*A lány elmosolyodott az elf lány és Luure tevékenységét látva. A pajzsos ötletet jónak találja, hiszen tudja: ez is a féltve őrzött mágia védelmét szolgálja, ami akár a harc kimenetelét is megfordíthatja -már ha összecsapásra kerül sor...maga sem tudta, hogy reménykedett-e benne, hogy ellenállásba ütköznek útjukon. Egy picit megremegett, majd Luure-ra nézett, és miután a férfi befejezte mondanivalóját, ő is belefogott.*
-Egyetértek: el kellene indulnunk. Éppen ideje lenne...feladatunk van, számítanak ránk. -Salamaca egyébbként higgadt, mozdulatlan arca most elszántságról árulkodott...ami mélyről jött, egy rejtett énjéből, amit csak azok ismerhettek, akik már látták őt a kalandok közepette...
(Tia)
Mikor Luure orra alatt mormog valamit, Tia feszültsége kicsit oldódik, szája mosolyra húzódik.
<Úgy tűnik, a veremharcosunk sincs a helyzet magaslatán...szép kis menet lesz, nem mondom.>
-Induljunk. Ha bárki észrevesz valamit, helyzettől függően jelezzen az illetékeseknek.
Azzal megindul, lassú, lágy léptekkel, hogy a harcos megfelelő védelmet tudjon biztosítani számára. Éles szemeivel a szemközti házsor sötét fasszádját figyeli, néha a tetőre pillantva. Olykor-olykor megfeledkezik a lábáról és belebotlik valamibe, ám hosszú botjára támaszkodva mindig sikerül megállnia, a gladiátor erős karjainak segítsége nélkül is.
*Mikor előgomolyog a füst a sikátorból, egyből átvillan az agyán <Kobrák!>. De látja, hogy Kandúr áthald rajta, ezért ő sem törődik vele nagyon. Átlép a sűrű, bűzös füstön ő is, majd követi Kandúr pillantását a tetőre. Kezében már majdnem villan a dobótőr, de amikor látja, hogy Kandúr üdvözli a csuklyás alakot, inkább a másik oldalt kezdi el vizslatni, meg a hullákra vet egy-két pillantást, majd csendes léptekel megindul a Kandúr után...
"Ra urdath san uthmor ahen aggun hara'het shaka'thorr. " "Vérem és velőm a tiéd, tégy vele belátásod szerint."
KM esemény [Tysson-lar] Helyszín: Abaszisz, Ifin, kikötőnegyed, idin utcái Idõpont: A Vizek hónapja, a Tengercsend, éjjel Résztvevõk: Kildar Cossagor [Meridian] _____________________________________________________________
* A KAndúr néhány kanyart leírva, mindössze pár percnyi séta után egy karcsú, magas épület elé vezeti Kildart... az utcák kihaltak, éjjel senki se látszik... nem is tanácsos kinn lenni ilyen időben. a Karcsú magas épület egy fogadó, Aranyhordó a becses neve... az épület mellett sikátor húzódik... egy hátsó udvarra vezet... a Kandúr dülöngélve megindul... háta a falat verdesi, úgy próbál tántorogni... láthatóan előről zárva van a hely, vélhetően a Csuklyás ezért vette erre az irányt... a macskaköves, apró terecske, mely a fogadó mögött húzódik, egy istálló előterében húzódik. A tér közepén szekér... a Kandúr hírtelen oldalra veti magát, majd kezével néhány mozdulatot tesz... valamit az ablak felé hajít... pár másodpercnyi dermedt csönd után a szemközti ablakból egy alak esik ki... kezében számszeríj... a szekér mögé ugrik a Kandúr... gyorsan szétnéz... a fogadó mögötti terecskét övező épülettömbök négyzet alakban veszik körül a helyet... egyik alatt az istálló található... váratlanul két alak ront elő innen, kezükben rövid, görbe penge... alighogy kiérnek, nyílvesszők járják át a testüket... a tetőről egy íjász int le... Csuklyás... jelekkel elmutogatja, hogy minden rendben... a Kandúr biccent, majd Kildarhoz fordul...*
- Várjuk be a többieket... megtennéd, hogy a fogadó elé mennél? Csak elég a sikátor árnyai közt megbújnod... hogyha ideérnek, akkor erre terelhesd őket... ne aggódj, több baj nem lez. A szem azt mondta, nincs több Kobra a térségben... arra vártak, hogy megmozduljanak...
