondtátok ki.

Az ebéd után Vjírgas odatelepszik a légiósok asztalához, és elkezd velük beszélgetni. Rövid ideig bizalmatlanok ugyan, de mikor látják, hogy „közülük” való, s még sört is hozott, hamar megenyhülnek irányába. A vezetőjük egy harmincas évei közepén járó megtermett férfiú. Fejét borotválja, csak fekete sörte borítja. Arcra inkább csúnya, szögletes vonásait mintha a sarokba támasztott arkhorral faragták volna. Jelenleg a nehéz vért alá vehető vörös könnyű posztóvértet visel.
Némi érdeklődés után sikerül persze friss híreket szerezni:
-Hát, Arliossal, a fogadó tulajával vigyázz, ne haragítsd magadra! Minap félfülű Lansoss kinevette, hogy milyen ruhákban járkál, és elmondta mindenféle hímringyónak. Arlios megmondta neki, hogy ezt még megbánhatja, de Lansoss nem foglalkozott vele. Nem telt rá egy tíznap, mikor kiderült, hogy csapja a szelet az egyik hajó kapitányának... Nagyon kellemetlen volt. Csak a kapitány közbenjárása miatt bocsátott meg a szerencsétlennek. A bölcsebbek bűbájt emlegetnek.
-A teaház-hajók csak az aquasi kereskedő állomásig járnak. Onnan már ismét szárazföldi út vezet tovább. Ha az ember szereti a kényelmet, és van elég pénze, akkor érdemes a teaház-hajók egyikével menni odáig. De egy tanács: a szépséges Shonne-t, aki az Álomhozón dolgozik, kerüld el – bármily csábító is, mert a koronaékszereid még holdhónappal később is nyögni fogják ölelésének emlékét.
-Az utak állapota errefelé jó, és biztonságos is. Quaboában szintén. Vutas-Vutarban a biztonság már kétséges, de egy jó harcosnak nincs félnivalója ott sem. Távolabbi vidéken meg még nem voltunk.
-Állítólag a Ninq-Sinnaq Ház ezüstjét látták tíznapja megvillanni egy fiatal nőn, de mikor körbe kérdeztünk senki nem látta, csak egy kereskedő.

Közben Zev úrfi ismét nekilát felvenni a harcot a betűk tengerével. Mire megírja a leveleket, eltelik két fertályóra, és elhasznál plusz egy ív papirost piszkozatnak. A leveleket gondosan hajtogatva lepecsételi, majd int a fogadósnak.
Arlios odasiet, és megszólal:
-Mit óhajt uram? Pennát, tollat, tentát, vagy írnokot?
Ahogy átveszi a leveleket, és a tárgyakat, még elkéri a címeket, s mondja enyhe meghajlással:
-Természetesen, ahogy óhajtja. Ne aggódjon, a csomagjaim nem szoktak eltűnni.
Mondja egy fokkal komolyabban, miközben Zev úrfi pillantását viszonozza. Pár szívdobbanással később el is kapja a tekintetét, jelezve, hogy nem óhajtja összeméri akaratát az úrfival.


//írjatok fel 25tp-t az eddigi kalandokért.//

[Siffad]

/Vjírgas Margalos/
Fogadni mertem volna, hogy a nadornak megint ellenvetése lesz. Kissé túlzásnak tartom, hogy ennyire elutasító a tengerrel szemben, talán valamilyen fóbiája van? Bár sok tapasztalatom nincs nekem se a tengerrel, csak az a rövid utazás.
- Nos, Kealut uram, szerintem túlságosan elutasító a tengeri úttal kapcsolatosan. Inkább érdeklődjük meg, ha tudunk vele időt nyerni, igenis használjuk. Ha az a szobor tényleg olyan fontos, akkor önnek is érdeke, hogy minél hamarabb visszaszerezzük a népének.

Meddő vitának ígérkezik, én elmondtam a véleményemet, a továbbiakat társaimra bízom.

