Haonwell városa

[Ralog Gebbro]

(Jeffete Fortom)

*Ebéd után még iszik kicsit, majd elindul õ is a többiekkel. Magába mélyedve gondolkodik a Pattal való beszélgetésen, és a saját dolgain. Rengeteg megválaszolatlan kérdése van, de majd szép sorban választ kap rájuk - persze ha istene is úgy akarja. Amikor Szita megáll és nem hajlandó tovább menni hozzálép.*
- Elkérném a csomagodat. Ha nem cipelsz semmit a kijelölt pihenõig remélhetõleg kibírod még.

[Mesemondó]

__________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, délután
Résztvevõk: mindenki
___________________________________________________________

Üstökös megmakacsolta magát, lecövekelt. nem, ez nem az étel lesz. Majd nekiiramodott valahova elõre megint, vágtában. Ki érti néha a lovakat!
Maldar és Pat lemaradt, de nagyon elmerültek valami beszélgetésbe, [i] arcjátékuk hol egyetértésrõl, hol egyéb futó indulatokról árulkodott. Szita sóhajtva átadta holmijait a férfinek, aztán újra vonszolni kezdte magát, de negyedóránként "Ott vagyunk már?"-t kérdezte, Morik pedig a végén nagyot szívott az orrán.
-Most már igen.
Az esti szállás patakmentes volt. Aki nem töltött út közben magának, az bizony poshadtvízzel vagy üres kulaccsal szembesült. Jobb kézre egy magas mészkõsziklafal, peremein fûcsomókkal, oldalán néhol mohákkal, alatta vastag avar, s csak egy foltnyi helyen nem állt bükk. Fák susogtak a csapat felett, még Arbor felett is, és a lemaradt beszélgetõ páros felett is. Szita leroskadt.
-Még egy ilyen nap és meghalok.
-Még három ilyen van. És ez csak a menés. A faluban ügyünk is van.
Morik visszanézett, Pat nélkül nincs sátor...
-Önök akkor elugranak vadászni?
-Ha a követ is úgy akarja és ráér...- lesett Avarath Alauronra.
-Faszedés?
-Ah, rendben...Segítesz, vagy elfáradtál...?- sandít Jeffetére Szita.

// Yvett és Anathor msn-en beszéli le a dolgát, õk most kicsit le vannak maradva de nem áll le a bál //

[Alauron]

(Alauron)

Avarathnak bólint, elõveszi íját és tegezét.
- Mire meghozzuk az húst, addig kell majd lobogni már tûznek, lehet majd sütni.
Elindúl hát a termetes férfival, kihasználva a még jó látási viszonyokat.

[Mesemondó]

__________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, délután
Résztvevõk: Alauron (Alauron) Avarath (Deval Bereth)
___________________________________________________________

-Mire gondoltál? Négylábú vagy szárnyas legyen? Zergét láttam ma.
Kezdett bele a mackós testalkatú férfi a vad fajtájának válogatásába.

[Schinter]

Arbor Vitus


CSak néz egy nagyot mikor elfut Üstökös...utána megy és utközben némi élelem után is néz felhagyva a vegetáriánus életmóddal mert abból nincs sok tavassszal....

[Alauron]

(Alauron)

- Igen, madár jobb lenne. Két szép madár elég lehet. A nagy négylábú soká sül, de ha nem lesz más, akkor majd nem alszok amíg sül, és elsõ leszek figyelni...de mondjuk két, három ...madár. Te tudod hogy kell megcsinálni ételenek? Én egy kicsit csak sütni.

[Mesemondó]

__________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, délután, lemaradva az erdõben
Résztvevõk: Patricia Kromhaar (Yvett de Crei) Maldar Yffil (Anathor)
___________________________________________________________


//A következõket Yvett és Anathor alkotta karijukkal csevegõprogram felhasználásával. Márkát nem írok, ez itt nem a reklám helye. //

