</center>
...
A Kikötõváros legnagyobb, s „ legelõkelõbb ” fogadója, túlzások nélkül … Az ideérkezõ utazók nagyon kedvelik … Tiszta szálláshely, ahol a kellõen gazdag vendégeket kellemes hangulatú vendéglõ és ivó … Igényes, mûvészi zene … Csendes szobák várják, beleértve természetesen az utazó elengedhetetlen társát, a ló istállóztatását is … Mára tényleg „ elit hellyé ” vált a Rozsdás Bökõ … A fogadó nevét a helybéliek aggatták rá, Brager a tulajdonos kedvenc szava járásából … „ Ide a rozsdás bökõt, ha … ” - kezdõdõen … A kalandozókon, utazókon, zenészeken kívül csak az járhat ide, akin vagy látszik, hogy egyszer õ is lesz valaki, vagy valami oknál fogva különleges abban, amit csinál … Ez igaz a helybeliekre is … A városiak közül is csak az járhat ide, akinek „ fõszerepe ” van a városban - lehet az katona, kereskedõ, párbajhõs, tolvaj, varázsló, bárki … Mindükben egy közös van, kiemelkedettek … Akarnak valamit az Élettõl … Van benn a falon három hatalmas asztallap, amelyeken különbözõ emberek vésett aláírása látható … A kocsma „ bútorainak ” nevével … Ezek a lapok valaha mind egy asztal teteje voltak különbözõ idõben, amely asztal kedvence volt az ide betérõ hírességeknek … A legenda úgy tartja, hogy egyszer régen egy mára ismeretlen fickó belevéste a nevét az asztal lapjába, és a késõbb utána odaülõk közül is egyre többen tették ezt … Végül olyannyira sokan tették ezt, hogy nemsokára be is telt … Nosza, Brager felrakta a falra, és egy új lapot rakott a helyére … Ezzel is ugyanaz történt rövid idõn belül … Késõbb már a hírességek is jópofa dolognak tartották - talán még megtiszteltetésnek is, ezért õk is egyre gyakrabban karcoltak bele … Amikor a kisebb hírnevû fickó meglátta nagyobb hírnevû bajtársának nevét rajta, még inkább megtiszteltetésnek vette, hogy õ is odaírhatja a saját nevét - tehát odaírta … Híre ment a dolognak, és egyre többen akarták belevésni a nevüket … Lassan már mindegyik asztalt kezdték szétvésni … A harmadik teleírt lap után Brager úgy döntött, hogy megállítja az õrületet … Megtiltotta, hogy bárki belevéshessen az asztalokba … Az õsasztalba szabad, de csak annak, akit erre Brager megkér … Manapság az idelátogatóknak az lett a legnagyobb megtiszteltetés, ha az öreg megkéri õket, hogy körmöljék oda a nevüket … Ez viszont mára már tényleg ritkaságszámba megy … Nem kis dolgot kell tennie annak, aki ott akarja látni a nevét az asztalban … A többi asztal így megmenekült … Azokba körbe egy mondatot vésetett díszesen bele Brager … " Ne véss az asztalba ! " Nevezetes alkalom minden évben, amikor Brohur kapitány visszatér tavaszi portyájáról, és négy, öt nap alatt elkölt itt húsz, huszonöt aranyat … Ilyenkor mindennapos a grogivó-verseny, a szkanderbajnokság, a félkezes öklözés és még minden más eszetlen fogadás, amivel az odagyûlt szélhámosok megpróbálják megfosztani Brohur kapitányt nehezen összerabolt jövedelmétõl … Ilyenkor ugyanis leheletnyivel engedékenyebb hangulatban van, mint az év többi részében … Számszakilag körülbelül ötven ember befogadására alkalmas a kör alakú terem … Asztalok mindenfelé, meghagyva egy kicsiny darabot, a megemelt színpad elõtt … Mellette nem sokkal egy másik emelvény, egy nagyobbacska asztallal, s a kandallóval … Brager kedvenc kalandozóinak fenntartva … A pult az ajtóval szemben helyezkedik el, mögötte a konyhával, s a pincével … Az emeleti szobákhoz tekergõzõ lépcsõ vezet fel, Vorhyn fenntartott emelvénye mellett, a fal tövében … Igényesen el, s berendezett az egész épület egésze … Ritka italok, emlékként sorakoznak a falba vájva … Lámpások fénye vet lobot a falat ékítõ festményen … Mely körbe futva egészként, a jó tengerész kocsmákhoz híven, a kikötõ régi arculatát hivatott a szemlélõdõ elé varázsolni … S még az asztalok lábát, a székeket is különös mûgonddal faragták, már már tökéletesre és jó nehézre … Minden asztalon megtalálható egy vízzel teli, kisebb edény, az aquamanile, mely a kézmosásra szolgál … Ahogy a díszes vasból vert lámpások, s egy keményre szárított pergamen is …
…
- Matrózfazék ...
