Shulur - Víziváros - Gattear

[Kalmárfejedelem]

- Semmi olyat ami abban a piszkos fantáziádban megfordul. Amúgy Lícia még házon belül van. Az én utasításomra keresgél a könyvtárban. Ott megtalálod. A levélben meg az van, hogy teljesítse a kérésedet most. Remélem a válaszaim kielégítõek voltak és hagysz idõt a munkámnak is.

*Azzal láthatóan visszatér a tekercsek rendezéséhez.*

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*Láthatólag játékosan lebiggyeszti a száját*
- Olyan... olyan.... olyan vagy.... Tegnap elõtt is otthagytál egy vad csók után. Na de megyek, mielõtt a fantáziámat rádszabadítom. , mert látom, hogy ezeknek a tekercseknek a társaságát most jobban élvezed, mint az enyémet. Hát akkor jó munkát, és köszönök mindent. Uram... - *tárta szét karjait, és enyhén meghajolt a férfi elõtt miután felállt a székrõl.*

[Kalmárfejedelem]

*Elõvett és felrakott ókuláréja mögül megereszt egy gonosz vigyort.*

- Szemtelen vagy. Ezért még számolunk. Látom elkanászodtál amíg nem voltam itthon. Nem mondom még egyszer. Sipirc kifelé. Csináld a dolgod.

*Megerõsítendõ mondanivalóját, kezével is hesseget az ajtó felé.*

[Yvett de Crei]

(Ryni)

- Jól van na. Bocsánat... Megyek, végzem a dolgom.
*Azzal kilép a szobából. Nézegeti egy kicsit a kezében lévõ levelet, majd a könyvtárba indul. Egy kicsit megborzong, most jön csak rá, hogy egyszál rövid ujjúban flangál - hiányzik róla a kabátja, de nem megy el érte a szobájába. A könyvtárba kopogás nélkül lép be, ahol tényleg ott találja Líciát. Épp egy polcról vett le egy vaskosabb könyvet és tette az asztalra. Ryni odalépett hozzá és elényújtotta a levelet.*
- Anyám!... Ezt Drayh mester küldi Önnek.

[Kalmárfejedelem]

*Lícia eléggé elmerül ahhoz a munkájában, hogy ne vegye észre Ryni közeledését. Mikor a lány megszólítja, majdnem eldobja a könyvet ijedtében. Ingerült arckifejezéssel fordul a lány felé és már korholná le, de Ryni megelõzi és nyújtja neki a levelet. Ezen kicsit meglepõdik a nõ és ez lehiggasztja kicsit. Átveszi az irományt és megnézegeti. Látva rajta Drayh mester pecsétjét felbontja és elolvassa. Lehunyja a szemét és szusszan egy nagyot. Ryni tudja, hogy ilyenkor a feszültséget vezeti le ami felgyülemlett benne. Saját magához és a helyzethez képest kedvesen szólal meg.*

- Figyelj kicsim. R*hadtul nincs idõm most a játékaidra. Tudom, hogy Drayhnak sem volt ezért átpasszolt hozzám. Tudod mit? Lásd bizalmam jelét. Menj be a szobámba. Az ágyam melletti kis szekrény legalsó fiókjában megtalálod a vackodat. Az ajtóm nincs zárva. És most tünés. Ne is lássalak holnapig.

*Ezzel lezártnak tekinti a beszélgetést és visszafordul a könyvek felé.*

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*Ahogy meghallja a nõ szavait arca megkeményedig, megmerevedik. Csalódottság látszódik ki szemébõl, de pár szegmens után az is eltûnik.*
- Értettem, köszönöm. De nem játék... még ha azt is hiszed. Nem azért mentem hozzá, hogy utasítson téged bármire is. Csak beszéltem vele, mert valakivel kellett beszélnem... De mindegy. Nem zavarok tovább. Mégegyszer köszönöm. - *Lícia elõtt is meghajol szertartásosan, majd választ sem várva kiviharzik a könyvtárból.
Az ominózus szoba nem messze van, hamar eléri a helyiséget. Benyit és egyenesen az ágy melletti kisszekrényhez lép. Az alsó fiókot kihúzza, elõször csak szemével futja át a tartalmát. Mindenféle "kacatot" lát benne. Viszont a fonat sehol. Beletúr óvatosan, hogy a többi dolognak ne essen baja, hogy a kis papírdarabok ne gyûrõdjenek. Rövid kutakodás után megpillantja azt, amit keresett. Nagyot dobban a szíve...
Óvatosan magáhozveszi, becsukja a fiókot és elhagyja a szobát - egyenesen a saját szobájába siet.
Lehuppan az ágyra, és csak nézi a kezében lévõ igen rég látott csecsebecsét és megrohanják az emlékek...