*Pat Avarath mellõl gyorsan Maldar felé vette az irány. Kicsit bátoratlanul, de megfogta a férfi kezét. Szemei kérlelõen meredtek a férfire.*
- Beszélnünk kéne, most...
*Maldar hirtelen összerázkódik, ahogy Pat megfogja a kezét. Arcán látszik a meglepettség, de szótlanul várja hogy a nõ elmondja amit akar. Pat megáll, hagyja hogy a többiek elõre menjenek, csak akkor indul ismét útnak, amikor már a többiek hallótávolságon kívül esnek szerinte. De azért nem veszíti õket szem elõl.*
- Én csak ... csak bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésem miatt. Kérlek ne haragudj rám. Tudom hogy viselkedésem nem egy nõhöz méltó, hogy talán a tizenévesek cselekednek hasonlóan, de... de már túl sok volt.
*Maldar alig bír megszólalni, hirtelen szakad rá ez az egész. Talán egy pár pillanatig gondolkodik és csak utána szólal meg.*
- Hát... õõõ... nem értem miért kérsz bocsánatot, hiszen én voltam az, aki megsértett, azzal hogy ott aludtam melletted a tudomásod nélkül. Megértem, hogy sok volt. És... és ne haragudj... - *kicsit remeg a hangja, és a tekintete is félénk.*
- Nem, azért nem kell bocsánatot kérned... Nem az volt sok.... Az, az jólesett - *Pirult bele mondandójába a nõ. Kicsit elhallgatott, majd félénken folytatta, de tekintetét nem merte a férfira emelni - a talajt vizslatta a lába elõtt menet közben.* - Nekem felborult az életem - és ... és most borultam ki. Én rajtad töltöttem ki a bánatom, a haragom - holott semmirõl nem tehetsz.
*Elképedve szívja magába a szavakat. Mindent az elméjébe vés, nem téríti el figyelmét semmi a nõrõl.*
<...nem is tudtam, hogy jól esett neki...sajnos már késõ...>
- Nem jó hallani, hogy pont most...Ha valamiben tudok segíteni... csak szólj... talán most van az utolsó alkalom hogy találkozunk...
- Hogy ... hogy érted azt, hogy az utolsó alkalom?... De hát még rengeteg nap áll elõttünk. - *Pat hangja csukladozik és végtelenségig szomorúra váltott. Az arcára egy kis gyötrõdõs félelem ült ki.* <Szóval mégiscsak sikerült mindent elrontanom... >
- Tudod, gondolkoztam... És arra jutottam, hogy többet ártok a társaságnak, mint segítek... Csak hátráltatok , összezavarok meg megbántok mindekit... Mint Téged... - *itt elakad a hangja és egy kicsit elhallgat.* - Épp úgy mint Alauront. Tudom, hogy a hazámról van szó, de így, nélkülem, többet tennétek érte... Még megvárom amíg elérünk egy városba, aztán elmegyek... Nem hiányoznék senkinek... Szerintem egy csapásra minden jobb lenne...
- Ezt nem mondhatod komolyan! - *Csattant fel a nõ hangosan, aztán valamivel hallkabbra váltott.* - Egyszerûen nem teheted...hisz azzal magadra haragítanád saját hazád törvényét... keresnének a...a...fejvadászok ahogy Trekk'je mondta... soha nem lenne békéd. A csapatnak... a csapatnak szüksége van rád. A hazádnak meg még inkább.
- Igen a hazámnak szüksége van rám. És ha így tudok segíteni rajta, akkor boldogan meghalok.
- Te nem vagy normális. Már megbocsáss. Holtan milyen hasznodat veszi bárki is?
- A holtomon nincs senkinek semmi nyernivalója. Legalábbis remélem. De ha nem vagyok itt, mindeki könnyebben halad, nem lesz annyi konfliktus aminek az okozója én vagyok Nem bántalak meg többé sem Téged, sem a többieket.
- Miért lennél te az okozója bárminek is?...Nem tehetsz róla, hogy én ilyen labilis vagyok. Mást meg nem bántottál meg szerintem - én nem tudok rólla legalább is. Énne... a csapatnak szüksége van rád - ezért vagy itt te is... ha nem lenne rád szükség most nem lennél itt.
- Azért vagyok itt, mert itt akartam lenni, és mert szerencsém volt... Alauronnal is volt egy vitám, amíg te eszméletlen voltál, Szita is ellenszenves egy kicsit, és biztos vagyok benne hogy a többieknek sincs már sok türelme hozzám, meg amiket mûvelek. Nem hiányoznék senkinek... Csak púp vagyok mindenki hátán...
A nõ megáll. A sátor lecsúszik a válláról. Döbbenten nézi Maldart. Nem tud szóhoz jutni. Látszik, hogy valami nagyon böki a lelkét, de az csak nem akar kijönni belõle.
- Csak púp?... Senkinek nem hiányoznál? ... - *Nem mond többet, csak lehorgassza a fejét mellkasára. Valamit motyog még az orra alatt - és két szót tud kihámozni belõle a férfi - 'miattad'-'liba'. Maldar megáll Pattal. Nem foglalkozik a többiekkel, mint ahogy eddig is tette. A motyogásra megdöbben. Bal kezével megfogja a vállát, míg jobbal óvatosan felemeli a fejét, úgy hogy Pat a szemébe nézzen.
- Hé! Ne hibáztasd magad! Azt tetted, ami neked a legjobb. Ez nem bírálandó
A nõ belenézett a szemekbe, érezte ismét a remegést a gyomra tájékán, szája is megremegett.
- Ne hibáztassam...de hát én voltam mindennek az elindítója. Ha ott a fürdõben nem alázlak meg, most nyugodtan beszélgetnénk, együtt mindenki...kivétel nélkül. Ha nem verekedek össze Szitával, akkor a tegnap este is nyugodtan telt volna el, békében. És ha ma nem borulok ki...amikor beszéltünk...akkor is .... Ha valaki tehet valamirõl akkor az én vagyok. - *A nõ arca kissé megkeménykedik. Tekintetét erõvel kiszakítja a férfiéból, bár a felgyülemlõ könnyeket még Maldar látja.* - Ha valakinek mennie kell az én vagyok. Ez nem a hazám. Én könnyebben eltudok tûnni...és nem kell attól félnem, hogy üldöznek a hazámban és hontalanná válok ez miatt. Én megyek. Te maradj...és hûen szolgáld a Herceget, vagy kit...Egyértelmû, hogy nekem kell mennem.
