</center>
...
A hõség, akár egy lázas beteg, dögletes szaggal hasalt Új-Pyarron városán ... A várost oldalról szemlélõ hegyek közt mintha megállt volna a levegõ, poshadt, izzadt párát lehelve terpeszkedett a fiatal paloták és kikötõ fölött … A friss tengeri szél megrekedt a Kikötõváros sikátorai és kanálisai között … A belsõ városrészek csatornáin már csak erõtlen, halbûzû fuvallatok terjengtek, tele a halpiac nyesedékével … Hiába hitegették magukat a roppant város lakói a hûvös esték ígéretével … Az elsõ hold csupán nyugtalan, vérszín fényeket terített a nyirkos kõrengetegre, a felhõtlen égen pedig kíméletlenül tündököltek az õsi csillagképek … Ynev bíborszín társa nem volt több gonosz parázsfoltnál … Bizonytalanul remegett a tetõk magasán, és testvére, a higanyszín uszályú kék hold sem hozott enyhülést hajnalonta … Hetek óta uralkodott a városon a dögszagú nyár … A Drolan medence gyöngye megadón hevert a hõség fogságában … A város hatalmas zsarátnokszõnyegnek rémlett … S Új-Pyarron ébredezett … A tegnapi vihar alaposan végigmosta a szürke szirteket, s most ismét napfényben fürdött a táj … Néhány fa nyújtogatta leveleit a világosság felé, gyökereiket a sziklák, kavicsok között próbálták mind lejjebb fúrni … Akár egy gyönyörû kék kendõ, úgy borult föléjük az ég, apró fehér hímzések gyanánt fátyolfelhõk igyekeztek a város felé … A kis hajó egy móló felé kanyarodott, félig bevont vitorlái méregzöld árnyakat festettek a szikrázó vízfelszínre … A móló erõs kõlábakon állt, mintegy húsz lépés hosszan nyúlt be a tengerbe a hínármohos sziklák felett … A part felõli részen két szobor állt türelmesen, Antoh tengeri szörnyetegei … Saggar már látta a kikötõ tornyát, s egy pillanatra a hozzá tartozó zömök épület is feltûnt a bokrok között … Ösvény kacskaringózott a mólóig, mellette szürke és fekete kecskék legelésztek … A móló végében három alak várakozott … Akár a szobrok, mozdulatlanul … Ám õk éltek, efelõl Sagarrnak nem lehettek kétségei, ahogy afelõl sem, ki parancsol közülük kinek … Kettejüknek zsákot borítottak a fejére, kezüket a hátuk mögé kötözték … Az alacsonyabb talán nõ lehetett, a másik … Sagarrnak megdobbant a szíve … A másik az átlátszatlan zsák alatt az inkvizítorok hagyományos reverendáját viselte … Mire a pap a kikötõbe ért, ismét megbolydult a város … Lerázta magáról a hõség hozta nappali álmot, és útjára engedte gyermekeit a cipekedõ dokkmunkásokat, a kocsmára szomjazókat, a tolvajokat és kikötõi felügyelõket csakúgy, mint a kereskedõket és nemeseket … Árbocokból álló, hatalmas rengeteg várta õt … Sirályok kiabálása, halszag és meleg, párás levegõ … A népek udvariasan tértek ki Antoh szolgája elõl, egy pillanatra elhalkult a kocsmazaj a frissen fellocsolt teraszokon, hogy továbbhaladtával felcsapjon megint … Hat Város hadi gályái, aszisz szkoggok és a Magános Házak kereskedõinek karaveljei ringatóztak a vízen … Hatalmas kõ és póznalábak, állványok kerültek felszínre az apállyal, oldalukon hínárszakáll és kagylók serege … Apró csónakok, sajkák sürögtek a nagy hajók között, akár az élelemre lesõ kishalak … Még saját növendékei is megrettentek, ha Sagarr szemébe néztek … Nyoma sem volt benne a higgadtságnak … Õszes haját ezerfelé fújta a szél, keze ökölbe szorítva a teste mellett … Átizzadt ingében, szélesre nyitott kabátjában afféle bosszúálló démonnak rémlett … Emberbõrbe bújt démonnak … A hatalma elõtt fejet hajtó dokkszolgáktól hamar megtudta, amit akart …
- Igen nagyúr, láttuk az Ezüsthajót … Nem, még nem állt tovább, amott horgonyoz a külsõ zátonysornál … Voltak, akik még az elõbb is ott látták …
S megkönnyebbülve gunnyasztottak egy darabig azután is, hogy Sagarr elcsörtetett övéivel … Hatalmas, átláthatatlan erdõ volt a kikötõ … Mólók, melyek mintha a Gályák tengerének közepéig érnének, hegyként felhalmozott bálák és ládák, szikkadó hálók … Kõtelek és pányvák vége nincs szövedéke, közöttük apró csillagokként gyúltak a lámpások az est közeledtével … Zászlók verdestek az árbocfák csúcsain, ahol óvatosan pihenésre kötött vitorlák alkották a lombozatot … És mindenütt zsivaj és zaj … Emberek, sirályok, kutyák és gépezetek kara … Egy óriási, hétcsigás emelõ tövébõl látták meg a hajót … Egy kikötõbeli suhanc mutatta meg nekik, miután perceken keresztül vezette õket egy végtelennek tûnõ mólón … Ilyen távolságból nem lehetett megmodani, mekkora … Kicsinek tûnt … Sagarr csónakot kerített … Egy remegõ halász adta oda a magáét, mihelyt megpillantotta a vékony szempár mögött rejtezõ démont … A kikötõi testõrparancsok egy ezüstöt dobott neki, azután el is felejtette … Három emberét a parton hagyta, hogy figyeljenek, nem evez-e utánuk bárki, nem tûnnek-e fel gyanús alakok a környéken … Õ maga a rákpáncél morzsákkal hintett csónak orrába állt, a többiek fagyott arccal szálltak be mögé az evezõkhöz … Így indultak, nyolcan … Saggar növendékei, de még a katonák sem szóltak egyetlen hangot sem … Csak lopva pillantottak a másikra, míg húzták az evezõt …
Új-Pyarron, napjainkban ...
...