*Dülöngélve megindul a Kandúr után a házfal mellett. Mikor Kandúr a szekér mögé veti magát, ő is egy tigrisugrással mögötte terem. Figyeli a tőr útjat, amint megállapodik az ablak mögött megbúvó alakban. Utána az istállóból kirontó alakokra odakapjaa fejét, és nézi, aminta nyyilaktól átjárt testű fickók oltan hullanak a földre. Kandúr szavaira némán bólint, majd halk, fürge, görnyedt futással megindul a sikátor felé. Odaérve az árnyka közé húzódik, bár előtte szemének különleges erejét használva körbenéz. Miután meggyőződött róla, hogy sehol senki, elbújik az egyik fal melltt, és várja a többiek érkeztét. MKözben szemével a háztetőket figyeli... nehogy érje a banát valami meglepetés...
"Ra urdath san uthmor ahen aggun hara'het shaka'thorr. " "Vérem és velőm a tiéd, tégy vele belátásod szerint."
- Nos Sal... Én maradtam neked! Bár a pajzsom nincs velem, mert nem kaptam vissza, így ilyen védelmet nem tudok biztosítani -*mutal Tiára és Luure-re*- Viszont ha támadás ér, élő pajzsot tudhatsz magad előtt. Megteszem, mert ez a feladatom, kötelességem.
Egyébként -*fordul itt Luure felé*- Dzsanának hívnak, nézd el hogy nem mutatkoztam be, az etika soha nem volt az erősségem, most meg nincs ismerkedésre idő. ... A taktika jó szerintem is... az egyik oldalukat a fal védelmezi, a másikat meg mink... Tík menjetek előre, mert a pajzsot magad elé tudod vonni, ha úgy adódna, én meg megyek hátul, kissé kiljebb Saltól, hogy két oldalról tudjam védeni ha szükséges. Indulhatunk.
*Azzal Sal-nak mutatja lépjen a fal mellé, haladjon ott, ő meg szorosan a nyomában lépked - olyan féloldalas takarásban - hogyha esetleg hátulról érkezne valami őt érje el. Kardja markolatára helyezi kezét készenlétbe. Figyelmesen nézi a szomszédos házak tetejét, és hátra felé is tekinget sűrűn.*
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
KM esemény [Tysson-lar] Helyszín: Abaszisz, Ifin, kikötőnegyed, idin utcái Idõpont: A Vizek hónapja, a Tengercsend, éjjel Résztvevõk: mindenki _____________________________________________________________
* Mialatt Kildar az Aranyhordó sikátorának kijáratához settenkedik, Tia, Dzsana, Luure és Sal óvatos léptekkel megindul az utcán... pár pillanat és máris utcák garmadáit tudhatják maguk mögött. A sötétég folytogató fátyla súlyos teherként nehezedik az elöl járóra... ki tudja miféle veszedelmeket rejthet a következő utcasarok.... vagy az azutáni... a társaság idegesen egy sikátor mellett halad el, ahol néhány szeméthalomra holttestek letek hajigálva... kik lehetnek? És ki tehette? De nincs idő megállni... tovább, tovább... pár perc és felsejlik jobbkéz felé a fogadó épülete... meglepő, de semmi probléma sem történt... az útnak induló Trisha Shanillal mögötte gyorsan haad: árnyékról árnyékra járják a macskaköves utat... nem sokkal azután, hogy a második társaság is megérkezett, ők is felzárkóznak... a midnig magabiztos papnő mosolyogva fordul Shanilhoz...*
- No látod nem is volt semmi probléma... és most merre tovább?
