Haonwell városa

[Ralog Gebbro]

(Jeffete Fortom)

- Semmi baj, nem kell bocsánatot kérned, nem haragudtam meg. A jellemzésem bóknak veszem. Az, hogy miért mondtad, az más lapra tartozik - értem én a tréfát, ha akarom. - *kicsit közelebb hajolt hozzá, és úgy mondta lehalkítva a következõket.* - És úgy is vettem észre, hogy nem nekem tartogatod magad, hanem másnak ... - *néz itt el a nõ válla felett Maldarra jelentõségteljesen és komolyan. Majd biccent egyet a nõnek és továbbmegy útjára.*

[Yvett de Crei]

(Patricia)

*Hallván Jeffete szavait egy apró kõ gördült le a szívérõl-lelkérõl. Azonban a közelhajolás utáni szavaknál még az ütõ is megállt benne egy pillanatra. Követte Jeffete tekintetét és szemei megállapodtak Maldaron. Azonnal belepirult a nézésbe. Visszanézett a papra, de már csak a fejbiccentést látta és a távozó alakját. Egy nagyot sóhajtva visszalépdelt a többiekhez, leült vissza Maldar mellé. A vállának dõlt fáradtan, majd kissé fáradt hangon szólalt meg Morikra nézve.*
- Szita egy kicsit másabb környezetben élt mint mink. Neki ez már öhm... túl perverz társalgás, illetlen a szemében. És Jeffete mint pap... neki meg már talán erkölcstelen...
A kedélyek már fel voltak borzolva egyébként... a mézesbödön, vagy a csupor szó még nem is annyira közhelyes mint a muff... Egyébként a zörgõ csontomra visszatérve - én nem hallom, de ha zavarja szedek mohát és kipárnázom magam, hogy kevésbé hallatszódjon...
*Majd ezután felkapta a fejét és a homlokára csapott. Gyorsan felállt elszaladt a hátizsákja felé és magával vitte a tûzhöz. Ott kipakolta a napközben szedett mohákat és egy kõre tette õket száradni a tûz mellé. A gyomra egy hatalmasat kordult, majd elnézett az elfek felé és kissé irónikusan megjegyezte.*
- Remélem abból a muflonból mi is kapunk... mert ha nem itt halok meg éhen...

[Anathor]

(Maldar)

*A megbeszélés alatt nem kérdez semmit, úgyis feltették már azt a kérdést amire választ szeretett volna kapni. Kíváncsi szemmel nézi Morikot, és várja a választ. Sajnos az nem kielégítõ, el is komorodik egy csöppet. Aztán ezt az érzést felváltja a meglepettség és a zavartság, hogy hova terelõdött a téma. Felváltva kapkodja a fejét hol Patra, hol Morikra, hol Jeffetére. Meg sem nyikkan, mégha akarna sem tudna.*
<...jó kis megbeszélése meg tisztázása a dolgoknak...>
*Pat tréfáján nem nagyon van kedve mosolyogni, pedig sejti hogy csak vicc a Jeffetével való flörtölése. Mintha legbelül féltékeny lenne egy kicsit ... Nem reagál rá semmit szóban, úgyis megkérte Pat ne hozza fel az ilyen dolgokat. Azonban tekintetét elfordítja ne lássák a többiek az érzelmeit az arcán. Megrázkódik amikor Pat felpattan mellõle, de aztán megnyugszik mikor visszajön. Hagyja hogy nekidõljön a nõ, de hogy elterelje a figyelmét róla, inkább a hasára koncentrál.*

[Alauron]

(Alauron)

