Haonwell városa

[Alauron]

(Alauron)

Nem viseli meg az út, jókedve megmarad. A pihenõ alatt leül, és átnézi miféle harapnivalója maradt még esetleg a több napos/ / uticsomagból, és ha van valami kedvére való, akkor egy kicsit eszik belõle, és néhány korty vizet is magához vesz, de nem issza tele magát. Az indulás ötletére bólogat, és folytatja az utat.

[Mesemondó]

__________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, az út 3. napja, délelõtt
Résztvevõk: mindenki
___________________________________________________________


Az a tíz perc igen kurta volt...elröppent hamar. Alig tették le magukat pihenni máris kelhettek fel az elf szavéra. Hogy õ milyen könnyedén indult neki csenevész fizikumával! Az Avarath töltötte kulacsok hideg vize jól jött, s a meredélyt elnézve még jól fog jönni...Élelemnek morzsáját sem lelte Alauron. Kifogytak, piszkosul. Szita nyögés kiséretében felállt, s kapaszkodni kezdett. Itt a kezekre is szükség volt, és akinek íja a kezében hordoztatott, az hamar fogait csikorgatta. Szita úgy 20 láb után nekivetette hátát egy fatörzsnek és úgy nézett íjára, mintha pillanatokon belül eldobni akarná. Avarath erõsn leizzadt, mert nemcsak a maga súlyát kellett felvinie a fennsíkra, de a sátorét is. Morik a lába miatt meg-meg állt, aszisz káromkodásokat eresztett meg, s hogy az elfek inkább fára másznak, de ösvényt nem ismernek. Patnak ajánlatos volt nem lenézni, mit hagy a háta mögött másztában. Izmai tiltakoztak a folyamatos felfelé kapaszkodás ellen, kõ, gyökér, páfrány, kõ, föld, valaki lábnyoma, ez volt minden, ami váltakozva adta a mászók kilátásait orruk elõtt. Hol Maldar lába csúszott meg egy göröngyön és hasalt el a sáros földdel kevert fenyõtûk között, hol Jeffete ujjai közül csúszott ki egy gyökér, s markolhatott reflexbõl a sárba, s azon túl kövekbe. Kétséget sem hagyott maga utén, hogy ez volt a legszívatósabb és fárasztóbb szakasz. Kivéve Arbornak. Alauron pont kapizsgálni kezdte, mirõl lehet szó, amikor megcsúszott és vagy két lábat visszacsúszott, ujjait felsértve ahogy kapaszkodó után markolászott, ráadásul egy páfránycsomó is pofán csapta. Szita látva ezt kényszeredett nevetésbe kezdett. Arboron kívül mindenki sáros lett valamilyen szinten, legjobban Maldar a hasalás miatt. Az esõ nyugodtan hullott tovább, Morik gyilkos szemeket meresztett az elf hátának.
-Ez szándékosan csinálja. Biztos van egy emberibb út is.
-Szándékosan? Ugyan! A legkevésbé sem rajtunk éli ki a szórakozását.Egyszerûen pocsék az idõ és ez a hegyoldal!-lihegte Szita. De menni -azaz mászni, evickélni(?) kellett tovább. A bokatörõ sziklák gyarapodni kezdtek, de a hegyoldal meredeksége csökkenni látszott, amikor egy tompa morranás szállt fel a fennsík irányából.Csörtetés követte, majd egy csatakiáltás szerû sikoly, amit egy hegyoldalnak lefelé rohanó elf nõ követett. Vakmerõ és egyben eszement mutatvány volt. De a nõt nem zavarta. Dühös arccal meredt Arborra, tejfehér haja két fonatban lobogott utána, köpenye ázott palástként kísérte, majd az elftõl 5 lábnyira elrugaszkodott a hegytõl és a levegõben úszva elsodorta amazonként Arbort. A férfi a hátára esett, kiszaladt mellkasából a levegõ, hátán csúszvaa sárban már semmilyen trükk nem segített, koncentrációja megszakadt, s három lábat csúszott a nõvel magán, mire egy fa megállította a halálszáguldátst. Ez már Roniya -mert õ volt az, ki más ilyen vad elmebeteg- fejét is érintette, koppant a törzsön, de csak megrázta fejét, nem zúzta jobban össze magát. Arbor nyakig, fülig sáros lett, hátát kövek zúzták lilára, de törnie nem tört semmilye. A nõ elfhez nem méltón de elfül üvöltözni kezdett vele:
-Hogy végezné rajtad a dolgát az erdõ összes állata!!! A lovad megbecstelenítette a lovam!!!!!!!!!!! Levágom a heréit, megsütöm és megeszem, fûszeresen!De a gazdájával kezdem, aki nem tanította meg a lovát jómodorra!!!!
Roniya-azaz a többiek szemszögébõl a megvadult elf nõ- arca ki volt pirulva, szinte köpte a szavakat, szemei villogtak, és erõsen zihált, mint aki régóra futott. A magasban, a fennsík felõl surrogó hangok jelezték, valami, vagy valamik közelednek. Aztán egy másik elf bukaknt fel, sármentesen de loholva. Férfi volt, aranyló búzakalász-szõke, szürke szemei haragosan nézték az elf nõt, ráripakodott:
-Roniya! Fejezd be! Mi ütött beléd? Szállj le róla! Elhagytad az íjad is õrületedben!-markolta meg a nõ vállát az elf, de Roniya egyszerûen beleharapott a kézbe. Döbbenten rántotta el amaz. Még két elf érte be õt, mindegyikük környezetbe olvadó színû ruhákat viseltek és fel voltak fegyverezve. Összenézett a másik két férfi, bólintott, aztán íjukat letéve a nõ végtagjait megragadták, hogy lerángassák Arborról. Roniya visítani kezdett....Az erdõ visszhangja beleremegett. Mindez Moriktól és Maldartól karnyújtásnyira, mellettük jétszódott le. Szita bambán bámult, Avarath meghökkenve.

