30 múltam és rájöttem, hogy az életem nagyobbik felében szerepjátszottam.
Anno Középfölde, majd hosszú ideig MAGUS. Ezután egy kaotikus korszak következett, mindent kipróbáltam, ami magyarországon fellelhető volt abban az időben (Star Wars, WH Fantasy, Vampire, CoC, Earthdawn, Shadowrun, CP2020, a többire nem is emlékszem.) A D&D valahogy mindig kimaradt.
A végeredmény a magyar Vampire lett. Ezzel játszottam az utóbbi időben, bár amikor megjelent a Középkor, akkor egy 1 éven át tartó kalandfolyamot azzal is nyomtunk. Emellett újrakezdtem a MAGUS-t, a helyi szinten szervezett versenyek keretében, illetve egy éppen most indult életútjátékban.
A D20-at 1 kalad erejéig meséltem, de játszani sosem játszottam.
Az UT, a lehetetlen képesség/képzettség követelményrendszere, illetve az elsődleges/másodlagos/tiltott képzetségcsoportosítása miatt nem tetszett, ezért sosem használtam.
Szeretem a sokoldalú karaktereket, de nem szeretem a kötöttségeket, ezért alapvetően a mágikus (vagy rendszertől függően ahhoz hasonló) képességekkel bíró karaktereket részesítem előnyben, jelentős figyelmet fordítva az önvédelem képességére. (Mint tudjuk legjobb védelem a támadás

Ui: Bocsi, hogy kicsit hosszúra sikerült.