Rövid idő elteltével letelepszek a katonákhoz és rövid elteltével azon kapom magam, hogy hosszú idő óta először bírom magam elengedni. Fogy a sör, repkednek a történetek. Bár sok tapasztalattal nem rendelkezem, felidézek pár történetet az idősek elbeszéléseiből.
Kissé kelletlenül és sörszagúan térek vissza a társaimhoz, hogy röviden beszámoljak nekik:
- Ami a fogadóst illeti, tartanak tőle, bűbájosságról pletykálnak. Ilyesmihez nem értek, de inkább vigyázzunk vele.
- Hajóval Aquas-ig juthatunk el - bicsaklik meg egy pillanatra a nyelvem - onnantól megint szárazföldön kell mennünk.
a kényelmet inkább nem említem, tartok tőle hogy a nador ismételt ellenkezését váltanám ki vele
a jó hír, hogy az utak biztonságosnak mondhatók Quaboáig, Vutas-Votar már nehezebb eset, de nem hiszem, hogy gondunk lenne. Mindenesetre javallott az éjszakai őrség.
Külön a sytisi pároshoz fordulok:
- A Ninq-Sinnaq Házzal milyen a kapcsolat? Állítólag ezüst signumos nőt láttak merrefelé.

[Enor ak Mverrys]

(Zevran Anartÿss)

Érdeklődve és nem kicsit szórakozva hallgatom miracleai társunk italos helyzetbeszámolóját. A hírek megnyugtatóak, és még mindig egyértelműen a hajóút a kedvesebb a szívemnek.
A shagíri ház említésére elkomorodom. Megpróbálok feltűnésmentesen és halkan beszélni a társaimhoz.
-Ninq-Sinnaq? Ősi család, ennyi elég róluk, és még az, hogy tartsuk nyitva szemünket. Nincs ellenségeskedés, de ilyen esetben nem lehet tudni.

[Filio Mortale]

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, kereskedelmi állomás
Időpont: tavaszutó, délidő
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________

Zev úrfi megírja a kísérőlevelet a végső simításokat már én végzem rajta, szárítás hajtogatás és mi utána átolvastam és nem találtam benne kirívó hibát, meleg viasszal zárom mibe az úrfi belenyomhatja a pecsétgyűrűjét. Ma viszont ha kirívó hibát lelek benne finoman szóvá teszem, hisz a hibás levél rám is rossz fényt vethet az öreg Anartyss szemébe, hisz tanácsadónak rendelt az ifjú úr mellé.
A bizalmas közeledést már szinte fel sem veszem, hisz ez csak az úrfi kedvelt játszadozásainak egyik formája, ha ettől nyugodtabb ám legyen mindenkinek jobb, ha kiegyensúlyozottan tud döntéseket hozni.
Dicséretére a következő „bölcseletet” válaszolom.

- „Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került, hogy magad vontad oda. Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad áll.”

A bölcselet végén a „Szolga” rúnáját rajzolom finom újmozdulattal kettőnk közé miközben meghajlok.

Kicsit később figyelmesen hallgatom Vjírgas beszámolóját az állomás híreiről és nem kis megnyugvással veszem egyben tudomásul, hogy a nyugodt északi nemes úrnál is kezd hegyi barátunk egy határvonalat átlépni, sajnos meg kell tanulja, hogy itt a síkvidéken igen is meg kell hajoljon a többség akarata előtt. Valószínűleg a hegyekben a túlélés záloga a mostani gondolkodásmódja és viselkedése, ám ezt sem merem teljesen elismerni mivel a hegyi kolostor körül élő nadorok egészen másmilyenek voltak ám lehet, hogy ezt csak a korukból fakadó bölcsesség és a remete életmódjuk alakította ki.
Miután Vjírgas beszámolt és Zev úrfi is summázta a dolgokat csak utána szólalok meg.

- Ninq-Sinnaq. Ősi család mely, olyan mint egy több száz éves shinquor. Tompa fényű, kopott és megviselt, de töretlen élű és egyenes.
A kereskedőállomás vezetője Arlios pedig az Északnyugati Varázslóiskola kismestere valószínűleg.
Aquas-ban majd meglátjuk hogyan tovább elvégre elég nagy kikötő város és ha nem találunk hajót ami elvinne minket Haenis-be vagy Arusa-ba akkor még mindig haladhatunk kövezett úton Quaboá-ban egészen Morgian-ig Vutás-Votar határában és ott megint döntés előtt állunk majd, hogy áthajózunk a Vutás tavon vagy annak partján esetleg Borúspart és Fekete Ég partján haladunk Angor-ig.
Míg a szárazföldi út Aquas, Angor között majd ezer mérőfal addig Aquas-ból Arusaba tengeren ötszáz mérőfalnyi távolsággal áthidalhatjuk az utazást.

Mondandóm végével összefonom kézfejeimet, várom az urak döntését a továbbiak kapcsán.

