__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, kereskedelmi állomás
Időpont: tavaszutó, ebéd után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
__________________________________________________ 
Kényelmesen megebédeltek. A szolgálók sürögnek-forognak körülöttetek, és buzgón töltik után az ürülő poharakat jóféle borral. Az étel is kiváló – a szakácsuk egy nemesi udvarban sem vallana szégyent, s a különféle fogások is szemet gyönyörködtető kompozíciókat alkotnak. Igaz, Keelutnak egy kicsit íztelenek az ételek, de ezen lehetett segíteni. Négy fogást hoznak ki, plusz a desszertet, mely aszalt erdei gyümölcsökkel meghintett könnyű tészta. Mindannyian jól belaktatok.
Közben elkezditek megvitatni, hogy merre is lenne érdemes tovább indulni, de a végső szót még nem mondtátok ki.
Az ebéd után Vjírgas odatelepszik a légiósok asztalához, és elkezd velük beszélgetni. Rövid ideig bizalmatlanok ugyan, de mikor látják, hogy „közülük” való, s még sört is hozott, hamar megenyhülnek irányába. A vezetőjük egy harmincas évei közepén járó megtermett férfiú. Fejét borotválja, csak fekete sörte borítja. Arcra inkább csúnya, szögletes vonásait mintha a sarokba támasztott arkhorral faragták volna. Jelenleg a nehéz vért alá vehető vörös könnyű posztóvértet visel.
Némi érdeklődés után sikerül persze friss híreket szerezni:
-Hát, Arliossal, a fogadó tulajával vigyázz, ne haragítsd magadra! Minap félfülű Lansoss kinevette, hogy milyen ruhákban járkál, és elmondta mindenféle hímringyónak. Arlios megmondta neki, hogy ezt még megbánhatja, de Lansoss nem foglalkozott vele. Nem telt rá egy tíznap, mikor  kiderült, hogy csapja a szelet az egyik hajó kapitányának... Nagyon kellemetlen volt. Csak a kapitány közbenjárása miatt bocsátott meg a szerencsétlennek. A bölcsebbek bűbájt emlegetnek.
-A teaház-hajók csak az aquasi kereskedő állomásig járnak. Onnan már ismét szárazföldi út vezet tovább. Ha az ember szereti a kényelmet, és van elég pénze, akkor érdemes a teaház-hajók egyikével menni odáig. De egy tanács: a szépséges Shonne-t, aki az Álomhozón dolgozik, kerüld el – bármily csábító is, mert a koronaékszereid még holdhónappal később is nyögni fogják ölelésének emlékét.
-Az utak állapota errefelé jó, és biztonságos is. Quaboában szintén. Vutas-Vutarban a biztonság már kétséges, de egy jó harcosnak nincs félnivalója ott sem. Távolabbi vidéken meg még nem voltunk.
-Állítólag a Ninq-Sinnaq Ház ezüstjét látták tíznapja megvillanni egy fiatal nőn, de mikor körbe kérdeztünk senki nem látta, csak egy kereskedő.
Közben Zev úrfi ismét nekilát felvenni a harcot a betűk tengerével. Mire megírja a leveleket, eltelik két fertályóra, és elhasznál plusz egy ív papirost piszkozatnak. A leveleket gondosan hajtogatva lepecsételi, majd int a fogadósnak. 
Arlios odasiet, és megszólal: 
-Mit óhajt uram? Pennát, tollat, tentát, vagy írnokot?
Ahogy átveszi a leveleket, és a tárgyakat, még elkéri a címeket, s mondja enyhe meghajlással:
-Természetesen, ahogy óhajtja. Ne aggódjon, a csomagjaim nem szoktak eltűnni. 
Mondja egy fokkal komolyabban, miközben Zev úrfi pillantását viszonozza. Pár szívdobbanással később el is kapja a tekintetét, jelezve, hogy nem óhajtja összeméri akaratát az úrfival.