[Alauron]

(Alauron)

Mikor megcsúszik, az sem veszi el a jókedvét, csak kuncog magán, és visszanevet Szitakötõre, széttárva kezeit... ...
Az elf nõ feltûnése, és hirtelen kirohanása, s a többi elf érkezése...az események oly gyorsan követik egymást, hogy nincs ideje igazán reagálni...de onnantól hogy a nõ kiabálni kezd Arborhoz kiváncsiság kölötik szemébe, szája szélén huncut mosollyal vérja a fejleményeket, mint aki paródiát néz...
<Na Arbor most fel van adva a lecke! Ez a tündér majd lecsavarja a füled, és
úgy fog belekiáltani!... Jéé...mégtöbb elf! De jó! Akkor jófelé haladtunk, végre...>
Közelebbhúzódik hozzájuk, megpróbál felelõsségteljesnek látszani, és nem holmi zöldfülûnek. Ha egy kisit lecsillapodnak, és felfigyelnek rá, akkor köszönti õket:
(elfül)-Lithas, barátaim!

[Anathor]

(Maldar)

*Viszonozza a mosolyt és egy puszit is ad Pat arcára.*
- Hát csak ügyesen. Fent majd találkozunk.
*Azzal a lendülettel folytatja az útját amellyel abbahagyta. Talán túlságosan is nagy lendülettel, így a "tiszta" ruhája és "jóképe" bánta meg a legjobban. De nem veszi magára a történteket, csak egy jót kacag rajta.*
<...legalább tudom majd magam álcázni ha a földre kerülök:lol:...>
*Tehát továbbra is optimistán és jókedvûen menetel. Mostmár azért óvatosabban, de nem csüggedten. Viszont eléggé meglepõdik, mikor Arbort letámadja egy õrült amazon hosszúéltû nõ. Elõször a döbbenettõl le van sokkolva, de észbe kap és a kardjáért nyúl. Szerencsére a többi elf lerángatja Arborról, így visszadugja a kardját a tokjába. Egy kicsit tompább lesz a hangulata, de idõvel visszatér belé az élet.*
<...na ha mégegyszer így megijesztenek lesz ne mulass ...>
*Szeretné felsegíteni Arbort a földrõl, de félúton meggondolja magát, eszébejut, hogy az elf nem örülne neki túlságosan. Mosolyog egyet a gõgjén, majd megáll némán, keresztbetett kézzel és várja a fejleményeket.*

[Schinter]

Arbor Vitus


Épp olyan gondolatok járnak a fejében,hogy milyen jó,hogy az elméjét nem hanyagolta el az évek alatt s ezért most is sokkal könnyebben s gyorsabban tud feljutni...Aztán a robajra lesz a figyelmes és Roniyára.

