Tiadlan-Lighan és környéke

[Schinter]

(Shanil Argus)


-Szarok a szakadékotokba! Mind ugyan olyanok vagytok! Irigykedtek,hogy most már a tinépetek van többségben ezen a földön és Irigykedtek,ahogy a véredtek egyre csak higul és nem tehettek semmit.Egyedül Minu tudta,hogy mi a helyes.Nem nézte le az embereket,mert tudta,hogy csak igy kerülhet a két nép közel egymáshoz és ugyan olyan jól elvoltunk.Sosem gondoltuk bele a faji érdésben.Ebbõl is látszik,hogy hiába vagy egy fajba vele nem tudod megérteni.És nincs jogod felül birálni egy eltávolodott lélek utolsó akaratát.Hidd el még van annyi erõm,hogy két holtestett temessünk ma.ugy hogy menj békével,amig nem gondoljuk meg magunkat és úgy döntünk,hogy a túl világon is kell minunak egy vigyázzó.Pontosabban egy láb alatt levõ,mertmég megvédeni sem tudtad.

Lehajol a szénné éget test fölé és végig simit az arcon.Majd feláll és az elf szemeibe néz.Kezét a rövid kadnak a markolatán nyugtatja jelezvén,hogy használni is szándékozik amenyiben az elf a holttesttel akar eltávozni innen.

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény
Helyszín: Tiadlan, a toroni határ közelében
Idõpont: éjjel
Résztvevõk: Joe Lyon, Flamme O'Styg, Shanil Argus
_____________________________________________________________

* Az elf indulatában furcsán gesztikulál, mintha... mintha nem gondolkodna teljesen éppen. A mindig kiegyensúlyozott Minuhoz képest éles kontrasztot jelent az elfek körében... lerí róla, hogy nem tanácsos kihozni a sodrából. Az elf azonban teljesen kiszámíthatatlanul csak elmosoylodik. Még egy indokkal több, hogy az elfek népének ezt az egyedét bolondnak tekintse egy kívülálló.*
- Gondolod ember, hogy azzal árthatsz nekem? És ami pedig az emberi fajt illeti.. szánalmas... több kutatást is végeztem ezzel kapcsolatban és nyílvánvalóvá vállt, miért is maradtak még életben... azonban ennek nincs helye itt. Mint mindenbõl, ebbõl is látszik... a halálba hajszoltak valakit, akinek az ideje még nem jött el, és megbánás, vagy gyász helyett csupán pörlekednek... igen, ezek az emberek. Márpedig én nem fogom hagyni, hogy holmi söpredék temesse el a fajtársunkat! Búcsúzz el tõõle ember... többet úgyse fogod látni. Csak egy indokot mondj, amiért ne kellene magammal vinnem!
* Az elf szeme fenyegetõen csillan. Látszik, hogy bármeddig elmenne ebben a kérdésben. Úgy tûnik, kevés indok létezhet, ami meggyõzheti Minu holttestét illetõen... Minu nem is sejti ezalatt, hogy mi történik a csapattal. A lány a kimerültségtõl aléltan, sebei gyötörte lázálmában egy levelekbõl és gallyakból tákolt kis ágyon vergõdik, valahol távol a társaság táborhelyétõl... nem is sejti, hogy a fajtabelije éppen most vágja el az oly sokat jelentõ baráti szálakat, mely az emberek világához köti...*

[Schinter]

(Shanil Argus)


-Az mondjuk elég indok,hogy nem tudtad megvédeni?Annyi éven keresztül együtt voltunk és nem volt semmi baja.Megvédtük egymást.És ha TE nem vitted volna el akkor még mindig itt lenne köztünk.Lehet,hogy sérülten,de nem holtan.Ez még mindig nem elég indok?Akkor mondok még vmit.Azért maradtak az emberek életben,mert életképesebbek vagyunk a ti felhigult véreidteknél és ez mi sem bizonyitja jobban,hogy egy egyszerû mágikus rajzolattól nem tudtad megvédeni a saját fajtársad mig mi amikor behatoltunk annyi vésetet törtünk meg.Szánalmas vagy ugy hogy tünj innen és zavarj minket a gyászban...