[Quator ar Zaraquer]

("Kékprém" Keelut)

*A további győzködésbe, tengeri útra agitálásba nem folyik bele. Továbbra is az az érzése, hogy a tengeren el fognak veszni a végtelen habokban és nemhogy rövidítenek, hanem minimum hosszabb lesz az utazás, de akár végzetes is. A többiek a kényelmet veszik elsődlegesnek, a kitartó és biztos "munka" helyett, amit a gyalogtúra jelent. Teljesen érthetetlen, hogy ha ennyi ellenségük van ezeknek a házaknak, akkor miért akarják más házak kezébe rakni a sorsukat, életüket, mikor saját erejükből is el tudnának jutni a kívánt helyre. Ilyen gondolatokkal falatozik Keelut. Bár eleinte "fehérnek" érezte az ételek ízét, de egy kis fűszer sokat segített a dolgokon. A "fehér íz" kicsit felemás megfogalmazás, de ez a szinesztézia illik legjobban az ebédhez. Csendes szemlélődése közben meghallgatja a veszélyes házról szőtt beszámolókat és ez még nagyobb kérdést vet fel: Ha ez a titokzatos "ügynök" is felszáll a felmagasztalt hajóra, akkor hova mennek elkerülni a vele való találkozást a síkságiak?*

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, ebéd után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________

A megbeszélés után a fogadóssal rendezitek a számlát (-30lin összesen), aki kissé csalódottan veszi tudomásul, hogy nem maradtok éjszakára. Int a szolgálóknak, akik készségesen segítenek nektek a csomagok cipelésében a hajóig. A kikötő a fogadó lábától nyíllövésnyi távolságban van, melyhez széles, kétkocsinyi kövezet út vezet. A nap erősen tűz, próbálgatja erejét. A dokknál éppenséggel az Álomhozó nevű teaház-hajóba rakodnak. Maga a hajó érdekes jelenség, bár nador szemmel mérhetetlenül sok fát pazaroltak el a felépítménynél.
A hajót inkább a nyugodt tavakra, mintsem tengerre tervezték. Harminc láb hosszú és tíz láb széles, lapos hajó. Körbe egy faragott korlát fut, beljebb pedig egy fél láb széles tornácon lehet haladni, ahonnan a kis fülkék sorába lehet belépni. A hajó orrától indulva a vendégek szállása, közepén egy jókora közös teázó található, hátrébb pedig a konyha, és cselédszállás, legvégén két box lovaknak. A tetőn pediglen a különféle áruk vannak lekötözve., valamint a kormányosi állás található. A hajónak egy árboca és egy orrvitorlája van mindössze.
A szobácskák elég kicsik, mindössze egy szélesebb matrac fér el bennük, és egy kis beépített szekrényke. Fényről viszont egy hidegfáklya gondoskodik. Öt-öt fülke áll a vendégek rendelkezésére. A teázó viszont a maga tízszer tízes alapterületével valóságos termenek hat ezek után. Gazdagon faragott-áttört fa elválasztók, hangulatos, színes képekkel festett papír fényáteresztők, és apró, mécses nagyságú hidegfáklyák a lámpásokban. Puha párnák, és alacsony asztalkák várják a pihenni vágyókat.
A kapitánya, egy nyúlánk nap barnította férfiú. Rövid, kusza fekete haja mutatja, hogy a közrendűek közé tartozik. Arcára viszont a jószerencse és gazdagság jegyei vannak felfestve. A legénység fél tucat ember. Egy szakács, három matróz, és két felszolgáló - egyikünk igencsak szemrevaló teremtés - de a másik sem panaszkodhat. Az utasársakkal a teázóban találkoztok először. Egyikük egyszerű szabású, fehér ruhája hirdeti, hogy egy Shin az. Koros borotvált fejű férfiú, és bár arcára az évek barázdákat véstek, jóindulatú a tekintete. A másik kettő együtt utazik. Egy fiatal, rövid hajú csinos nő, és egy idősebb, - gyűrött arcú, szintén rövid hajú - határozott fellépésű nő. Tiszta, egyszerű ruhájuk és hajviseletük alapján közrendűek. Az utolsó alak, épp hogy csak eléri a hajót - ő sötétbarna, egyszerű szabású ruhában, fa hüvelybe rejtett pengéjű Shin-quorral a kezében lép a fedélzetre. Semmiféle signum, pecsét nincs nála - a fegyver ez egyetlen, ami segít besorolni. Harmincas éveiben járó, kemény vonásokkal rendelkező rövid hajú férfi. Szenvetlen, de követelő hangnemben kér szállást a hajón, amit a kapitány biztosít is.