- Nem! Neked itt kell maradnod! Biztos megtalálnának, nem hiába a herceg fejvadászai! Nem ma kezdték... Ne dobd el az életet! Hisz biztos vannak szeretteid, rokonaid, akik várnak haza... Ha elmész, akkor halálra ítéled magad, és engem is megölsz magaddal. Hiszen rámszakadna a halálod terhe... mert ha nem említem meg, hogy menni készülök, neked eszedbe sem jut. Nem akarom hogy meghalj miattam! Meg... meg... - *ismét elhallgat, és láthatóan rágja magát valamin, hogy elmondja-e vagy sem.* - Meg hosszú évek után, most éreztem elõször hogy találtam valakit, Téged, akivel el tudnám képzelni a jövõm. Tudom, õrültségnek hangzik, de nem tehetek róla. Csak jött, én meg sodródtam az árral. Tehát csak azt szeretném mondani, hogy tetszel nekem. Azért mondom el mindezt, mert nem akarok úgy meghalni, hogy azon rágódok, mit lett volna ha. Remélem megérted, ezek után miért nem szeretném, ha miattam bajod esne... - *Maldar eleinte szinte habog, de aztán egyre jobban magabiztossá válik a hangja. Pattal megfordult a világ. Mindenre számított, csak erre az õszinte vallomásra nem. Belekapaszkodott a férfiba mindkét kezével, s ránézett. Szemeibõl lassan elindultak a könnyek. Fátyolon keresztül nézte Maldar arcát. Hol örült belül, hogy bánkódott, s ez a kettõsség kiült arcára is.
- Ne mondj ilyet... ez nem lehet. Két napja ismersz, s eddig csak megaláztalak. Nem, biztosan nem mondasz igazat. Csak azt akarod...azt... ......Hidd el, nem hiányoznék senkinek sem. Anyámat már régóta nem láttam, azt sem tudom él-e vagy nem... másom meg nincs - nincs senkim sem tulajdonképpen. Miattam nem kell bánkódnod - én nem érek ennyit, és...és egy dolog hogy tetszem, de nem ismersz - ha ismernél... ha ismernél... nem... - *a végére elakad a hangja, nem fejezi be a mondatot. Gyötrõdik. Fél. Teste remeg - hogy a sírástól-e vagy mástól ... Maldar letörli a nõ könnyeit óvatosan az ujjaival.*
- Igen, nem ismerlek... és igen, az is egy dolog hogy tetszesz... de mint derült égbõl a villámcsapás jött és kész... nem tudom megmagyarázni, de vonz benned valami... magad a lényed és nem csak a cselekedeteid... - fogalmam sincs miért történt mindez, miért pont velem, és miért pont most... Mert lássuk be, elég rosszkor jött ez a vallomás, de lehet hogy késõbb már nem lett volna alkalom... - *itt elkezd egy kicsit nevetni* - És lám! Már megint összezavarlak...
- Most...most min nevetsz? Nevetséges vagyok, hogy ebbõl is ügyet csinálok hogy megmondtad érzéseidet... tudod... nem nem tudod... ezek szerint nem tudod milyen az ha valaki még nem szeretett igazából senkit és fél...fél mindentõl. De igazad van, nevess... nevess csak, nevess ki nyugodtan. Majd... - *A végére elsírja magát. Zokog a férfiba kapaszkodva. Maldar átöleli Patot és hagyja hogy a nõ kisírja magát. Kezével a karját, vállát, fejét simogatja és közben csitítja.
- Nincs semmi baj... Nyugodj meg... Nem rajtad nevetek, hanem magamon... Mert valahogy öszötnösen érzékem van ahhoz, hogy rossz pillanatban közöljek minden fontos információt. Sosem nevetnélek ki... Nyugodj meg...
Pat hagyja, hogy a férfi átölelje, hogy simogassa. Keservesen zokog karjában. Vígasztaló szavaira lassan alább hagy a sírása.
- Komolyan? Nekem úgy tûnik, mintha... rajtam nevetnél.
Maldar kicsit megkönnyebbül hogy kezd alábbhagyni Pat sírása.
- Miért nevettem volna rajtad? Talán valami vicceset mondtál volna? Nem veszem az itteni beszélgetést félvállról... Tehát nem szeretnék poénkodni. Úgy érzem, és biztosan tudom hogy te is így gondolod, hogy ezt meg kell beszélnünk, és komolyan, nem holmi viccmeséléssel. Ez az egyik legfontosabb beszélgetés az életemben...
- Nem mondtam vicceset, legalább is nem annak szántam. Én... én komolyan mondtam mindent. Hamar eltudok tûnni ha kell... se felesleges nem szeretek lenni, se teher - ha így van belátom és odébb állok. A fejvadászok... ha megtaláltak így jártam... Neked viszont nincs miért aggódnod, bánkódnod ... azt mondtad tetszem neked... majd lesz más aki átveszi helyem... ez nem komoly érzelem, legalább is ennyi idõ után nem szabad annak lennie. Ha nem tudunk együtt dolgozni, akkor mennem kell - és NEKEM - Megbeszélni? Mit? Mit beszéljek meg még ezen kívül? Senki sem ért meg - még te sem...ami az én hibám, de ez van .... - *Szeme mintha távolba meredt volna, mintha nagyon messze járna ...* - vállaltam, így hát ...mindent el kell követnem, hogy végezzek. - *Arca hirtelen változott zavarba jött, kerülte Maldar tekintetét. Gyorsan elharapta a mondat végét. Fészkelõdött a férfi karjában - el akart szakadni tõlle. Maldar elengedi Patot.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük... Azt mondtad szükség van rám, mint csapattag. Ha jól értem akkor neked is szükséged van rám, mint csapattag, vagyis hogy ne ölessem meg magam. Akkor ne szakítsd szét a lelkem azzal, hogy az életedet adod egy értelmelen dologért, egy olyan valamiért, amit meg sem tettél volna egyébként... Igen, nem értelek. De ne reméld hogy megértem ha magadban tartod! Mondd ki! Hisz azért vagyunk itt... És ezt kell megbeszélni... Ezt, amíg még nem késõ... Ha azt akarod hogy megértsem, lehetõséget kell nekem adnod!
Pat nyelt egyet, majd még egyet. Kissé hátrébb lépett Maldartól. Rájött magában - óriási hibát követett el. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Hol a férfira nézett, tekintete zavartságró árulkodott, hol a környezetét vizslatta. Mérlegelt magában, kétségekkel, és félelemmel együtt.