- Könnyû lyvon bor, fehér cipóval ...
- Savanyított tengeri káposzta, velõs konccal ...
- Tormás barrakuda-szeletek ...
- Cyssos-i borjúhús sáfránylében ...
- Tyúksült tejfellel ...
- Sült malac ropogósan ...
- Carrithon-hal vajas lében, borssal és seizalfa-olajjal ...
- Hirtelensült lúd, gyümölcsök levével ...
- Töltött tyúk, édességekkel ...
- Szárnyas egresmártással, savanyúan ...
- Malacsült fekete lében ...
- Dióval töltött fajdmadár ...
- Csuka törött lével ...
- Lúdaprólék tiszta borban ...
- Barronkasa velõvel, olajjal ...
- Lazac olajos lében, gyümölcskörettel ...
- Sült kalács dzsad fûszerszámokkal, melegen ...
- Egészben töltött pávamadár, apró gombócokkal ...
- Rák vajjal ...
- Töltött malac Iridan-módra ...
- Fehér lúd tésztakörettel, Fõnixnyelv-módra ...
- Csíkhal pyarroni öntettel ...
- Sárkánybél fûszeres töltelékkel ...
- Vajban rántott tavi hal, Warkand nagyúr kedve szerint ...
- Ritka öreg rák sósan ...
- Sült récék vadas mártással ...
- Bisonszeletek Antoh salátájával ...
- Gyümölcsök mogyoróval, dióval, édes lepénnyel, nyolcféle sajttal ...
- Bélelt kalács vajjal, mákkal és lótuszgyökérrel ...
- Apró lepények qusarmai gyümölcsök izével ...
...
Az esõ kitartóan kopogott a behajtott ablaktáblákon … A fogadóban fenntartott törzsasztalunknál, a kandalló mellett ültünk … Brager már egy jó ideje senki mást nem engedett oda akkor sem, ha egy hónapja nem hallott felõlünk … Mi pedig, bármily messze jártunk, mindig visszatértünk … Kimondatlanul is otthonunkként gondoltunk a vendégszeretõ tengerparti fogadóra immár másfél esztendeje … Azon az estén szintén épp csak megérkeztünk egy kimerítõ utazásból … Mindhárman fáradtan ültünk a kényelmes, csak számunkra fenntartott székekben, és vacsoráztunk … Az ismerõs környezet engem hamar jókedvre derített …
- Fogadjunk, hogy az a nõ Vorhynhoz jött ! - súgtam …
A Rozsdás Bökõ dalnokának hölgyismerõseit ezer közül is megismertem volna - mind ugyanúgy nézett ki … Kwith máskor szívesen egyezett volna bele efféle játékba, akkor azonban túl fáradt lehetett …
- Most ne - jelentette ki komoran, és letette az evõeszközöket az üres tányéra … Tõlem jobbra ült, háttal a bejárati ajtónak … Egyszer elmondta, hogy nem szeret szemben ülni velem, mert az a „ régi idõkre emlékezteti ” … Sajnáltam, mert néha még szívesen elgyönyörködtem jégkék tekintetében … A nõ közben határozottan körülnézett, majd mikor meglátta a színpadként szolgáló emelvényt a pult mellett, arrafelé vette az útját …