A muf szót nem ismeri, a hozott vadban egyszerûen vadjuhot lát. Már épp kezdené megjegyezni a szót, hogy szókincse fejlõdjön, de Morik utalásai megmutatják neki, ezzel másfajta szótárat lehetne gyarapítani. A dzsad szavaira meghökkenve lesüti a tekintetét, inkább meghúzza magát, de Pat fejtegetésére nem várja meg, hogy vajon mivel is folytatódik a téma.
- Minden fehér. Ami kell, tud már mind. Legyen pihenni elég nektek, holnap van út kell menni sokat, hegyes.- köszön el halkan.
Feláll a társaságtól, és az elfekhez megy, megnézni, hogy áll a sült. Már éhes, de azért tûrtõzteti magát...Vacsoráját csendben külti el, s rá nem jellemzõen most sokat eszik. Közben gondolatai forognak, mint a levelek az ágakon, ahogy az enyhe szellõ rázza õket, s õk tehetetlenül csaponganak ide oda...
<És én még kezdtem örülni, hogy megegyeztek, hogy értelmes gondolatokra jutottak, esetleg megnyilt a szívük, hát megnyilt...csak máshogyan....Ahh...Lehet nagyon sokáig voltam a természetbe, és már nem illek bele az emberek pajzán világába. Pedig emlékszem még, katonakoromban, mennyit viccelõdtek a cimborák, és én nem vettem fel így a dolgot. Igaz a felét nem értettem, annak amit mondtak. Még azokból is elõjön a furcsa gerjedelem, akik tûrni próbálják a testük szavát, s elég egy gyengébb pillanat, máris sikamlós terepre téved a nyelv, s megcsúszik az évek alatt felépített terv, vagy a szeretõ szívvel kimondott esküvés.
Ha most megfordulok, Arborékat látom. Idegenek. Még talán Karleanin az aki elég fiatal, akihez leginkább hasonlítok. De a többiek...Nagy áldás Narminarentõl, hogy vannak olyan elfek akik szeretettel tekintenek a félvér társaikra, s nagy büntetés, hogy a többiekben is ezt a jószándékot akarja felfedezni a számukra korcs félember. Vajon élnek valahol félelfek, úgy magukban...vagyis egymással? Egy félelf város...érdekes lenne. >

[Mesemondó]

________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- a fennsíkon
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, az út 4-5. napja
Résztvevõk: mindenki
________________________________________________________



