Al-Abadanai kalamajka

[Gorden Harunn]

<Mit akar ez a nő? Nem tudom, miért váltott át olyan nyelvre, amelyet nem beszél jól. >
*még ima előtt válaszolok Fergiának szép tiszta pyarroni nyelven.*
-Hölgyem, ön nincs tisztában az élők dolgaival. Ha nekem kötelező úgy viselkednem mint minden más ibarai szülöttnek, akkor az ön honában is csak rideg és diktátori hajlamokkal megáldott emberek élnek. És korántsem hízelgő a kommunikáció hátráltatása egy ilyen fontos helyzetben. Első találkozáskor talán hízelgőnek vettem volna hogy anyanyelvemen szól hozzám, de amikor fontos információkra van szükségem akkor elvárom a pontosságot. Azt pedig hogy milyen beszéd jár önnek azt had döntsem el én. Egyelőre nem ismerem sem a hivatását, sem a céljait. Egy gyilkost a hajón pedig csak az első néhány haláleset alatt lehet eltitkolni. Egyszer ki fog derülni, és akkor a jó Salah is csak nagy szerencsével tudja visszatartani ezt a rengeteg hazámfiát, akik az idegenekre fognak gyanakodni. Még felkeresem, mert szeretnék még élni, és valami megoldást kell találnunk a hajó irányításának problémájára.
*És ezzel elvonul imádkozni*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Yvett de Crei]
Helyszín: Ravanói-öböl, a Vészmadár nevű kétárbócos
Idõpont: Alborne terce - az Álmok hava
Résztvevõk: mindenki
_____________________________________________________________

