Szórakozónegyed - Ellana-szentély (a Kyr színháznál)

[Navaratna]

(Dánica)

*Tehát akkor felöltözik, vár még azzal a medálfelvétellel, mert még javában a szentélyben van, nem szeretné, ha benn tartanák rosszalkodása miatt. Meglepõdött az "ingyen aranyas" dolgon, követi a papnõt kifelé, vagy amerre menni kell...*
<Jó, visszavágós gonoszkodós rész nélkül is elmegyek én, bár az sokkal de sokkal viccesebb lett volna...így nem látni senki arcán, hogy alájuk patintottam...Tudott ez a Nilin valamit...Ha még egyszer vele hálnék, kétszer meggondolnám, hogy akarok-e férfival még az életben...Á, akarnék...Nem vagyok eredendõen olyan...>
*Ha van alkalma a látványos medálfelvételre a korábbiak szerint megteszi, ha nem, nem, és irány az Enrawell Csillaga... *

//Távozás után folytatás Enrawell Csillagánál...//

[Cymar on-Creel]

a papnõ megvár az ajtón kívül,míg felöltözöl,és mikor kilépsz derekad köré fonja karját,és a következõket mondja:

-Azon az ajtón jutsz a kijárathoz...-majd a füledhez hajolva súgja-remélem még találkozunk-és egy puszit ad az arcodra,majd kacsint egyet feléd,és elindul a neked mutat iránnyal ellentétesen,oda,ahonnan érkeztetek.

a kijárathoz érve visszakapod fegyvereid,ha voltak,és az õrök illedelmesen elköszönnek.

[Hakea Ello]

(Miro)

Késõre járt már, a nap rég a láthatár mögé hanyatlott amikor átlépte a szentély küszöbét. Ruhát nem váltott; az est langyos volt, bõven elég volt az a fehér, vállakat szabadon hagyó ruha amit kezelése után adtak rá; és a fekete, csipkés selyemálarc, melyet sebtiben kétszeres áron vett egy haonwelli kereskedõtõl. Fegyver nem volt nála, nem volt mit átadnia a könnyû páncélzatú õröknek, ellenben amikor adományozni kívánt - igen szûk erszényéhez mérten -, egy lágy hang szólalt háta mögül.

-Eleget áldozott a minap Úrnõnk kegyelméért, én kezeskedem érte.

Értették. Miro az elsõ hang felcsendülésénél hátrakapta fejét, és fülig pirult amint meglátta tulajdonosát. Zafira volt az, szeme sivatagi opál, haja ében zuhatag, ruhája lobogó arany. Különös volt; szeme félig lehunyva, arcán csupán lehelletnyi mosoly. A fejvadászlány nem tudta mire vélni tartózkodását, és, bár kicsit tartott annak okától, örült, hogy nem borult azonnal a nyakába. Egymás szemébe néztek néhány hosszú pillanat erejéig, aztán a fiatal papnõ megtörte a csendet, fejét kecsesen oldalra billentve intett a lánynak, hogy kövesse.

Furcsa épület volt a szerelem istennõjének szentélye. Tervezõjét tán maga Ellana csókolta homlokon, a különös, rafinált ívek, mélyedések, fordulók szinte nem is tûntek emberinek. Idegen környezet volt ez Miro számára, az erotikus célzatú dombormûvek, a pajzán témájú festmények és a különös, andalító virágillat a levegõben, a nyomasztó fehérség...

Alig két perces séta után megálltak egy sor ajtó elõtt, egy viszhangos folyosó végén. A bal oldali forduló mögül halvány gõzfelhõ kúszott elõ - mint egy lomha, fehér macska -, megjelenését egy leány és egy fiatal férfi összecsengõ kacaja kísérte. Miro sarokba szorítva érezte magát, riadt volt, õ, aki gyilkosokkal néz farkasszemet. Zafira tenyerébe vette apró kezét és bíztatóan megszorította.

-Menj be nyugodtan, öltözõfülke. Hogy istennõm ajándékát átadhassam neked, szertartásos fürdõt kell vennünk. Ne félj, itt mindenki a barátod, ezek a falak nem tûrnek meg gonosz érzelmeket.

[Hakea Ello]

(Miro)

Majdnem öt perc kellett neki hogy elkészüljön. Álmodozva nézett végig kecses tagjain, ez az elcsigázottság nagyon idegen volt természetétõl. Valami egészen különös volt készülõben. Mezítelen testét hatalmas, virágszagú törülközõbe csavarta, végül lágy ringással kilépett a folyosóra. A maszkját nem vette le.