Jeffete és Szitakötõ beszélgetése nem a férfi számára várt módon alakult, kissé gondterhelten telepedett a végén egy fa tövéhez. Szita még ingatta a fejét, majd csatlakozott a muflon sütéséhez. Az elfek az emberek számára is csináltak vacsorát. Morik teli hassal már nem folytatta a pajzán vonalat, elfáradt és aludni tért. Ronain nem firtatta tovább a verekedést, csak vállat vont Arbor érdeklõdésére. Az elkövetkezendõ két nap a faluig kinek így, kinek úgy alakult. Arbort többé nem piszkálta az elf nõ, gyakran lovagolt el csipke hátán és minél közelebb jutottak képzeletben is a faluhoz, egyre kiegyensúlyozattabb lett. Karleanin viszont igen érdeklõdõ volt, faggatta a férfit, mit látott, míg odakinn járt a világban, milyen városokat látogatott meg, milyen emberekkel ismerkedett meg és úgy egészében, hogy élnek a rövidéltûek, milyenek a mindennapjaik. Hsashlon Ronainnal inkább a csapat körül járt, nem mindig velük egy bolyban, figyelemmel kísérte, valóban biztonságban járnak-e. Alauron kiélvezhette a vadon közelségét, s azt is, hogy szita néha-néha hozzá csapódott apró kérdéseket feltéve, milyen egy elf falu, mivel Arbor elég kurtán felelt csak neki korábban. Szita zárkózottá vált, de nem barátságtalanná. Talán a bogyó miatt is ügyelt viselkedésére, s talán nyomasztotta az óriásokkal való találkozás lehetõsége. Ügyelt rá, hogy Jeffetével ketteseben ne vonuljon félre. Ha a férfi szót akart vele váltani, nem gördített elé akadélyt, de miatta nem volt hajlandó félrevonulni. Az ötödik nap reggelén közölte a pappal, hogy hálás azért, hogy hitét megerõsítette s gyónását meghallgatta, reméli, hogy továbbra is számíthat rá mint pap, szívesen hallgatja meg, mint embert, de mint férfi, nem tudja fogadni közeledését, szeretne független lenni, nem bonyolódni szerelmi viszonyba. Mindezt tapintatosan és finoman hozta a férfi tudtára, több indokot nem hozva fel miértekre. Jeffete számára nem csak ezt a visszautasítást kellett elfogadnia: reggel istene nem részesítette áldott erejének óvó megosztásában, ami komoly fejtörést okozott a papnak, s úgy tûnt, valami nagyon nincs rendben...Lehet, újra mestere tanácsát kell kikérnie? Pat újabb üzenet fogadása elé nézhetett övéitõl, megszokta a nehéz terepet és egyéb téren sem került szembe nehézségekkel. Hogy Maldarral hogy intézte beszélgetéseit, rajta múlott. A muflon húsa bõséges élelemmel ellátta õket, s a vadregényes táj enyhítette az esetleges bút, bánatot, ktéséget. Újabb lopózó egyéneket nem fogtak, támadást nem viseltek el. Arbor minél ismerõsebbnek találta a fákat, hegyeket, völgykanyarulatokat, annál jobban vissza-vissza emlékezett, milyen volt akkor, amikor még a faluban lakott. Hm, újra átélhet egy tavaszünnepet övéi körében? Az mesés lenne! Közismert volt, hogy akadt az ünnepségnek évszázadokon állandó része és évenkénti megújulása. Egész nap, reggeltõl hajnalig tartott. Nappal fõztek, sütöttek, készülõdtek, a gyerekek hajlamosak voltak az ünnep kellékleivel játszani és széthordani, külön munkát adva a felnõtteknek. Közös ebéd a szent liget elõtti tisztáson a falu lakóival, apró úszó kérgekre virágokat raknak és a tavon úsztatják õket, színes szalagokat fonnak a lovak sörényébe, s az unikornisok akkor a szent ligeben legelhetnek kedvükre. Este pedig, ahogy az alkonyat szürköletbe csapott, a tóra kis mécseseket úsztattak fény gyanánt, kezdõdött az ifjú lányok tánca, akik a nyarat, majd az ifjaké, akik az õszt szimbolizálták, majd egy személy, aki vad táncával a telet személyesítette meg, majd a tavasz, aki szintén egy személy volt. Kettejük párharca bizony nem lágy,ám imitált csata volt, de apróbb sebesüléket mindkét fél szerezhetett felhevültében. Mert bizony tündérbogyóból édes italt fõznek az asszonyok, azt issza akkor mindenki. S mikor a tél legyõzetett, a megtartó szertartásban köszönti az új évet, az ébredést, s nevet ad a gyermekeknek, kik addig születtek, s megemlékezik az elhunytakról, kik eltávoztak. S hajnalig ki-ki hogyan örvendett az új évszaknak. Ó, Arbor már rég nem vett részt hagyományos tavaszünnepen. Honvágy férkõzött szívébe.

Az ötödik nap alkonyatán érték el a falu határát jelzõ sziklát. Akkor több elf férfi is fogadta õket, mind fel volt fegyverezve, s távolságtartón méregették a csapatot. Hsashlon vette át a szót, így beengedték õket. Ám sehol nem láttak az emberek házakat, csak fákat, lombokat, bokrokat. Az idõ enyhébb volt itt, mint másutt, nem fázott Szita sem annyira. Ám Arbor és Alauron jól tudta: felfelé kell nézni, ha a falu házait akarja valaki megtalálni...Már keresték is volna szemükkel, amikor Roniya lova farára csapott kedvesen, az eltûnt a fák között és önnön hasonmásához sietett, megölelte. A nõ észrevétlen került a csapat és Hasahlonék elé, szelíd mosollyal ölelte magához a vele egymagasságú és kiköpött mású Roniyát. Haja derékig ért, igen világos tejfelszõke volt. Ruhája fehér volt, s minden, csak emberi szemnek megszokott nem. Valaki egyenesen kihívónak mondta volna, de mozdulataiban nem vot semmi kihívó. Teste pompás volt, s úgy tûnt, ami szép, azt nem rejti el. Hsashlon csak ennyit mondott Arbornak:
-Õ Tellervo, Avenelvera megtartója.



Megtartó ruhája szabásban ilyen, kivéve: tollak nyak körül felálló gallérral, zöld haj, fej...