-Üdv Roni...vigyázz Ááááááááááááááááá

Aztán néhány pillanatra elsötétül a kép,ahogy a fa megállitotta õket a hegyoldalon és kezdi érezni a fájdalmat mind a fején mind a mellkasán...

-Khm..kucc ááhh...Figyelj Roniya...

Ekkor pillantja meg a többi elfet Roniya háta mögött.

-Ööö...öö...Nem lehet,hogy szerelmesek a lovaink?

nyögi ki végül a dühödt lánynak remélve,hogy ha nem is fogadja el a dolgot legalább gondolkozzon el rajta egy kicsit és addig legalább leszáll a mellkasáról...

[Yvett de Crei]

(Patricia)

*Maldar puszijára egy kicsit zavarba jön. Gyorsan széttekint, hogy ki látta, majd megvonja válát. <Végül is nem mindegy? ... Senki nem hülye...> A hamari indulásra elhúzza a száját, még szeretett volna többet pihenni. Egy kicsit le is marad, az emelkedõ elõtt még rendberakja nõi dolgát, majd a többiek után kapaszkodik. Nagyon nehezen halad, hála a tériszonyának, hogy még arra is koncentrálnia kell, hogy ne nézzen hátra, és arra is, hogy mibe kapaszkodik meg. Lába igencsak görcsöl, keze, ujjai már fájnak, de töretlenül halad tovább. Minél elõbb fel szeretne jutni.
A csörtetésre felkapja fejét. Látva, hogy Arbort elsodorja valaki már nyúl is automatikusan tõrjeiért - ám ezen a szoknyán nincs zseb... Nem érti a beszédet, de a többi elf megérkezésére kissé megnyugszik, fõlleg akkor amikor Arborról lecibálják a nõt. Megáll egy fának, vagy sziklának támaszkodva várja az események folytatódását.*

[Ralog Gebbro]

(Jeffete Fortom)

*A pihenõ alatt kiszuszogja magát. Iszik kevéske vizet kulacsából, majd amikor Arbor indul õ is nekivág az emelkedõnek. Botja igencsak akadályozza, néha az égre mérgesen tekint fel, de azért csak küzdi magát felfelé. Még véletlenül sem fordul meg a fejében, hogy eldobná becses tárgyát kezébõl. Az eredménye megvan: sáros ruha, horzsolt tenyér, fájó ujjak, jobban megterhelt lábak és jobban megterhelt jobb kéz. Néha meg-meg áll kicsit szusszanni és olyankor átcikázik agyán, hogy az elf hogy tud úgy menni felfelé. Egy térdeplésbõl kászálódik fel épp amikor az elf amazon Arbort a földre dönti. Botjára támaszkodván kissé elõre dõl, s úgy nézi mit csinál a nõ az elffel, de amikor a többiek is megjelennek a támasztékul szolgáló fegyverét kissé elemeli a talajtól. Arcán nem látszik semmi érzelem, még akkor sem, amikor a nõt lecibálják Arborról.*

[Mesemondó]

__________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, az út 3. napja, délelõtt
Résztvevõk: mindenki
___________________________________________________________