Aznap, amikor anyja eladta õket, egy fogatlan banya mondta neki, hogy nem fogja látni többet testvéreit. A kicsit nem is bánta, de Mucurt igen. Ezért levágott egy-egy hajtincset a saját és Mucur hajából is - össze akarta fonni a kettõt, hogy valami megmaradjon számára, bárhová is kerüljön. Az a fogatlan banya nyomta a kezébe a harmadik rövidke tincset, mondván õk hárman tartoznak együbe. "De én õt nem szeretem. Minden miatta van!" "Semmirõl nem tehet, hisz még beszélni is alig tud. Fond bele, ha idõsebb leszel másként fogod látni a dolgokat." "Kizárt!" "Akkor belefonom én..." Még mielõtt a kis Ryni tiltakozhatott volna az asszony kivette a kezébõl a hajtincseket és villámgyors mozdulatokkla a hármat együvé fonta. Egy hozzsú szõkés tincs - ez volt Mucuré; egy rövidebb sötétszõke tincs - ez volt a legkisebbik hugáé; és egy barna rövid tincs - ez volt az övé. ...
Nem sokszor vette elõ zsebébõl az évek alatt, inkább csak olyankor simogatta meg, amikor nagyon egyedül érezte magát.
Hogy mégis hogy került Lícia fiókjába? ... Már nálla volt pár hónapja amikor is egy unalmas olvasmány felett csücsült. Semmi porcikája nem kívánta a tanulást akkor, de mentora hajthatatlan volt és szigorú szobafogságra fogta amíg meg nem tanulja azt amit kell. Olvasás helyett azonban a féltett kincsét vette a kezébe - emlékezett akkor is a banya szavaira, és igazat adott neki. Tizenéves fejjel már másképp látta - belátta, hogy kishuga semmirõl sem tehetett... A kishúga... akit akkoriban Töpszlinek nevezett el, magasem tudta miért... Az emlékezésnek hamar vége szakadt, ugyanis Lícia meglepte, rajta kapta a lustuláson - büntetés képpen a fonatot elvette tõle, és soha nem adta vissza neki. Még akkor csúnyán össze is veszett vele...

Most.... most pedig furcsa újra a kezében tartani...
Érzelmi kavalkád kerekedik lelkében, amit egy kicsit küszködve tud csak egyensúlyba hozni, megzabolázni.
A reggeli idõ már régen elmúlt, de nem zavarja gyomra korgása sem. Ez most fontosabb számára, mintsem hogy egyen pár falatot.
Elõkészíti a terepet magának: a szoba közepén igyekszik viszonylag nagy üres helyet kialakítani, ehhez eltolja az ágyát is, neki a szekrényének. A szoba négy sarkában illatos füstölõket gyújt meg, majd 5 gyertyát vesz elõ és egy képzeletbeli kör vonalán egymástól azonos távolságra lehelyezi õket a padlóra és meggyújtja õket. Kezébe veszi a fonatot, s míg a szobát belengi a füstölõk illata, addig a kisebb szõke tincset különválassza a többitõl - gondosan ügyelve arra, hogy más hajszál ne kavarodjon bele.
Mielõtt belefogna még kétszer ellenõrzi, hogy a hajszálak azonosak-e, és csak úgy ül le a gyertyák közé lótuszülésben.
Kitisztítja tudatát, csak az elõtte álló feladatra összpontosít; pár perccel késõbb határozottan csendül fel a szobában a hangja kántálás szerûen. Az utolsó szótag elhangzásakor egy hûs fuvallat lebbentette meg a gyertyák lángját és Ryni haját. Érezte amint testébõl, elméjébõl a mindent átszövõ mana felszabadul, s "életre kel" a mágiája. Tudatával mintha egy ezüstös fonalat látna a kezében tartott hajtincs és valahol a szoba falán túl lévõ hely között... Tudja, a húga él, hisz a varázslat mutatja az irányt, s érzi pár mérföldön belül van. Megörül, de egyben legbelül szorong is...
Tudja, hogy sietnie kell, hisz ereje kevés hogy egy egész napot a fonál mutatta út bejárásával töltsön - nincs sok ideje, egy órácska az egész és vége szakad a köteléknek.
Sietve eloltja a gyertyákat, a füstölõk már rég végig égtek. Magára csatolja kardját, felveszi a kabátját és távozik a szobából. Sietve szedi a lábát, bár nem fut a célja felé. Az ezüstös fonál egyértelmûen északi irányt mutat, s Ryni érzi, a városban van az akit keres...
Újta így a délelõtti órákban sima, nincs tömeg ekkor már Shulur utcáin - a reggeli jövés-menés már alábbhagyott. Aki csak látja Rynit egy egyszerû embernek nézi, aki sietõsen igyekszik dolgára - hisz nincs más halandó, aki látná még rajta kívül az ezüstös fonalat. A fonalat, mely az egész Vízivároson keresztül viszi, át egészen a Zadon kerületbe. Az egyszerû városképet lassan átveszi egy pompásabb látkép - távol egymástól épülõ szinte már-már palotának is beillõ kúriák tünnek fel hatalmas és szépen, gondosan rendbetett parkkal körülvéve. Van melyek között van apró utcácska, s van olyan is melyeket csak egy magas és masszív kerítés választ szét. A fonál egy hatalmas kovácsolt vas kapuhoz irányítja a fiatal boszorkánt. A kapun egy címer díszeleg: három kígyóval körülölelt medvét... s név is hirdeti, hogy ez a kúria a Wyemar családnak ad otthont. Ryni megdöbbent - a sejtése beigazolódott és ledermesztette. Csak nézte az épületben elveszõ ezüstös fonalat, de gondolkodni képtelen volt. Várta, vágyta, hogy így történjen... most meg...

