* Ryninek készséggel segít a férfiú... nem néz a nõ szemeibe, mint helyét ismerõ Navor bezsél hozzá*
- Elnézést kérünk a hölgytõl, de a Horgas Hóhér nem szolgál fürdõhelyiséggel. A környéken nem egy fürdõház mûködik: gazdám vendégei fõként a Pöffetegben szoktak lemozsdani, alkalomadtán gyógyító kúrán részt venni. Sogron papságának kezében mûködik, szerény véleményem szerint igazi nagyságknak való hely...
* Harynt meghallva a fogadós hetykén felkapja fejét... a kidobóemebreknek int, akik ekkor lendülnek akcióba: két iszonytató erejû ökölcsapást mérnek a részegekre, majd válluk alat megragadva õket seperc alatt kicipelik õket a Horgas Hóhérból. Az önkívületükben alélt részegesek a fogadó melletti kisutcába dobatnak ki... a fogadós kárörvendõ mosollyal a képén Harnyrt végigméri ,majd így válaszol...*
- Bolond maga? Ossyort? Mégis mit képzel: ossyort minden második fogadóban találni? Nem mintha nem tudnám, hol keressen. De ahoygan az idõ, az információ is pénz.
"Shulur megtanít, hogy a bukás csak pillanatnyi állapot. Véglegessé az teszi, ha feladod a küzdelmet" - Isshae Ianarak
Szerző: Harnyn Re Hokmet karBelag » 2007.03.06. 16:12
*Harnyn a kidobott vendégek után nézve vállat von, majd a fogadós felé fordul.*
- Még ha bolond is lennék, semmi köze hozzá. Ami meg a kérést illeti, ezek az alakok kikötõi söpredéknek néztek ki, ki más ismerné jobban az alvilágot?
*Végre a fogadós szemébe is néz, két feneketlen mély kút látszik csak, fekete szemei és az épület belsejében uralkodó félhomály miatt.*
- Nem egy drága csatornatérképészre, csak egy jótüdejû gyerekre van szükségünk, akinek pontos és megfelelõ érzékei vannak a hajónk vízszint alatti sérüléseihez. - *Mondja, mintha már legalábbis a fogadós korában járna, nem pedig az említett gyerekkorból épp kinõve.*
- De ha már ennyire segíteni szeretne nekem, elárulhatja, mikor és hol lesz a következõ dhaqnorr, és ki a bika mentora. Továbbá hogy lesz-e mostanában periddo elõadás, vagy csak azok a károgó madarak maradnak errefele szórakozásul? - *Elmosolyodik, óvott fogsorát továbbra is rejtve, remélve a fogadós érti a tréfás megjegyzést a híres Varjakra.*
*Mivel látja, hogy szándéka csak így simán nem fog célba érni, míg a férfiú beszél babrálni kezd láncával, kissé csalódott arckifejezéssel. Aztán egy óvatlan, meggondolatlan mozdulatot tesz - mintha széttárná a kezét, és a véletlenül ujjába gabalyodott olcsó réz nyaklánca kiszakad a nyakából, s földre hullik.* - Óhhhhh, már megint... - *hajol le érte, s felveszi a földrõl. Miközben feláll tekintetével megkeresi a férfi szemeit, s csak egy pillanatra is, de beletekint... aztán szeme siklik tovább, mozdulatát befejezi. Majd sajnálkozóan lebigyeszteti száját.* - Ó én ügyetlen, megint kiszakítottam nyakamból. Na lássuk csak, igen-igen, megint a kapocs csúszott szét.. - *gyorsan körbetekint, mászkál-e valaki a folyosón, s mivel nem lát senkit, kicsit közelebb hajolva mondja a férfinak.* - Elnézõbb lennék egy ici-picit a szertartásos viselkedéssel kapcsolatban, ha ezt most gyorsan visszakapcsolja a nyakamba.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Yvett de Crei 2007.03.07. 14:42-kor.
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
*Nynának nem kell sokáig keresgélnie. Emlékezett is a környéken egy jó kis vendéglõre, és egy kis sétálgatással rá is talál. Az utána forduló férfiakon már nem tud meglepõdni. Amerre jár ez fogadja. Magabiztosan felsétál a teraszra és leül egy asztalhoz egy nagyobb napernyõ alá. Saját kis esernyõjét gondosan elhelyezi maga mellett és hátradõlve a kényelmes fonott ülõalkalmatosságban a környezetét figyeli. rámosolyog néhány tátott szájú férfira és lassan felnéz, amikor a pincér árnyéka rávetül.*
- Mit parancsol kisasszony? - Egyenlõre csak valami frissítõt, és úgy tíz perc múlva hozza ki az étlapot. - Parancsára.
*A szolgáló távozta után Nyna unatkozó arcot vág és várja a férfiak kezdeményezését. Shulur nõcsábászaitól nagyobb önbizalmat várt. Az elsõ önként jelentkezõ be is jön a lánynak. Elegáns selyem és bársonyruhába öltözött, örjítõen smaragd szemû és copfba kötött hamuszürke hajú férfi járul Nyna elé meghajolva és bemutatkozva.*
- A nevem Cartiss on Wyemar. Szabad helyet foglalnom az asztalánál, vagy esetleg vár valakit? - Örvendek Uram! Az én nevem Janyna Arthimia. Örülök, hogy nem kell egyedül üldögélnem és várnom a frissítõmet. Foglaljon helyet.