- Tudtam - mondtam diadalmasan … Vorhyn az efféle tüzes, fekete hajú nõket szereti … A kedvemért természetesen kivételt tett volna a kurafi, de sosem hagytam … A közeledése persze szórakoztatott … Kwith csak hûvös pillantásra méltatott, Yandra még annyira sem … Az elf nõ - ritka madár még a kalandozók sokszínû társaságában is - velem szemben ült, Kwith másik oldalán … Az ivó felé fordította a székét, háttal a falnak, és kissé megdöntötte, úgy hintázott rajta … Még így is fél fejjel magasodott fölém … Szalmaszõke haja fésületlenül hajlott mindenfelé a fejérõl, de a szemébe nem lógott, hiszen éppen akkorára vágatta mindig, hogy ne zavarja … Látszólag nem figyelt ránk … Órákig képes volt egy helyben ülni és az embereket bámulni …
- Drága törzsvendégeimnek egy kis italt – bontakozott ki Brager az ivó zsivajából … Vidám arca láttán elmosolyodtam …
- Köszönjük …
A fogadós egykettõre felkapkodta üres tányérjainkat, majd mindhárman megkaptuk kedvenc italainkat … Biccentett, és már ott sem volt … Kwith tajték fehér, toroni születésrõl árulkodó tincsei a szemébe hullottak, ahogy lehajtotta a fejét … Kezeit a gõzölgõ teáscsésze fölé tartotta, mintha fázott volna … Pedig nem áztunk el, épp akkor kezdett esni, mikor megérkeztünk …
- Már ideje volt - morogta, bár ez feltehetõleg nem Bragernek, inkább a forró italnak és a megérkezésnek szólt … Yandra elkalandozni látszott, nem nyúlt a pohár tiszta vízhez … Fáradtnak tûnt … Rosszul aludt aznap éjjel … Talán rémálmai lehettek, holott általában álmodni sem szokott …
- Igen - helyeseltem, és kényelmesen hátradõlve, behunyt szemmel kortyoltam a Warwiki Karmazsinba … Hallgattam a kandalló tüzének ropogását, a többi vendég moraját, Vorhyn halk lantjátékát … A bor édeskés íze és a lágy pipafüst illata otthonos hangulatba ringatott … Életem elmúlt tizenvalahány esztendejét, mióta elkerültem a szülõfalumból, folyamatos éberségben és feszültségben töltöttem … A fogadót azon ritka helyek egyikének tartottam, ahol kicsit lejjebb adhatok ebbõl a figyelembõl, ahol átadhatom magam például a bor élvezetének …
- Még jó, hogy holnap semmi dolgunk – jegyeztem meg, és mert megéreztem magamon egy figyelõ tekintetet, lassú mozdulattal keresztbe tettem a lábaim, majd oldalra néztem … Megszoktam már, hogy lopva vagy leplezetlenül, de megbámulnak az idegenek … A legtöbb férfi, aki egy pillantást vetett a testemre képtelen volt megállni, hogy alaposabban szemügyre ne vegyen … Alkalmi hódolóm átutazó lehetett, mert sosem láttam még a Rozsdás Bökõben … Fekete hajú, napbarnított bõrû fickó, akár az imént belépett nõrokona is lehetett volna … Felejthetõ … Kwith észrevehette a mozdulatomat, mert egy pillanatra a mennyezetre emelte a tekintetét, aztán kimérten megszólalt …
- Azt hiszem, én megyek aludni … Majd jöttök, ha akartok …
És ahogy hátratolta a széket, véletlenül meglökte vele a holdarcú idegent …
Lora
P.sz. 3701, Krad Kvartja ...
A Beavatottak Havának 13. napja …
...