[Navaratna]

//Hogy a két nap alatt ki mit szeretne esetleg csinálni, beszélni a másikkal, ömlesztve leírhatjátok, a párbeszédeket chaten is lejátszhatjátok, és majd utalás lesz rá téve, de nem lesz beillesztve teljes egészében, ha nem fontos a küldetés szempontjából. persze a telejs szöveget kérem nekem elküldeni Egyéb problémák esetén írjatok privit és korrigálok ha kell.//

[Schinter]

Arbor Vitus


//azta lol a ruhája Tényleg nem rejtegeti a szépségét
mellesleg asszem,hogy részemrõl nem szeretnék túl sok mindent tenni //

Az út során Karleanin kérdéseire válaszol s olykor olykor mintha élvezettel is mesélne az emberekrõl s más humanoid lényekrõl,akiket látott eddig.A veszélyeket igyekszik csak utalásokban kifejezni,amiket át élt egy-egy ember csoport miatt,akik nem türtek meg igazán más fajokat sõt ebmereket sem angyon maguk körül.Ahogy közeledtek a falu felé egyre kevesebbet mesélt és egyre izgatottabbá vált.Vágyott arra,hogy végre ismét megláthassa Avenelverát.Azt a falut,ahol meglátta a napvilágot.A kapunál köszön az öröknek ám beszédbe nem elegyedik velük.Biztos benne,hogy furcsán néznek rá és talán mint egy ujonnan érkezõre holott a legtöbb falulakót ismeri,de azért idõvel mindenki váltzoik és most fontosabb,hogy elõször a családjával találkozon.A megtartó megjelenésekor már sejtette,hogy õ lesz Tellervo.Hsashlon szavaira bólint majd megvárja,hogy Hsashlonék üdvözöljék a megtartót aztán õ is odalép hozzá és meghajol elõtte.

-Arbor Vitus.

Biztosan tudja,hogy Roniya nem csak egyszer beszélt Tellervovval és bizonyára pontosan tudják mindketten,hogy mely családból való.

[Alauron]

(Alauron)

A megtartó szépsége, és magasztossága teljesen megbabonázza.
<Micsoda egy páros, a két tesvér, a természet két gyönyörûsége. Roniya, a téli hidegben vicsorgó toportyán, ki vadul hajtja prédáját, és ha meglelte adig követi, míg végül eléri, s tarkát vérével itatja, a kitartó küzdelemben jobbnak bizonyult vadász örömével. S a másikuk, a halk szellõ neszezése a fûszálak között, a lágy érintés, ami a büszke dámvad utolsó sóhaját viszi tova, midõn az megkopott agancsát végül már tartani képtelen, s hajlott kora okán megtér õseihez.>
Egy kicsit belefeledkezik a gondolataiba, és bambán áll a falu határában. A többiek elmellõzik.

[Ralog Gebbro]

(Jeffete Fortom)

*Az estét követõen másnap Jeffete feltûnõen szótlanná vált, a reggeli félrevonulása után. Néha intézett egy-két szót csak a többiekhez, de a szükséges szavakban ez ki is merült. Az ötödik nap reggelétõl mégjobban magába zárkózott, s látszott rajta szinte csak testben tart a csapattal - eléggé magábaroskadtan. Gondolatai igen messze jártak onnan, és igen súlyos dolgokról elmélkedhetett az arcvonásaira rá volt írva.
Az elf faluhoz érvén már a régi önmagát mutatja - azzal az érzelem mentes arcvonásokkal, azzal a látszólag nem törõdöm kifejezéssel. Viszont csendben marad, senkihez sem szól egy szót sem. Az elf nõ láttán szemöldökét felhúzza, vesz egy mély levegõt és hangosan kifújja a száján, arca ezen kívül nem árul el semmilyen érzelmet.*

[Yvett de Crei]

(Patricia)