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*Dermedségébõl két sötét alak zökkentette ki, amint a kapu mögül elébe vágódtak. Szigorú arckifejezéssel tornyosultak föléje, és az idõsebbik fagyos hangon szólalt meg.*
- Ki vagy és mit akarsz?!? *hadarta kissé morózusan az öregedõ poroszló. Ryni kicsit megugrott a nem várt eseménytõl. Lázasan járt az agya, hisz valószínûleg hülyének néznék, ha megmondaná itt a húga, nem ismeri de itt van...*
- Jajj... Én.... Óhhhh... Bocsássanak meg, azt hiszem eltévedtem... Annyira belemerültem gondolataimba, hogy .... te jó ég, ez a környék nem ismerõs. A Mortanzish házat keresném, megtudják mondani merre van?
- Nem. – *Dörrent rá az öreg. Látszott rajta élvezi, hogy végre nem rá kiabálnak, hanem õ alattomoskodhat egy kicsit.*
- Hm. Mortanzish...Mortanzish… - *gondolkodik a fiatalabbik. Õ inkább hajlik a segítségre, de nem akar összeszólalkozni a rangidõs kollégával.*
- Jajj, hát bocsássanak meg... kitudja, hogy a hülye fejemmel már mióta bolyongok úgy, hogy nem is figyeltem utamra. Elnézésüket kérem, engedelmükkel távoznék is, majdcsak megmondja valaki merre találom. – *Mondta miközben még párat pislantott a ház felé. Érezte, hogy már nem sok ideje van; pár pillanattal késõbb az ezüstös fonál eltûnt szeme-tudata elõl.*
- Ne siessen kisasszony. – *Szólt hozzá a húszas évei végén járó õr talán kicsit hevesebben is, mint azt normálisan tenné.* - Eszembe jutott. A Mortanzish-ház a kikötõben van. Egy kisebb kereskedõcsaládé, akik a saját raktáruk felett alakították ki a rezidenciájukat. Megkérdezhetem miért keresi õket?
<Na kellett ez nekem,... ekkora vakmarhaságot.... nem hiszem el, hogy van ilyen család... a picsába:P>
- Téényleg? Ó, nagyon köszönöm Uram! – *hajbókolt a férfi elõtt alázatosan.* - Ó... Hát én azt hallottam, hogy náluk tudnak nekem munkát ajánlani. És én botor azt hittem itt van a kúriájuk ebben a pompás környezetben. De még esetleg annyit tudna segíteni, hogy merre menjek a kikötõ felé, tudják nem vagyok annyira járatos errefelé. A kikötõben már elboldogulok. – *nézett eközben a fiatalabb férfira ártatlan szemekkel, esdeklõn.*
- Természe...- *Nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert itt hirtelen közbevágott az õszülõhajú, marcona alak.*
- Te csak ne legyél ennyire segítõkész! Maga meg mit fûzi ennek a szegény bolondnak a fejét?! Miféle munkát akarna egy ilyen kikent-kifent úrinõ, mint maga a kikötõben?! – *Valahogy ösztönösen, a sokéves gyakorlatnak hála a kiszolgált katona megérzi, hogy Ryni ködösít.*
- Kikérem magamnak nem fûzöm a fejét. És miért baj az magának, hogy õ segíteni akar?.... Nem vagyok Úrinõ már megbocsásson. Ha az lennék, nem kellene dolgoznom a megélhetésért. Ott lakom, és jelenleg munkát keresek..... Különben is, ehhez már nincs köze. – *kicsit mérgesre váltott.* <Szerencséd, hogy nincs hatalmam jelenleg, már úgy ugatnál elõttem pitizve mint egy kiskutya...> *Majd a fiatalabbhoz fordult.* - Azért köszönöm Uram a segítségét! Viszontlátásra! – *mondta mind a kettejüknek végezetül, és meghajolt elõttük az etikettnek megfelelõen.*
- Akkor kapkodja vissza oda a formás kis lábait hölgyem. – *Mondja morogva az öregebbik. Látszik rajta, hogy ez a kitörés kicsit elbizonytalanította, hogy most ki-milyen hierarchikus viszonyban van kettõjük közül. A fiatalabb csendben marad, de látszik, hogy nem ért egyet az öreg és a toroni társadalom született lekicsinylési vágyaival.
Ryni miután felemelkedett enyhe hajlásából a fiatalhoz szólt*
- Bocsásson meg, hogy ilyen helyzetbe hoztam, nem érek annyit, hogy miattam veszekedésbe kerüljön bárkivel szemben. – *még egy apró fejbiccentést ereszt meg a fiatalabb felé, majd az idõsebbre nem nézve és nem reagálva a mondandójára sarkon fordul és elsietet - direkt a helytelen irányba… Még mielõtt elérné a kúria kerítésének sarkát, meghallja maga mögött az ütemes zörrenéseket és a bõrcsizma puffanásait a macskaköveken.*
- Várjon kisasszony! – *Szól utána a fiatalabbik férfi. Ryni meglepõdve fordul meg.*
- Tessék?
- Ne haragudjon a zsémbes Tork-ra. Jó ember csak a sokéves szolgálat túlságosan megkeményítette. Csupán figyelmeztetni szeretném, hogy ismét a rossz irányba indult el és így csak még jobban eltéved. A kikötõ a másik irányban van. – *Úgy tûnik tényleg segíteni szeretne.*
- Jaaaaajjjjj – *kiált fel hangosan, meglepetten a boszorkány.* - Mi lenne velem maga nélkül. Maga annyira kedves és segítõkész, hogyan tudnám ezt meghálálni?
És nem haragszom én rá... csak.... .... Hm... akkor arra? – *mutat immár a helyes irányba.*