*A fickó leül és próbál természetesen viselkedni és a lány szemébe nézni, de nem bírja sokáig Nyna átható tekintetét.*
- Hogyhogy egy ilyen páratlan szépség egyedül járkál Shulur utcáin? - Most érkeztem a városba, és még kell egy kis idõ amíg barátokat szerzek. Addig sajnos magányosan tudom csak csodálni Toron gyöngyszemét. - Szabad megkérdeznem, hogy honnan érkezett a székvárosba? - Megkérdezni mindent szabad, legfeljebb választ nem kap rá. Amúgy a déli városállamokból jöttem. Úgy éreztem, hogy már hazám nem tud nekem semmi újat mutatni, így ide utaztam. Sajnálattal hallom, hogy lekéstem az egyik fesztiválhétrõl. Pedig hogyan ismerné meg az ember egy város lakóit, ha nem mulatság közben. Akkor mindeni felszabadult és önmagát adja. - Ne keseredjen el kisasszony. Aki kiismeri magát Shulurban, az mindig megtalálja a maga szórakozását. - Hát sajnos én nem vagyok itthon. Eddig csak egyszer jártam itt, és az is elég kiskoromban volt. Igazából vaktába jöttem Shulurba. Kicsit aggódom is. Félek, hogy valaki kihasználná tájékozatlanságomat. - Ha elfogadja, akkor én elkalauzolnám ittartózkodása alatt. Persze mondhatja azt is, hogy nem ismer, és én is titokban ki akarom használni. De ha ad egy esélyt, akkor bizonyíthatnám jószándékomat. - Hát egy próbát megér. Úriembernek néz ki. Legyen.
*A pincér kihozza a kristálypohárban a könnyû koktélt. Nyna lassan belekortyol és ahogyan végigcsúszik a torkán a hideg ital, megborzong.*
- Ha gondolja, bevezetném Shulur éjszakai életébe. Ígérem nem fog unatkozni. Mulatságok, bálok, estélyek utcai felvonulások, gladiátorviadalok, vásárok. Megmutatok mindent, ami csak érdekli. - Ez mind szép. Kedves öntõl, hogy felajánlja a segítségét, de nem akarok a terhére lenni. Biztos rajtam kívül is rengeteg dolga lenne. A városnézés pedig idõigényes dolog. - emiatt ne fájjon a feje. Hiszen mi értelme van a rangnak és a gazdagságnak, ha az ember nem tudja élvezni. - Ha tényleg nem vagyok a terhére, akkor szívesen elfogadom a segítõ kezet, ami kihúz az unalom ingoványából.
*A pincér kihozza az étlapot és Nyna elé rakja. A kyrre néz és kérdõn megszólal.*
- Ön mit parancsol? Mivel szolgálhatunk? Esetleg kíváncsi a mai specialitásra? - Halljuk... - Shabbuli vadkacsa déli fûszerekkel, pikáns paradicsomszósszal párolt zöldséggel és sültburgonyával. - Nekem megfelel. - Nekem is.
*Nyna befejezve a frissítõt hátradõl a székben, elõveszi a legyezõjét és elkezdi hûteni magát. A melegben kipirult és a koktél után gyöngyözik a homloka. Piheg és a fûzõ sem segít neki ebben a helyzetben. Mellkasa le fel jár és lassan sikerül magát lehûtenie. A kyrvérû már alig fér a bõrébe, de tûrtõzteti magát. Végül kihozzák az ebédet, amit Nyna apró kis falatonként fogyaszt el, és felét ott is hagyja. Már nyúl a kis pénzesszütyõjéért, amikor a kyr leinti.*
- Hagyja csak. A vendégem volt ebédre. - Ó Ön olyan figyelmes és kedves. - Ez csak természetes. Hiszen ön vendég itt Shulurban. A vendég pedig a legjobbat érdemli. Tényleg. Hol szállt meg kisasszony? - A kikötõben egy fogadóban. Valami hóhér van a nevében. - Ne aggódjon. Mondok én annál sokkal jobb helyet. Az nem Önnek való. Bár szépsége csak mégjobban kirí azok között a kispolgárok között, a hely nem Önhöz illik. Jobbat érdemel. Ha nem veszi tolakodásnak felajánlanám Önnek a házamat. De kérem tényleg ne gondoljon semmi rosszra. Tudja annyi vendégszobám van, és mind üresen áll. És mindegyik százszorta szebb a mostani szállásánál. Megtisztelne, ha elfogadná az ajánlatom.