- Én... én már így is sokat mondtam, sokkal többet mint szabadott volna... én...ááááhh... Nem ennek így semmi értelme. Csak saját magam alatt vágom a fát. A lényeg az, hogy a múltam így is és úgy is közénk fog állni mindig. Nem is lenne szabad itt lennem, más dolgom van - más dolgom lenne. - *A nõ arca elkeseredett, szája megremegett, látszott rajta, hogy viaskodik saját magával, s nem is inkább Maldarnak beszélt inkább magának mondta mindezt. Egy pontra szegezõdött a tekintete, úgy beszélt.
- Nem érdekel a múltad. Saját magadat kedvellek, és nem azt amit a múltban csináltál. Úgy beszélsz, mintha megfenyegettek volna, hogy végeznek veled ha beszélsz. Megértem, és nem fogok erõszakoskodni azzal, hogy mondd el. De akkor ne panaszkodj, hogy senki sem ért meg! Ezt válaszottad, biztos ez volt a leghelyesebb... Azonban nem élhetsz magányban, állandó kétségek között! Egyszer csak be kell avatnod valakit a részletekbe. Honnan tudod hogy nem sikerülne túlvészelni? Ha meg mégis elbuknátok, abból amit levettem, neked mindegy, nem élvezed az életet, a társad meg vállálta a kockázatot, és nem hinném hogy megbánta volna... Azért mégiscsak ott van hogy sikerül!!! Erre még enm gondoltál?
Pat megdermedt a férfi szavaira. Úgy állt elõtte mint egy szobor. Arca végképp szoborrá meredt, izmai megfeszültek.
- Nem panaszkodok állandóan. Csak megjegyeztem magamnak. Kétségek közt sem élek, bár...na jó az van bennem. Hogy honnan tudom, hogy nem sikerül - ismerni kell az embereket. Nemsokan vannak akik belátják a dolgokat, nem sokan vannak akik fenntartások nélkül elfogadják.
- De még mindig vannak akik mindent megtennének érted. Mind maguk választanák a sorsukat, nem kényszerítenél rájuk semmit. Egyébként meg kell tanulni bízni az emberekben... Benne van hogy nagyot csalódsz, mint minden más dologban. De hát akkor ennyi erõvel semmibe nem kell belekezdeni... Csak ülj egy helyben és várd a halált...
- Bizalom. Nálam a bizalom bizonyos alaponk nyugszik, ha már valaki bizonyított hogy érdemes rá. Leülni és várni a halált? Jön az magától is akkor is ha várod, akkor is ha nem. Megkeseredtem? Nem vagyok boldog? Félek? Bizalmatlan vagyok mindenkivel szemben? Sõt... mondom tovább is... egy hárpia vagyok, aki mindenkit elmar maga mellõl... és ez így a helyes. Ha senki sem zár szívébe csalódni sem tud bennem, fájni sem fog senkinek hogy elmegyek. De ennek van másik oldala is - és az is ugyanez... ha nincs senki közel hozzám nekem sem fáj az elvesztése - már többször megtörtént - legutóbb...tömegesen... minek tegyem ki magam még egy ilyennek? Minek? Hogy lássam mellettem hogy múlik el az idõ bárki felett, hogy testét hogyan hadja el az erõ, s élete alkonyán hogyan távozik el?...Ezért?... Hogy utána még sok-sok évekig magamban hordozzam a fájdalmat?... Hogy úrja összetörjek?... Hogy újra szenvedjek?... - *Pat ismét a könnyeivel küszködött. Leroskadt a földre. Lábai nem bírták tartani, már nem volt benne erõ. Hátizsákjait levette magáról, összegubózott a földön. Hangtalanul sírt a térdeit felhúzván maga alá, s kezeivel átkulcsolván õket. Apró fonatai teljesen beterítették így egész testét.
- Nem jó dolog, hogy szeretnek? Nem jó dolog tudni, hogy van aki megbízik benned? Hogy akárhányszor emlékezik rád, csak a szép emlékek jutnak eszébe? És az neked jó, hogy nincs senki akit szerethetnél, akiben megbízhatsz? Igaz, fáj ha elveszíted, de akárhányszor eszedbe jut õ, bearanyozhatja az életed... Túl segíthet bizonyos helyzeteken, erõt adhat, azzal hogy arra gondolsz, vajon még mindig figyel? Meg akarom tenni érte? Vagy feladom, és hagyom hogy csalódjon bennem? Sajnálom, hogy te nem így gondolkodsz. Életet menthet... - *Pat hirtelen összegörnyedése után félbeszakítja a mondatát. Egybõl leguggol mellé, és óvatosan hozzáér, csak hogy tudja, törõdik vele. Idõközben egy gondolat üti meg a fejét:
<...hogy ne csalódjon... hogy jutott eszembe hogy elmenjek?!?!... nem, nem lehet!... nem hozok rá szégyent!!... õrült vagy hogy eszedbe jutott... kérlek bocsájtsd meg nekem!!!...> Az érintésre Pat összerezzenk egész testében. Felnézett fájdalmas arccal - ami nagyon mélyrõl jött belõle.
- De ez mind jó lenne - csak nem értettél meg...nem a csalódásról beszéltem, hanem a halálról...arról, hogy már többet éltem mint egy átlag embernek megadatott volna... a tulajdon nagyanyám is lehetnék - vagy a tied... és még, ha az istenem is úgy akarja, még kétszer ennyit kell élnem...talán. ... Ne gondold, hogy vágyom a halált...nem... nem... Csak nem bírnám elviselni mégegyszer azt a fájdalmat.
- A hosszúéletnek is megvannak az elõnyei. Például látod a gyerekedet hogy nõ fel, hogyan válik éretté. Tudod hány ember adna bármit ezért az áldásért? El sem tudod képzelni hányan... Mivel nem ismerlek, nem tudom a múltad, hogy mit tettél, hogy mit láttál. De biztos sokat és olyanokat amiket én talán sosem. Ez lehet egyszerre áldás, és teher. Azonban a fájdalmat új emlékek válthatják fel, a sötétségbõl újra világos lehet. Merj hinni abban, hogy jó életed lesz, örömben és nem bánatban, és akkor úgy lesz.
- Érdekes ... a sötétségbõl újra világos lehet - *ismételte meg a szavakat. Arcára különös érzelem, talán a szeretet? ült ki. Elmélázott, még halványan el is mosolygott. Fejét a nap felé fordította és belenevetett szemeit behunyva. Kicsit furcsállja Pat reakcióját, de nem jegyez meg semmit. Csöndben várja, hogy Pat gondolatai kitisztuljanak, és megszólaljon. Még mindig ott guggol mellette és a nõt nézi. Hosszú percek telnek el, míg végre elfordítja fejét a naptól. Kinyitja a szemét, Maldar szemébe néz.
