(Nazaro Goravik)
Hát nem kifejezés, hogy meglepődtem. Ha nem vigyáznék, bizton tátva marad a szám a csodálkozástól. A sok gratuláció, és a meghívásokra nem számítottam. Szó szerint érzem, ahogy dagad a májam. De nem, nem szabad elbíznom magam, még hosszú utat kell megtennem a kiemelkedés ösvényén, nem szabad itt elbuknom, holmi múló sikerrel. Mindenkinek megköszönöm a dicséretet és nagylelkűségüket is.
A fogadósra nézek és nyugodt békés hangon szólalok meg:
-Hát mind az összes ital meghívást azért nem fogadom el, kicsit megártana, de egy jófajta sör jól esne. A vacsora még azt hiszem messze lenne, de mit ajánlana? -Komolyan elgondolkodom rajta, hogy majd a vacsorámat szobámban költöm el, de hiába szeretem a magányt, ennyire nem akarok különcködni.- Aztán a többit majd meglátjuk.
Ha látok üres asztalt, akkor ott fogyasztom el a söröm, ha nem akkor maradok a pultnál. Utána pedig most már ténylegesen el akarok jutni a szobámba, még azt is megkérdezem a fogadóstól, hogy mosakodási lehetőség van-e.