*Nyna elpirul, aztán a férfira néz.*
- Sosem gondoltam, hogy ilyen szívélyes fogadtatásban lesz részem ebben a gyönyörû városban. Ha ragaszkodik hozzá, akkor elfogadom. De nem tudom, hogy mivel tudnám viszonozni a vendégszeretetét. Nincs nekem annyi pénzem, hogy ilyen luxuskörülmények között tudjak élni. - Kérem ne sértsen meg azzal, hogy fizetni szeretne a vendégemként. Rám vetne rossz fényt, ha odáig süllyednék, hogy a vendégeimtõl pénzt kérjek. És jelenléte, szépsége pont elég fizetség nekem. Higyje el, szívesen látom a házamban. Nameg így könnyebb lesz majd összehangolnunk a városi körutunkat. - Tényleg nem szerettem volna megsérteni. Bocsánatáért esedezem, hogy ilyet egyáltalán feltételeztem. - Nyugodjon meg. Semmi gond. Mit szólna, ha ma este átküldetnék a csomagjaiért? Addig meg ha nem túl fáradt még hozzá, megmutatnék pár dolgot a városban. Lesétálnánk az ebédet. - Kiválló ötlet.
*A férfi felpattan a székrõl és Nynához lép. Kisegíti a székbõl és karját nyújtja neki. A lány belekapaszkodik törékeny kis kezével és rámosolyog a hóhajúra. Amaz ledob pár érmét az asztalra, és a páros távozik a teraszról. Az ottmaradt férfiak pedig bosszúsan gondolnak bele, hogy miért nem volt bátorságuk elsõként kezdeményezni, és féltékenyen néznek a kyr után. A kis párocska a délután folyamán karonfogva sétál keresztül-kasul a negyedben, és a kyr magyaráz Nynának az építészetrõl, a történelemrõl, de mivel látja, hogy szíve hölgyét untatja a téma áttér a közeljövõben kezdõdõ mulatságokra, bálokra. Nyna egyre figyelmesebben hallgatja a férfit és gyüjti az információkat.*
"Új faj az ember, sok baj van vele
Ráordítok egyet, kiomlik a bele."
*Ryni trükkje sikerrel jár: a férfi zavarodottan áll egy helyben, hírtelen nem tudja, mit tegyen... mondana valamit, ám a nõ parancsát telejsítendõ a láncért nyúl...*
- Ahogy a hölgy kívánja...
* Azzal a nyakláncot visszakapcsolandó óvatosan a nõ felé nyúl... eközben a két emebr tekintete találkozik...*
* A fogadóst nem hatják meg Harnyr szavai: *
- Raogh 'a khaul! (Fogd be a szád!) Tanuldd meg fiam, hol a helyed. Ossyort kértél, hát itt nem találsz. Szimpla javítómunkást már annál inkább. Az énzbe fog kerülni. Vevõ vagyok egy méltányos ár ellenében egy brigádnyi navort szerezni mindehhez.
* A Varjakat hallva hideg mosoly jelenik meg az arcán...*
- Egyszer hallgasd meg fiacskám õket, megéri. Periddo... ezt talán a Gattearban kellene megkérdezed. Mellékesen ha ezt bevágódásként adod elõ, rossz helyen kopogtatsz.
"Shulur megtanít, hogy a bukás csak pillanatnyi állapot. Véglegessé az teszi, ha feladod a küzdelmet" - Isshae Ianarak
- Csak kértem - *suttogja szinte, majd a férfi kezébe helyezi a nyakláncot miközben ujjaival végigcirógatja a férfi kezét. Lassan megfordul tengelye körül, s kócos haját felfogja, hogy ne legyen akadálya a lánc visszahelyezésének. A férfi pár pilllanatig zavartan áll, majd pár torokköszörülés után belefog a nem túl bonyolult mûveletbe. Remegõ kezekkel, de azért a láncot elsõre sikeresen öszzekapcsolja. Ryni szinte sugárzó mosollyal fordul vissza.* - Maga egy kincs. Nagyon köszönöm! Ki tudja, hogy mikor talátam volna ismét egy hasonlóan segítõkész embert. Engedje meg, hogy valamivel megháláljam. Ne kéresse magát; mondja meg õszintén mit szeretne ezért cserébe - *szürke szeme kíváncsian kutakodik a férfi arcán, hogy milyen érzelmeket vél felfedezni a másikon. Mondatát befejezvén "önkéntelenül" nyelvével megnedvesíti ajkait, s vár egy kicsit huncut csillogással szemeiben.*
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
Szerző: Harnyn Re Hokmet karBelag » 2007.03.08. 8:34
*A fogadós válaszára Harnyn arcáról is leolvad a fagyott mosoly, így mire az befejezi szavait, jó pár fokkal hidegebb lesz köztük a levegõ.*
- Nem hinném, hogy családom tagja volna... - *suttogja Harnyn a fogadós arcába, nem éppen félve* - és SEMMI se jogosítja fel arra, hogy tiszteletlen legyen. - *kissé oldalrabillenti a fejét az ifjú férfi, míg a bal kezével megigazítja a féloldalasan köpenyként viselt régi haquitesst* - Esetleg elnézem neked most az egyszer, lévén biztos erõsen dobog még a szíved pár kötekedõ kidobatásától, ha felajánlod szolgálataidat ingyen.