- Ha tudnád, hogy most mit adtál nekem... visszaadtál magamból egy darabot - egy olyan részt amit majdnem elvesztettem, mert csak a keserût láttam, de Õt nem... - *Feltérdel a gubbasztásából két keze közé fogja a férfi arcát és egy leheletnyi csókot ad neki.* - Köszönöm! - *majd a térdeplésbõl feláll, és magával húzza a férfit is. Visszacsókol a nõnek reflexszerûen, de ha Pat nem nézi jó szemmel, abbahagyja. Majd hagyja magát felhúzni.
- Furcsa módja a hálád kifejezésének - *egy kis mosly húzódik végig az arcán és el is pirul* - Örülök, hogy segíthettem, hogy visszadtam valamit ami fontos neked.
Amikor megérzi, hogy a ffi viszonozná csókját belefeledkezik, de csak pár pillanat erejéig. Elhúzódik tõlle, zavartan nézi a másikat. Szándékának megfelelõen feláll, és felhúzza a férfit, mondandójára elmosolyodik.
- Ha valakit kedvelek ilyen vagyok vele... Gyere menjünk, már biztosan feltûnt hogy lemaradtunk rendesen.
Bólint Patnak hogy rendben. Elkéri tõle a sátort, és ha nem adja vállat von, majd elindul a nõvel.
- Tudod, gondolkoztam... És arra jutottam, hogy maradok. Sokat segítettél benne, mert nélküled nem esik le, és nem jut eszembe miért csinálom azt, amit csinálok. Hálás vagyok. Köszönöm. - egy pillanatra elmereng a múltban, de vissza is tér a való életbe pár másodperc elteltével. Pat a sátort nem adja
- Ez a bünti... nem lehet - *A férfi szavaira szinte gyermeki mosoly ül ki arcára* - Akkor kölcsönösen jót tettünk egymással. - *Elindul, majd meg is áll. A mosoly lassan elmúlik, helyette zavarttá vállik arca.* - Komolyan modtad azt amit velem kapcsolatban modtál? Hogy...hogy tetszem... neked...?
Elmosolyodik a válaszra. <...végül is igaza van:)...>A mint Pat megáll, megijed, hogy valami történt vele, és úgy változott az arca aggódóvá, majd komollyá.
- Igen. Komolyan beszéltem.
- Te is nekem - *süti le a szemét. Majd bátorságot merít valahonnan, s belenéz a férfi szemeibe* -Komolyan... csak most dolgozni vagyunk itt, munka van... és...és én nem ezért vagyok itt...és ... és meg kell, hogy ismerjelek ... és ... és ... én még sosem ... úgyértem soha... még nem - *dadogósodik meg még jobban a végére. Látszik ott van az a szó amit kiakar mondani, csak nem meri - talán fél a szótól, vagy a ffi reakciójától ha kimondja. Meghallgatja Patot, és egy fél mosolyt ereszt meg felé. Odahajolna hogy megcsókolja, de hirtelen ötlettõl vezérelve meggondolja magát, és a kézfejére lehell egy csókot.
- Most ezt mire kaptam? - *nézegeti a kezét Pat, eléggé értetlen arcot vágva hozzá. Maldar irtózatosan zavarba kerül egy csapásra. <...vmit rosszul csináltam volna... pedig így csinálják az elõkelõk nem? :S...>
- Hát... izé... csak próbáltam a kifejezésedre adni hogy akkor udvarolni fogok, de látom nem jól csináltam ... Még sohasem csináltam :$ ...
Patricia gyönygyözõen felkacag . Két kezébe fogja a férfi kezét amivel megfogta az övét. Huncut mosollyal a szája szegletében nézi a férfit.
- Ez nagyon érdekesen indul. Akkor majdcsak megtaláljuk a helyes utat... ...
Maldarnak nem esik jól hogy kinevetik, próbálja takarni, de észre lehet venni rajta a sértettséget.
- Ilyen nevetséges vagyok?:( Ennyire rosszul csináltam? <...elõször udvarlok és nézd meg mi a vége... :S :@...> Pat egybõl befejezi a nevetést amint észreveszi Maldaron hogy megbántotta.
- Én...izé...nem téged nevettelek ki, nem azt amit tettél, nem a kézcsókot, sem a zavarod... hanem ezt a helyzetet... Kérlek, ne haragudj, de ez olyan abszurd helyzet... Nem? Az hogy még egyikõnk sem volt... ... szerelmes. - <Tessék kinyögtem neki... jééé és nem haltam bele... de remélem nem is fogok - fõlleg most, ezek után> Még mindig a férfi kezét szorongatja, majd egy hirtelen ötlettõl vezérelve lábujjhegyre áll és megcsókolja õt - ha másképp nem megy, elengedi kezét és magához húzza le. Ebbe a csókba belesûrít mindent: a vágyakozását, a félelmét, a kétségeit, a szorongását, a szeretetét és a szeretet éhségét. Igazából nem tud mit mondani Pat válaszára, nem tudja hogy sértõdjön-e meg jobban, vagy fogja-e fel ezt egy bocsánatkérésnek. De a nõ megoldja a problémáját. Elõször meglepõdik, de aztán átadja magát a csóknak. Ha tõle függne, hosszú ideig ott állna és nem engedné el Patot. Csak csókolja, és kizárja a külvilágot. Amikor Maldar visszacsókol neki Pat érzi, hogy valami végleg kettészakadt benne. Teljesen átadja magát a csóknak, s velejáró minden boldogító, részegítõ érzésnek. Hátiját, ami zavarja, hogy még jobban hozzásimuljon gyorsan lefejti magáról, s teljes testével a férfihoz bújik. Már nem érdekli semmi sem, csak közel akarja érezni magához Õt...Csókja szenvedélyes és édes egyszerre. Nemtudni mikor, mennyi idõ múlva, de a csók vadságba csap át - nyelve szinte részegítõ táncot jár Maldar ajkán, nyelvén egyszerre. Teljesen belefeledkezett, belemerült e tettébe. Érzi hogy Pat jobban hozzábújik, és kezd vadabb lenni. Átveszi a ritmust, közben kezével megfogja a derekát, és ballal végigsimít a hátán. Majd egyszerre erõsít az ölelésén, de nem a fájdalomig. Az akaratereje egyenlõ a nullával Patnak - felõle akár most az ég is leszakadhatna. Ahogy Maldar magához vonja, átöleli egy vágytól teli halk nyögés hagyja el a száját. Keze felfedezõútra indul el a férfi mellkasán, felsõtestén - simogatja, cirógatja a férfit miközben a vad csókot nem hagyja abba. Ahogy Pat simogatja, felébreszti az eddig elfojtott vágyat a nõ iránt. Átadja magát a kéjnek, jobb kezével a bal combját kezdi cirógatni, és ahogy egyre jobban halad fel a keze úgy tûri fel a ruha alját.
