Torozon Tavernája

[Shirin Horha]

(Rahim)

Elõször meglepõdött,és elsõ gondolata rögtön valami gonosz volt,de aztán a nõvel folytatott beszélgetés miatt az elsõ kezdetleges ábrázatváltozást gyorsan elnyomva már nem az élet védelme járt a fejében,hanem újra Pierrot-ot körbelebegõ titokzatosság kifürkészése.

-Ezekbõl a szavakból két dologra tudok csak következtetni.-Mondta,miután hátrafordulva higgadtan végigmérte a csinos hölgyet,tetõtõl talpig.-Vagy a jövendõbe látsz,amit nem tartok túl valószínûnek,vagypedig Te magad ölöd meg,vagy közöd van a halálához...Jó úton járok?

Kérdezi miközben fürkészve néz-egyre bátrabban-a halálosztó lány szemébe.

[Torozon]

(Rahim)

-Nem olyan nehéz kikövetkeztetni, mi fog történni a regény következõ oldalán, ha valaki ismeri a szereplõket. A lány aki mögötted ül, nos õ a fõszereplõ. Neve van. A férfi ma este távozik az élõk sorából, ám csak egy csepp lesz abban a vérvörös tengerben, mely a lánynak a birtoka. Nekem nincs közöm a halálához, semmilyen értelemben. Csupán tudom, hogy be fog következtetni, és azt is, hogy mikor.

Ahogy a jann hirtelen levonta a következtetést, elmosolyodott. Talán kedvét is lelte benne, kõszürke szemeibõl azonban ezt lehetetlen volt kifürkészni.

[Shirin Horha]

(Rahim)

Elgondolkodik a hallottakon.

<Mint a Fekete özvegy...Megeszi a párját,miután párosodnak...>

A gondolatok újabb apró mosolyt kényszerítettek arcára.

-Azt hiszem pontosítanom kell következtetéseim:olyan mennyiségû adatinformáció birtokában vagy,hogy az már-már jóslásra is elegendõ.Tehát mégiscsak az elsõ variáció az érvényes...De kezdi a hölgy felkelteni az érdeklõdésem...Mégis,miért öli meg...Szeretõit,vagy kije ez az alak?

-Ahgy leírtad,egyre jobban illene rá a feket özvegy jelzõ...

[Torozon]

(Rahim)

Ujjait összefonja, úgy néz immáron a mentalista szemébe. Beteges, hogy nem pislog. Iszonyatos.

-Nem érdekes, miért öli meg õket. Inkább az, hogy mi alapján válogat. Itt, Erionban gyakran talál magának olyan ficsúrt, aki ostoba módon fél vagyonát a zsebében hordja. Hogy hány áldozata volt eddig arról fogalmam sincs. Mindenesetre úgy hírlik, három kastélya van Toron keleti tartományaiban.

[Shirin Horha]

(Rahim)

Kicsit elgondolkodik,de folytatja rövidesen.

-És senkinek nem áll útjában ez a nõ?Senki nem akarja leállítani?Senki nem kiállt bosszúért öccse,fia miatt?Milyen furcsa,és milyen más ez a világ,mint az,ahonnan jöttem!

Mondja elgondolkodva...Majd hirtelen rejtélyes mosoly fakad arcán:

-Te mindenkit ismersz itt?Honnan tudsz ennyit a környezetedrõl?

[Torozon]

(Rahim)

-Azt nem mondanám. Sok rosszakarója közül azonban keveset kell igazán félnie. rég túlnõtt a többségen. Elõkelõ ugyanis Toronban, s bár festi a haját, hogy külhonban elrejtse, avatott szemek láthatják rajta, hogy nem ember. Hogy mindenkit ismernék azt nem állítanám. Talán azért érzed ilyen hatalmasnak a tudásom, mivel idegen vagy Erionban és A Tavernában. Egyszer hallottam egy bárdot, aki úgy szólt, A Taverna Ynev eleven legendáriuma, és igazat kell hogy adjak neki.

[Valkay]

(Y)
Amint leültél és leadtad a rendelésedet egy pincér érkezett hozzád. Kis kerek tálcán egy fém - talán ezüst - pohár állt.
- Kisasszony, tessék itt a bodzaszörpje. - *mosolyodott el a férfi, akinek külseje megnyerõ volt. Arcán apró bajusz kölcsönzött szimpatikusabb megjelenést.* - Esetleg hozhatok még valamit, amíg várakozik kegyed az étekre?