*Joakim gondterhelt arccal térdepel Jaszaf mellé. Megvizsgálja tüzetesen, megfigyeli állapotát, minden tünetet - nem időhúzásképp, csak bizonyosságot akar szerezni a mérgezés tényéről saját maga is. Amikor végzett ezzel kezéről levette a páncélkesztyűt, letette a padlóra maga mellé. Jobb kezébe fogta a nyakában lógó medálját, s a bal kezét Jaszaf fejére helyezte. Halkan ritmikusan pár szó hadja el a száját érthetetlen nyelven, s a kezében tartott medál fehér fénnyel izzott fel. Amikor ezzel végzett egy kicsit felállt. Körbetekintett gondterhelten. Fergián megállapodott egy kicsit a tekintete, de nem szólt semmit, egy biztató jelet sem küldött feléje. Megnyújtóztatta tagjait, majd ismét letérdelt a megmérgezett dzsadhoz. A jobb kezében tartott medálját a szájához érintette, míg bal kezét ismételten a homlokára helyezte. Halkan, hosszan mormolni kezdett, miközben, már az első pár szegmenstől a medálja felizzott ismét fehér fénnyel. Hosszan, percekig monotonon kántált, szemeit végig Jaszafon tartva. Amikor végzett a dzsad féfi tekintete lassan megtelt élettel, a homály tovatűnt belőle. Arca mintha kissé kipirult volna, s Joakim a pulzusát ellenőrizvén helyeslően bólintott egyet.*
- Ne mozogjon még Uram! Maradjon fekve, hadd térjen vissza magába az élet rendesen. Azt sem bánnám, ha legalább még egy óráig itt maradna és a felállással sem próbálkozna. Súlyos mérgezésen esett át, de meggyógyítottam.
- Köszönöm! - *mondta halkan a dzsad közös nyelven, majd szemeit becsukta, hogy eleget tegyen a lovag szolid parancsának. Joakim ismét bólintott egyet, s kissé hátrább leült a fedélzetre. Nyakába visszaakasztotta a medálját, szemeit lecsukta, kimerítette a gyógyítás. Úgy gondolta kicsit kifújja magát, de a fáradság maga alá gyűrte. Hamar elaludt ülve, nem is vett tudomást arról ami körülötte zajlott. Ezalatt Carwyn hosszasan vizsgálta a mérgezett tűt amit kivett a dzsad testéből. Nagyon figyelt arra, hogy véletlenül se érintkezzen bőrével, ezért hát csipesszel fogta meg. Az idő előrehaladtával egyre jobban ráncolja homlokát, látszik rajta nem nagyon bír mit kezdeni vele. Néha feláll, rádől a hajókorlátra és a messzibe bámul, majd újra leül s a tű vizsgálatába kezd ismét. Talán egy óra múlva észrevehetett valamit, mert mintha felderült volna egy kissé az arca - de nem tartott soká, pár perc múlva a derülés újra borúvá vált arcán. Ismét elkezdett fel-le ugrálni. Néha egy-egy izom megrándult az arcán, s erőteljesen körbekémlelt többször is. Aztán egyszer maga elé bámul, szája meg-megmozdul mintha hangtalanul szitkozódna...csak meredten nézi a sárgás színű tűt, melynek felszínén a méreg már porhanyós rétegben virít. Arca percről percre gondterheltebb lesz, végül nem bírja tovább... lemondóan ingatja fejét, a tűt alaposan elcsomagolja magának, berakja hátizsákjába, majd félhangosan csak ennyit mond Fergiának:*
- Nem bírok vele, pedig elég széles tudással rendelkezem mérgek terén. Nem tudom mi lehet ez, nem tudom beazonosítani. - * Fáradtan dől neki ő is a hajó oldalának - a kimerítő nap végére ólomnak érzi tagjait, nem alszik el, csak pihen.
Flamm nem csak egyszerűen benézett a kabinokba, hanem szélesre tárta az ajtókat és belépett a bal oldalon mindegyikbe. Bár egybe nem, amelyikből épp Gorden adta a tengernek tevéje maradványait. A konyhába belépve viszont meghökkent kissé, de rögvest mosolyra húzódott a szája. Halkan becsukta maga mögött az ajtót, s elindult a fedélzetre /Gordent már nem találja lennt/ - átverekedte magát a lépcsőre eső tevén, s a fedélzeten Fergiához lépett aki épp Gordennel beszélget. A nő pár kurta szó után egy vödröt nyomott a kezébe, hogy húzzon fel vizet a tengerből, hogy a padlót megtudja tisztítani a vértől.
Salah válaszára az öreg Dahmad elkerekedett szemmel néz rá. Oly áhítat és tisztelet lobog tekintetében, hogy talán még ilyet nem is látott Salah senki szemében. Még egy gorombaságot is elkövet feléje - bár nem akaratlagosan - szólni is elfelejt, csak tátott szájjal lemered egyhelyben. Salah vár egy kicsit, de mivel az öreg nem mozdul meg, megszólal ő elégedetten egy félmosoly kíséretében.*
- Jól van, tehát elmesélte a történetünket. - *de az öregnek esze ágában sincs megmozdulni, se megszólalni. Így Salah pár szó kíséretében otthagyja.* - Ha eszedbe jut valami, azonnal szólsz majd! Egyenlőre utána kell néznem néhány dolognak. - *és ezzel magára hadja Dahmadot, s elindul megkeresni tevéjét egyedül a hajón.* <Óh..a hírnév hátulütője... Salah az Emberek Megnémítója.> *A fedélzeten meg is találja Salah a tevéjét - az övé esett a fedélzetet és a hajóközt összekapcsoló lépcsőzetre. Málhája is megvan, bár vesződnie kell azzal, hogy kiszedje a beszakadt fedélzet romjai alól. És eközben lassan a nap narancsos színbe megy át - már nem sok idő amíg teljesen lenyugszik a látóhatár mögé, hogy a hold átvegye uralmát az ég sötét és végtelen tengerén. A hajó gyomrából két alak bontakozik ki - Kalmon és Avyen, akik sült húst hoznak fel, s mindenkinek osztanak belőle. A karaván tagjai kissé bátortalanul veszik el a húst tőllük, de mélyen meghajolván, s anyanyelvükön valószínűleg hálásan köszöngetnek. A rablók - a fekete ruhás, turbános férfiak meg egyenesen elmenekülnek az északi szépség elöl. Avyen az igen gyér dzsad tudásával nem képes egy szót sem beazonosítani tőllük. Mire mindenki végzett a vacsorával eljött a dzsadok temetésének ideje is. Salah vezetésével Istenüknek ajánlották a lelkeket, s a testeket a tengernek adták, hogy örökre magába fogadja őket.
A hajó a fedélzetén landolt és már ott tartózkodókkal mindeközben lassan haladt "előre". Merthogy a kormánynál nem állt senki, s az úgy forgott kedvére, ahogy akart. Senki nem akadt a hajón, aki a kormányhoz állhatott volna. Leszállt az éj lassan, s vele együtt egyre jobban a szél is felerősödött. A dagadó vitorlák pedig csak repítették a hajót céltalanul, messzire egyre távolabb és távolabb a szárazföld biztonságos partjaitól. A látóhatár mentén sötét felhők gyülekeznek lassan, nem jót ígérve az éjszakára.*