*Ezek után újra feltûnik a mosoly, de most már kivillannak a fogai is kicsit, és így leginkább egy prédáját cserkészõ cápa vigyorára kezd emlékeztetni.*
*Ryni reakcióira a férfi a nõ arcát kezdi el bámulni... neveltetése, származása és ahogyan bánnak vele ösztönösen akarata elé gördíti a cselekvés ellenében akadályát... kinyúlna a lány felé ám mégse... aztán ismét. Úgy tûnik a lány bûbája hatni kezd...*
//... Harnyn: A fogadós shedular nagyúr, más pietoroknak parancsol. Nem lenne életszerû így beszélned vele...vagyha igen, akkor nagyon felmérgesíted õt ...//
* A fogadós jéghideg arcával a férfi testét méri végig ismét... megvetõen elhúzva száját egyet dobol ujjaival az asztalon, majd halkan megkérdezi...*
- Mégis hki vagy te, hova érzed magad, hogy ígyb ezsélj velem? Embereld meg magad fiam vagy nagyon hamar a szemétben találod magad. Mint már mondtam, Shulurban nincs semmi ingyen. Ha értesülés, munkaerõ kell, fizess.
* EKözben a kipenderített tagokat cipelõ vasmarkú izomkolosszusok az ajtón visszatérnek a fogadóba...*
"Shulur megtanít, hogy a bukás csak pillanatnyi állapot. Véglegessé az teszi, ha feladod a küzdelmet" - Isshae Ianarak
Szerző: Harnyn Re Hokmet karBelag » 2007.03.09. 17:05
// Olyan, hogy "sedular nagyúr", az oximoron. Maximum gazdag, és meg tudja fizetni a pietorok munkáját. Kidobónak lenni nem pietor munka... Különben is Harnyn pietor. Leszólni valakit meg saját kasztján belül se engedheti meg magának egy kocsmáros. //
* Harnyn némi meglepõdéssel szemléli a bátor fogadóst. Az nem vette figyelembe az elsõszülöttséget jelzõ gyûrût és biztosan nem gondolt bele a félszáz tengerészkatonába, akik a háromárbócos tengerjárón szolgálnak. *
- Nos jól van messire, - *mondja gúnyosan* - akkor hát fizetünk majd magának, ahogy megérdemli. A nevem Harnyn Re Hokmet kar Belag, és a már említett háromárbócos apám kizárólagos tulajdona.
*Ezzel sarkonfordul és távozik az épületbõl lassú, kimért léptekkel.*
*A szolga nem tud szabadulni a mélyszürke tekintettõl. Megbabonázva áll és néz Rynire.* - Kérem hölgyem nekem ez a kötelességem. Már meg is hálálta a dolgot. Kíván még valamit? Tehetek még Önért valamit? Csak szóljon és vegye úgy, hogy el van intézve. – *Látszik rajta, hogy nem nagyon akaródzik neki továbbállni. Várja a nõ kéréseit. Szinte vágyik rá, hogy a közelében maradhasson.* - Kötelesség, ugyan már!... Esetleg felkísérhetne a szobámig, kicsit nehezen megy a tájékozódás ebben a hatalmas fogadóban, s közben mesélhetne nekem az itt megszállt vendégekrõl. Bizonyára érdekes emberek... – *a szemét mélyen a férfiéba fúrja, nem is engedi elszakadni. Hangja kérõ volt, s talán egy kis csáb is vegyült bele.* - Ha ezt parancsolja kisasszony. Ha jól emlékszem, akkor a harmadik emeleten szállt meg. Jöjjön.
- Kérném csak, feltéve ha nincs más fontosabb dolga...
*A szolga felvezeti Rynit a szobához, majd udvariasan megáll a lánnyal szemben.* - Meg kell vallanom, hogy régen volt a vendégeink között ilyen páratlan szépség. – *Elpirul a vakmerõségén, láthatóan félve várja az esetleges becsmérlést lehajtott fejjel. Ryni a szobája elõtt szinte már kedves arccal nyugtázza a szavakat.* - Ne mondjon nekem ilyeneket, mert a végén még elpirulok. Maga nagyon kedves, s segítõkész. Jöjjön – *azzal kinyitja a szobájának ajtaját és belép.* - Na jöjjön már, hisz még tartozik egy kis mesével Ne féljen, nem eszem meg, csak megismerkednék ezzel a hellyel, lehet, hogy sokáig maradok. – *azzal szélesre nyitja a férfi elõtt az ajtót. A szolga pár pillanatig vacillál, aztán bátortalanul belép a szobába. Rögtön felméri, hogy a szobalányok esetleg mit felejthettek el felhozni, hogy tovább kedveskedhessen Ryninek, de mindent rendben talál. Végül megáll a szoba közepén és a kezét tördelve néz a nõre.* - Mire kíváncsi?