Zafira türelmesen várt az ajtó mellett, és amint Miro kilépett rajta, a fejvadászlány oldalán megindult arrafelé, ahonnan az imént elõbukkant a gõzpamacs. A fürdõ márványmedencéje - bár alig lehetett látni az illatos gõztõl - hatalmasnak tûnt, egy kisebb tér is elfért volna a helyén. Körülötte kipancsolt víz csillogott; és amint Miro belelépett az egyik pocsolyába, borzongva tapasztalta, hogy jéghideg.

A papnõ egyetlen kapocs kioldásával megoldotta a vetkõzés problémáját, a könnyû fátyol hófehér zuhatagként siklott le selymes bõrérõl. Miro szája lány létére is tátva maradt a ragyogó szépséget látva; szemtõl szembe állt egy olyan istennõ szolgájával, akin sokan csak nevetnek hazájában. Csodálatos volt. A fejvadászlány ámuló pillantására elmosolyodott, lesütötte szemét, majd ringó léptekkel a medencéhez lépett és leült a szélére. Halavány bronzszínû lábai merültek el elsõnek a vízben, majd egy könnyed mozdulattal nyakig megmerítkezett benne, és miután így benedvesítette testét, fejét oldalra billentve hívogatta társnõjét.

Miro félelemmel vegyes izgalommal állt a medence szélén, görcsösen magához szorítva a törülközõt. Bár szorongása cseppet sem enyhült, úgy döntött, hogy tovább kell lépnie. Leguggolt, majd felemelkedett a földrõl, a fehér törülközõt és maszkját a nedves padlón hagyva; remegõ lábakkal lépett a medencéhez. Bizonytalan járása azonban hamar megbosszulta magát; a lány selymes talpa megcsúszott a nedves, legömbölyített márványon, így félig guggolva, hatalmas csobbanással bukott bele a meleg, illatos vízbe.

Zafira sebesen a lánynál termett és keskeny vállai alá nyúlva fölsegítette, majd pajkosan megfeddte, ujja hegyével hármat koppintva társnõje finom nózijára.

-Mégis mit képzel magácska, ez templom, nem a patak partja.

Miro elpirulva süllyedt a víz alá, egészen szeme vonaláig, ám a papnõ ezt nem hagyta annyiban, térdre ereszkedett, kezével állánál fogva megemelte a fejvadászlány fejecskéjét, majd lágy, szeretõ puszit nyomott arcára. Amilyen hirtelen letámadta, olyan hirtelen távolodott el megint tõle; a medence széléhez úszott szappanért és egy kéttenyérnyi tengeri szivacsért.

A lány mögül ekkor kuncogás hallattszott, mire amaz óvatosan hátrafordította fejét. Nagyon szégyellte, hogy Zafirán kívül is voltak szemtanúi kis balesetének, a sûrû gõzön áttekintve megpillantotta a két akolitust, akik Dyna papnõt kísérték. Lenszõke hajuk nedvesen simult vállukra, arcuk piros volt a meleg víztõl, szemük egyenest Mirora szegezõdött. Egy pillanatra csöndben maradtak, majd egymáshoz közelebb úszva súgdolózni kezdtek. A fejvadászlány sóhajtva hátat fordított nekik, és remélve, hogy így kikerül a látótávolságukból, az ellenkezõ irányba úszott, Zafira felé, aki mosolyogva várta, kezében a tisztálkodószerekkel.

[Hakea Ello]

(Miro)

A papnõ letérdelt, majd ujjaival finoman megnyomva a lány térdhajlatát, ugyanezen mozdulat végrehajtására unszolta. Amint Miro a sarkára csücsült, elõvette a színezett szappant - irtó drága lehet az ilyen -, nedves kezét jól bekente vele, majd két tenyerét társnõje hátára helyezte és óvatosan, körkörös mozgással elkezdte megtisztogatni hófehér bõrét a nyakától egészen apró, kerek faráig. Bármit is mondjanak Ellana szépszemû szolgái, a fürdõ nem csupán megtisztulási rituálé, hanem kiváló alkalom az áldozó testének kifürkészésére. Zafira érezte társnõjének minden apró borzongását, és bár nem adta jelét, minden egyes pontot megjegyzett.