(S)
*Elmosolyodom, hisz mindig öröm, ha ilyen gyorsan teljesítik az óhajom. Ha így megy tovább, lassan megszokom az egyedüllétet.*
Igazán kedves, de azt hiszem nem, köszönöm. Hosszas vándorlás után ez így is maga a világ… *Végül is most tettem meg több ezer mérföldet, egy szempillantás alatt…*


Kisasszony, ha kellene valami, csak nyugodtan szóljon. - *azzal a pincér már tovább is libbent a következõ asztlhoz, ahol egy négy fõs társaság ült. Egy meglett korú férfi és három fiatalabb, bárk közülük is a legfiatalabbat úgy 40 évesnek saccolod. Aki veled szemben foglal helyet - vagyis neki az arcát látod - erõsen méreget téged. Mondhatni le sem veszi a szemét rólad. Valaha igen csinos férfi lehetett, azonban mára meglátszik, hogy az élet bizony nem kímélte.


*Egy darabig követem tekintetemmel, a kedvessége ennyit igazán megérdemel. Biztos boldog lesz, hogy egy olyan híres neves kalandozó mint én ennyire elismeri munkáját. Ez hosszú idõk óta a legjobb nap. Úgy érzem kegyesek az istenek, de hálálkodni még nem fogok, délben nem imádkozik egy felvilágosult mûvelt leány. Arra ott az este, elalvás elõtt.
A bárd azonban jobban érdekel, ki tudja miféle szerzet. Hátha ismerõs lesz a dal, vagy olyan amelyik visszhangot kelt a lelkemben…
Persze lopva körbepillantok. Lopva nehogy feltûnõ legyen. Így találkozhat a pillantásunk. Kicsit feszélyez a méregetés hisz komor archoz tartozik, ezért finoman, szolid baráti mosolyomat rávillantom, mely akár egy Shadoni templomban is megállná a helyét...
Inkább a bárdra figyelek persze, ki tudja, nem e ingerelném az öreget… Vajon miféle szerzet? Valaha jóképû lehetett… Olykor persze arra sandítok s megpróbálom kitalálni milyen lehetett ifjúkorában, s honnan való. ~*



Az apró mosolyra egy teli mosolyt kapsz viszonzásul, majd a férfi közelebb hajol asztaltársaihoz - férfiasan összedugják fejüket - és sugdolózni kezdenek. Egy foszlány eljut füledig: "úgy van ahogy mondom... õ..."
Mindeközben a bárd egy csendes dalba kezdett bele - nyugodságot árasztva hangszerébõl. Énekelni nem fogott hozzá, de a játéka még így is lenyûgözõ volt. Ahogy figyeled tekintetetek összetalálkozik. feneketlen mélységû vonzó szempárba tekintesz, mely még így az évek múltán is megõrizték fiatalságos csillogásukat, huncut villanással.
A fogadóban így dél felé viszonylag nagy a forgalom. Sok az éhes vendég.... az állandó törzsvendégeken kívül sokan járnak ide étkezni, vagy akár csak egy kupa sört legurítani a torkukon. Nincs olyan perc, hogy ne állna fel valaki a székérõl, hogy fizetés után távozzon, vagy valaki nem lépne be az ajtón...


*Elégedett kis sunyi mosollyal üdvözlöm a szörpömet, a szemeim is a csillogó felszínre mosolyognak. Szerencsére más nem láthatja, sem ezt, sem azt hogy bizony a sugdolózásra összekoccantak a fogaim. „Istenkísértés…” mosolyodna el elégedetten Twyllin… ó. Neki szebb szemei voltak ennél az igricnél. Lehet, most kellene gyorsan távoznom.
Persze nem fogok. A darab még tart, és sose tudhatnám meg, ki is vagyok a közönség szemében!
Nehezen leküzdöm lámpalázam, és derûsen rámosolygok a bárdra is… végül is tetszik a játéka… de a fuvolámhoz nem nyúlok… talán a következõ dalnál. Ez a dal elég szép nélkülem is, és ismerkedhetek a stylussal.
Az ilyesmi mindig inspirált… hozzátenni a magam részét, hátha közelebb kerülünk a tökéletességhez.
Azon kapom magam, hogy fészkelõdtem… szerencsére idõben s sikeresen álcáztam, lesöpörtem a morzsákat.
Nehéz itt ülni nyugodtan, szívesen meghallgatnám mirõl sutyorognak… ilyenkor tudom irigyelni az elfeket… ez a háttérzaj, az érkezõk, s távozók nesze… A francba!
Csak meg ne igazítsam a frizum… Hol van már a kaja?
Jaj ne… ennek a tincsnek is most kell az arcomba csúsznia! Ráadásul csiklandoz… Elfordulok, s óvatosan kifújom az arcomból… jaj most meg ezek vannak szemben…*


Az Igrictõl érkezõ dal még midnig szólt...
Ahogy fejed félrefordítottad, hogy kifújd a rakoncátlan tincseket arcodból egy közeli székzörgést hallottál meg. Felpillantva a szemezgetõs fazon állt fel a helyérõl, meredten, de mosolyogva néz téged, majd elindul feléd. Az asztalnál megáll, enyhén meghajol udvariasan, maga elé hajlítja jobb karját, míg balját háta mögé helyezi.
- Kisasszony! Engedjemeg, hogy bemutatkozzam. A nevem Erhard con Mascuwen. Ha nem zavarnám helyet foglalhatnék kegyed asztalánál, s beszélgethetnék Önnel? Meg kell hogy mondjam: kegyed számomra igen ismerõs.... - *reménnyel teli szempárak szegezõdnek rád, miközben a meghajlásból reád tekint, de nem egyenesedik fel.