Pat minden idegszálával a férfira figyel. Gyakorlott már abban eléggé, hogy tudja a másik reakciójából mi jó és mi nem, mit szeretne és mit nem. Amint érzékeli, hogy a férfi keze lefelé halad, s közben ruhája felfelé lassan a földrehúzza. Ott egy kicsit erõszakosan, de a hátára fordítja a férfit, s lovaglóülésben föléhelyezkedik - miközben ruhája teljesen felcsúszott lábán. Hagyja had írányítson a nõ. Nem tétlenkedik sokat lekapja Patról a ruhát aztán a melleivel kezd foglalatoskodni. Egy perc elteltével, abbahagyja, és annyira húzza közel magához, hogy tudjanak csókolózni. Közben bal kezével a fenekét markolássza. A ruha levételénél segít Maldarnak - lévén az egy kicsit szûk és nehezen jön le a nõrõl. Teljesen a férfi felé térdepel, úgy helyezkedik, hogy felülhessen õ is hogy a felsõ ruházata könnyebben lejöhessen róla. Mindeközben csókolja, simogatja a férfit, s a csípõjét az ágyékához dörgöli. Ha a felsõ lekerült Maldarról a nadrágját kezdi el lecibálni rólla. Segít Patnak levetni a felsõjét, habár a következõ réteg nehezebben jön le az öve miatt, (amin dobótõreit hordja, talán eddig fel sem tünt neki) végül is sikerre koronázza munkájukat. Jól esik neki a nõ minden érintése. Aztán a csípõjét felemeli a földtõl, ezzel segítve Patnak a vetkõztetést. Néha beletúr a nõ hajába, és cirógatja ahol éri. Teljesen átéli a helyzetet. Pat lassan veszi le a ruhadarabokat Maldarról, ezzel is csigázva a férfi vágyát. Ahogy a nadrág kerül levételre apró csókokkal borítja el testét a szájától a mellkasán keresztül végig a hasa aljáig. Ott egy kicsit elidõzik - somolyog, majd birtokba veszi a férfiasságát, ezzel szinte földöntúli gyönyörhöz juttatva õt. Tudja mikor kell abbahagyni, hogy még élvezetes legyen a folytatás - így is tesz - lassan visszakúszik a férfira, s tovább csókolgatja a testét - persze azért a keze sem tétlen. Tényleg sikerül felcsigáznia, felkorbácsolni a vágyait. Nagyokat sóhajt és egy-két nyügés el-el hagyja a száját. Irtózatosan élvezi a nõ "munkáját". Mikor Pat visszafekszik rá még hagyja a nõt "dolgozni" egy keveset. Aztán megfordítja, és õ kezdi el csókkal elárasztani a testét. Most jobban rákoncentrál a keblekre, masszírozza, markolássza, csókolgatja. Amint úgy érzi sikerült felizgatnia a nõt, továbbhalad lefelé. Lassan csókolgatja a testét, és veszi le róla alsónemûjét, hogy ami ereit izzítja, s forróságba burkolta testét, azt átadhassa a nõnek, immáron férifasságával. Azonban egy ponton megdermedt Pat egész teste. Hideggé vált, szemeibe a könnycseppek egymás után gyûltek, egymást kilökve szemébõl, s így egy vékony csíkot húzva az arcán.Talán ugyanabban a pillanatban, ahogy Maldar érzékeli a változást Pat hatalmasat taszít rajta. Zokogva keresgéli a ruháját és ügyetlenül, rázkódó testtel próbálja magárahúzni azt. Érzi ahogy Pat teste remeg a kéjtõl, ezért még gyorsít a tempón. Képes lenne akár a mennyországba juttatni, de Pat eltaszítja. Nagyot néz, hogy most mi történhetett. <...most meg mi van?...> Odalépked a nõhöz, miközben õ is magára kap valamit.
- Jól vagy? Valami rosszat tettem? Megbántottalak?
Ha még talál olyan ruhadarabot ami Paté, odaadja neki. Persze ezért még figyel rá.
Pat megmeremedik öltözése közben is amikor Maldar hozzászól. Csak egy pillanatra néz rá, riadt és egyben rettegõ tekintettel. Csak a fejét rázza, nem szól semmit, összeszorított szájjal próbálja útját állni a további zokogásnak. Minden ruhát magára vesz, nem néz a férfira - háttal neki csinál mindent. Hogy mi lehetett a baj? Talán egy régi sérelem, egy mélyen megbúvó fádalom.
- Sajnálom ha fájdalmat okoztam vagy hogy rámenõs voltam... - pár perc múlva hozzáteszi - Nem akarod elmondani mi bánt?
Csak áll egy szál gatyában és várja hogy Pat mondjon valamit.
Pat már épp a hátiját cibálja magára amikor Maldar ismét megszólal. Lassan fordul feléje sírástól feldagadt szemeibõl még mindig potyognak a könnyek. Remegõ hangon szólal meg
- Én nem, nem Te nem Te tehetsz rólla Toronban a félvéreknek nincs ilyen ilyen. Kérlek ne kérdezz adj idõt adj idõt hogy hogy elmerjem mondani. Kérlek!
- Rendben van, nem kérdezõsködök.
Ennyit mond, ad egy puszit Patnak, majd felöltözködik. Ismét felcsatolja meg elhelyezi felszereléseit magán. Várja, hogy induljanak.
Paton látszik, hogy kissé megkönnyebbül amikor a férfi akadékoskodás nélkül elengedi. Felveszi a hátizsákjait, a sátort és szótlanul fejét lehorgasztva elindul a többiek után.
Félve, több 10 méter megtétele után bátoratlanul, de azért megfogja a férfi kezét - persze ha engedi. Maga elé néz, s szinte csak suttog.
- Tudod Te nagyon jó ember vagy, meg sem érdemelsz engem. Énköszönöm, hogy így hogy így döntöttél, hogy nem hogy nem bántasz. Én sem akartalak, hidd el én csak - *kicsit megszorítja Maldar kezét, de a mondatát nem fejezi be. Tovább rójja útját.
Kicsit fellélegzik hogy Pat megfogja a kezét.
- Nincs semmi baj! Megértem. Amúgy nem bántanálak... sohasem...
Egy pillanatra megáll, felemeli Pat fejét, szájoncsókolja, rámosolyog, majd folytatja.
- Menjünk és érjük utol a többieket, le vagyunk maradva...