- Hát...ööö..nem is tudom. Nem hiszem, hogy ez olyan nagydolog lenne... – *Eléggé meghökkent láthatólag, hisz eddig még senki nem köszönte meg az esetleges segítséget. Mindenki természetesnek vette, hogy a poroszlók megmondják az útirányt.*
<Én tudnék egy dolgot... .:.... és lehet még jól is járnék vele... na nézzük mit bírsz...>
- Hát, én nem értek az ilyen dolgokhoz, de ha szívesen venne tõlem egy apró hálás gesztust, akkor meghívnám egy sörre. Na ne nézzen rám így, nem harapok... és nincs hátsó szándékom. Csak megköszönném a segítségét. Persze... ha nem volna ellenére. – *miközben ballagott sanda és félszeg pillantásokat eresztett meg a férfi felé. Kicsit feszengett, tördelte a kezét - mint aki tényleg nem járatos az ilyenekben.*
- Hát...No jó. Nemsokára õrségváltás. Utána megihatunk egy korsóval. Ha megvárja a fertályórát, akkor el is kísérhetem a kikötõbe és útközben ismerek egy jó csapszéket.
- Köszönöm, ennek örülök, hogy elfogadta. Tudja sokan rossz szemmel nézik az ilyesmit és minden rosszat feltételeznek egy ilyen nõrõl mint én. De egyikõjük sem akar megismerni... - mint a társa is. Csak a látszatra ad. Tudja mit?... Hogy ne legyen problémája még jobban a helyzetbõl, megvárom e utca végén, az elsõ keresztezõdésnél. Nem hinném, hogy a társa jó szemmel nézné, hogy itt várakozom...
- Jó legyen így. - *felelte a fiatal õr egy bólintás kíséretében. Látszik rajta, hogy még nem sikerült helyre tennie a dolgot, de a látszólagos járatlanságot elnézve megnyugszik és nem sejt hátsó szándékot. Visszaérve a kapuhoz az öreg rosszalló és sanda pillantásokat vet a „párocskára”, de nem szól semmit, csak morog valamit magánban a bajsza alatt. A fiatalabb meg visszaáll a helyére, hogy letöltse a hátra maradt idõt. Ryni tovább megy az elsõ keresztezõdésig, ott leül a földre és vár. Az utca végén ülve foszlányokat hall a fojtott vitából. Nagyjából azt szûri le, hogy az öregebb katona figyelmezteti a fiatalabbat, hogy vigyázzon vele, mert szerinte te rosszféle nõ.*
<És milyen igaz... .:.... de megígérem, nem bántom.... nem fog neki fájni... >
*Már éppen azt latolgatta, hogy milyen csúnyán fel lehet fázni a hideg utcakövön ülve, amikor a kapuban kis mozgolódás támadt, majd talán egy fertályóra elteltével feltûnik a férfi, immár utcai öltözékben. Most szürke-zöld hosszanti csíkos nadrágot, halványsárga inget és állógalléros cserzett bõrmellényt visel. Övén egy nem túl díszes, kb. 8-10 hüvelykes pengéjû keresztvas nélküli tõr lóg tokjában.*
- Meg is vagyok. Mehetünk? - *Kérdi Ryni mellé érve. Õ csak egy bólintással felel, majd a férfi által diktált kényelmes tempót felvéve halad mellette. Látszik, hogy nem akar egyenlõre közeledni a nõhöz, egyenlõre élvezi a kimenõt a hosszú õrszolgálat végén. Ryni zavartságot tettetve töri meg a csendet kettejük között.*
- Hát... öhm.... gondolom unalmas egész nap ott állni a kapuban.
- Sajnos igen. Ugyan ott van Tark, de vele nem sok témáról lehet hosszabban beszélgetni. Milyen munkát keresel?
- Hát... öhmmm... végül is nem tudom. Tudok írni és számolni, azt mondták ilyet keresnek. Ezen kívül nem sok mindenhez értek. Talán a kardom forgatása még az, ami érdemleges, de persze... Valószínû közeledbe sem érhetek. De ha nem szereted ezt a munkát, akkor miért nem váltasz és mégy máshová, ahol olyat csinálhatsz, amit szeretsz is?
*A fiatal õr egymás után többször is meghökken.*
- Tudsz írni-olvasni? Értesz a kardforgatáshoz? Váltani? Hû te honnan is jöttél? ... Jut eszembe, de modortalan vagyok. A nevem Noel. Téged hogyan szólíthatlak?
- Noel... – *ízlelgette egy kicsit a nevet.* - Lícia, hívjál csak nyugodtan így. és igen írni-olvasni tudok. Meg mit gondolsz, ez miért van itt, dísznek? – *kérdezi ismét mosolyogva, meglebbentve a kabátot magán, hogy a rövidkard az oldalán láthatóvá váljon. Noel megnézi a kardot, illetve a formás csípõt-combot, ami a penge hátteréül szolgál..* - Egyébként abasziszból érkeztem. Ifinbõl. És váltani... én nem bírnék megmaradni olyan helyen ahol nem szeretek lenni.... Inkább választom a bizonytalan jövõt, mintsem savanyodjak meg, s legyek mogorva.
*A váltásra adott válasz hallatán halkan, de nyíltan felkacag.*
- Ha a Famor azt mondja õrködj, akkor nincs bizonytalan jövõ csak biztos "savanyodás" vagy biztos kínhalál. Nos én inkább a nap hat óra ecetes hangulatot választom.
- De nem vagy köteles nála életed végéig dolgozni. Vagy igen?