//írjatok fel 25tp-t az eddigi kalandokért.//
			
		







 Ilyen gondolatokkal falatozik Keelut. Bár eleinte "fehérnek" érezte az ételek ízét, de egy kis fűszer sokat segített a dolgokon. A "fehér íz" kicsit felemás megfogalmazás, de ez a szinesztézia illik legjobban az ebédhez. Csendes szemlélődése közben meghallgatja a veszélyes házról szőtt beszámolókat és ez még nagyobb kérdést vet fel: Ha ez a titokzatos "ügynök" is felszáll a felmagasztalt hajóra, akkor hova mennek elkerülni a vele való találkozást a síkságiak?*
  Ilyen gondolatokkal falatozik Keelut. Bár eleinte "fehérnek" érezte az ételek ízét, de egy kis fűszer sokat segített a dolgokon. A "fehér íz" kicsit felemás megfogalmazás, de ez a szinesztézia illik legjobban az ebédhez. Csendes szemlélődése közben meghallgatja a veszélyes házról szőtt beszámolókat és ez még nagyobb kérdést vet fel: Ha ez a titokzatos "ügynök" is felszáll a felmagasztalt hajóra, akkor hova mennek elkerülni a vele való találkozást a síkságiak?*
 Egyenlőre nem kezdeményez, amíg a fiatalabb lány nem érdeklődik az egzotikum (hófehér bőr, haj) iránt. Így marad a homokba rajzoló éltes férfi, mint megismerni való. Nem zavarva a munkában mellé, mögé telepszik Keelut és csendesen szemléli a homokban kirajzolódó jeleket. Ez a csendes üldögélés valahogy megnyugtatja és eldönti, hogy az öregnek kijár a megbecsülés és a tisztelet akár síksági, akár nem. Idő közben Vjirgas kezdeményez beszélgetéseket, amit szívesen vesz a nador, hiszen a két kardos férfi már bizonyította, hogy van józanság benne és nem olyan elrugaszkodott, mint a másik kettő. Szívesen mesél magáról és hazájáról, de nem jutnak túl messzire a beszédben, mert szokatlan köd telepszik a hajóra. Ezt és a társaság nyugtalanságát látva Kékprém vonásai megkeményednek és feláll az asztala mellől, hogy felkészülten fogadhassa a szinte tapitható veszélyt. Kezeit ellazítja, de ujjait félig a csákányok csuklópántjába dugja. Még nem perdíti elő a fegyvereket, hogy a többi utast ne riassza meg. Közben alig hallhatóan dörmög az orra alatt.*
  Egyenlőre nem kezdeményez, amíg a fiatalabb lány nem érdeklődik az egzotikum (hófehér bőr, haj) iránt. Így marad a homokba rajzoló éltes férfi, mint megismerni való. Nem zavarva a munkában mellé, mögé telepszik Keelut és csendesen szemléli a homokban kirajzolódó jeleket. Ez a csendes üldögélés valahogy megnyugtatja és eldönti, hogy az öregnek kijár a megbecsülés és a tisztelet akár síksági, akár nem. Idő közben Vjirgas kezdeményez beszélgetéseket, amit szívesen vesz a nador, hiszen a két kardos férfi már bizonyította, hogy van józanság benne és nem olyan elrugaszkodott, mint a másik kettő. Szívesen mesél magáról és hazájáról, de nem jutnak túl messzire a beszédben, mert szokatlan köd telepszik a hajóra. Ezt és a társaság nyugtalanságát látva Kékprém vonásai megkeményednek és feláll az asztala mellől, hogy felkészülten fogadhassa a szinte tapitható veszélyt. Kezeit ellazítja, de ujjait félig a csákányok csuklópántjába dugja. Még nem perdíti elő a fegyvereket, hogy a többi utast ne riassza meg. Közben alig hallhatóan dörmög az orra alatt.*