[Ralog Gebbro]

(Jeffete)

*Addig míg meg nem érkeznek a táborhelyre aggódva nézi Szitát. Azt várja, hogy mikor esik össze. Azonban hál'istennek nem történt meg.
A faszedésre összeráncolja a homlokát.*
- Nem kellene jönnöd. Majd egyedül megcsinálom. Pihenj inkább... Remélem Maldarék hamar jönnek és tudnak segíteni...

[Mesemondó]

__________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, délután
Résztvevõk: mindenki
___________________________________________________________


-Megyek inkább, nagyon lemaradtak. Remélem nem kaptak össze, hogy aztán darabokban jöjjenek vissza.
Kapart a torka és kicsit homályos volt a szeme fénye, de nem zavarta. Kicsit fájt a feje, de nem foglalkozott vele. Száraz fát akart gyûjteni, eleget, s az õrség is rá várt elvileg Maldarral, ahogy megbeszélték. Néha ránézett elgondolkodva a papra, de nem szólt semmit. Az erdõben kisebb felzavarás után és Alauron másodszori sikeres lövésére elõször egy fácán került kézre, majd kisebb várás után egy fácántyúk is, amit Avarath váratlan jó reflexe hozott. Egy fûben lapuló tyúkot látott, ami nem idõben rebbent el és kézzel megfogta. Egy rövid nyaktörés és már nem is élt. Erre a végszóra futott beléjük Arbor, aki éles fülével megneszelte a fácánok helyét, és a két másik zörgését. A táborban Maldart és patot csak Morik fogadta meg Üstökös. A dzsad hunyorgott rájuk. Pat szeme beduzzadva, arca vörös, nekihevült, ahogy a Maldaré is, a ruha kicsit mintha hanyag lenne néhol...A barna férfi hümmögött valamit, amit Pat jó fülével elkapott.
-Ez jobb módszer, mint amit a másik nõ csinált...Kisimítja a ráncokat egy napra...
Tüzelõ még sehol, a férfiak sehol, a nap száll le...és Pat most érzi csak a torkát, alig tud nyelni, hogy furcsán fázik picit.