- Igen. Tudod Sedularnak születtem, mint minden más közember. Csupán egyetlen út létezik a magamfajtának a "kiemelkedésre": a katonaság. Így lehettem Pietorrá, hogy elszegõdtem egy Famor-nemes seregébe. Most már Õt vagyok köteles szolgálni, ha elhagynám az felérne egy dezertálással. – *A férfin látszik, hogy szívesen segít kiigazodnia Ryninek az általa ismert kasztrendszer útvesztõjében.*
- Ó, így már értem. Nekem ez annyira merev...
- Ne aggódj, majd belejössz. Csak addig próbálj meg minél kevesebb emberrel összetûzésbe keveredni. Mindjárt meg is érkezünk. – *Mutat elõre. Kétsaroknyira már létszik egy tetõtér beépítéses ház, melynek ajtaja felett egy réz söröskorsó lóg cégér gyanánt. Alapvetõen nem túl fényûzõ, de meglehetõsen tiszta és csendes helynek látszik.*
- Igyekszem. És nem szeretem a veszekedést. Csendes helynek néz ki. És láthatólag tisztább is, mint egynémely kikötõi kocsma.
- Igen. Ezért is szeretem, mert nincs az a nagy zsivaj, és nem ragad oda az ember a padhoz. *Gyenge humor, de a fél mosollyal együtt azért eléggé megnyerõ ez a fiatalember. Beérve az ivó nincs tele, de azért vannak bent rendesen. Körbe kis asztalok sorjáznak, míg középen egy talponálló pult van. Az egyik utcai ablak alatti asztalhoz ülnek le, a férfi hellyel kínálja Rynit.*
- Moran! Két sört kérek! – *Szól oda a csaposnak Ekkor döbbenek rá a nõ, hogy a kis hajtincs még mindig a kezében van, a markában szorongatja. Érzi amint már morzsálódott is, s ez kis riadalommal tölti el. Sejti, hogy nem fogja már tudni visszafûzni a helyére. Igyekszik minél feltûnés mentesebben belerakni a kabátjába. Ez után érdeklõdve néz körül, hogy lát-e ismerõs arcot. Szerencséjére nem. Fellélegzik, most nem jönne jól számára, ha egy rendbélivel is találkozna.*
- Látom Noel, ez számíthat a törzshelyednek. Kellemes helynek tûnik
*A csapos kisvártatva ki is viszi az italokat; Ryni rámosolyodik, amikor leteszi a korsó sört az asztalra, majd Noel felé fordul.*
- Én nem is tudom... Most egy kicsit hülyén érzem magam. Elõször olyan bután eltévedek, segítel rajtam, még össze is zörrensz a társaddal miattam, most meg még a szabad idõdet is elrabolom.
- Igen mondhatni ez a törzshelyem. A szabadidõm pedig szabad, így nincs mit rabolnod rajta Licia. Egyébként mi hozott Toronba a Quironeia másik partjáról? – *Közben jóízût kortyol a sörébõl. Észre sem veszi, hogy egy kevéske makacs hab az orra alatti enyhe borostára tapad. Ryni megmosolygja a kis sörhabot, de nem szól neki. Még nem... Belekóstol õ is a sörbe, de kicsiket kortyol egymás után.*
- Untam az ottani életem. Változásra volt szükségem. Már nem leletem örömömet a munkámban. Egy könyvtárban dolgoztam...bár igaz sok idõm volt olvasni, de meguntam. Élni szeretnék... de ez egy kicsit nehéz jövedelem nélkül. De rólam már olyan sokat hallottál, most mesélj kicsit magadról.
- Rólam nincs sok mesélnivaló. Jó tíz éve beálltam egy helyi nemes seregébe és az 5 éves kiképzés-szolgálat után a magánserege tagja, utóbb a rezidencia õre lettem. Körülbelül ennyi. Szabadidõmben ide és még néhány helyre járok beszélgetni. Sajnos olvasni nem tudok, így a könyvek nemcsak anyagi okokból maradnak ki az életembõl... Pedig hallottam már egy Geoframia nevû kötetrõl, amiben messzi országokról és tájakról lehet olvasni. – *Látszik, hogy ezzel nagyjából tényleg kimerítette a magáról elmesélhetõ esetleges érdekességek tárházát. A mosolygást még nem értette meg, de egyenlõre nem zavartatja magát, csak kicsit csodálkozik, hogy mi lehet ilyen mókás a nõ számára.*
- Ne mond nekem, hogy nincs magadról mesélni való, amikor ilyen segítõkész vagy, kedves, kellemes társaság. … Igen, van ilyen könyv. Érdekes távoli országok is le vannak írva benne. Teljesen más kultúrával, értékrenddel, mint az itteni. Hmmmmm de jó volna látni... – *néz ki kicsit az ablakon. Visszafordul pár pillanat múlva, és mivel a hab nemhogy eltûnt volna a férfi bajszáról, a második korty miatt még nagyobb lett, így enyhe mosollyal letörli.*
- Egy kicsit habos lettél...
- Ööö...hát igen a sörözés ezzel jár olykor. – *Noel kicsit meglepõdik a közvetlenségen, de látszik nem idegenkedik ettõl sem. Talán még jól is esett neki, hogy nem feszeng Ryni az esetleges kasztkülönbségek miatt. A kocsma többi vendége fõként hasonlóan felemelkedett pietorokból áll, néhány sedularra tarkítva, de alapvetõen itt nincs az a társadalmi merevség, mint az ember máshol találkozik vele.*
- Nem számít, még jól is állt... Azt mondtad, hogy tíz éve szolgálsz. A családod nem ellenezte? Fõképp édesanyád, mert gondolom ezzel ugrott az anyák legnagyobb vágya... a meny és unoka személyekben....... – *ezt követõen gyorsan lesüti a szemét, majd félszegen tekint a férfira* - Bocsáss meg, nem volna szabad ennyire személyeskednem...