[Mesemondó]

____________________________________________________________

KM esemény
Helyszín: Tiadlan, a toroni határ közelében
Idõpont: éjjel
Résztvevõk: Joe Lyon, Flamme O'Styg, Shanil Argus
_____________________________________________________________

* Az elf továbbra is mosolyog. Idegesítõ lehet, mennyire lenézi már Shanilt. Szinte nevetségesnek találja, ahogyan ez a gyenge kis ember pattog neki... *
- Kérlek ember... ne traktálj az ostobaságaiddal. Nem veted észre, hogy azok a... romlottak elzárták a körötte fekvõ területet? gyengék vagytok: csak nem akarjátok beismerni. Nem tudtátok volna kihozni Minut, és ez fáj... fáj az egész dolog, lelkiismeret furdalást éreztek... igen, valahogy így lehettek vele. Minden ember így van. De sohase akarják bevallani. Sohase képesekk nyíltak maradni... ha pedig azok, akkoris szûk látókörûek, képtelenek elfogultság nélkül gondolkodni... nincs rálátásuk a dolgok igazi valójára. Nem is tudod, mi is történt ott fenn igazán, de már a saját álláspontod védelmezed... és még az se riszat vissza, hogy vért kell ontanod? Azok után, amik történtek... képes lennél fegyvert ragadni? Látod, ez különböztet meg igazán minket: mi képeséek vagyunk nemet mondani. Nemet az erõszakra, és megálljt az indulatokra. Képesek vagynk más igazát elfogadni, és tiszteletben tartani, mégha nem is értünk vele egyet. És most ember... nem tudsz indokot fehozni... búcsúzz el tõle, és kérlek... gyászold meg illendõen, hamár részesültél a kegyben, hogy az áldozatod... arcára nézhess, ha õ úgy akarta.

[Joe Lyon]

*Miután sikerült felérniük a kiszögellésre nehezen tud álomra szenderülni. Minden gondolata Minun jár és a vele eltöltött idõn.* < Remélem épségben vagy szerelme! Remélem látlak még valaha az életben! …> *Ezen gondolatok közben merül mély álomba, majd miután felébred köszönetet mond Trishának a friss élelemért, és mélabúsan falatozgatni kezd. A kérdésre, hogy mit fog tenni ezek után megvonja a vállát.*
- Még nem tudom! Minden vágyam, hogy Minut újra magam mellett tudhassam, de azt sem tudom merre kereshetném!?
*Mikor megpillantja az elfet egy pillanatra felcsillan szemében a remény, de miután amaz felfedi jövetelének célját teljesen magába roskad.* < Istennõm!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nem hiszem el! Ez nem lehet! > *Látván szerelmének elszenesedett testét teljesen kifordul magából. Nem tudja érzelmeit tovább visszafogni. A testhez lép sûrû könnyek közt és mellette rogyik össze. * < Én tehetek róla! Én szerelmem, hogy így kell téged lássalak! Miért? Miért nem mutattad a helyes utat istennõm? Mi rosszat tettem, hogy így büntetsz? Mit? Mit? Mit?> * Shanil és az elf vitájára eszmél csak fel önkívületi állapotából.*
- Mit képzeltek magatokról? * Szûri fogai közt a szavakat.* Hogy merészeltek még ilyenkor is veszekedni? Legalább Minu emlékére legyetek tisztelettel.* Szavai után felkel és az elfhez lép.*
- Én vagyok a hibás! Én, mivel ígéretet tettem, hogy mellette leszek és megvédem! Nem tudtam! Nem és ezért bünhõdnöm kell!*Mondja csendesen könnytõl áztatott szemekkel.* Tégy mit jónak látsz velem, majd vidd vissza porhüvelyét szülõföldjére, mit mindig is teljes szívébõl szeretett!

[Schinter]

(Shanil Argus)


-Igazán?Láttod ott azt a félvért?Flamnek hivják.Még járni is alig tud mégis élve kihoztuk.Igen mi nem tudjuk beismerni?inkább csak magadat okolod,amiért nem tudtad megvédeni nem?És okolhatod is magad,amiért nem vagy képes betartani egy eltávozott lélek utolsó kivánságát.Rosszabb vagy egy hóhérnél,mert azok elgalább meghallgatják....

Aztán Joehoz fordul.

-Igen veszekdek,mert megvivom Minu utolsó harcát.Õ azt akarta,hogy mi temessük el és ez igy lesz!