Az utazás szinte eseménytelenül folyik. A hajó naponta egyszer egy-egy szigeten kiköt pár percre, amíg friss vizet és alapanyagokat vesznek fel a falvakból. Az utasok nem igazán keverednek egymással. Az idős nő rövid pórázon tartja a fiatalabbat, ha az hosszabb időre látótávon kívülre kerül, rendszeres fejmosásban van része. A Shin nem erőlteti rá magát senkire - egy előtte fekvő két ívnyi, de arasznyi magas fehér homokos ládában a kalligráfiát gyakorolja nagy műgonddal, s mikor betelt a hely, eltörli őket, s kezdi elölről. A Shin-quorros alak pedig csak csendben ül az asztalkája mellett, s teázáson, meditáción kívül nem csinál semmit. A csinosabbik felszolgálólány - Shonne - pedig Zevran úrfival kacérkodik kissé.
Az egyik este viszont elül a eleddig megszokott szellő, s nem reggel, hanem már este szokatlanul meleg, fullasztó ködbe burkolódzik a hajó - olyan érzetet keltve, mintha a semmiben úszna messze mindentől. A napok óta vidáman csilingelő szélcsengő is elhallgat, mire a Shin is összeráncolt szemöldökkel pislant fel, s folytatja tovább a rajzolást. A kapitány feltehetőleg a fedélzeten, a kormánynál lehet, ahol rendszeresen időzik. A két nő is megérzi a változást, s halk csacsogásba kezdve kitárgyalják az esetet.
-Én mondom, leányom - nem természetes ez a köd! Ilyet még nem láttam! S a bandolákat távol tartó csengő is pont most hallgatott el!
A fiatalabb csak tágra nyílt szemmel, ijedten hallgatja, de a felszolgálók is összenéznek egy pillanatra. Feltehetőleg őket sem nyugtatta meg az öregasszony kijelentése.
A szótlan harcos már nincs a teremben - egy fertályórája visszavonult. Érzitek, hogy valami nincs rendjén...

[Filio Mortale]

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, ebéd után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________

A utazásban beállt nyugalmat megint bajlós előjelek szakítják meg. Köd érkezik ami a csatornák felett nem szokatlan ám a szélcsengők is elhallgatnak ami a szellemek síkján nem jelent semmi jót. A lélekkardot hordozó harcos már nincs a központi teremben az öreg Shin, csak rosszallóan ráncolja a homlokát és visszamerül a kalligráfia univerzumába, a veszély ha van valószínűleg nem fizikai jellegű, ami a köd megnyilvánulásában érkezik valami egészen más.
Ennek ellenére közelebb húzódok Zev úrfihoz soha nem tudni mostanában mit hoz a következő pillanat, egy halk sóhajtás kíséretében légző gyakorlatba kezdek a hét lélegzetvétel technikáját használva tisztára söpröm a tudatom, majd szorongásaimat és félelmeimet magam mögött hagyva felnyitom a harmadik szemem a szellemek síkjára.

//OFF Attól függően, hogy mivel szembesülök a szellemek síkján lehet, hogy az aurámat érintő ködre fogok varázsolni egy 2. szintes Mágiafürkészést 20 Mp-ből a Metamágia Arkanumából OFF//

[Enor ak Mverrys]

(Zevran Anartÿss)

A hajó első látásra nem tűnik biztatónak a kényelem szempontjából, és az apró szobák sem győznek meg igazán. A hall azonban kellemes meglepetés, az igényes és ízléses díszítésével.
Az út megpróbálom valahogy elütni az időt, bár utastársaink nem tűnnek a legszórakoztatóbb társalkodópartnernek. Kivéve az idős nőhöz tartozó fiatal lány. Bár ő vele sem maga a beszélgetés, hanem a fejmosás amit utána kap, dobja fel az unalmas órákat.

Felváltva szemezek ezzel a Shonne-val és a kapitánnyal, végül a lány mellett döntök most. Épp azon gondolkodok, vajon meddig tudom húzni az "ágyba bújást", vajon az apró érintések, félreérthető szavak, két értelmű mosolyok kinél sokallnak be először, amikor leszáll a köd.

Talán ha nem hallgatna el a szélcsengő észre sem venném. Nah meg ha Lan nem húzódna közelebb, tudom, hogy e mögött pusztán, a jó testőr dolga bújik meg, mégis hízelgő és komikusnak is tűnik valahol.