- Csak nyugodtan. Egyáltalán nem zavar. A családom igencsak büszke rá, hogy kiemelkedtem a Háromfejû Úr akaratából. A meny és unoka pedig talán még elérhetõbb lett olyan szempontból, hogy magasabb társadalmi rangban kötetlenebb a párválasztás. A másik oldalról viszont a katonáskodás mellett nem sokan vannak, akik tárául akarnának szegõdni az embernek.
- Ha meg nem sértelek veled mi a helyzet? Van már egy Mr. Lícia?
*Míg Noel beszél, addig pár kortyot legurít a torkán a sörbõl, néha el-el mosolyodik kedvesen két korty között. Azonban az utolsó kérdésére a sör kicsit megakad a torkán és köhögésre készteti. Noel kicsit megilletõdik a hirtelen félrenyelés és köhögés miatt, de szinte reflexszerûen megveregeti a hátát a nõnek, hogy segítsen vele, ha tud. Aztán kicsit elszontyolodva huppan vissza a helyére. Nem érzi túl jól magát, hogy ilyen kényes kérdést tett fel.*
- Nincs és nem is szándékszom keresni. Magam akarok lenni, nem pedig egy báb valaki oldalán.
- Értem. Nem is firtatom tovább a témát.
- Most nekem ezért ne szomorodj el. Nem zavar a téma, csak váratlanul ért. Persze gondolhattam volna, hogy visszakapom a kérdést – *mosolyodik rá bátorítólag.* - Tudod én nem vágyom a családra, hiába hogy már... már olyan idõs vagyok, hogy a kormbeliek két gyerekkel szaladgálnak.... Én nem érzem még ehhez magamat érettnek. Persze még jelölt sem volt eddig a láthatáron... sajnos vagy nem sajnos a férfiak többsége úgy gondolkodik, hogy elég addig egy nõt megszereznie amíg meg nem kapja az ágyban is... Komolytalanok, élvhajhászok, szoknyapecérek, nincs bennük tûz... gyakran érzéketlenek... Persze tisztelet a kivételnek – *néz meredten Noelre, s "véletlenül" rajtafelejti a szemét. Noel, a "férfiak kutyák" kérdés burkolt feszegetésére kevés sikerrel ugyan, de úgy tesz mintha épp valami más vonná el a figyelmét.*
- Hát...ööö..igen vannak ilyenek. Mondjuk vannak esetek, amikor mindkét fél számára megfelelõ a rövidtáv... – *Nem folytatja a mondatot, mert felötlik benne, hogy maga alatt vághatja ezzel a fát. Inkább ismét nagyot kortyol a sörébõl és gyorsan meg is törli a szája szélét az elõbbi malõr elkerülése végett.*
- És ez gyakran esik meg, míg az ellenkezõje alig-alig ... keveseknek adatik meg. Tudod sok családot láttam, és hiába vannak együtt már akár 20 éve is... boldogtalanok. A szerelem egy életre szól, én így hiszem és vélem. - *<fujjj ... habos torta mese ... és ez az én számból jött ki... anyám... hová süllyedek...> Kiissza a sörét, viszonylag gyorsan - láttatva, hogy ez bizony nem élete elsõ kupája volt. A felsõ ajkáról a sört a nyelvével és az alsó ajkával "lekaparja" mely a férfi figyelmét nem kerülte el és akarva-akaratlanul is megakad rajta a szeme.*
- Na... nekem ez nagyon jól esett.
- Örülök, hogy ízlett. Nem tudom, mihez lenne kedved? Kérsz még egy sört, vagy induljunk? Esetleg megállhatunk az egyik kikötõi kifõzdében is, ha éhes vagy.
- Köszönöm, többet nem kérek... Fizetek, és akkor indulhatunk. Nem vagyok éhes, legalább is most még nem.... Kérhetek valamit? Hallottam a Hõsök sétányáról, útba ejthetõ lenne? Ha nem nagy kérés, és nem okozna neked gondot...
- Hagyd csak a csapos a barátom. Majd a többi mellé írja. Természetesen útba ejthetõ. Akkor induljunk és lássuk a Hõsök sétányát. – *Ismét feldereng a megkapó félmosoly az arcán és elindul kifelé. Ryni amint feláll, kotorászni kezd a zsebében miközben a csapos felé irányozza lépteit. Pár pénzérme akad kezébe, melyet letesz a pultra ügyelve arra, hogy ne nagyon csörrenjenek meg.*
- A két sör ára, és nem ellenkezik , vele meg majd megbeszélem. – *úgy mondta ezt, hogy Noel ne halhassa. Megfordul, huncut pillantást vet Noelre, majd gyorsan kiviharzik mellette az ivóból nevetve. A férfi elhúzott szemöldökkel kicsit megcsóválja a fejét. Már elõre sejti, hogy valami huncutságot akar a nõ elkövetni. Azért mosolyog és csöndesen követi az utcára, ahol ismét felveszi a kényelmes sétatempót.*
-A Hõsök sétányán van valami, amit kifejezetten meg akarsz nézni, vagy csupán városnézõbe megyünk?
- Nincs... de azt mondták szép, és ha van idõm, nézzem meg.
*A férfi bólintott, s a két alak lassan beleveszett Shurul utcáinak útvesztõibe, hogy megjárva a mérhetetlen gazdagság és nyomor kertjeit végül eljuthassonak a kyr alapítók emlékezetének szentelt Hõsök sétányára, melyet minden ide utazónak ajánlanak megnézni. Legyen akár toroni, akár külhoni az illetõ...*