- Ne legyen már ilyen feszült! Engedje el magát, nem vagyok én olyan szigorú fajta; megbecsülöm azokat akik rászolgálnak... – *mondta Ryni miután becsukta az ajtót a férfi mögött. Majd az ágyhoz ment, levette kabátját magáról, s hanyagul a földre hajintotta. Könyékig érõ, normál kivágású bársonyos felsõje csábosan feszült testére. Megpaskolta maga mellett az ágyat* - Jöjjön, üljön ide, pihenjen, bizonyára úgyis robotolt egész nap... Közben míg szusszan elmesélhetné milyen színes társasága van a Hóhérnak. Csak tengerészek szállnak meg itt? Hajósok? Vagy esetleg kereskedõk? No meg bizonyára én vagyok az egyedüli egyszemélyes nõi vendég...s így biztos kilógok közülük.
*A férfi a kis unszolás után leül az ágy szélére és hallgatja Ryni kérdésáradatát. Pár másodpercig gondolkozik, aztán válaszol.* - Jár ide sokféle nép. Fõleg hajósok, itt dolgozó kézmûvesek, katonák. Aztán azok akik hajóval érkeztek, vagy hajóval készülnek elmenni, de még nem futott ki a hajójuk. Hát hölgyek tényleg ritkán szoktak egyedül megszállni. – *A nõ dekoltázsának merev stírölése közben valami felcsillan a tekintetében.* - Nem csak Ön van itt egyedül. Nemrég érkezett egy másik hölgy is és itt szállt meg nálunk. Én nem láttam, de azt mondták a többiek, hogy lélegzetelállítóan szép. – *Ránéz Rynire és elmosolyodik.* - De Önnél biztos nem csinosabb.
- Ezt örömmel hallom, hogy annyira mégsem lógok ki a sorból innen. Ismét kaptam egy bókot Öntõl, s még a nevét sem tudom....
- Az én nevem Artuno. És csak olyanoknak bókolok, akik meg is érdemlik. Ön kedves, gyönyörû, magabiztos. – * kezd belejönni, és monológja közben közelebb hajol Rynihez. Teljesen belelovallja magát.* - Olyan jó tapasztalni, hogy a magasabb kasztbéliek között is van emberséges. A kedvessége és hálája az olyan átlagember munkája iránt mint az enyém is, nagyon boldoggá tesz. – *Végül észbe kap és visszahúzódik a helyére.* - Kérem bocsásson meg. Elragadtattam magam.
*Ryni megfogja a Artuno állát és maga felé fordítja.* - Artuno, még ezek után is félsz tõlem? Ha nem tetszene bármelyik mondatod, cselekedeted, már rég megbüntettelek volna tiszteletlenségedért. Azonban – *hajolt nagyon közel a férfihoz, s leheletfinoman megérintette ajkaival a száját* - errõl szó nincs. Sõt...
*Artuno szóhoz sem jut. Mikor Ryni ajka az övéihez ér, lehunyja a szemét és szinte megbénul. Mennyekben érzi magát, azt hiszi, hogy csak álmodik. Nem mer semmit sem tenni. Nem akarja, hogy vége szakadjon a pillanatnak. Ryni megadja a férfinak azt amire áhítozik, hosszú és szenvedélyes csókkal ajándékozza meg, Majd amikor elszakítja magát tõle két kezébe fogja arcát.* - Azt hiszem, hogy ez most nem a legalkalmasabb idõ... Én... óhh, nem szeretném ha miattam kirúgnának, akkor bizonyára nem jöhetnél ide vissza, ezt pedig.... – *egy újabb leheletnyi csókot ad ajkaira* - nem szeretném....
*A pillanatnyi kábulatból ébredve elkezd mentegetõzni a férfi.* - Nem fogják észrevenni a hiányomat. Most nagy a nyüzsgés. Maradhatok még de csak ha Ön is akarja.
- Hát ha így véled – *suttogja centikrõl a fülébe, majd a továbbiakban a tettek mezejére lép, s ágynak dönti Artunot, aki nem ellenkezik, hagyja, hogy a sokkal tapasztaltabb Ryni kedvét lelje az együttlétben. A nõ szenvedélyessége a férfiból is elõhozza a hasonló válaszokat, és ügyetlenül, de megpróbál örömet okozni Ryninek. A harmadik szeretkezésüknél Ryni földöntúli gyönyörben részesíti Artunot, s önön teste szinte belsõ tûztõl égve omlik a férfira a beteljesülést követõen. Artuno is az együttlét végére szuszogva és erõtlenül nyúlik el az ágyon, boldog arca csak úgy sugárzik. Pár perces nyugalom után szólal csak meg.* - Ó Tharr! Ilyen nincs is. Ez maga a túlvilági paradicsom.
- Bebizonyítsam hogy van ilyen? – *bújik ismét a férfihoz Ryni, bár kicsit erõtlennek érzi magát. <Csak neked, csak most... Hm.... Szórakozásnak sem utolsó, na de haszon is lesz belõle...>
- Te egy földreszállt angyal vagy. Mindent elhiszek neked. Nem kell bebizonyítanod semmit. – *Magához öleli Rynit és szeretgeti.* - Angyal? Hm... nem éppen annak tartom magam. Fõleg, hogy azt hiszem kicsit... hogy is mondjam... eljátszottuk az idõt. Lehet már keresnek, nem venném szívemre ha nem láthatnálak ismét.... Viszont nem bírnám elviselni egyedül az idõt... megmutatnád hol van az az egyedüli hölgy elszállásolva, aki állítólag nagyon szép? Lehet õ is magányos, s társaságra vágyik...