Az elf, akinek a kezébe harapott a nõ, súgott valamit neki, mire az amazon abbahagyta a ficánkolást és elernyedt fújtatva.
-A faluban a húgod nem fog megdícsérni.
-A faluban a húgom mindig olyan.
Állt fel Roniya és megvetõen nézett Arborra, utána más nyugodtabban a többiekre.
-Igen földes bagázs...-szólalt meg közös nyelven. Társai kezükbe vették íjaikat, de nem aljzották fel, hanem távolab mentek.
-Mondhatnám, üdv a határon...A fennsíkon találkozunk-ezzel a nõ elhúzott szájjal vette tudomásul, hogy nadrágja teljesen sáros lett, s felfelé kezdfett kaptatni. Kaptatni? Szökellt! Menet közben hátranézett, egyenesen Patra:
-Nincs fenn étel, csak ha megfogod és megsütöd magadnak. Az erdõ már csak ilyen.
Nocsak, tán hallgatózott régebb óta, hogy tudomása volt a nõ és az elf közti párbeszédrõl? A többi elf nem rohant elõre, maradtak.
-Bocsásd meg nõvérünk hevességét, néha nem tudja mit cselekszik-nyújtotta kezét a búzaszõke hajú Arbornak.
-Vagy ha tudja, akkor mértéktelenül jár el. Mintha ereiben nem csak elf vér csörgedezne, hanem valami vadabb-nézett Roniya után az egyik leráncigáló férfi, akinek három fonatban lógott haja vállán és még csuklyát sem húzott arcába esõ ellen. Arcra õ lehetett a legfiatalabb a három elf férfi közül, arcra 16 évesnek látszódott csak. A harmadik elf nem szólt semmit, barna köpenyének csuklyáját arcába húzta.
-Õk azok, akiket vártunk volna? Másra számítottam-nézegette a csapatot a fiatal elf.
-Mire másra számítottál? Ki lesz az, ki tolmácsolja majd szavunk? Te, kit Roniya letaglózott? Vagy, te, félember?-tekintett a búzahajú Arborra majd Alauronra. A többiek- Alauron kivételével- csak dallamos beszédet hallhattak, értelem nélkül. Szita kérdõn nézett a többiekre:
-Ez az elf nõ mért verte majdnem meg Arbort? Mit kiabált? Fordítana valaki? Ebbõl a csicsergésbõl eddig semmit nem értettem. Talán velünk van valami gond?
<Reggel az elf elcsippentette, tudja kié a ló..Valamelyik elfé lehet? De mért titkolná hogy korábban már tallkozott velük?>
-Arbor, jó lenne ha elmagyarázna pár dolgot, hogy mi is értsük!

[Alauron]

(Alauron)

Hagyta hagy beszéljen Arbor az elfekkel, õ inkább a tolmács szerepét vállalta. Az elfek kedvetlensége kissé bántotta, de elhessegette az érzést.
-Az van, hogy a Roniya nevû nõnek a fekete lova, meg Üstök, szóval meghágta, és ez volt mérges a nõ Arborra...monják mindig ilyen.

[Schinter]

Arbor Vitus


Feláll és leporolja magát majd a kezét nyujtó elf fel kinyújtja a sájátját is.

-Arbor Vitus.Igen találkoztunk már egyszer mikor elõre jött felderiteni az utat.

Egy pillanatra egy mosoly is megjelenik aztán eltünik.

-Sikerült megtalálni az embereket?És a lovakat?Remélem roniya nem tartotta még be az igéretét és nem is szándékozik az ilyesfajtákat betartani

Közben elidnul felfelé ismét,hogy mihamarabb a fennsikra érjenek.Szita kérdésére nem válaszol mivel már válaszoltak helyette.

-Amugy a félvér a követ s tolmács nekik...Amugy Alauronnak hivják.Legalábbis ezt mondta ha jól emlékeszem...

[Yvett de Crei]

(Patricia)

*Roniya szavaira felvonja a szemöldökét és megvonja a vállát.*
- Hát akkor azt hiszem fogyózok kicsit... - *mondta halkan, de sejtve hogy az elf nõ meghallja. Roniya után figyelmesen hallgatózik, de abszolút nem érti a beszédet. Próbál a gesztusokból levonni következtetéseket, és amit gondol az nem szívderítõ számára. Szitakötõ kíváncsiságára válaszol.*
- Ne aggódj nem vagy egyedül azzal, hogy nem érted, és ahogy elnézem Arboron és Alauronon kívül más sem érti... Lehet mi nem tetszünk nekik ... Talán...
*És ekkor szólal meg Alauron, hogy közölje a társasággal mi is történt. Patnak egy halovány mosoly jelent meg a szája szegletében, valamint kissé értetlen képet is vágott hozzá.*
- Hogy lehet haragudni ezért a ló gazdájára?... Na ez nekem új...

[Mesemondó]

//Fogyizni? A fogyókúra modern találmány. Régebben legfeljebb kímélõ diéta létezett.//

__________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, az út 3. napja, délelõtt
Résztvevõk: mindenki
___________________________________________________________