*~Éreztem, éreztem, hogy baj lesz. Legszívesebben az asztalba verném a fejem. Ám mégsem vághatok olyan képet, mint aki citromba harapott. Bár olyat igen, mint aki az ajkába… mivel pontosan ezt teszem. Elõre félek mivel fog kezdeni… Ó igen… valami lovag lehet. Meg is sértõdik majd?
Ideje kitalálni valami nevet… Raona… nem, az valami hekka… Syddal! Nem, õ túl híres…
Mindjárt itt van.
Con? Ez valami elõtag? Tuti nem északi... ~*
-Részemrõl a szerencse uram, hogy megismerhettem… *Kezemet nyújtom, végül is egy nemes hölgynek illik kezet csókolni… legalábbis Ifinben…* Mara, Lidércléptû Maraként ismernek mostanság… *egészítem ki a nevet mosolyogva, bár magam sem tudom miért pont ezt a nevet mondom… Bár nem túl hangosan, mintha nem akarnám megzavarni kicsit sem az elõadást.*
Ó nem, foglaljon helyet nyugodtan, s kérem ha már beszélgetni kíván ne hozzon zavarba. Mindenki minket néz… *suttogok vissza… s magamban jól mulatok a lehetetlen helyzeten. No persze ismerõs… Ezt mintha hallottam volna már párszor. Bár most ez így igen lehetetlen helyzet. Lassan kibököm persze, mert kíváncsi vagyok, mit akarhat… *


- Köszönöm, kisasszony! - *a kézfejedre egy lehelletnyi csókot adott, éppenhogy csak érintve ajkával bõrödet. Ezek után a melletted lévõ széken foglal helyet.*
- Tudom kisasszony... Öööö... Mara - ugye szólíthatom így?.... - *megvárja a válaszod, s csak utána folytatja* - Tudom eléggé elcsépelt szövegnek tûnhet szemében, hogy ismerem magát valahonnan, de higgyen nekem, hogy így van. - *A "mindenki minket néz" mondatodra bátorítólag rádvillantja a még mindig megnyerõ mosolyát.* - Remélem nem sértem meg, de inkább örülnie kellene, hogy egy ilyen szépséget megcsodálnak, mint Ön.
-

Köszönöm, kisasszony! - *a kézfejedre egy lehelletnyi csókot adott, éppenhogy csak érintve ajkával bõrödet. Ezek után a melletted lévõ széken foglal helyet.*
- Tudom kisasszony... Öööö... Mara - ugye szólíthatom így?.... - *megvárja a válaszod, s csak utána folytatja* - Tudom eléggé elcsépelt szövegnek tûnhet szemében, hogy ismerem magát valahonnan, de higgyen nekem, hogy így van. - *A "mindenki minket néz" mondatodra bátorítólag rádvillantja a még mindig megnyerõ mosolyát.* - Remélem nem sértem meg, de inkább örülnie kellene, hogy egy ilyen szépséget megcsodálnak, mint Ön.


*Ujjaimat összefonom az asztal felett, s nagy szemeket meresztek a férfira, szolid mosoly kíséretében. ~Ez az egyik kedvenc „mirõl akarsz velem beszélgetni…” pózom.~ Pillanatra lesütöm pillantásom, s bizony zavarban. ~Mit tud~? Ez jár a fejemben… kicsi pír is szökik az arcomba… legalábbis nagyon úgy érzem. Aprót biccentek s ismát ajkamon az óvatos mosoly…* persze… Erhard *folytatom leheletnyivel szélesebben mosolyogva.* úgy tudom itt a tavernában kötetlenebb beszélgetés dívik…
*Talán egy kis „mindannyian hõs kalandozók vagyunk” hangulat oldja a társalgást…~*
Ó… *~Remélem nem Yankarban sétált mikor a ööö na az égõ lenne…~*
Köszönöm, igazán kedves… De akkor kérem… „Mara”.
Szerintem a dalnok igazán megérdemelné a közönség figyelmét… *Folytatom szerényen, mint aki tényleg nem tehet arról mivel áldották meg az égiek…*