*A kétnapos út során Pat elõszeretettel tartózkodott Maldar közelében. Bár nem halkan beszélgettek, de látszott mondandójuk inkább csak a másiknak szól. Néha el-el csapódik máshoz is, Szitával, Alauronnal beszélget még pár szót, fõlleg amikor Szita az elf faluról érdeklõdik a követnél megy hozzájuk közelebb kicsit hallgatózni.
Úgy néz ki, hogy a félvér nõvel történt valami érzelmileg, mert a napok múlásával egyre kevésbé volt csapongó érzelmi téren. Mintha kiegyensúlyozottá vált volna, mintha újra lett volna életkedve. A terep ellenére gyakran mosolyodott el, és fõképp Maldarra. Estére azonban mindig elfáradt, olyankor visszább vett a jókedvébõl, sõt... néha el is komorult, bár az nem tartott pár percnél tovább.
Menetelésük alatt azonban gyakran maradozott el a társaságtól percekre, de a lábait szedve hamar utolérte õket - hisz már a saját ruhájában mehetett kényelmesen mozogva (a nadrágjában és ingjében, bár piszkosan). A ruhát nem adta vissza Szitának, belegyömöszölte a nagyobbik hátijába és úgy cipelte magával.
Az ötödik nap estére már fáradt volt, szótlanul lépdelt Maldar mellett. Nem csak a fáradság miatt kedvtelenedett el, de már igen piszkosnak érezte magát. Ragadt a ruhája a testéhez, az apró fonataiban a piszok teljesen megült, melynek köszönhetõen azok nehezzé váltak és húzták fejbõrét - ezálltal gyakran maszírozgatta fejét menet közben. Elcsigázottságában megfogta Maldar kezét, hogy erõt merítsen belõle, bár nem szólt hozzá. Így érték el a falu határát. Pat kíváncsian nézett körbe, majd a szeme megakadt egy "tündéren". Ámulattal csodálkozott a nõre, száját még egy kicsit ki is nyitotta elfeledkezvén magáról.* <Atyám... tündér... meseszép ... de teljesen olyan mint Roniya... de mégis.... más... a nyugalom, az összhang megtestesítõje... .... >

[Mesemondó]

________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- a fennsíkon
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 5. nap
Résztvevõk: mindenki
________________________________________________________


A fehér ruhás tünemény az érkezõk felé fordult. Idegen nyelven mondott valamit Roniyának -ezt bizony Arbor sem értette!- amire az bólintott és távozott. Karleanin izgágán magyarázni kezdett:
-Ez észbontó! Kettõ sötét bõrû. Egy meg szakállas! Érti, kedves? SZÕR nõ az ARCUKON!Nem a fejükön, az arcukon! És van egy jellegzetes szaguk, ami határos a büdössel!...
-S, ifjúság, rebbenj.-mondta halkan, mosolyogva a megtartó. Hangja hasonlított Roniyáéra, de sokkal kellemesebb volt.
-Fárasztó és kimerítõ útjuk volt. Legyetek üdvözölve Avenelverában. Mert szerintem ezt még senki nem árulta el nektek, mi a falu neve. Jól sejtem, Newar tanácsos fia? Ha ugyan olyan büszke vagy mint õ,nem tévedtem.-fordította végtelenbe nézõ szemét Arborra. Jó kedve volt a nõnek.
"Levélsusogáskor várlak a ligetbe"-jött a szellemi üzenet a nõtõl egyenesen a férfi fejébe.A nõ tovább szemlélte a többieket:
-Ti vagytok, akiket a beteg herceg küldött. Vártunk titeket. A tanács küldötte lemaradt...Én mindenki elõtt járok. Te -mutatott Patra egyenesen-jöjj velem majd. Ti pedig -szólt a többieknek-fürödjetek le a tónál a küldöttel való beszéd után. A mi orrunk érzékeny. Tiszta ruhátok ha nem lenne elég, kaphattok.
Arborhoz lépett, majd figyelmeztetés nélkül az arcához ért. Értõn tapogatta végig, ami után még a legbambábbaknak is világos -azaz Alauronnak fehér -lett, hogy Tellervo, a gyönyörû megtartó vak. A nõ somolygott kicsit:
-Ne vágj ilyen arcot. Jóképûnek tarthatnak téged a nõk, de belül hideg vagy és az elriaszt mindenkit.
Sorra vett mindenkit, Morikot, Jeffetét, Alauront, Patot, Maldart, Szitát.
-Erõs harcos, aki nem mindig válogatja meg a szavát. Hm, a te illatod más mint a többieké, más nép fia lehetsz.
-Meghiszem azt...-mormogta Morik, le sem tudta venni a szemét a megtartóról.
-Valami bánthat. Ha magányra vágysz, a tó déli partjára menj.-közölte Jeffetével.
-Több önbizalomra lenne szükséged...A napokban találkoztam hozzád hasonló arcú nõvel.-mosolygott Alauronra, de jött is akövetkezõ személy.
-Sosem jártál még elf faluban. Ideje, hogy ezen gyökereiddel is megismerkedj.Ugyan olyan fontos mint az emberi.-simította meg Pat haját, ügyet sem vetve a koszra.
-Csak az arcodhoz érek, nyugalom.-csitította Maldart-Mintha megérintett volna a tavasz...
Szitánál a nõ szélesen elmosolyodott:
-Te nem az eredeti hajad színét viseled. Messzirõl jöttél ám már békével.
Befejezvén az ismerkedés ezen részét biccentett és Hsashlon leeresztette íját! Bizony a megtartó mellett senki sem vette észre, hogy az elf férfi lövésre készen állt a megtartó egyetlen parancsát várva.
-Jer, félember lány, nekünk még dolgunk van!-nyújtotta kezét Patnak.Hsashlon figyelmesen nézte Arbor arcát, az mit csinál, mikor rájön, mi a helyzet Tellervoval.