Belekortyolok a teámba és megigazítom a vívókardot a derekamon. Talán nem lesz szükség rá... talán nem is az anyagi világban támad az igazi ellenség?

[Siffad]

/Vjírgas Margalos/
Meglepetésemre a nador jobban reagál a vártnál és végül hajóra szállunk.
Reménykedésre ad okot a tény, talán képes alkalmazkodni, de továbbra is vigyázni kell vele. Vajon otthon nemesféle lehet? Van náluk ilyen egyáltalán?

Elbúcsúzom a csacsitól, megpróbálom eladni a fogadósnak vagy az első érdeklődőnek. Ha mégsem sikerül, végső esetben a fogadósnak ajándékozom azzal a feltétellel, hogy egy bajban lévő utazót fog megsegíteni vele.

Az utastársakat igyekszem megfigyelni, bár első pillantásra azok, akinek mutatják magukat. Nem zavarom meg egyiküket sem, de később beszélgetéseket kezdeményezek Kékprém mesterrel, igyekszem többet megtudni róla azon kívül, hogy kétkezes fegyverforgató. Talán az öszvérhez hasonló makacsság mögött más is rejlik.

Mikor a köd leereszkedik, balsejtelem fog el. A néma bandolacsengő miatt az első gondolatom: mit fogunk ezért a nadortól kapni!

Közelebb húzódok a többiekhez, halkan odaszólok nekik: maradjunk együtt, akármi is jön. Talán ostobaság, de jobb az óvatosság.

[Quator ar Zaraquer]

("Kékprém" Keelut)

*A hajóhoz vezető kis séta az eddigiekhez hasonlóan telik. A nador most is a maga nem sietős, de mégis gyors, céltudatás tempójában halad. Ha már eldőlt, hogy ostobaságra adják a fejüket a síkságiak, akkor legyenek túl rajta. A hajó láttán rosszallóan összeráncolja a szemöldökét, de nem szól semmit a fa ilyen mértékű pazarlására. Inkább csak csendben felballag a pallón és elfoglalja a neki kijelölt szobát. A kicsi, alig embernyi helység egyrészt feszélyezi, hiszen zárt térről van szó és semmi természetes szellőzés, fény előre láthatólag. Másrészt az egyszerűsége mégis megtetszik Keelutnak. Az út során az útitársakat a szokott nyílt tekintetű, nyugodt arckifejezéssel szemléli, illetve biccent feléjük orrnyergére fektetett mutatóujjal. Mindegyik érdekes figura a maga nemében. Az utolsó pillanatban érkező fickó inkább ellenszenves. A két nő barátságosnak tűnik, a fejmosások Naoenao-ra és az ominózus "kalandjára" emlékezteti Kékprémet. Ennek köszönhetően, amikor látja a két nőt mindig halványan elmosolyodik, arra gondolva, hogy itt valószínűleg nincsenek kiterjedt báty és unokatestvér hordák, akik egész éjjel az Alsóvárost járják egy kiadós verés reményében. Egyenlőre nem kezdeményez, amíg a fiatalabb lány nem érdeklődik az egzotikum (hófehér bőr, haj) iránt. Így marad a homokba rajzoló éltes férfi, mint megismerni való. Nem zavarva a munkában mellé, mögé telepszik Keelut és csendesen szemléli a homokban kirajzolódó jeleket. Ez a csendes üldögélés valahogy megnyugtatja és eldönti, hogy az öregnek kijár a megbecsülés és a tisztelet akár síksági, akár nem. Idő közben Vjirgas kezdeményez beszélgetéseket, amit szívesen vesz a nador, hiszen a két kardos férfi már bizonyította, hogy van józanság benne és nem olyan elrugaszkodott, mint a másik kettő. Szívesen mesél magáról és hazájáról, de nem jutnak túl messzire a beszédben, mert szokatlan köd telepszik a hajóra. Ezt és a társaság nyugtalanságát látva Kékprém vonásai megkeményednek és feláll az asztala mellől, hogy felkészülten fogadhassa a szinte tapitható veszélyt. Kezeit ellazítja, de ujjait félig a csákányok csuklópántjába dugja. Még nem perdíti elő a fegyvereket, hogy a többi utast ne riassza meg. Közben alig hallhatóan dörmög az orra alatt.*

-Na most merre tovább "nagy utazók"?!?