[Mesemondó]

____________________________________________________________

KM esemény
Helyszín: Tiadlan, a toroni határ közelében
Idõpont: éjjel
Résztvevõk: Joe Lyon, Flamme O'Styg, Shanil Argus
_____________________________________________________________

* Az elf megvetõen fordul Shanilhoz.*
- Ember.. nevetséges és szánalmas vagy. Megintcsak a magad feje után... minek is próbállak gyõzködni? Hiszen úgyis neked van igazad! Avagy mégsem? Nézz magadba kérlek... és akkor beszélj erkölcsrõl kérlek. Hallgass a társadra. Értelmes ötlettel állt elõ... meg kellene hallgatnod néha amit mások mondanak.
* Trisha csak ekkor kapcsolódik a beszélgetésbe.*
- Shanil... hagyd... ott a helyee akárhogyis van ez...
* Trisha el- elcsukló hangja eléggé megtört lelki állapotra utal. A lány hírtelen nem tudja hova tenni SHanil viselkedését. Nem egészen biztos benne, hogy helyesen etszi-e Shanil, amit tesz. Papnõként tisztában van a lélek útolsó akaratának kérdésével, ám jól tudja, hogy a családtól távol eltemetni... névtelenül... egészen más kategóriába esik már. Trisha úgy érzi, Minu testének jobb helye lenne a hazájában.*

[Schinter]

(Shanil Argus)


Ránéz Trishára és tátott szájjal alig tud mondani vmit.Majd ismét az elf felé fordul:

-Akkora mázlid van,de tudd meg,hogy egyszer egy másik idõben és helyen amikor összetalálkozzunk nem biztos,hogy te fogsz gyõztesen kikerülni.És igen is igazam van,amiért teljesülni hagyom egy halott utolsó kivánságát.Akkora szerencséd van,hogy már igy is elég szomoruak vagyunk és Minu nem szeretne téged holtan látni....

Körbe néz a többieken majd Minu fölé hajol és leveszi a nyakában függõ amuletet.
-Ez életem egyik legnagyobb kincse és sokszor megmentette már az életemet és az életünket mikor együtt voltunk,még akkor is ha nem tudtál róla.Remélem ez segit boldogulni a túl világon és szerencséd hoz neked.

Majd rátesz a holt testre és elsétál a többiektõl.A szikla peremhez megy majd leül és bámulja a tájat.

[Joe Lyon]

* Miután látja, hogy a kedélyek megnyugodnak, ismét az elszenesedett testre összpontosít mindent és mindenkit kizárva gondolataiból.* < Én tehetek errõl az egészrõl! Én szerelmem! Nem tudom, hogy tudnám ezt jóvá tenni?! Sehogy! Örökre szeretni foglak! Szerintem te is azt mondanád, hogy segítsem Trishát , kit annyira kedveltél! Én segíteni fogom, hisz az õ szíve is gyászba borult! Szeretlek és örökké szívembe zártalak!> * Felkel a lány mellõl és bólint az elf felé, hogy most már viheti Minu porhüvelyét szülõföldjére, majd eltávolodik pár lépésre a többiektõl és a távolba mereng.*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény
Helyszín: Tiadlan, a toroni határ közelében
Idõpont: reggel, dél fele
Résztvevõk: Joe Lyon, Flamme O'Styg, Shanil Argus
_____________________________________________________________