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

A nő végre először szélesen elmosolyodott, nagyon de nagyon elégedetten nézett a lovagra, a kezébe nyomta a tevehúst:
-Ha kialudta magát, egyen.
Letérdelt Jaszafhoz, a férfi szemeibe nézett majd megigazította annak ruháit. Egy szót sem szólt, de ez beszédes csend volt
<Most éppen sajnálnom kellene, hogy nem halt meg, ugyan, botorság!>
Felállt, de nem ment messze a férfitól, csak Carwynig
-Ön megtett mindent. Közeljáró tippjei sincsenek? Keveréke valaminek? Új anyag?
<Az elkövető ért az elmékhez, a méregkeveréshez...Anatómiát tanult...Ez nem szimpla gyilkos...>
Ránézett a viharfelhőre, a száguldó hajóra, majd Fergia gyomrát szokatlan dolog kavarta fel. Villámgyorsan a korlátnál termett, kihajolt, és a friss tevevacsi odakinn landolt.
-Oh, uram, vagy vigyél el, vagy haggy békén...Ez rossz vicc....

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Avyen)

*Avyen a nő keltegetésére felriad az álmából, ami nem volt valami kellemes. Könnyes szemekkel néz Fergiára, aztán felfogva a helyzetet gyorsan megtörli a szemét. Helyeslően és megadóan bólint Fergiának.*
- Jó. Megyek. Köszönöm. Mndjárt kész vagyok.
*Ha Kalmon arrébb telepedik, kibújik a hálózsákból és gyorsan felveszi a ruháját. Összeszedi a hálózsákját, meg a hátizsákját, majd eléggé lelombozva és csipás szemekkel indul Fergia után.*
<... Csak van benne valami kedvesség és melegség. Muszáj, hogy legyen. De biztos útál. De akkor nem foglalkozna az állapotommal. Meg miért akar mindentől és mindenkitől megvédeni? Eddig is elboldogultam valahogy. Abaszisztól Erionig gyalog tettem meg az utat, és végig szabad ég alatt aludtam. De mindegy. Legalább már felfedeztem benne a törődés egy kis szikráját, és ez jó jel. Lehet, hogy egy kicsit tényleg gyorsan haladok a tiadlanival. De mostanában annyit voltam egyedül, hogy kell nekem is egy kis törődés. Nem tehetek róla, hogy igénylem az emberek közelségét. Eriontól Baldek Shibaráig hosszú volt az út, és végig egyedül mehettem. Most végre nem vagyok egyedül, mégha elég vacak helyzetben vagyunk is. ...>
*Letipeg a dartonita után a hajó belsejébe és követi a kabinba is. Belöki maga után az ajtót és ledobja a holmiját valahova. A hálózsákjának is keres helyet. Levetkőzik és belebújik. Ülve nézi, hogy mit csinál Fergia. szemei kíváncsiságot és csodálatot tükröznek.*

[Alauron]

(Salah)

