(Rouhn)
A lovag tekintetére hasonló szemöldökráncolással felel, és így néz egy darabig. Ha nemes lenne, egy mûvelt társaságban, ez az idõ már szégyenteljesen sok lett volna. De nem volt nemes. Barbár volt. Aztán bevilanhatott neki valami, így gyorsan rávágta:
-Igen. Rúún. Így kell kiejteni a törzsem nyelvén.
Ezek után valamiképp megenyhült a lovag irányába, lealább valaki érdeklõdést mutatott felé. A fogadóson kívül.
A szellemhistória alatt mintha elsápadt volna, kezét ökölbe szorítva maga mellett tartotta, de állandóan, szinte önkéntelenül a kardjai felé mozdultak. Azok felé a fenséges északi kardok felé. A szélesebb, fogazott penge szarvasfejet formált, míg a keskenyebb farkasfejet. Az állatok, pedig mintha mosolyogtak volna a gazdájukra a szoba halovány fényében. Végül úgy döntött kimondja amit gondol, közvetlenül a család távozása után:
-A szellemek, kísértetek nem mendemondák. A jó szellemek vigyáznak ránk, ám azoik akiket megfertõzött a gonosz az életünkre törnek. Ne becsüljétek alá a természetfelettit.
-Substans så mycket värre som andevärld. A hús nem érhet fel a szellemmel.