//Köszönöm Quatornak a segítségét!!!//

[Kalmárfejedelem]

*A férfi végigmutogat mindent amit csak tud. Az õ legendaismerete is határos. Pár híresebb hadvezért, katonai példaképet ismer, és a régi császárokkal is nagyjából tisztában van, de többre igazán nem futja. Végül megszólal.*

- Hát ennyi tellett. És miben segíthetek még? Söröztünk, várost néztünk. Én jól érzem magam. Mihez lenne még kedved?

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*A parkban õ maga már többször járt, de sosem idõzött túl sokat a nézelõdéssel. Noel kellemes társaságnak bizonyult, s igencsak igyekezett kedvére tenni.*
- Köszönöm Noel! Ez a délután megmarad bennem. Szép volt, nagyon is.... - *kicsit tétován nézi a férfit miközben lassan feléjefordul egész testével. Szemében a vágyakozás tüze lassan lobban fel, kis idõ múlva azonban a szürke szemek telítõdnek az érzéssel.
Nyel egyet, majd kényszeredettel lesüti szemét és elfúvódó hangon szólal meg.*
- A pihenõidõdet is rám áldoztad.... Én... én nem tudom ezt viszonozni neked. - *szemét ismét ráemelte a férfira bocsánatkérõn, de a tûz még mindig benne lobogottl*

[Kalmárfejedelem]

*A férfi kicsit zavarbajön a lány zavarától. Elgondolkozik, hogy milyen frappánsat lehet erre mondani, aztán végül kinyögi.*

- Ez ... ez nem volt áldozat. Én szívesen tettem. Én is jól éreztem magam. És egy ilyen csinos és belevaló nõ társasága mindig vonz. Csak mondd, hogy mihez lenne még kedved. LEgközelebb csak holnap délután kell szolgálatra jelentkeznem. Ráérek.