Örül, hogy meglelte tevéjét, és kibányászhatta cuccait, de korántsem olyan szentimentális a viszonya a halott jószággal, mint Gordennek, egyszerűen közli a többiekkel, hogy lesz még egy jó adag ennivaló.
...
A temetés után pedig pihenni tér, takarójába burkolózva letelepszik a fedélzeten, még nem alszik el, halkan imátkozik még külön, talán hogy megmenekülhessenek.
<Ó, Emlékben Élő, Pengék Bajnokainak Ura, Erszénymetszők Szerencséje, Legendák Velejét Mozgató Kék Fejedelem, ki tettre bírod a hősi szíveket hallgasd meg imámat. Hála legyen Örök Nevedben mert megkegyelmeztél ma nekem, kirántottál a Feledés Kiszáradt kútjából, és megadtad az esélyt hogy szerény képességeimhez mérten tovább járjam a Vésztől Fogant Bátorság Szülte Dicsőséges Utad. Adj nekem erőt, hogy új hősi tettekkel, bölcsességet, hogy vakmerő ötletekkel, hatalmat, hogy kápráztató csodákkal, és szerencsét, hogy hihetetlen győzelmekkel elemjem magasba hírnevemet a Te akaratodból.>

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

/Akor a hányás után ment Avyenhez, persze addigra megtörölte a száját és nem undi..../

<Nem tart soká. Utána megyek vissza Jaszaf mellé.Remélem a félvér ügyel majd rá.>
Lefelé menet a viharon ingatja a fejét, tudja, borzalmas éjel lesz, ha ez elcsap. Kiválasztott egy pici, ém viszonlyag tiszta kabint és betessékelte oda a nőt:
-Vegye le a blúzát és forduljon nekem háttal.Ahol fáj, ha nyomom, szóljon...

[Quator ar Zaraquer]

(Kalmon)

*Már Fergia jöttére felneszelek, de nem mozdulok meg egyenlőre. Amikor felébreszti Avyent kissé rosszalló arcot vágok, de ez a sötétben nem látszik szerencsére. Aztán diszkréten arrébb megyek és rákönyöklök a korlátra. A közeledő felhőket bámulom. Mikor elindulnak lefelé hosszan nézek utánnuk és megcsóválom a fejem.*

-Velar útjai kifürkészhetetlenek...*mormolom magam elé*
<Milyen egyszerűen lecserélt a feketeözvegyre?! Viszont Fergia meglepően gondoskodó lett hirtelen. >

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Avyen)

*Engedelmeskedik és kibújik félig a hálózsákból, majd kicsit tétovázik. Látszik, hogy jár az agya, de végül lassan háttal a nő felé fordul. Az újonnan szerzett apró zúzódások mellett a dartonita láthatja, hogy a lány egész háta tele van korbács és ostornyomokkal, amik már jópár évesek lehetnek, de szépen megmaradtak. Avyen nemszól egy szót sem. Hangtalanul viseli a vizsgálatot. Kicsit szorong.*

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

A nő szépen bezárta az ajtót, majd elkezdte a vizsgálatot. Látta a hegeket, de nem szólt, óvatosan tapogatni kezdte a foltokat, hogy mennyire komolyak. Aztán Avyen szokatlan dolgot tapasztalhatott: a vizsgálódó nyomogatások közé egyre több simogatás vegyült....

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Avyen)

*Sokáig várja a kérdést, hogy hol szerezte a hegeket, de Fergia csöndben marad. Az egyre intenzívebb simogatásra teljesen megrökönyödik. Nem érti, hogy mi a célja a nőnek.*
<... Ilyen hamar megenyhült volna? Nem hiszem. Esetleg titkon a nőkhöz vonzódik és most vagyunk először nyugodt körülmények között kettesben? Na azon meglepődnék. Vagy csak valami trükk? Esetleg sejt valamit a kilétemmel kapcsolatban? De nem adtam rá okot, hogy akárki gyanakodjon rám. Miért csinálhatja ezt? ...>
*Teljesen beleborzong a gyengédségbe. Végül összeszedi a bátorságát és a válla fölött lassan hátranéz Fergiára. Tekintetében egy kicsike félelem, illetődöttség, zavartság is megtalálható a kérdések tömkelege és a tanácstalanság mellett. Nem ellenkezik, csak várja, hogy mi sül ki ebből az egészből. Talán titkon reméli, hogy Fergia ezzel a gesztussal megpróbálja ledönteni a köztük feszülő falat.*

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

<Kezdő lépés megtéve...Jön a második...>
Fergia arca nem érzéketlen. Leplezetlen érdeklődést mutat a nő felé, lassan a simogatás Avyen odalára ér, majd megfordítja maga felé a nőt és végignéz rajta:
-Az a férfi, ami azt tette veled, barbár...Nem is értem, mért ragaszkodsz hozzájuk...-megérintetet a nő állát, kulcscsontját.