- Kötetlenebb beszélgetés dívik, de egy ilyen hölgyel szemben mint Ön képtelen vagyok másképp viselkedni. Ez a minimum, hogy megtisztelem viselkedésemmel kegyedet. - *valami egyre jobban bûzlik a férfi körül... nem, nem eregetett egy sort, de valahogy egyre jobban kezd olyan érzésed lenni, hogy ennek nem lesz jó vége. A szempárba is hiába maradt meg a fiatalos csillogás, valahogy hidegen villannak rád egyre sûrûbben. Mindeközben a dalnok a nyugodságot árasztó muzsikáját befejezte és egy talpalá valóbb szerzeménybe fogott bele. A dallama ismerõs, de mégsem tudod hová tenni.*
- - A dalnokra figyelnek a többiek is. Míg az õ muzsikáját a fülükkel kísérik figyelemmel, addig az Ön szépségét a szemükkel tudják megcsodálni. - *Bókol és bókol... és egyre nyájasabb a beszéde. És egyre jobban csak halogatja a jövetele célját, okát...*




*~Nem Yankarból ismer. Vagy ha igen, akkor nem találta tréfásnak az esetet. Akkor honnan?~ Ezen morfondírozom, mikor folytatja a bókjait. Én megkérdeztem volna, hogy egy finom hölgy miért visel ilyen borzongató nevet, ha valakit keresek… vagy bókoltam volna hogy milyen borzongató… Ám nem igazán értékeli… Ez kicsit elviszi a kedvem.*
Ugyan csak bolondozik velem, szép bókjaival uram. Hát szabad ily zavarba hozni egy hölgyet?
*Legyintek kecsesen… mintegy fogadva az újabb bókot, ahogy Yankarban láttam egy hölgytõl… Azóta tetszik ez a mozdulat, s most végre kipróbálhattam…
A dal közben véget ért, s a dalnokom új dalba kezdett… Ó mit is ígértem…*
Ám igaza lehet, s ez roppant sajnálatos. Mûvészetek pártolójaként aligha maradhatok adósa…
*Megnyalom ajkam… s közben, elõveszem a fuvolám… kicsit, hangtalanul hátrébb is tolom a széket, s kacsintok az asztaltársam felé… Majd, beleszövöm a dalba saját kis csalogányom énekét… Lopva átszínezve csöppet. Ismerõs a dal, halkan kezdem s aprón, hallás után követve a dallamot… hogy idõvel az én zeném is együtt szállhasson az övével. Bár kétségtelen, mindvégig megmaradva hódolóként, szándékosan, hisz a perc, s talán az óra nem az enyém, hanem az ismeretlené…*

- Bocsásson meg, nem akartam zavarba hozni. - *mondja, miközben kicsit homlokráncolva nézi, ahogy felállsz a székedrõl. A ráncok lassan kisimulnak homlokán, majd hátradõlve hallgatja a muzsikátokat. A dalnok az idegen hangra felkapja a fejét, de keze biztosan jár - egy akkordot sem téveszt. Széles mosollyal fogadja a játékodat.*



*Zavarba hoztam volna? Talán ez az utolsó gondolat a kacsintás elõtt… utána figyelmem a bárdé, és játékáé. Nekem kell igazodnom hozzá. Felvenni az elejtett morzsákat, s hozzászõnöm az enyém.
Ha sikerrel járok elveszek a zenénkben a végén… elmerülök a hangok hullámaiban. Az idegen sem okoz csalódást… nem téveszt, s én se szeretnék… de ez sosem zavart igazán. A zenének belülrõl kell fakadnia s nem feszülten törekedni a „vélt tökéletességre…”*


*A kicsit pörgõsebb zene, s a kettõs játék igencsak a figyelem középpontjába húz benneteket. Elhalkul a zsibongás, egyre több és több szempár szegezõdik rátok, és egyre több csillogó szembõl árad az elismerés.*
- Bírod szusszal? Mert innen nem szabadulsz egyhamar - *szól hozzád az igric, sejmes, lágy, de mégis valahogyan erõteljes férfihangon. Játékát közben nem hagyja abba...*


*Kiderül majd idõvel, bírom e szusszal és meddig. Még csak most kezdtük, s nem tudom mennyit vett ki belõlem a séta. A szemtelenje könnyen beszél, neki csak pengetnie kell… és itt hûsölt elõtte. ~Abbahagyni viszont bármikor abbahagyhatom, engem nem hajt a bizonyítási kényszer… Annyira… ~
Csak a szemem mosolyog, amikor pislantok neki a játék közepette. „Meglátjuk…” esetleg „igen” vagy valami hasonlót… Nem tagadhatom már izgalmas a pillanat, s egyébként is könnyen a játék rabjává válhatok.*


*A dalt levezeti szépen.... Szemébe huncut fény költözik, és egy újabb dal hangzik fel - ezt már te is ismered, magad is nem egyszer játszottad (ide azt gondolsz amit akarsz - én nem vagyok otthon a dalok terén, hogy mik vannak mik nincsennek). Elég kedvelt világ szerte ahol csak megfordultál - vidámságot és jókedvet fakaszt bárkibõl, még egy szomorkodó szempárba is vidámság költözik hallatára.
A tavernában páran megmozdulnak, a ritkuló asztalok között sajátos stílusú táncba kezdenek. Színes a társaság - nem egyformán járják - de ez a kavalkád láthatólag még nagyobb kedvet hoz az ülve maradottak számára.*



