Már 6 hónapja itt vagyok a fõiskolán, és még nem írtam nektek. Nagyon szégyellem magam, de ígérem, hogy most mindent bepótolok! De mielõtt még folytatnám a levelet, kérlek üljetek le! Semmi esetre se olvassátok tovább a levelet állva! Már majdnem teljesen rendbe jöttek az égési sérüléseim, és a sokkot, amit az okozott, hogy ki kellett ugranom a 2. emeletrõl, szinte egészen kihevertem. Csak 2 hetet kellett a kórházban feküdnöm, már majdnem jól látok, és az a szörnyû hányás is csak egy héten egyszer jön rám. Mivel a tüzet én, okoztam, 1 milliót kell fizetnünk a fõiskolának a károkért, de ez mind semmi, hiszen az a lényeg, hogy életben maradtam. Az volt a szerencsém, hogy a szemközt lakó férfi észrevette, mi történt, és kihívta a mentõket és a tûzoltókat. Õ volt, aki aztán meglátogatott a kórházban, és mivel, nem volt hova mennem (a szobám hamuvá égett), olyan kedves volt, hogy felajánlotta, lakjam vele. Egyszobás lakása van, de azért nagyon jól megvagyunk. Õ vagy kétszer olyan idõs, mint én, de õrülten egymásba szerettünk, és össze szeretnénk házasodni. Még nem döntöttük el, hogy pontosan mikor, de még azelõtt megtartjuk az esküvõt, mielõtt túl feltünõvé válik, hogy terhes vagyok. Bizony drága szüleim, anya leszek! Tudom, hogy alig várjátok már, hogy a kisbabákat (merthogy hármas ikrek lesznek) azzal a szeretettel fogjátok körülvenni, amivel engem is kiskoromban. Az egyetlen dolog, ami egy kicsit késlelteti az esküvõnket az egy fertõzés, amit a võlegényem szedett össze valahol. Emiatt most megint kórházban vagyunk, mert persze én is elkaptam, de már sokkal jobban vagyunk az antibiotikumoknak köszönhetõen, amit vénásan adnak nekünk. Az orvosok valami szifilisznek hívják a betegséget, azt hiszem. Tudom, hogy a férjemet tárt karokkal fogadjátok majd, és hamarosan olyan lesz majd, mint egy igazi családtag. Nagyon kedves ember, és bár nem végezte el a 8 általánost sem, rendkívül ambíciózus. Természetesen más vallású, mint mi, de ti toleránsak vagytok, és így az sem fog titeket zavarni, hogy sötétebb bõre, mint a miénk. Biztos vagyok benne, hogy legalább annyira fogjátok majd szeretni, mint én!! Mivel nagyjából a ti korotok béli, biztos nagyon jól kijöttök majd egymással, ha majd hazaköltözünk hozzátok a gyerekekkel (mert hát a mi lakásunk túl kicsi ennyi embernek). Az õ szülei is nagyon rendes emberek, azt hiszem, az apja valami híres kábítószercsempész Afrikában, ahonnan a jövendõbelim is származik .. Most, hogy már mindenrõl részletesen beszámoltam, azt hiszem itt az ideje, hogy bevalljam nektek, hogy nem égett le a lakásom, és így nekem kutya bajom, nem is voltam kórházban egy napot sem, nincs se võlegényem, se szifiliszem, se semmilyen néger pasim. Az igazság az, hogy meghúztak analízisbõl meg makróból, és kettest kaptam informatikàból, és csak azt szerettem volna tudatosítani bennetek, hogy vannak ennél a világon sokkal rosszabb dolgok is!
Sokszor Csókol Lányotok
"A barátom és hû követõm? Nem is tudom... Meghalt már valaha értem?"- Jakirte Jak Cyr
hehh... na igen..
Flamm: Egyébként nekem az Igric pajtinál van még vagy 1000-1200 hsz-m... szóval Szerény vagyok... egyébként nem verseny, nem hsz dagasztásról szól az hoyg ki mennyit van itt...
"A barátom és hû követõm? Nem is tudom... Meghalt már valaha értem?"- Jakirte Jak Cyr
Háhá. Én sem vagyok itt régóta, és csak egy kedves ismerõs unszolására voltam hajlandó regisztrálni [Hakea. Ezúton is lávláv forevör meg písz. Vagyis kösziiii.], és nem bántam meg. Sokat vagyok itt, de... másról is szól az élet. Jó ez így. Layla
Igen! Az ilyenek nagyon kellenek most! Persze Tysson énsem azért mondtam ^^
Peace!
A fél-elfnek hosszú fekete haja van és smaragdzöld szeme. Fekete bõrkabátot, egy zöldes inget és fekete bõrnadrágot visel. Tiszta csizmája tompán kopog. Oldalára 2 míves kard van felfüggesztve. Kesztyûs kezét feléd nyújtja. -Üdvözöllek!
Tyss, szerinted? Például, hogy nem tudod egyedül még a hajadat sem megcsinálni, nem találtad meg Vácot és elhúztál helyette verõcére, hogy leesel a lépcsõn, meg csikis vagy... nem elég? Layla [Holnap no buli. Óje. Hogy fogom kibírni? XD]
Izrael... Izrael. Nekem csak ne emlegesd. Nagyon jól tudod, hogy most írtam föcibõl, és ezen múlt a félévi jegyem. Nade legalább nem bukom, haladok. Junkies >> Miattad iszom, te állat... óje... péntekelni akarok! Layla
Mit mizantrópkodsz itt nekem, te filantrópkodónak tûnõ emberfajzat? XD *totálisan kikészítette õt az amerikai Capri és a sajtostáska keveréke* Aki pedig ilyen idióta zenét hallgat, az... na nem mondok semmit, hadd legyen nyugodt az apró lelkivilágod. ^^ Layla =P
Hehe.... pedig kíváncsi lennék arra a zenére. Akkora infantilis marhaság, hogy már azért érdemes beletekinteni abba amit alkotnak... na de akkor pápás, további jó estét midnenkinek. Én megyek aludni...
(Edited by Alauron)
Tyûha... ez durva
"A barátom és hû követõm? Nem is tudom... Meghalt már valaha értem?"- Jakirte Jak Cyr
Mi van ha én most épp egy roma vagyok, vagy valaki az és ezt olvassa és büszke rá? Szóval nem kellene ilyen témájú vicceket írni ide, tudjátok jól, nincs helye a fórumon.
Layla:
Nem akarom senki mulatságát elrontani, de mi van ha épp egy hasonló helyzetben lévõ tudatlan fiatal lány nézi a honlapot, és látja a szextémájú viccelõdést? Lehet hogy manapság csak elvétve akad felvilágosulatlan ifjú titán, de sosem lehet tudni, úgyhogy ne poénkodjatok más zavarán!