* Az elf bólint egyet, majd leguggol a holttest fölé. Megragadja a köpenybe burkolt Minut, és betakarva arcát távozik. Visszafordulva elfül még vaami kis rímelõ sorokat mond. Nem tudni, mi lehet, de megnyugtatólag hat a tónusa. Szavakkal nem fejezhetõ ki, nincs rá fogalom, ami körülírhatná amit a társaság érezhet ekkor. És az elf kivállóan érzi ezt... undora az emberektõl, és az egyébb rigolyái azonban nem kerülnek elõ, most akárcsak egy másik fajtabeli csendesen ellépked kezében a súlyos teherrel.*
*Trisha elgondolkozik. Nagyon szomorú, és csak most jön elõ igazán a gyász. Kívülrõl úgy tûnik, közönbös a jelenlegi helyzettel, ám úgy tûnik, egyenlõre nem tudja kellõképp feldolgozni a történteket. Egyféle depressziónak is lehet nevezni, amit most megél. Egyre jobban érzi, hogy a valóság és a képzelet közti vékony határ egyre kezd eltolódni... egyre jobban érzi, hogy a sok érzés kifeszíti a határt és akkor késõ neki... Mégis merít némi erõt, és a hírtelen beállt csendben megszólal. Maga elé mered, opálos szemmel mondja elõre.*
- El Toron közelébõl... igen, ezt kell tennünk. De hogy magányban... úgy gondolom Shanil, ez nem a te utad. És még adós vagy a történeteddel.
Minu... óh Minu... mennyi szép élmény fûzõdhet hozzá... és mégis... de nem szabad elhagyni magunkat. Csakis Arel a tudója annak, mi célja lehet velünk... de biztos vagyok abban... hogy ez még csak a kezdet. Mind egy nagyobb terv részesei vagyunk akárhogyan is vesszük. Az, hogyan is élünk, csakis magunktól függ. Õ megadott mindent, megteremtett minden körülményt ahhoz, hogy boldog életet éljünk, kezünkben a kulcs... mi irányítjuk a sorsunk. De abba a nagy tervbe aligha van beleszólásunk... egyre obban érzem, hogy mindenáron egy nagy falba bukok, mely a terv határát képezi. A mi halálunkkal... csak egy kis szakaszon lépünk túl. Lestos, vagy akár MInu halála... jelentéktelen. És erre rádöbbenni igazán....
* Trisha nem is mondja tovább mondókáját. Úgy véli, a tegnap átéltek okán mindenki tudja, mire is akar célozni... ez szavakban aligha fejezhetõ ki számára. El Toron határától? Vajon hova lehetne menekülni? Folyvást menekülni vajon helyes életforma? Arel ezt szeretné hû szolgájától? trishát efféle gondolatok gyötrik... de hiába is akar velük harcba szálni... egyre csak a bizonytalanság és a határozatlanság marad osztályrésze. Hamarosan a társaság fel fog kerekedni...még hosszú út vár mindenkire, hogy az elsõ civilizált várost meglelje. Aztán... mint ahogy az rendjén van, különvállik a társaság útja. Azonban mindenki valamiképp sejti: egyszer... a jövõben.... egyszer majd újra találkozni fognak egymással. És valahogy mindenki érzi, egész más lesz az a találkozás, mint az elõzõ.

Folytatása következik...

Epilógus:
A csapat távolodik a helytõl, ahol az elf elbúcsúztatta a holtat. Trisha gyengéden Shanilhoz lép, és halkan a fülébe súg: " együtt kell maradnunk... nem vagyok elég erõs ahhoz, hogy egyedül éljek tovább... támasz kell nekem... neked is. Támogassuk egymást." És amikor a társaság elhagyja a Tiadlani erdõséget... úgy is lesz. Flamm Ordanba indúl, hogy múltjáról többet tudjon meg, és sorsáról érdeklõdjön. Elmélyül rengeteg ismeretben, lelki társakra, és rengeteg válaszra talál Ordan falai közt. A társaság többi tagjának sorsa azonban másképp alakul. Trisha és Shanil lelki társakra találnak egymásban. A megtörtségen, a lelki torzultságon, és a közös holtakon kívül valami õsi, szeretetnél is mélyebb érzés köti õket össze... kezdetben Joe is velük tart. Ám a harcos hamar felfedezi: a természet aligha nyújtja sebeire azt a vígaszt, amelyet keres. Tiadlanban folytatja a menekülését, és rengeteg idõbe tellik, míg múltját maga mögött hagyva új életet kezd el építeni. Trisha és Shanil a természet ölén azonban megtalálja azt a harmóniát, melynek elérése csak oly keveseknek adódik meg... Arel kegyébõl Trisha SHanilnak megmutatja, hogyan kell az IStennõnek tetszõ életet élni... kitanítja sokféle fortélyra, majd Shanil hamarosan önmaga elkészíti szent szimbólumát is. Folyton vándorolnak, sose maradnak egy helyben... úgy vélik a múlt kísértete végig melettük lebeg. rendkívül sokáig tart, míg az érzés megszûnik, és ismét helyreáll a belsõ rend.
Minuról senki se tud. A lány megtörten érkezik Sirenar területére. Mikor felébred, családja fogadja. Azonban a történtek, és új szemlélete okán nem tudja elfogadni az új környezetét... lázad, úgy érzi nem itt lenne a helye, ám mindig van valami, ami visszatartja õt a kitöréstõl...
A csapat lelkiekben azonban sohase bomlik fel. Ott aznap, a tharrita szektánál olyat hajtottak végre, melyre joggal lehetnek büszkék, és joggal rendülhetnek meg. Ha létezett volna papi ellenállási mozgalom... akkor joggal mondhatták volna: Igen, mi voltunk azok akik diadalra vittük a lázadásukat!