*Szusszanok egy pillanatnyit, s közben az asztaltársamra pillantok. Mosolygok, mint a tejbetök. Kíváncsi vagyok miként élte meg az elmúlt perceket… (Fõleg szomorkás dalokat hallgatok irl :s de mondjuk egy Sellõrõl, aki elcsábítja a hajósokat jó témának, tûnik, mint mondjuk a Loreley. )
Talán, mert szeretem ezt a dalt, vagy csak mert a kihívás megtörtént, nem tudok ellenállni, és felveszem ismét a zene fonalát s magam is tovább szövöm. Jót tesz ennek a fogadónak egy kis vidámság… Olykor topogok is hozzá lábammal… s közben a bárdra pislantgatok…*


*Asztaltársad épp nem néz feléd amikor rá sandítassz. A táncolókon hordozza végig tekintetét, és egy kicsit komornak is tûnik - úgy látszik õt nem ragadta magával a zene, fülbemászó dallam. A vizslatás után a volt asztaltársain állapodik meg tekintete - az idõsebb férfival összeakad szeme. Nem beszélnek, de úgy érzed mintha mégis beszélgetnének.
A vidám dal hamarosan végéhez közeledik. Az Igric óvva téged a hamari kifulladástól egy lágyabb dallamot csal elõ hangszerébõl, de olyan frappánsan oldja meg, hogy szünetet nem érzékeltél közte - tökéletes volt az átfedés a két dallam között.*
- Ezt követõen szusszanunk egyet aranyom, iszunk egy frissítõt. Rendben?
-


*Kicsit meglep, hogy nem rám figyel. Valahogy nem érzem helyesnek. ~Csodálnia kellene… esetleg mosolyognia… vagy legeltetni szemét, ahogy mások tennék. ~ Egyenlõre, nem törõdöm vele, a zene magával ragad. Sokszor elõfordult már, hogy én is táncolnék… Igazság szerint Twyllint hagytam már magára dal közben… ki is porolt miatta…
Véget ért a dal, mint ahogy minden egyszer… s a lágyabb hangok mellett van idõm tûnõdni…
Ekkora közömbösség kicsit riaszt s kicsit bánt. Fõleg, hogy a társaira sandít… különös.
Csodálom az igricet… lehet hogy igazi bárd. Egy apró szünetben rámosolygok… s igenlõn rebben a szempillám… Szívesen szusszannék… Fõleg, hogy talán, az étel is megérkezik hamarosan…*


*Beszélgetõ partnered asztalától hárman felállnak és bár mosolyogni látszanak - a szemeik hidegek... Egyedül az idõsebb fazon marad, akihez Erhard vissza is ül. Nem beszélgetnek, úgy tûnik, hogy mind a kettõjüket leköti a harmonikus muzsika.
Immáron, egy újbóli rápillantáskor Erhard rádmosolyog, s biccent feléd.
Bár a zene enyhült ritmusban, de ez nem vette el a kedvet a tánctól a közönség soraiból - 3-4-en összekapaszkodtak, volt akik csak párban ropták, s volt aki egyedül lejtette saját kis talpalávalóját. Élvezték a muzsikát - ez mindõjük arcáról lerítt ...
Ez a szám is véget ért, a beállt csendre egy emberként tekintettek felétek mind a táncosok, mind az ülvemaradottak.*
- Hölgyeim, Uraim... egy kis pihenõt kérnénk. Szusszanunk kevéske idõt, s ha a kisasszony is úgy gondolja folytatjuk pár falat után...
*Csalódott kiálltások vegyültek össze helyeslõ kurta szavakkal, de hallatszódot sürgetés is rendesen - ellenben a nagytöbbség tapssal jutalmazott meg benneteket. Az igric melléd lép.*
- Egy kis frissítõt?... Ételt?... - *Ekkor látod meg, hogy az egyik pincér épp feléd tart
mosollyal az arcán. A rendelésed megérkezett...*



*Boldog vagyok hogy ilyen jól sikerült ez a kis csíny. Már megérte Erionba jönnöm. Elég csak végigpillantani az arcokon. Egészen bizsergek ilyen lelkesedés hallatán. Hangosan fel is kacagok az egyik elégedetlenkedõ hallatán.
~No persze, õ nem sétált éhezve a városban.~ Mosolyom töretlen s csak repkednek vörös tincseim…*
-A pihenõ után folytathatjuk…
*Csodálkozva pillantok körbe, hogy az asztaltársam visszaült. Nem igazán értem a helyzetet. Így hogy kérjek bocsánatot? Odamenni nem fogok… Mindenesetre pukedlizek az urak felé is... mintha, nekik is játszottam volna. Aztán a bárd már mellettem is terem. De gyorsan ideette a fene, az már biztos. Éppen hogy törölgetem kendõmmel a hangszerem… õ meg már nyüzsög. *
-Köszönöm… de attól tartok megkésett a kegyes ajánlat… az ebédem már úton van… Ám a frissítõt szíves örömest átengedem, persze, hogy meg ne sértsem jó uram.
*Kérdõn pillantok rá, csatlakozik e... vagy mit szeretne…*