Miután végzett a hátával, fülébe súgott, hogy nyújtsa ki lábait, és amint így cselekedett, csípõjét átkarolva az ölébe ültette. Szörnyû, emésztõ vágy támadt benne, hogy hozzádörgölõzzön a pihe testhez, és ezen maga is meglepõdött. Tapintatosságból azonban nem tette meg, helyette csókot nyomott Miro buksijára és kezét a lány mellkasa elõtt keresztbe fonva elkezdte lemosni vállait. Ahogy egyre lejjebb haladt, úgy lettek finomabbak mozdulatai, a leány puha, gömbölyû kebleit angyali óvatossággal símogatta, majd finom, izmos pocijára érve egy pillanatra megfeledkezett magáról, és ujjhegyeivel óvatlanul megcsiklandozta a fejvadászlányt.

Miro huncut kacajt hallatott a cirógatás hatására. Érzékei eltompultak, a gyengéd símogatás azonban a végletekig kiélesítette tapintását, így a hosszú ujjak érintésére egész testén végigfutott a borzongató érzés. Apró mancsaival megfogta Zafira csuklóit és finoman unszolta, hogy folytassa a símogatást. Melegség töltötte el, oly távolinak tûnt minden fájdalom ebben a pillanatban, és amint az ifjú papnõ tenyere ágyékához ért, csöpp testén forró kéjhullám söpört végig, szemei tágra nyíltak, rózsaszín ajkai közül pedig alig hallható, szaggatott sóhaj tört elõ.

[Hakea Ello]

(Miro)

Zafira óvatosabban folytatta a mosdatást, megérezve, hogy a törékeny lány nincs hozzászokva a kényeztetéshez és energiái végesek. Embert próbáló feladat volt, és egy ízben, amint a törékeny lábujjak fölött átpillantva bal lábfejének külsõ ívén felfedezte azt az apró, pimasz anyajegyet, mely épp a talpa és a lábfeje határán virított, majdnem elvesztette önuralmát. Amint megbizonyosodott róla, hogy egyetlen pontot sem hagyott ki társnõje testén, kiemelkedett a vízbõl, és kezét nyújtotta a csöppségnek. Miro félénken engedelmeskedett, és nemsokára már az illatos törülközõ ölelésében találta magát. A mezítelen papnõ finoman vállára helyezte a kezét, majd fülébe súgott.

-Hogy érzed magad, Miro?
-Mintha mézbõl lennék. Ha nincs a törülközõ, menten elolvadok. Ugye nincs még vége? Ugye folytatod? Könyörögve kérlek...
-Sss...

A papnõ lehelletnyi csókot nyomott a lány fülére, majd megfogta kezét, és miután szárazra dörgölte minden porcikáját, kézen fogva kivezette a fürdõbõl. Hamarosan egy hosszú folyosóra értek, melyrõl több tucat, elfüggönyözött ajtó nyílt, ki tudja hová. Az egyiken, mely elõtt félre volt húzva a vörös fátyol, beléptek, majd Zafira egy aranyszín kulccsal bezárta maguk mögött az ajtót, hogy senki se zavarhassa meg együttlétüket.

Hogy az apró termet, mely hatalmas, vörös bársonypárnákkal volt teledobálva áldozófülkének hívják, nem derült ki Miro számára. Kezes bárányként követte Zafira utasításait, a szertartásnak megfelelõen térdelõ pózt vett fel, majd kezébe vette az aranyszín kehelyt, ami a fal egy apró mélyedésében - a tulajdonképpeni oltáron - állt. Lesütött szemekkel bámulta a sûrû, vérvörös folyadékot, melynek bódító illatát a terembe lépés óta érezte, majd apró kortyokkal elkezdte inni a nedût. Testét pillanatok alatt elárasztotta a melegség, a mézédes bor zamata nem kaparta torkát, és az utolsó cseppig megitta volna, ha Zafira nem állítja meg idõben. Így végül befejezõdhetett a rituálé; a bíbor cseppek hatására megnyílt a lótuszvirág, és a szobát pillanatok alatt üdítõ illat töltötte be.

[Hakea Ello]

(Miro)

Miro úgy érezte, egész teste egy hártyába süpped, melynek túloldalán egy másik világ fekszik. Ahogy egyre inkább elbódították az ízek, az illatok, pupillája egyre tágabbra nyílt, hasát bizsergette az izgalom. Társnõje pedig úgy döntött, átnyomja a hártyán, hogy amaz elmerülhessen a mézédes, ringató kéjben. Közel hajolt hozzá, majd mélyen a szemébe nézve súgta neki:

- Ha fáj, vagy nem szeretnéd, nyugodtan szólj, rendben?