*Látszik rajta, hogy õt is emészti a vágy, de nem mer kezdeményezni, hisz õs incs még teljesen tisztában a kaszti hovatartozásoddal.*

[Yvett de Crei]

(Ryni)

<Csinos, belevaló nõ... de akkor mi a fenét kell még szõrözni ezen?.... Lehet nem bírja eldönteni hová is tegyen ebben az átkozott kasztrendszerben?... Na egy kicsit megrúgjuk ezt a szekeret...> *Gondolta, miközben a "kiszáradt ajkait" megnedvesítette nyelvével - önkéntelen mozdulat volt részérõl. *
- Én ... azt hiszem ..... Na, megmondom, mégha ezzel bajt hozok fejemre. Én csupán sedular vagyok, nem tudom... nem hiszem .... öhm... te pietor vagy, felettem állsz, nem néznék jó szemmel a környezetedben, ha....... - *egy kicsit fancsali képet vág hozzá, majd lehorgassza fejét.* - Miket hordok itt össze... Bocsáss meg nekem!

[Kalmárfejedelem]

*a srác elõször elképed, aztán hebeg habog egy kicsit. Beletúr a hajába és gondolkozik pár pillanatig végül megszólal.*

- Én azt hittem, hogy alacsonyabb rangú vagyok nálad. De ez nem változtat semmit a megítélésemen. Attól még hogy sedular vagy, én még ugyanolyannak látlak - elmosolyodik - még mindig ugyanolyan gyönyörû vagy és különleges. Ugyanolyan magabiztos vagy és visszautasíthatalan.

*A szemén látszik, hogy vacillál, aztán hirtelen mozddulattal odalép hozzád. Egy kicsit megtorpan, de sikerül összeszednie a bátorságát és megcsókol. Elõször bizonytalan és nem tudja, hogy is csinálja, aztán feloldódik és lassan még élvezni is kezded a csókját. Nem hagyja abba. Még közelebb lép és átkarolja a derekadat és közel húz magához. Végül abbahagyja és elhátrál kicsit ijedten.*

- Bocsáss meg. Kérlek ne haragudj. Én nem akartalak lerohanni, de nem bírtam ki. Olyan ellenálhatatlan vagy. Ne gyûlölj meg ezért.

[Yvett de Crei]

(Ryni)

*A lehorgasztott fej miatt nem látja a tétovázást.*
<Na... mire vársz még.... itt vagyok kiszolgáltatva ártatlanul .... na azért...>*Felemeli fejét amikor Noel megszólal, majd elkerekedett szemmel néz rá.* <Ha hallgattam volna Líciára, akkor most jobbat alakítanék... de ahogy elnézem ez is megteszi... õ is csak tipikus férfi....>
- Hogy én visszautasíthatatlan... - *rebegi, miközben még mindig elkerekedett szemmel tekint a férfira, miközben õ közelebb lép hozzá. A csókot hagyja elcsattani, óvatosan viszonozza. Nehéz, de azért bevallja magának, hogy bizony élvezi a játékot - ez pusztán abban nyilvánul meg, hogy kezét a férfi nyaka köré fonja, amikor átöleli a derekát, s egész testével hozzásímul. A befejezés után aprót sóhajt, elengedi Noel nyakát.*
- Nem. Nem haragszom, nem gyûlöllek. Én.... Te nem rohantál le. Te ne haragudj rám. Származásomból fakadóan nem lett volna szabad így viselkednem veled. Csak... tudod... Te annyira más vagy, annyira .... kedvesebb, közvetlenebb. És.... és nekem már ott a háznál megtetszettél... - *suttogja el a végét mondatának. Szemét kicsit féltve emeli Noelre - mintha attól félne, hogy megtorlást, büntetést kap érte, amiért így cselekedett.*

[Kalmárfejedelem]

*Látszólagos elbizonytalanodásodra a férfinak jön meg a bátorsága.*

- Akkor az érzés kölcsönös. Te is érdekelsz engem.

*Megragadja a kacsóidat és magához húz. Keresi a tekinteted és rádmosolyog.*

- Nem számít a kasztod. Lehet, hogy pietor vagyok, de tudom, hogy honnan jöttem. És te is észrevehetted, hogy nem érdekelnek a rangommal járó jogok. Csak az érdekel amit most irántad érzek.

*Elengedi a kezeidet és az arcodat fogja a kezei közé. Maga felé fordít és a szemedbe néz. Közben az egyik ujjával gyengéden végigcirógat a sebhelyeden.*

[Yvett de Crei]

(Ryni)

- Miért? Mit érzel irántam? - *beharapom az ajkamat, igyekezek egy megriadt gyermek képét mutatni. A cirógatásra önkéntelenül is összerezzenek, nem a fájdalom miatt, hisz azt már rég nem érzek azon az oldalon - inkább a gyengéd érintés váltotta ki belõlem amire zavarba is jövök. Próbálom elfordítani a fejem tõlle, s kezébõl szabadulni.*