- Önnel tarthatok? - *kérdezi kis kérlelõ arckifejezéssel. Mindeközben a pincér asztalodra helyezte az étket. Szépen csiszolt fa tálcán, fa tányérban, vékonyra faragott, simára csiszolt, s lakkozott evõeszközzel.... hiába hogy fából volt minden szép, de lehet talán csodásnak is nevezni ebben a környezetben.
A pincér egy "Jó étvágyat kisasszony!" mondattal otthagy.*



*Egy darabig úgy teszek mintha meglepne a kérése. Sõt nem tudok dönteni, tanácstalan vagyok, aztán picit dobbantok a lábammal, mintha nehéz lenne kinyögnöm…*
Jó… Igen… *Mosolyodom el újra…* Persze, miért ne… *Sikerül leküzdenem „vívódásomat”. Az étel közben megérkezik, s boldogan beleszimatolok a gõzeibe, élvezvén az aromát…*
-Nyami…
Ó *Pislogok párat zavartan…* Akkor tartson velem… s foglaljon helyet… ööö ? Nézek rá kérdõn, majd elnevetem magam, hisz nem ismerem a nevét.*


- Bordas... hívjon csak Bordasnak. - *azzal kihúzza az egyik széket a helyérõl és hellyel kínál. Ha leülsz mellédtelepszik, miközben rendel két korsó sört.
- Remélem szereti.... .... Megtudhatnám a kedves nevét?


Bordas… jó, legyen Bordas. *Leülök, hisz már vártam a pillanatot, s magam elé is húzom a tálcát.*
-Jól néz ki mi?
Sört? *Pillanatra felszalad szemöldököm… annyira nem rajongok azért a ragacsos italért. *
Mara… Lidércléptû Mara… *Teszem hozzá megint, immáron elégedetten… ismét enyém a nevem.*
Ugye nem baj hogy csatlakoztam? Nem akartam ám kihívni…


- Egyen csak Mara, már bizonyára farkas éhes ... Dehogy bánom, hogy csatlakozott, sõt örültem is neki. Ritka az ilyen bátor jelentkezõ, aki kiáll ismeretlenül ebben a tavernában. És meg kell hogy mondjam kevés az önhöz hasonló ember, aki így eltud merülni a zene mûvészetében. Mondja csak - feltéve ha nem zavarja, hogy evés közben faggatózom - hol tanult meg így fuvolázni?






-Igen, valóban… hajnal óta talpon vagyok. *Biccentek, s óvatosan megízlelem mennyire forró még az étek. Hm… egész jónak tûnik…*
Köszönöm… azt hiszem ez õszinte dicséret volt…
*Ismét lenyelek egy falatot, engem ugyan nem zavar, ha õt nem zavarja hogy én eszem…*
-Északon… A nénémtõl. Õ sok mindenhez értett, régebben járt a dzsadok földjén is.
Rasennaiban, s sokat csiszolódtam Yankarban is, az ottani közönség elõtt.
Nem nagyon bocsátják meg a fals hangokat… *Önkéntelen is vágok egy mókás grimaszt, ahogy eszembe jut a város.*


- A dzsadok földje - *elmosolyodott huncutul csillant meg a szeme. Láthatólag kellemes emlékek rohanták meg - kissé álmodozóvá vált az arca, bár csak pár pillanat erejéig.* - Gyönyörû hölgyek teremnek arrafelé.... ugyanúgy mint északon, ahogy magácskát elnézem - *kacsint rád egyet. Az asztalhoz ismét kiérkezik a pincér, tálcáján két fém kupa foglal helyet, melyeket az asztalra helyez.*
- Egészségükre. - *mondja a pincér, majd távozik. Bordas az egyik kupát megfogja és feléd emeli...*
- A játékára... és magácskára!