*Artuno Rynire néz és kicsit elbizonytalanodik tekintete. Vívódik magában.* - Hát a vendégekrõl nem adhatnék ki információt, de hát…
- Jajj, ne mond el – *tapassza a kezét a férfi szájára mielõtt elmondaná, kicsit szomorúan néz rá* - Nem akarlak bajba sodorni.... Csak nem akartam egyedül maradni....
*Elveszi Ryni kezét a szája elõl, és nyugtatni kezdi a nõt.* - Nyugodj meg. Ha társaságra vágysz, ez tényleg jó ötlet. Ha jól tudom, az elsõ emeleten van a baloldali folyosó második szobájában. Ha pedig segíthetek még valamiben, hogy jobban érezd megad, akkor szólj.
- Én már most is jól érzem magam, ennél többet azt hiszem nem lehetne tenni. – *lassan kikászálódik az ágyból és öltözködni kezd - magára húzza nadrágját és felsõjét, haját "megfésüli" kezével. Artunora néz kicsit kérdõn, kérlelõn* - Elsõ emelet... hol is? Elkísérnél? Tényleg csak annyi lenne.... Ó, mekkora bajt hozok rád...
- Semmi gond. – *Õ is felöltözik, megigazítja a ruháját, majd miután teljesen lehiggadt, kinyitja az ajtót és elõreengedi Rynit. Levezeti a megfelelõ emeletre, és megmutatja neki az ajtót, ami valószínüleg az ominózus személy lakosztálya. A szoba elõtt egy kedves hálás mosollyal ajándékozza meg Artunot Ryni.* - Köszönöm, segítségét Uram! – *szemeiben huncut fény játszik. Suttogva kérdezi meg:* - Este?
- Este szabad vagyok. Kimenõm van. – *Artuno arcán gyermeki vágyakozás látszódik.* - Csak mondj egy helyet és egy idõpontot.
- A legsötétebb óra, a szobámban?
- Ott leszek mindenképp. – *majd szertartásosan meghajol a nõ elõtt, s távozik dolgára. Ryni amint egyedül maradt bekopog az ajtón, de nem érkezik válsz odabentrõl. Alapos körbetekintés után óvatosan a kilincset lenyomja - zárva. Még egyszer körbepillant, s rövid összpontosítás után a kilincset ismételten lenyomva, az ajtó kitárulásával belép a szobába.*
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
*Az ajtót gyorsan becsukja maga mögött kalincsra. Módszeresen körbenéz a szobában. Láda... ruhákkal, nõi dolgokkal... egy másik ajtó - belép rajta. Végigtekint a különbözõ tárgyakon, annyira nem idegenek tõlle - az asztalra állított könyveket gyorsan végig futja...* <Mi a fene... Ölelésmágia kezdõknek, haladóknak, Csókmágia boszorkánykonyha... nocsak-nocsak szakmabéli. Ohóóó ez itt mi?...>
*Akad meg a szeme az asztalon felejtett naplón. Találomra felüti, s beleolvas. Rövid idõ alatt leesik neki milyen kincsre bukkant. A naplót gyorsan a ruhája alá rejtené, de rá kell jönnie, bizony az oda nem fér el. Így hát leveszi magáról a kabátját, a naplót beletekeri vigyázva, hogy sehol sem látszódjék ki, s ne is egyen annyira feltûnõ, hogy abban van valami. Az üvegcséket lesöpöri az asztalról, a könyveket összeborigatja, a herbalista és méregkeverési alapanyagokat szétszórja a helyiségben. Visszalibben az elsõ szobába, s az ablakot kinyitja, s csak behajtja vissza... A ruhákat szerteszórja a szobában, a kézikofferek tartalmát alaposan feltúrja. Még vet egy utlsó pillantást mûvére, majd az ajtóhoz lép. Hallgatózik egy kicsit, s amikor tiszta levegõt sejtet - nem hall neszezést a folyosóról kilép a szobából természetes tartással, arckifejezéssel. Az ajtót misztikus tudásának köszönhetõen vissza is zárja... Komótos léptekkel indul neki a saját szobájának. Odafent a hátijába pakolja a könyvet, visszaveszi a kabátját, a hátival a kezében, maga mögött bezárva szobájának ajtaját lemegy a fogadó részbe. Megkeresi a fodadóst - vagy ha van a pultnál valaki, akkor õhozzá szól.* - Kérnék egy kupa jóminõségû sört. - *ha megkapja egy félreesõbb helyet keres magának ha van. Ha nincs ott a pultnál kezdi elfogyasztania italát.*
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
*A sört megkapta, a csapostól megtudta nem kell fizetnie érte, majd a többihez írják, s rendezi mikor távozni készül a fogadóból. Már nem volt ülõhelye, így állva itta meg a kupa sört, s figyelte az embereket. Minden féle szerzet - tengerészek, matrózok, kicsit fennhéjázóbb kereskedõk, és még ki tudja kik bújnak meg az álarcok mögött. A sör elfogyott, óvatosan tette le a kupát kezébõl, mintha attól félt volna, hogy eltörik. Errõl azonban szó nincs - csak épp ekkor esett le neki, hogy az a csinos hölgyike lehet a célpontja akivel jöttekor találkozott. Úgy sietett ki a fogadóból mintha kergették volna, s indult vissza menedékébe a Vízivárosba.*
<Hogy én mekkora hülye vagyok... Feltûnt akkor, hogy csinos és egyedül van... de nem is gondoltam arra, hogy talán azért mert nincs mitõl félnie, mert van hatalma. Ezt a könyvet minél elõbb el kell dugnom, s ha megjön Drayh odaadnom neki. Ó, hogy milyen sz@rba nyúltam bele...>
*Lépteit megszaporázza, s beleolvad az este gomolygó embertömegbe.*
//folytatás a Vízivárosban//
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
*A kimerítõ séta után Nyna és a férfi visszaér a szórakozóhelyhez. Addigra már ott várja õket a nemes hintója. Beszállnak és a lány fogadójához hajtatnak. A férfi lent vár, míg Nyna a kocsissal felmegy az elsõre. Amikor benyit a szobába, teljesen elképed. Az elsõ pár pillanatban szóhoz sem jut. A megrázkódtatás után hátrafordul és immáron tiszta fejjel a kocsishoz szól.*
- Azonnal siessen le a fogadósért. Betörtek a szobámba.