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________

Sajnos a fiatal nőt a kísérője olyan keményen fogja, hogy az bár vet néhány kíváncsi pillantást Kékprémre, soha nem engedi beszédbe elegyedni vele, s némi ellenszenvet is kiérez az öregebb tekintetéből.

Vjírgas megszólal: maradjunk együtt, akármi is jön. Talán ostobaság, de jobb az óvatosság.
Kékprém dörmög valamit - megvan a véleménye a helyzetről.
A mentis nem lát semmi gyanúsat szellemek honában - egy kóbor bandolla, annyi sincs a közelben. A Shin nyugodt ezüstje, mint finoman fényesített tükör, a legérdekesebb jelenleg. A többi kavargó, ijedt aura, s még műveltebb útitársaid is rendezetlennek tűnnek a Shin mellett.
A feszült csendben csak a halkan recsegő deszkák hangját halljátok, majd közeledő lépteket a folyosóról. A kapitány lép be, a festett tolóajtón, a szélcsengő halkan megcsendül. Enyhe, de kellemetlen záptojás bűz lopakodik be utána, elkeveredve az illatos füstölő aromájával. Ábrázata kissé gondterhelt. Végignéz rajtatok, és határozottan megszólal:
-Sajnálom, tisztelt vendégeim, de itt nem maradhatnak - nem biztonságos. Ilyet még nem láttam. Kérem fáradjanak fel a kormányálláshoz. Mi még némi takarót, és teát összekészítünk.
Kilépve látjátok, hogy a köd a vízfelszínnél a legkövérebb, s a szag is erősebbé válik odakint - a melegről nem beszélve. A kormányállás az "emeleten" van. Felkapaszkodva a tisztább levegő segít enyhíteni a szörnyű szagot. Menet közben Zev úrfit miközben segíti fel Shonne, mintegy megjegyzi:
-Ezt a szagot talán egy forró fürdő tudná csak az ember bőréből elűzni. Ha ennek vége, akkor óhajtja az úrfi, hogy megfürdessem?
Zev úrfi mögött felvihogó fiatal nőt szokás szerint egyből le is dorongolja az öregebb:
-Mit képzelsz lányom, hogy merészelsz ilyesmire gondolni?! Vigyázz, erkölcstelen cafkához nem adom a fiamat!

Egy sebtiben felvitt asztalka köré ültetnek titeket, ahol már a lélekkarddal felszerelt férfi ücsörög, eléggé hiányos öltözékben. A társalgás most a különleges alkalom miatt hamar megindul - pláne, ahogy a takarókat is megkapjátok, hogy legyen min ülni. A kapitány reménykedve nézi a petyhüdt vitorlát, a személyzet meg az utasok szavát lesi.
Az egyik matróz mondja:
-A Holdfény nevű teaház-hajóra emlékeztek? Mikor gyerkőc voltam, akkor futott bele a kikötő hullámtörőjébe. Azt mondták az öregek, hogy nem volt élő a fedélzeten, s hogy záptojás szaga volt... Azt hitték, hogy valamelyik Nemes Ház állt mögette... Néhányan átokról suttogtak, mások ártó szellemekről...
Az öregasszony is halk, káráló hangon hozzáfűzi a maga véleményét:
-Mind itt fogunk veszni - érzem a csontjaimban! A jós is azt mondta, hogy ez lesz az utolsó hajóutam..
A Shin felpillant a teájából, és megszólal:
-Nincs semmi veszély, már ami a szellemeket illeti...
Egy kisebb szellő erre kissé felkavarja a levegőt és meleg, gyomorforgatóan büdös párát csap az arcotokba a tó felszínéről. Aztán ahogy jött, olyan gyorsan el is ül a szellő.
A felszolgálók erre rémülten összenéznek, s a két vendég nő is ijedten összebújik. A kapitány óvó jelentésű kézmozdulatokat tesz, a Shin pedig diszkréten köhécsel egy kissé. A lélekkardos nem szól semmit, csak figyeli a többieket. A szakács halkan megjegyzi:
-Ez nem lehet véletlen! Meg kell békítenünk a szellemeket! Nem akarok meghalni!
A kapitány replikázik:
-De a nagytiszteletű bölcs most mondta, hogy nincs egy fia szellem sem!
-Akkor csak démon lehet! -szól az öregasszony, és néz félve-gyűlölködve a nadorra. Eleddig sem kedvelte, de most határozottan tovább mélyült az ellenszenve.
-Dobjuk vízbe, mielőtt végez mindőnkkel! Lehet, hogy ő bűvölte meg a tavat! Ki tudja, hogy egy ilyennek mi járhat a fejében?!
Fröcsögi gyűlölettel telve. Érzitek, hogy a tehetetlenség és tanácstalanság miatt az öregasszony szavai a nador ellen fordítja a matrózokat... Ekkor szólal meg hideg, metsző hangon a shin-quorros férfi:
-Elhallgass vén szipirtyó! Nem tűröm el, hogy még egyszer megszólalj, míg ki nem kötünk. Ha csak egy hangot is meghallok, akkor onnantól a morádokat traktálhatod a lázálmaiddal, mert belefojtalak ebbe a büdös pocsolyába!
Titeket is megborzongat a szavak súlya, noha nem ti lettetek megfenyegetve.
Az öregasszony elhallgat, és gyűlölködve néz rátok. A fiatalabb csak rémülten gubbaszt a helyén. A Shin pedig faarccal ücsörög a helyén - a gond úgy néz ki megoldódik nélküle is. A szolgák egyike reszkető hangon kérdezi:
-Kedves vendégek, ki kér még egy kis teát?