Lehetséges… *Vonom meg vállam könnyedén… nem vonz az a föld. Meleg van s száraz. Sokat kell utazni a perzselõ nap alatt... Magamtól tuti nem megyek arra.
Könnyedén kuncogok a bókra, majdnem félrenyelek… ~Milyen könnyen jönnek szájára a szép szavak… ~ *
-Ó itt is a sörünk… *Nyúlok a kupa után, majd megfogom , s mielõtt magam felé húznám, szemtelenül csillogó szemem újra az igricre emelem…*
-Mit gondol most… hol teremnek szebbek? *Kérdem talán cseppnyit kacéran is, s beharapom ajkam… úgy várom a választ…*


*A sörrel a kezében feléd bök egy picit - és bár már idõsebb jóval tõlled - szemtelen és egyben kihívó mosoly terül el a szája szegletében.*
- Természetesen északon. .... De engem feszélyez kissé ez a magázódás... tudom illetlenség, de nem tegezõdnénk inkább?
-


*Nem lep meg a válasz. ~Ó sötét anyám, egyáltalán nem azért, mert ennyire öntelt lennék. Egyszerûen gyanítható volt… Ha egy dzsad lány kérdezte volna, valószínûleg mást felel.
Ennek ellenére jó hallani az ilyet. Velem lenne a baj? Nem tudom… Szélesen elmosolyodok… ennyi bók után hova kaphatnék?*
-Nagyon ravasz…
*Így már közelebb húzhatom a kupám, bár magamra inni nem fogok. Az valahogy, nem tudom miért de rossz ómen lenne…*
Jó igazad… ööö bocsáss meg… Igazad van. Tegezõdjünk Bordas.
Azt mondtad ismeretlenként… Te gyakori vendég vagy Torozonnál?


- Ravasz?... Mintha már hallottam volna ezt ...
*A kupa emelése után egy jókorát húz belõle, majd amikor látja, hogy te nem iszol kicsit összeráncolja homlokát.*
- Ha valamire emelted kupádat Mara, akkor egy kortyot inni kell, mert ha nem akkor rosszat hozol arra amire emelve lett a kupa... ((vagy hogy is van ez?))
Mondhatni gyakran megfordulok erre felé... Ha jól vettem ki hosszú út áll mögötted. Honnan érkeztél ebbe a hatalmas kõrengetegbe?


Jó… *Fintorgok megint kelletlenül… bár remélem a hangulatot nem rontom el…* Csak olyan furcsa magamra inni… *Emelem meg a kupát, s rá sandítva kortyolok az italból… *
Hm… *Pislantok oldalra meg vissza… történt e valami. Egyenlõre nem sújtott le senki úgy tûnik.*
Ifinbõl… Nem akartam tovább ott maradni… nem tetszett a hely… ott hagyott a ö kedvesem. *Vonok vállat lemondón kicsit csüggedten, bár határozottan vidámabban a gondolattól hogy nem mesternek tituláltam Twyllint, s így megõrzöm az imagem.*



*A sör nagyon is finom, selymesen oszlik szét a szádban az aprócska korty. Utólag érzel egy picike kesernyés ízt, de mellette talán mintha méz is lenne...
- Értem, szóval változatosságot keresel... Hát akkor jó helyen jársz! Ebben a városban bármit megtalálhatsz, bármivel összefuthatsz... Orkok, törpék, elfek és persze emberek egyrakáson. Sõt... a minap feltûnt egy khál is - *vigyorodott el, bár inkább fintornak illett be.*
-


*Kicsit ismerkedem még az új ízzel a következõ falat elõtt. Persze van még a kupában jócskán… Ám kicsit másabb, mint amivel találkoztam elõtte. Talán valami helyi ital…*
-Változatosságot? *Nem igazán tudom eldönteni, hogy tõle vagy magamtól kérdeztem e igazán. *
Lehetséges… *Felelem kicsivel óvatosabban… hisz nem tudom ki lehet e jelenten ilyet.*
Igen, láttam hogy elég nagy, akkora mint amilyennek sokan leírták.
*Aztán ismét hallgatok…*
-Khált? Az mi?


- Óóóóhhh... te nem láttál még khált?... Hát kérlek képzelj el egy macskát magad elé... Megvan?...No... akkor képzeld el, hogy ez a macska megvan tán 2 láb magas is és tiszta izom. És a két lábán jár, úgy ahogy az emberek. Szõrös, farka is van, sõt még beszélni is tud... na kb. ilyen egy khál.


*Csak a fejem rázom... hisz valóban, azt sem tudom mirõl beszél. Nehezen is hiszem a folytatást. ~Lehet hogy sok tejfelt adtak itt délen egy két cicának s áttévedt a kráni határon?~*
-Azt hiszem… Érdekes szerzet lehet. Remélem ruhát azért visel ha emberek közt jár… *Én kuncognék ilyen idétlenül?*





*Szélesen elmosolyodik Bordas.*
- Igen ruhát viselnek... bár asszem ez erõsen egyedfüggõ nálluk. Nem sokan vannak közöttünk. Aki erre járt is nagy feltûnést kavart maga körül. Ritka szerzetek, ragadozóösztönnel. Sajnos még nem volt hozzájuk szerencsém, egyel sem beszéltem ezidáig. Szeretnéd megnézni magadnak?

[Shirin Horha]

(Rahim)

Elmosolyodik a bárdtól való idézet hallatán.