A fejvadászlány erejébõl még egy bólintásra sem tellett, résnyire nyílt száján, pihegõ mellkasán látta, hogy már teljesen máshol jár, és ez így volt jól. Megragadta hát a csöppség kezét, és finoman, épphogy nyelve hegyével érintve csupán elkezdte nyalogatni a puha, meleg, rózsaszín bõrt. Ujjpercrõl ujjpercre haladt, élvezte, ahogy a lány teste egyre inkább elernyed, ahogy néha összerezzen apró keze, tekintetét egy pillanat erejéig sem vette le arcáról. Az ujjakkal végezvén forró csókot nyomott tenyere közepére, és már folytatta volna a kényeztetést, ha a síkos mancs nem csúszik ki hirtelen szorításából; és Miro nem csókolja meg.

A fejvadászlány csókja vad volt és ügyetlen, Zafira azonban lehunyta a szemét és egész szeretetével belemerült, hogy társnõje apró, mézédes nyelvét a helyes ütembe terelje. Percekig ringatta ölében, egyik kezével hajába túrt, a másik pedig gerince mentén járt óvatosan fel s alá. Nehezére esett elengedni, orrát az övének hegyéhez nyomva és a mogyoróbarna, ragyogó szemekbe nézve újra és újra összeforrtak ajkaik. Néhány, iszonyatosan rövidnek tûnõ perc után Miro szorosan átölelte, és arcocskáját az övéhez dörgölte, gyermeki szeretettel fejezve ki, hogy folytassa tovább. Zafira ajkai a nyakára csúsztak; hosszú szempillái felborzolták a pihét, mely az érzékeny bõrt borította. Csókjai néha már apró harapásokba csaptak át, az enyhe fájdalom azonban csak fokozta a lány vágyait, amit egyre hangosabb szuszogása jelzett.

Amint vállai kényeztetésével végzett, derekánál átölelve hátrahajtotta testét, hogy ismét társnõje szemébe nézhessen. Furcsa pillanat volt ez, mintha felborult volna a természet rendje; a fejvadász, a ragadozó szeme most tágra nyílt, teste esendõ játékszer volt csupán a hajdani áldozat, a szerelem istennõjének kezében. És Zafira belement a játékba, párduc módjára döntötte földre prédáját, hasra fektette, „kegyelemért” esedezõ nyögdécseléseit mintha meg se hallotta volna. Macskamód fújván egyet, lábaival megtámasztotta magát, ujjait karomként meggörbítve játékosan prédája vádlijába mélyesztette, majd elnyújtott morgás kíséretében belenyalt selymes, puha talpába. Miro gyöngyözõ kacajba átcsapó könyörgései ellenére nem mondott le az ínyencfalatról, sarkától a törékeny ujjakig haladva többször megismételte a folyamatot – mint a jaguár, aki prédája felfalása elõtt ízlelgeti annak bõrét. A kegyelmezõ harapás azonban még messze volt.

[Hakea Ello]

(Miro)

Hajnalig szerelmeskedtek egymással, csupán a kis szoba falai és a hatalmas Ellana - aki minden bizonnyal elégedett lehetett az áldozattal - voltak tudói, hányszor csuklott össze a csöpp fejvadászlány Zafira értõ kezeiben, hányszor sikoltott fel a számára mindeddig oly idegen kéjtõl, hányszor kiáltotta önkívületben szeretõje nevének csonkját; "Zafi, Zafi"...Egyetlen bizonyos csupán, hogy egy röpke perc is elegendõ volt, hogy elszenderedjen az ifjú papnõ karjai közt, aki még álmában is gyengéd szavakat suttogott fülébe.

Zafira egy ízben kiosont a kis terembõl, mégpedig takarót keríteni számukra. Amint visszatért, sebtiben magukra borította és közel bújt Mirohoz, hogy testével melegítse, mert szegényke olyan nedves volt, mintha éppen kádból szállt volna ki. Az ölelés hatására sem ébredt fel társnõje; Zafira fáradtan elmosolyodott és miután feje búbját megcsókolta, maga is elszenderedett a pihegõ lány mellett.

[Hakea Ello]

(Miro)

Miro ébredt elsõnek. Bár az éjszaka fáradalmait közel sem pihente ki, belsõ órája az elsõ napsugár idejére felébresztette. Nyûgös volt, amint azonban megmozdult, társnõje testét érezte magához simulni, mire furcsa melegség költözött pocakjába. Talán el is pirult zavarában. Míg a tegnap álomnak tûnt csupán, Zafira karja, mely hóna alatt fonta át, emlékezetébe idézte, hogy valóság volt.