[Filio Mortale]

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, ebéd után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________

A szellemvilág nyugodt talán túlontúl nyugodt kivéve a jelenlévők zavart és riadt auráit az egyetlen letisztult biztos pont az öreg shin aurája mi mit büszke szírt tornyosul a kialakuló kétségbeesés viharában.
Szinte mindenki nyugtalan, ennek és a kialakult bizonytalan helyzet hatására a kapitány a hajó kormány állásásba invitálja az utazókat, szimbolikusan a hajó legbiztosabb pontjára melynek irányt kell mutatnia az elveszettségben, főleg ha az ilyen kellemetlen záptojásszagú nyákos köd fórmájában jelenik meg.
Zev úrfi közelében maradok és a háta mögött foglalok helyet, ám az újfent kialakuló perlekedés és vita bosszant mint éhes varjak kárálnak.
Kéz élemmel az elvágás jelét mutatom miközben az öregasszony és a kardművész felé fordulok.

- Nem szerencsés egymás marnunk, a szellemek síkja jelenleg csak tőlünk hangos. Pont, hogy az ilyen lélekfejlődést hátráltató érzelmek mik bölcsőt adhatnak a démonoknak. – a továbbiakat egyenesen az öregasszonynak címzem a szavaimat. – Attól, hogy valaki más vidék szülötte és számunkra idegen és néha furcsa vagy érthetetlen még nem válik vagy ad helyet démonoknak, azok a mi félelmeinkből és elutasításainkból születhetnek vele szembe, ám a végén önmagunkat is elemészthetik. Keelut népe sokkal nagyobb összhangban él a természettel mint arról mi valaha álmodhatnánk is, ezért tettei néha érthetetlenek lehetnek számunkra, ám ez nem ok arra, hogy valótlan vádakkal bélyegezzük meg. Természetéből és neveltetéséből fakadóan kétlem, hogy Keelut bármikor is arra használná tudását, hogy környezetét ilyen helyzetbe hozza, mint amilyen mi most vagyunk, őt talán még jobban megviseli ez a természetellenesség mi körülvesz minket.
A rosszindulatú és gyűlöletet szító kárálás ám már sokkal aggasztób hisz akár hozzánk is vonzhatja a démonokat.

A továbbiakban csak gondolataimat fűzöm tovább miközben felemelem a kezem egy csésze teáért és köszönet teljesen bólintok felszolgálónak.
~ Természetesen rémisztő néha a Keelut megjelenése és hozzáállása a dolgokhoz, ám mindezek ellenére még a nézeteltéréseket is félretéve akármilyen öntelt és csökönyös a maga módján egy egyenes tiszta lélek. ~

[Enor ak Mverrys]

(Zevran Anartÿss)

<...Nem biztonságos?...> gondolom magamban <...Mi történhetett kint? Pfuj mi ez a szag!...> Keservesen fintorodom el mikor kilépünk a fedélzetre. Azért Shonne megjegyzése nem marad válasz nélkül.
-Már alig várom, bár ez a szag rendkívül erős, lehet hosszú lesz az a fürdőzés...-mondom mosolyogva, közben a vénasszony pórázán csüngő fiatal lány felé kacsintok kétértelműen. Ezért is ki fog kapni, de ezt a szipirtyót hallgatni kész öröm...