Szita fancsali képet vágott hallva mire is volt a kirohanás. Arbor sikeresen jobban szétkente magán a sarat porolás címszó alatt, és a keze is retkes lett. A fiatal elf válaszolt Arbornak, a másik kettõ az embereket és félvéreket méregette.
-Akivel kezet fogtál, az Ronaintana...Hosszú neve van, legyen csak Ronain. (a nevezett orrát ráncolta a fiatal önkényes rövidítésén.)
-Bocsáss meg, de mire kimondom, már eltelik 100 év. Én Karleanin vagyok, hallgatag társunk pedig Hsashlon. Nyelvtörõ, de legalább rövid...
A hallgatag szeme villant a fiatal szavaira és intett az embereknek hogy induljanak s maga is mászni kezdett ruganyosan a hegyoldalban.
-Két embert elfogtunk, a harmadikat Roniya lelõtte. Fejbe. Nagyon agresszív egy nõ. Ha minden nyugathoni ilyen, akkor félek tõlük. Pedig a megtartó is..
-Fegyelmezd magad, ötvenéves. Egy rossz szavad sem lehet megtartónkról.-szólt rá a búzaszõke. Karleanin beharapta az ajkát. A felmenetben a fennsíkig csend volt, mire fél óra múlva felkászálódtak, addigra mindenkirõl szakadt a víz és a lában fekvés után könyörögtek. Ám az esõ továbbra is hullt...Roniya egy karron üldögélt és gyilkos szemeket meresztett Arborra. Majd a csapathoz szólt:
-Aki éhes, talán kaphat enni, ha illõn bemutatkozik.
Végszónak Üstökös tûnt fel, aki egészen peckesen járkált és nagy elégedettséggel indult Arbor felé. Roniya nagyot szívott az orrán de nem mozdult.

[Navaratna]

//Mától ha valakinek ügyes-bajos dolga támadna velem msn-en, szóljon elõtte priviben, mert máskülönben nem megyek fel.//

[Anathor]

(Maldar)

*Õ is végigméri az újjonnal érkezetteket. Az élet lassan, de fokozatosan tér vissza belé, méghozzá úgy hogy jót szórakozik a beszélgetésen. Ugyanis egy kukkot sem ért, de jó kis zenét komponált a dallamból. Ezt dúdolgatja magában, de kifelé semmilyen jelét nem mutatja, hogy elkalandozott gondolatban. Alauron fordítása mosolyt csal az arcára, talán ha nincs ott az elf nõ el is neveti magát. Szerencsére tûrtõzteti magát, így nem sül ki belõle semmi rossz. A félórás lábkoptató után a jókedve helyét lassan átveszi a fáradság és az az érzés ami a testi igényei kielégítésre sarkallja. Alig várja, hogy leüljön: nehezek a lábai, csupa víz, koszos, éhes és fáradt. Erre még rárak egy lapáttal a Roniya nevezetû nõ "szívélyes" üdvözlése. Egy csapásra fel is megy benne a pumpa és önti el az ideg. Nagy nehézségek árán nem válaszol neki egybõl, már szinte a fogát csikorgatja.*
<...ezt a pökhendi nõszemélyt!!! ...há!...mit képzel ez magáról?!?! ...>
*Pár perc elteltével lenyugszik, habár nagy kedve van csípõsen és színpadiasan válaszolni. Azért próbál minél illemtudóbb lenni, nehogy miatta szívjanak a többiek.*
- Maldar Yffil a becsületes nevem, és Haonwell városából származom. - tekintetét ráemeli a nõre, itt egy kicsit megpihen, majd a körülötte álló elfekre és bólint köszönésképpen.
<...nyugi...ne húzd fel magad...most nem szabad ezen...nyugi...talán majd egyszer...>
*Befejeztével kiegyenesedik és vár.*

//Maldar valszeg utoljára fog bemutatkozni, ne zavarjon meg senkit hogy én írok elõször az legutóbbi reagra.//

[Mesemondó]

_________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- A Völgyben
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, az út 3. napja, délelõtt
Résztvevõk: mindenki
___________________________________________________________

Az elf nõ erõvel elfordította a fejét a lóról, sóhajtott és halántékát megmasszírozta:
-Milyen neveletlen vagyok. Roniya a nevem. Egy lepény remélem elég lesz, fejenként most csak ennyivel szolgálhatok, Maldar Yffil, Haonwellbõl. remélem nem robban fel azonnal...-bányászott elõ az oldalán lógó nagyobb szütyõbõl egy levelekbe csomagolt lepényt.
-És önökben kit tisztelhetek? Arbor Vitus igencsak tájékozatlan volt, amikor kérdeztem róla. Némelyikük nevével nem is volt tisztában...egyáltalán nem...De valahogy nem lep meg mért. -gyilkos pillantásokat küldött a nevezett felé.