<Miro te nem vagy normális...hát nem félsz az istenek haragjától? Egy lánnyal szeretkeztél! Ráadásul Ellana felszentelt...hé. De hiszen elfogadta az áldozatot Én már nem értek semmit...>

Így feddte magát szórakozottan. Régen érezte ilyen mennyeien magát. Izgalom, boldogság, jóllakottság -ezek voltak érzései. Legszívesebben mozdulni sem akart volna, de tudta, hogy még a mai nap jelentést kell tennie. De nem kell elsietni semmit. Közel bújt Zafirához, finom orrának hegyét arcához érintette, majd óvatosan megpuszilta, remélve, hogy felébred rá a papnõ. Nem sikerült. Szeme pajkosan csillant, majd közel hajolt Zafira füléhez, és elõbb belesuttogott...

-Zafi...reggel van...ébresztõ...

...majd mikor látta, hogy nem használt, megnyalta ajkait és hatalmas, cuppanós csókot adott a fülére. A fiatal papnõ megriadt, összerezzent és mikor meglátta, ki ijesztette meg, morcosan Mirora nézett.

-Magácska hajlamos nagyon elhagyni magát.

Úgy elkapta, mint macska a kölykét, és kíméletlenül megcsiklandozta, ahol csak érte. Miro kacagása betöltötte a termet, és percekig tartott, míg végül ki sikerült kukackodnia Zafira ölelésébõl. Fáradtan nyúlt el a paplanon.

-Zafi mennem kell nemsokára. Várnak, és nem lesz jó vége a késésnek.
-Ha nem láttam volna saját szememmel, nem hinném el, hogy fejvadász vagy. Ilyen aranyos csöppség mint te.
-Ezzel nem vagy egyedül szerencsére. De neked nem vagyok fejvadász, neked Miro vagyok, ugye?
-Sokkal inkább. Ha veszteg maradsz, akkor hozhathatok egy kád meleg vizet neked. Mit szólsz hozzá?
-Úgy nézek ki mintha képes lennék ellenkezni? Olyan vagyok, mint egy deszka.

[Cymar on-Creel]

Miro:

Zafira felhozatott egy kád meleg vizet,miközben Miro nyakába akasztotta különleges nyakláncát.Nem kellett sokáig várni az eredményre,rövidesen Miro fejében hangok kondultak,miközben belemerült a kellemes hõfokú folyadékba.

Miro azonnal felismerte a hangot,amit egyedül õ hallott.Meridianja volt az.

-Üdv sequator.Reméltem,hogy nem késlekedsz.Az összekötõ a jelentésedet az Enrawell Csillaga fogadóban a Nap zenitje után két órával.Menj be a fogadóba,ülj le.Majd õ megkeres Téged.Sok sikert.

És a hang amilyen gyorsan jött,úgy el is tûnt Miro fejébõl.Egyedül maradt gondolataival...Nameg persze Zafirával.

[Hakea Ello]

(Miro)

Finom mosollyal ajkain fogadta Zafirát, amint a szolgákkal behozatta a dézsát. Amint a szolgák elhagyták a szobát, le is vetette magáról a törülközõt hogy elmerülhessen a meleg vízben. A papnõ angyali gondoskodással segédhezett neki a mosakodásban, lopva felelevenítve a forró éjszaka emlékeit. Hirtelen azonban Miro teste íjhúrként megfeszült, szemei nagyra nyíltak, majd önkéntelenül is bólintott egyet.

-Mi a baj, Miro? Ne feszítsd így meg az izmaid, még fáradt vagy.
-Semmi gond. De a vádlim jól meghúztam...au.

Zafira kezébe vette társnõje vékonyka lábát és vádliját kezdte masszírozni. Miro egyre lejjebb süllyedt a dézsában, izmai elernyedtek a puha tenyerek érintése által. Amint végzett, a papnõ álmodozva mérte végig combjától lábfejéig.

-Gyönyörûek a lábaid. És nagyon sajnálom, hogy nem maradhatsz velem. Nagyon megkedveltelek, és örömmel kényeztettelek, bár leány vagy. Légy óvatos és térj vissza minél hamarabb, Miro.
-Én is kedvellek Zafi.

<Sosem aggódott értem senki.>

Sokáig járt eszében szeretett papnõje, a délelõttöt mélázva töltötte a színházhoz közeli parkban. Ruhája változatlan, csupán maszkját vetette le amint elhagyta a szentélyt. Idegen volt itt, nem ismerhették fel rosszakarói. Amint elérkezett az idõ, felállt a padról, melyen órákat ült, majd elindult a megjelölt fogadó felé.