//nyehehe...Fogadni mernék, most mindenki les, hogy mi van...//

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Avyen)

*Hagyja, hogy Fergia maga felé fordítsa. Kezdi magával ragadni a vágy, hogy tényleg kicsit összemelegedhessen a nővel, mégha nem is lesz belőle testi kapcsolat. Nagy őzike szemekkel néz rá és szinte issza a szavait. Megszólalni nem tud, csak mélyen Fergia szemeibe néz. Mikor a nő végigsimít az állán, Avyen lehunyja a szemeit és a keze is az ölébe hull, amivel eddig kebleit takarta. Szeméből könnycsepp bukik ki és fut végig arcán, hogy aztán az állán egy jó kövér cseppben összegyűlve az ölébe hulljon. Talán örömkönny, talán az eddigi nagy utazása feszültsége jön most ki, vagy régmúlt emlékek kínozzák így is meggyötört kis lelkét.*

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

<Mért sír? Nem, annyira nem lehet naív, vagy ha igen, eddig nem tudom hogy élte túl.>

Lágyan letörölte a nő könnyeit, majd visszatette Avyen kezeit a kebleire, de közben mintha maga is megcirógatta volna az északi nőét elrtejtve a mozdulatban.
-Már csak egy a kérdés...-fogta meg Avyen vállait és lassan a falhoz nyomta, saját estével a falhoz préselte őt. Fergia szemeit amásik nőébe fúrta, olyan teklintettel, amit Avyen eddig csak férfiakéban láthatott sűrűbben...
-Hogy viszonyulsz a...-fergia szándékosan elhallgatott, hangja titokzatos volt, kicsit csábító is.

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Avyen)

*Meglepi az eréjes fellépés, de nem tud ellene igazán mit tenni, bár nem is igazán akar. Alig bírja állni Fergia tekinettét, de végül csak nem kapja el sajátját. Kicsit habozik, aztán akadozva, de válaszol.*
- Még ... nem próbáltam. Én ... izé ... szóval szimpatikus vagy nekem. Úgy értem, ... hogy ... van benned valami, ami megfogott és nem hagy szabadulni. Bízom benned valamiért és tetszel is nekem. Olyan gyönyörű vagy. És nem tudom, hogy csak játszol e velem, vagy valamit akarsz is, de ne játssz az érzelmeimmel. Ha komolyan gondolod, akkor tégy a magadévá, de tudnod kell, hogy még sosem csináltam ilyet.
*Kicsit meglepődik saját nyíltságán és el is pirul, de aztán megint felemeli a fejét és a nőre néz várva a választ, vagy a cselekvést.*

[Navaratna]

(Fergia Yitulin)

<Kegyelemdöfés?Nem. Hanem a harmadik rész és a vége.>
Tompa kuncogás, majd Avyen olyat láthatott, amit kevesen. Fergia szeme olyan fokozatosan változott hidegre, hogy az ijesztő volt.Közelsége maradt, nem volt durva, nem volt erőszakos, csak a hangja is egészen megváltozott, az arca olyan volt, mint mikor bezárul egy kapu egy fajta édenre.Avyen kezeit kettejük között tartotta, hogy jól lássa.
-Nem pont erre gondoltam, szépségem. Hogy viszonyulsz az Inkvizícióhoz? Erős a gyanúm, hogy tudományod a férfiakhoz nem csak természeti alapokon nyugszik....A kezed beteg. Nem aggódsz érte? Ha az átkos némber Orwella szolgája vagy s elkötelezett híve, most mondd el utolsó imád. Darton nevében felszólítalak, vallj színt! Ha lelked és szíved nem őt vallja, úgy megkegyelmezek neked és megbékélést nyersz, ha viszont igen, teljesítem hitem kötelességét...
<Ez a nő vagy ilyen érzékeny, vagy mesteri színész. S már megint az Inkvizícióval jövök. Bocsáss meg, Uram. Nem élvezem amit csinálok, de a banyák arca annyi, amennyi darabra törhet egy tükör...>