Mikor elkezd eluralkodni a pánik Lan és a shin-quorros férfi megelőz, és lerendezik az öregasszonyt. Nem szólok csak kézmozdulataimmal jelzem, hogy társaim az Anartÿss Ház védelme alatt állnak. (És szívesen segítek a férfi által emlegetett "konzekvencia levonásában")

Aztán csak figyelek magam elé. Nem tudok mit tenni, mágiához nem értek, bár azt mondják nem erről van szó. De mi más lehet? Ha a hajósok még nem láttak ilyet, akkor nem lehet természeti jelenség... mit fogunk ezért kapni Képrémtől...

[Siffad]

/Vjírgas Margalos/

Gyanakodva figyelem a környéket, ösztönösen ráfogok a markolatra. Megborzogat a bizonyosság, hogy ami les ránk, azzal nem bír penge. Bár ki tudja, mindenesetre nem fogom birkaként tűrni, hogy levágjanak!

A kapitány tanácsát megfogadva elfogadom a teát, a csészével melegítem fel kezemet, lassan kortyolgatva lassan megnyugszom. A vénasszony károgása nem zaklat fel, tudom, hogy Kealut képes megvédeni magát. Lan magyarázatánál viszont elveszítem a fonalat, csak az értem belőle, hogy valami a félelmeinket keresztül támad. Igyekszem koordinálni az érzelmeimet, nyugodtnak maradni. A kísértethajó legendája nem segít ebben, még ha csak mese is.
Hirtelen ötlettel elhozom a kabinomból a hangszeremet. Egy sarokban ülök le, behangolom majd játszani kezdek rajta. A zene távol áll a tökéletestől, néha még az elfogadható szintet sem éri el, de megnyugtat a zenélés.

[Quator ar Zaraquer]

("Kékprém" Kellut)

*Az invitálásnak a nador is eleget tesz és a többiekkel együtt felsétál a kormányállásba. Az útitársak közelében nekidől a korlátnak és behunyt szemmel mereng valamin, miközben néhány szimatoláshoz hasonló levegővétellel próbálja meghatározni mire is emlékezteti ez az egész. Az öregasszony fröcsögésére nem reagál. A többi utas, nemcsak társai, hanem még a furcsán viselkedő shin-quoros férfi is rápirít rendesen a matrónára. A teázáshoz visszatérők gondolatait ekkor szakítja félbe Keelut nyugodt, kimért hangja. Ahogy megszólal szemei is felpattannak és rezzenéstelen pillantását az öreg nőre szegezi, de szavai mindenkinek szólnak.*

-Nyugalom, nincs értelme a bandolát a falra festeni. Egyrészt a tó Shinaan-ja nem hinném, hogy a Gyilkosok Elvét vallaná. Hiszen azt mondják nem szokványos a hajók elsüllyedése, utasok, legénység tömeges halála errefelé. Másrészt biztosíthatok mindenkit, hogy nem szólítanék meg egy ilyen hatalmas birtokú Shinaan-t csak azért, hogy legyen miért gyűlölködni. Harmadrészt pedig nem hinném, hogy mindenképp a természetfelettiben kell keresni az okokat. Először nem emlékeztem hol éreztem ilyen szagot, de amíg ti vitatkoztatok rájöttem. Pontosan ilyen a szaga és a kipárolgása is a feltörni készülő gejzíreknek, főleg a hegyi tengerszemek fenekén lévőknek. Az erős meleg felfelé száll és ezért nincs oldalirányú szél semerre. Ha igazam van annyi a dolgunk, hogy odébb evezünk a mélytengeri gejzíretek felől és folytatódhat az út.

*A sok beszéd nincs túlságosan ínyére, de jelen helyzetben szükségét érzi, ezért közlékenyebb, mint általában. Kis szünet után még egy megjegyzést tesz.*

-Ha nincs igazam és tényleg valami természetellenes történik, akkor sem árt, ha evezünk, mert addig se gondolkodunk rémképeken. A veszélyekkel ráérünk akkor foglalkozni, ha már tudunk is mit tenni ellenük.

*Mindezt nem kioktatóan sorolja el, csupán a tőle megszokott nyugodt megingathatatlansággal. Mintha Keelut számára természetes lenne, hogy amit kimond az úgy is van és ezen nem változtat semmi. Pillantását elszakítva az öregasszonytól körbenéz a társaságon, hogy vajon milyen hatást értek el a szavak. Bár a maga részéről mindig is a tettek nyelvében bízott, de a síkságiak láthatólag szeretnek sokat beszélni mindenről.*