-Nem sokat tudok róluk,csak újabb következtetés.A tanulmányaim alatt hallottam róluk,és csak gondolom,hogy ez a nõ akkor kyr?Javíts ki a ha tévedek!Sok idõt töltesz Erionban?Hol tartózkodsz legszivesebben?

A mondókája végén szép dallamokra lesz figyelmes,majd mikor megtalálja a zene forrását,nem csak a hang,hanem a látvány is felkelti a figyelmét.

[Valkay]

-Üh…

*Csak a szemeit forgatja, s kicsit kínosan érzi magát… Micsoda kérdés… Persze hogy szeretné, kíváncsi egy ilyen két lábon járó macskára. De ha elhiszi, hogy nem csak táncoló medvékhez fogható állat, hanem beszélni is tud… akkor meglesni… pláne ha nem visel ruhát… Nos akkor, nem lenne illendõ, persze annál kíváncsibb.*

*Feszengek a széken ülve… s attól tartok Bordas jól mulat… nem tagadhatom, hogy érdekes lenne…*
Azt hiszem… De ööö még tartozunk ám a vendégeknek pár dallal…
*Nyerek egy kis idõt, s persze a kajám se fogom itt hagyni…*

[Nelnor]

(Nelnor)

Elmosolyodik.

-Rendben értem, akkor talán lenne alkalmam szótváltani Torzonnal? Bár úgy hallottam elég elfoglalt ember. Talán tudsz rá valami módot, hogy beszélhessek vele? Persze csak ha nem lehetetlen a dolog...

[Torozon]

(Nelnor)

A pincér viszonozza a mosolyt, úgy tûnik, kedveli a nyugodt stílusodat. Bár ahogy körülnézel, láthatod, hogy bizony ritkán akad hozzád hasonlóan kellemes vendége.

-Valóban igen elfoglalt ember, de passióból dolgozik és minden bizonnyal készségesen felel a kérdéseire. Véleményem szerint most, miután Somfa Gundar elhagyta a fogadót - a név mindkettõtöknek önkéntelenül mosolyt csal az arcotokra -, éppen nincs beszélgetõtársa. Ha pedig a ház ereklyéirõl van szó, nos, bárkit szívesen felvilágosít.

[Torozon]

(Valkay)

Bordas nem egy buta ember, szeme ravaszan csillan, amint látja, hogy tereled a témát.

-Ráér, ne siesd el a döntést. Zenével azonban úgy tûnik, nem mi fogunk szolgálni. Nézz csak a színpadra, most kicsit ritkásabb a dohányfelhõ. Látod a két dudást és a dobost? Jó nagy dorongok vannak a kezében, mi? Õ tiadlani, valami Omaro a neve, nemrég csapódott hozzájuk. Társai erigowi bárdok, õket ismerem személyesen, és büszke is vagyok erre, egész Északon keresett dudások. Bundás fivéreknek hívják õket immáron tizenöt éve, mert Gianag határából jöttek, és dzsadföldre is prémben mentek. Úgy tartják, a törpék tárnáiban is játszottak már, és a királyuk készíttetett számukra dudasípokat. Hangos estének nézünk elébe, remélem adódik alkalmunk egy táncra.

[Valkay]

Legalább megehetem nyugodtan sietség nélkül a ragum. *Bámulok nem csekélyke örömmel a dudások felé…*
Úgy látom, kedvet teremtettél másoknak is… tényleg zenés este lesz. Egész komplett kis kompániát is ki tudnánk állítani… *Tûnõdve pislogok a két dudás felé… érdekes lenne, ha mi is beszállnánk, igazság szerint lenne is hozzá kedvem. De ezek az ervek gõgös népek… így az ábrándom enyém marad…*
Addig tûnõdök meglessünk e egy városi nagymacskát… De ha holnap valaki egy kétlábon járó farkassal jön, akkor inkább hazautazok.
Táncolni? Csak miután ejtõztem…

*Elkerekedett szemmel ingatja fejét… még csak az kellene, hogy a duda meg az ugrabugrálás megviselje…*

Mesélj még róluk… mit csináltak õk a dzsadok földjén…? Az ottani táncosleányok más zenére járnak.

[Torozon]

(Rahim)

Keiko bólint a kérdésedre. A zenét õ is hallja, ám még annyira sem méltatta, hogy odanézzen.

-Valóban kyr vérû. Erionban és hazájában ez elõnyére válna, de máshol ez már nem olyan biztos. Miért kérded, hogy sokat tartózkodok-e itt? Furcsállanád, ha azt mondom, igen?

[Nelnor]

(Nelnor)

Megköszöni a pincérnek, ( talán használtált a sok haonwelli gyakorlás az emberi jómodort illetõen) belekortyol a mézborba, eszik, majd a pult felé indul, hogy megkeresse azt a híres Torzont, akirõl már annyit hallott...