* Fordul Tiáékhoz...*
*Óvatosan, macskaléptekkel rója az utcákat. Luure takarásában, háta mögött Dzsanával most biztonságban érzi magát -egyelőre. Nesztelenül mozog, halkan, szinte alig lehet hallani, de ez nála természetes...hiszen ez is kell a jó taktikához. Csend. És az éj leple...mikor észreveszi a hullákat, akik az utcán fekszenek, mozdulatlanul, megtiporva, egy pillanatra elmosolyodik. Igen, ez kellett neki már nagyon régóta...elborult, sötét fantáziája rövid időre átvette a hatalmat az agya felett, és csak akkor tudott ismét ésszerűen gondolkozni, mikor megpillantotta a rájuk váró Kildart. Lám, megérkeztek. De hogyan tovább?*
<Eddig nem történt semmi. Semmi, ami miatt ennyire fel kellett volna készülnünk. Mintha alábecsülnének minket. Pedig velem jó lesz vigyázni...sokkal többmindenhez értek, mint amennyit mutatok...van hatalmam, és használni is fogom, ha szükség lesz rá -bármi áron...reszkessetek Kobrák...>
*Kildar szavait hallva fura büszkeség járja át -élvezi a helyzetet. Maga sem tudja, miért, de örömmel tölti el, hogy biztonságban van, ugyanakkor van lehetőség összecsapásra is...halkan megindul a férfi nyomában, hátra sem pillantva, hogy társai vajon követik-e: a vágy, hogy végre legyen valaki, hogy végre megmutathassa mindenkinek, ki is ő, magasra csap benne...*
*Luure ezúttal már nem szólal meg, tekintete komor, és fátyolos... lélekben már msáhol jár, lélekben már felkészült a létező legrosszabbra. Így legfeljebb kellemesen csalódik a végén.
Harmincöt év... Harmincöt év egy apró sárveremben megtanítja az embert hallgatni... figyelni... gyilkolni. Az elf keze lassan, nagyon lassan az egyeneskard markolatára siklik, óvatos mozdulattal meglazítja hüvelyébven, hogy időben ki tudja húzni.... Aztán kérdőn a többiekre néz, készen állnak-e? Aztán nem szól többet... kilép a sötét éjszakába.
Némán, a pajzsot óvón felemelve Tia feje fölé halad végig az utcán, míg el nem érik a rájuk várakozókat. A helyzetjelentést is csak biccentéssel nyugtázza - az arénában sem volt szokás beszélni... a gyilkoláshoz nem elég a szó...*
A szemétdombra hajigált holttesteket meglátva előbb megtorpan, viszont mikor meglátja Kildart, útját a fejvadász felé veszi. Megérkezve kérdően pillant rá, majd a válaszra megnyugszik, tekintetével keresi az őket figyelő csuklyásokat.
<Ha máshoz nem is, a rejtőzködéshez kiválóan értenek.>
Miközben a belső udvar felé haladnak, halkan Luurehoz szól.
-Feszültnek tűnsz, pedig nincs okod rá. Hosszú ideje nem éreztem magam ilyen biztonságban, mint most, a te oltalmadban. Nyugodj meg.
Bíztatóan tekint a harcosra hosszú pillái mögül, remélve, hogy a kedves szavak elérik a kívánt hatást.
(Dzsana)
*Az út során felgyülemlett feszültségét egy hangos fújtatással adja ki magából, de csak azért, hogy a következő hullámnak legyen heje... nem szeretné megismételni az előző éjszaka történteket. Az emlékképre egy picit megborzong, aztán érdekes dolgot fedez fel magán.* <Furcsa, nem is éreztem hogy fázom... Bizonyára a feszültség miatt... de most hogy így belegondolok, libabőrös is lettem... sőt> *Fancsali arccal borzong egy hatalmasat, bár a többieknek nem szól semmit. Kicsit gyűri magában a hideg érzetet, és próbál a továbbiakra figyelni, hátha ismételten "kimelegszik". Szótlanul hallgatja Kildar beszámolóját, s hátvédként marad a kis sikátor előtt, megvárja míg a többiek bemennek az udvarba, majd utánuk lépked.*
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.