*A szolgáló ijedten bólint és már rohan is le. Közben Nyna nem törõdve a ruhákkal egybõl a belsõ szobába siet és a könyveit keresi. A könyveket mind megtalálja a naplón kívül. Gyorsan visszarakja azokat a ládája mélyére és rátesz pár ruhát is. Mire a fogadós is felér egy szolgálóval és a kocsissal, már a külsõ szobában van és a ruháit vizsgálgatja.*
- Ó kisasszony. Én ... én nem is tudom mit mondhatnék. Ilyen azóta nem fordult elõ, hogy bevezettük a biztonsági szabályokat. Mit vitt el a tolvaj?
*Nyna az idegességtõl remegve letottyan az ágyra és a szavakat keresi.*
- Számomra értékes könyvet tulajdonítottak el. Én ... nem értem, hogy miképp történhetett meg ez. Az ajtót nem feszítették fel, és ... és zárva is volt amikor megjöttem. A kocsis is tanusíthatja - a férfi bólogat hevesen - Biztos belsõ ember lehetett, vagy belsõ emberrel szövetkezõ tolvaj. Azonnal kutassa át a személyzet holmiját. Ha vajszínû bõrkötéses könyvecskét talál, szolgáltassa vissza azonnal. Nem szeretnék a hatóságokhoz fordulni. Az csak a fogadó hírét csorbítaná. De fontos nekem ami abba a könyvecskében van.
*A fogadós sûrû bólintgatások közepette az ajtó felé hátrál majd a mellette álló szolgálóhoz fordul.*
- Te leszel az elsõ akinek a cuccait átnézzük, aztán a többiekét is. Irány a szállás.
*Nyakonfogja a beosztottját és kivezeti a szobából. Ekkor ér fel a nemes is és aggódó arckifejezéssel Nynához siet.*
- Hallom mi történt. Ez szörnyû. Megteszem a megfelelõ intézkedéseket. Ne aggódjon. Elõkerül a tettes, és megbánja, hogy ezt tette. - Köszönöm. Nagyon feldúlt az eset. Összeszedem a dolgaimat, aztán mehetünk. Nincs kedvem itt maradni tovább. - Természetesen. Az én házamban biztos lehet, hogy nem történik ilyen.
*Nyna feláll és összerakja a holmijait. Amint kész, a kocsis és egy szolgáló leviszi azokat a hintóba. Nyna a pult elõtt várakozik, amíg a fogadós visszaér.*
- Na megtalálta? - Sajnos nem kisasszony. Nem a szolgálók között van a tettes. - Ha elõkerül, akkor rögvest küldesse el Cartiss on Wyemar Úr rezidenciájára. - Úgy lesz Hölgyem.
*Nyna sóhajt egy nagyot és magában tart egy szitkot, aztán sértõdötten megfordul és kisiet. A nemes még a fogadós felé fordul.*
- Örüljön, hogy nem küldöm a nyakára a hatóságokat, és nem terjesztem el a rosszhírét a fogadójának. Iparkodjon nyomozni az ügyben. - Igen nagyuram. Mindent meg fogok tenni ígérem.