[Alauron]

(Alauron)

Az elf nõ vaksága csak mégnagyobb csodálatot ébresztett benne. S az amit mondott, többfelé is elszitálta gondolatait.
<Több önbizalom...igen. Oly bölcs ez a lény, mint egy látnok. Többet lát, mint bárki más, s karja messzebbre ér. Azt hiszem meg kellene fogadnom a tanácsát.>Mélyen emlékeibe vési a szavakat.<Egy hasonló arcú nõt? Ezt nem értem, de bízom benne kiderül. Megkérdezem amint lehet tõle, kire gondolt, de most, úgylátom Patríciával akar szót váltani. Szerencséje van a dwoonnak. >

[Schinter]

Arbor Vitus


Amikor a falu nevérõl volt szó leginkább vállat vont volna ám nem kelt fel meghajló tartásából.Csupán felnézett egy pillanatra és halkan motyogott néhány szót.

-Sosem kérdezték...

Aztán mikor arcához ér Tellervo egy pillanatra nagyon feszült lett és tán enyhén el is vörösödhetett az arca és csak tátott szájjal nézte,hogy eddig nem tütnt fel neki Tellervo láttás hiánya vagy tán mégis lát csak a lelkiszemeivel?Gyorsan visszanyeri ön uralmát és becsukja a szemeit meg a száját is,amikor az arcát tapogatja le a megtartó.Nem szól semmit és az üzenetre sem válaszol,holott nem biztos abban,hogy mikor van az a levélsusogá,de majd idõvel ugyis kiderül...Legfeljebb majd kelt egy kis szelet,hogy a levelek susgjanak.Ez már igazán nem jelenthet gondot Mikor végzett Tellervo az ismerkedéssel és elindul a félvérrel néhány pillanatig utána tekint majd Hsashlon felé fordul.

/elf/
-Hát ööö nem is tudom...Jösz a szüleimhez?Venla?Õ hol van most?Egy családi összejövetel jó volna...ugyis rég voltunk már együtt...

[Mesemondó]

________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Haonwell- a fennsíkon
Idopont: A Dal hava... az Ébredés, 5. nap
Résztvevõk: Arbor
________________________________________________________