[Yvett de Crei]

(Pat)

*Kissé idegesen és szorongva ballag. A táskáit már nehéznek találja, a sátort nem különben. Örül amikor Morikot meglátja, bár ez arcáról nem olvasható le. A megjegyzésére meg fülig vörösödik. Elõször akar valamit válaszolni, de meggondolja magát. Csendesen elkezdi a sátort összeállítani. Testén érzi az elõzõ esti fürdõ káros hatását. A fájó gombóc a torokban, az a kaparás ami sehogy sem múlik. És ez a fázás... sejtette hogy lázas lesz, de hogy ilyen hamar elkapja. Sokszor simogatja a torkát, krákog, köhög, didereg. Ha a sátor kész, még a takaróját is magára teríti, s úgy ül le eléje a földre.*

[Schinter]

Arbor Vitus


Alauronra és Avrathra tekint,ahogy épp fácánkat ejtenek el.

<nocsak...mihez nem értenek ezek az emberek...és ez a dorani félvér...mintha azt hallottam vola,hogy Doranban nincs túl sok erdõ mégis ért hozzá...Bizonyára az õsi vér >

Elindul a másik két zaj forrás irányába és közben imát és köszönetet mond a kalahoráknak és az erdõnek,hogy élelemet adjanak a számára.

[Mesemondó]

__________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, késõ délután
Résztvevõk: Arbor Vitus (Schinter)
___________________________________________________________


A hangból ítélve nem szárnyasról van szó. Elõbbb pár avarban kotró rigót látott, de az piciny éteknek, vadszõlõvel szárazon benõtt bokrok mögött egy zerge merevedett meg. Szaglászott kicsit majd egy zsenge fûcsomót kebelezett be. ha arbor megáll és nem mozdul, az állat marad békésen, ám ha a mozgás mellett dönt, akár észre is veheti õt. Szél az állat mögül fújt gyengén, így az elf szagát orra nem érezhette. Egy cinke csipogott valahol az elf feje felett, majd hirtelen a zerge megugrott, Arbornak pedig az az érzése támadt, valaki áll a háta mögött mozdulatlan.
-Ne fordulj meg. El a kezeket a fegyveredrõl.-mondta halkan, kimérten egy nõi hang elfül. Avarathék a fogással már visszaindultak, Arbor maga volt az erdõben és a valaki a háta mögött.

[Anathor]

(Maldar)

*Ahogy megérkeznek körülnéz, de csak Morikot látja.*
<...biztos élelemért mentek...>
*Nem érti mit mond Morik, de Pat reakciójából kikövetkezteti mirõl lehet szó. Nem szól rá semmit, csak mosolyog egyet rajta. Segít megszabadulni Patnak a sátortól meg a többi holmijától. Megpróbálja egyedül felállítani, de ha nem megy kér egy kis segítséget a dzsadtól. Amint kész lesz/lesznek vele, betessékeli Patot.*
- Szerintem feküdj le, fáradt lehetsz meg beteg is vagy. Ha segítség kell szólj!
*Megvárja, hogy Pat lefeküdjön, majd távozóban megcsókolja. Rámosolyog és kimegy a sátorból.*

[Schinter]

ARbor Vitus


A zergét megpillantva épp azontünödik,hogy elmegy és vmi mást keres élelem gyanánt,mert nem biztos,hogy el tunák fogyasztani mind és az pedig pazarlás lenne...mellesleg amugy sem érdekli õt senki a csapatból...csupa ember és félvér -,-
Aztán a hangra megijed és egy pillanatig nem tudja,hogy mit kellene csinálni..De pár másodperc elteltével visszatér az arcára a vér szine és belegondolva,hogy "nomrális" nyelven szólalt meg a nõ,akkor már rossz nem történehet.Tete kétoldalán leengedve tartja a kezeit.Két fegyvert lehet látni nála.Egyik a diszes levéltõrje,ami elsõ ránézésre is meg lehet állapitani,hogy nem holmi küldhoni utánzat...legalábbis a tokja ezt súgja Mig a másik fegyver a hátán logó hoszú ij és tegez.Az elf szavak hallattán elf nyelven válaszol a nõnek.

-Ahogy akarja....Bár nem értem,hogy erre mi szükség van.

Nyugodt hangnemben ejti ki a szavakat,hosz jól tudja,hogy egy hosszú életû soha nem ölné meg vkit hátulról fõleg akkor nem ha ugyan ahhoz a néphez tartoznak...Ugyan felmerül egy parányi gondolat a fejében,hogy vajon mi van akkor ha nem a népéhez tartozik,de gyorsan el is dugja jó mélyre a fejében...Hisz semmelyik hosszú életû sem tanitana meg egy embernek a nyelvet...

[Yvett de Crei]

(Pat)

*Egy kis mosollyal veszi, hogy Maldar segít neki a sátorépítésben. Nem hagyja magát lerázni*
- Segítek és kész - emlékezz mit mondtam hogy mit teszek, ha valahol csak hátráltatok...
*Amikor kész a sátor, eléje ül. Még a beparancsolásra sem megy be. Sötétedik, nincs tûz, nincs fény... Nem megy be semmi pénzért, könyörgésért. (Így a csók is elmarad... )*
- Nem, nem fekszem le. Fáradt vagyok, ez igaz... és lehet lázam is van. Várható volt.... Megvárom míg visszajönnek a többiek, míg elkészül a vacsora. Eszem, s majd csak utána fekszem.... ha nem kell õrséget állnom. - *itt Morikra sandított, majd oda is fordult hozzá.* - Nem kellene a tûznek helyet csinálni mint tegnap? És fát gyûjteni hogy legyen elegendõ? - *egy kicsit köszörült volt a hangja, rekedt. Egyre jobban érezte, ennek nem lesz jó vége.* <Hársfatea, vagy menta ... igen a menta jobb volna... de hát... hülye megtanulod legalább, legközelebb nem csinálsz ilyet...> A feje is kezdett fájni kissé, de az még tûrhetõ volt, a torka jobban idegesítette.*