*A fogadós majdnem a föld alá süllyed szégyenében. Cartiss nem is válaszol, csak megfordul és õ is kitrappol. Odakint Nynát besegíti a hintóba és elrobognak a város szíve felé. Nyna aggódva gondol bele, hogy mi lehet, ha a napló rossz kezekbe kerül. Korholja magát, hogy nem volt elõvigyázatosabb.*
<... Én hülye. Elõhagyok mindent. Viszont az már biztos, hogy nem egyszerû tolvaj volt. Ha az lett volna, nem a naplómat viszi el, hanem az ékszereimet, és a még azoknál is értékesebb könyveimet. Aki betört, az rám volt kíváncsi. Az a legrosszabb, hogy meg is tudta amit akart. Már csak az a kérdés, hogy mit kezd az információval. Azt nem hiszem, hogy északi ügynök volt. Biztos vagyok benne, hogy idevalósi. Tehát boszorkányvadásztól nem kell tartanom. Tharr egyháza nem így tudakolózna. Egyénre nem kell gyanakodnom, hiszen ellenségem nincsen, és egy egyedülálló valaki minek kutakodna utánam. Biztos valami szervezet. A tolvajklánokat is kihúzhatom. Vagy boszorkánymesterek, vagy boszorkányok, vagy fejvadászok. Lehet, hogy a fogadó valamelyik klán befolyási övezete, és féltik tõlem a territóriumukat. Ha pedig megbizonyosodtak, hogy mi vagyok, akkor két dolog lehetséges. A költözködésem miatt vagy azt hiszik, hogy elmenekültem és nem akarok keresztbetenni nekik, vagy nem elégszenek meg ennyivel, és meg akarnak majd büntetni. Viszont orvgyilkosságtól sem tartok. Ahhoz túlságosan gyenge és túlontúl egyedül vagyok. Ha példát akarnak statuálni, akkor elõször el akarnak majd kapni. Akkor meg már tudok védekezni érvekkel. Csak õk is gondoják majd így. Mindegy. Várni fogom a kapcsolatfelvételt. Nem megyek elébük, mert az megijesztheti õket. Nem fogok menekülni vagy elbújni, mert a nehézségek miatt elszabadulhatnak az indulatok. Jajjj. Útálok sötétben tapogatózni. Csak ne sogroniták legyenek. ...>
"Új faj az ember, sok baj van vele
Ráordítok egyet, kiomlik a bele."
*Ryni szerencsésen megérkezett a kikötõ negyedbe. Legelsõ útja egy szerényebb fürdõbe vezetett. Ott egyszerûen elutasította a szolga felkínálását a masszázsra és a szaunára mondván, csak az út porát mossa le magáról, s már tér is nyugovóra a fogadójában. Nem is erõsködött vele, hisz mindent a vendégért - így Ryni hamar megkapta a dézsa meleg fürdõvizét, kis illatos szappant hozzá törölközõvel. Nem lacafacázott túl sokat, sietett. Amint végzett és kifizette az 5 rezet mindezért már indult is a Horgas Hóhér fogadóba, ahová igen késõn érkezett meg. Késõn, ha az órákat figyelnénk, de ott még csak nemrég kezdõdött az igazi élet. A matrózok a kemény nap végén ilyen tályban kezdenek neki a gyakran hajnalig tartó mutatozásnak - mely nagyon jól indul a Varjak zenei játéka miatt. Ryni nagynehezen átverekedi magát a tömegen, nem törõdve a "véletlenül rátévedõ kezekkel". Most nincs hozzá hangulata, hogy a részeg férfiakat ráncba szedje... vagy akár fel.... Egyenesen a szobájába megy; nem gyújt gyertyát. Levetközik, s egyszál fehérnemûben várja az éjközép óráját. Mindaddig míg Artuno meg nem érkezik hozzá kinyitja az ablakát, hogy friss levegõ áramoljon a szobába, kitekint a csillagos égboltra, s egy fohászt mormol istennõjének.* <Úrnõm! Te aki a homályban élsz, s nyomon követed minden híved léptét a sötétségben. Kérlek vezess engem utamon, vezesd lábam, kezem, eszem, hogy megfeleljek kötelességeimnek, s ne valljak kudarcot. Segíts kérlek, hogy minél elõbb végezhessek itt, mert szeretném megtalálni testvéreimet. Nem tudom mi késztet rá még magam sem, de belül valami nem hagy békén... csak azt érzem meg kell tennem, meg kell õket keresnem.>
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
*Ryni gond nélkül végez a fürdõben és elindul a fogadó felé. Kavarognak a gondolatai és nem tudja hova rakni a naplóban leírtakat. A fogadó elõl épp egy hintó indul el és a lány mintha az üldözöttjét látná benne. Elõször csak elgondolkodik, hogy a szeme káprázott e, de végül a hintó után néz, de mire a lényegre figyelne, addigra túl messze a kocsi. Lehet, hogy a hátulján a fiatal lányka ládáját látta? Ez a két momentum csak mégjobban összekavarja, miközben belép a fogadóba. Ott is furcsaságok fogadják. A fogadós arca egyszerre sugároz feldúltságot, gyûlöletet és tehetetlenséget. Persze ezt nem Ryni felé sugározza, de a lány érzékeinek feltûnik. Feljut a szobába, és elõkészül a szolgáló fogadására. A férfi tényleg pontban éjfélkor kopogtat és az engedély megadása után be is nyit. Arca aggodalmat sugároz, de Ryni látványa kicsit megnyugtatja. Odasétál az ágyhoz és leül a lány mellé.*
- Annyi minden történt ma. Ha tudnád. Teljes felfordulás. Majdnem kirúgtak engem meg pár társamat.