Hsashlon elindult a fák között és közben felelt:
-Venla ott jön.- s elõre mutatott. Egy karcsú, kibontott hajú elf nõ érkezett, mit érkezet, suhant! Hsashlon felé, de mielõtt a nyakába ugrott volna, mint ahogy egy embernõ tette volna, lelassított, kezeit a férfi felé nyújtotta, aki megfogta azt, s megcsókolta a nõ kezeit. Egymás szemébe néztek egy darabig, majd Venla mosolyogva fordult Arborhoz:
-Öcskös, kigúvadt a szemed a megtartóra. Csinos, mi? Rám hiába nézel ilyen fennsõbbségesen, nem hat meg. Hsashlon meg a családhoz tartozik, szóval szólítalak úgy, ahogy régen: Fácska...-és széles vigyort mellékelt szavaihoz.
-Anyánk nagyon vár. Kiköltözött már két éve végleg a Kakukk-tetõre, lassan menne már el a faluból, de téged megvárt. Meséltél már neki a tervérõl?-intézte a kérdést férjének, aki biccentett.
-Egy rossz szavad nem lehet, anya ízlése még apának is megfelel. Uh, de ocsmány szagod van, orkkal szívtál dohányt? Na így nem eszel velünk, amíg le nem fürödtél!-lépett hátra, amikor öccséhez lépett volna. Fintorgott látványosan, túljátszva rendesen a valós helyzetet. Hsashlon szelíden terelni kezdte feleségét, hogy haladjon. A lombok között megbúvó házak alatti úton venla szája be sem állt, korát meghazudtolóan eleven volt:
-Fõztem ebédet, amire apánk is eljön. Kíváncsiak ránk, jobb lesz tradícionálisan felöltöznöd, mert így úgy nézel ki mint egy csavargó. A hajad majd befonom. Hsashlon és én kicsit kijjebb lakunk a falu szívétõl, de majd gyere el hozzánk, takaros, a kérésemre tölgyön.
A falu alig változott:élõ fák ágai görbültek mesés alakzatokba, csakhogy menedéket és otthont nyújthassanak az elfeknek. Volt ahol ágak alkottak lépcsõfokokat, de volt ahol ügyes kis dudorok a fa törzsén. Minél beljebb jártak, annál több falusit lehetett látni: az Ötfa volt az egyik legjellegzetesebb része a falunak: öt igen magas és idõs fenyõt jelentett, amiken a tanács tagjainak családja lakott, kusza ágak alkotta házakban, s hidakkal összekötve, hogy még a földre se kellett lemenni ahhoz, ha valakinek szomszédolni támad kedve. Itt lakott Arbor apja is, Newar tanácstag. A fenyõk lábai között dús gyep nõtt, s vagy egy tucat elf gyerek ült ott, fejüket az érkezõkre fordították. Velük szemben egy férfi magyarázott, de abbahagyta Hsashlonék jöttére. Itt a tavasz, az iskola is mûködik...Arbor már idejét sem tudta annak, mikor látott legutoljára elf gyereket. Egy fürge alak sietett át a fenyõk ágai alkotta hídon, majd elkapott egy lelógó kötelet, s vakmerõen leereszkedett rajta. Arbor anyja mindig is vakmerõ típus volt, s olyan szokatlan dolgokat tett, ami egy vérbeli erdõjárónak is becsületére vált volna. Õ aztán tett a szokásra, sugárzó szemekkel ölelte át fiát.Mintha egy percet sem öregedett volna, szeme tiszta volt, tartása egyenes, nem fogyott, nerm szedett magára. Csupán haja volt a megszokott szabélyosan fonottól eltérõen konytba tekerve s faággal keresztül fúrva.
-Ideje volt már hazatérned...-jegyezte meg s az ölelgetés után tapogatni kezdte fiát.
-Maszatos vagy és fogytál.A bõröd is sápadt, igen elhanyagoltnak látszol!

[Schinter]

Arbor Vitus



-Szia Venla.Miért nem éretesitettél a nagy napodról?Fácska?De rég is hallottam Különben is nem is néztem rá úgy,ahogy mondtad... Fõztél?Az csodás,remélem nem kell majd túl sokszor a bokrok közé menni majd az ebéd után Na jó csak vicceltem bizonyára nagyon finom lesz

Kicsit megszagolja magát.

-Nem is olyan vészes...nem lehet,hogy valami beszorult az orrodba?

Ahogy haladtak beljebb élvezettel hallgatta Venla mondadóját elvégre kiváncsi volt mindenre ami történt azóta,hogy elment.Anyát látva nagyon felvidul és átöleli.

-Ugyan anyám jól vagyok.Ugyan egy fürdés nem fog ártani,de jól érzem magam ne aggodj.Tudok magamra vigyázni Anyám,te jól vagy?minden rendben?