Név: Egren cwa Trimelion
Kor: 26 év
Nem: Férfi
Faj: Ember
Kaszt: Harcos
Elõtörténet:
Egren harmadik generációjába tartozik egy Ifinbe számûzött kalmár familiának.Vagyonukat abból szerezték hogy a különbözõ gabona féléket és más mezõgazdasági terményeket vásároltak fel bagóért,majd jó pénzért adtak túl rajta. Családja két nemzedéke még a Quiron-tenger északi partján terpeszkedõ, hatalmas kikötõi raktárak emeletén ábrándozott a felemelkedésrõl, pénzrõl, aranyról és még több pénzrõl de nem fordított elég figyelmet az alant leselkedõ ragadozókra. Késõn derült fény elméjükben arra az egyszerû tényre hogy a táblán Õk még nem a vezér, hanem csak a gyalog szerepében tetszeleghetnek, és az elsõ sor nincs annyira távol mint azt szeretnék. Magasra törtek és nagyot buktak. A gabona kereskedelmet szabályzó birodalmi monopólium melyet kidolgoztak és elõterjeszettek végül egy rivális család karmaiba került. A kalmárdinasztiák harcában csak kicsit hibáztak, és túlélték Számûzöttek lettek. Ifinbe érkezésük után nem találtak mást, csak ábrándokat kergetõ bolondokat, kik a visszatérés mákonyának ködétõl nem látták az elõttük magasodó ormokat melyek neve Számûzöttek volt. Neki kezdtek hát annak, amihez értettek, megpróbálták felmelegíteni, kiépíteni a saját befolyási övezetüket. A Shullurban maradt éber tekintetek nem szeretik az elvarratlan szálakat. A rakományaik egyre gyakrabban lettek fosztogatók prédái, kupeceik vagy eltûntek, vagy megléptek, többnyire a rájuk bízott rakomány, vagyon társaságában. Ifinben nem a számûzetés volt a legrosszabb, hanem a tehetetlenség a hatalommal szemben, amivel az északi óriás uralta Quironeát. A Kegy melynek eleddig részesei lehettek most, mint kívülállókra sújtott le. Kíméletlenül. Ez volt az ár, amit a hibáért fizetni kellett, nekik és véreinek. Gyermekeik neveltetésüknél fogva maradtak a kereskedésnél, de már nem törtek a tenger felé. Mivel a tiltott és élvezeti árúk piacán eddig is jelen voltak mint felvásárlók, most erre alapozva megpróbáltak az egyház javára, és nem utolsó sorban védelmében elõre jutni. A helyi Tharr egyház árnyékában sokkal hatásosabban elboldogultak, vannak dolgok amiket még a legbefolyásosabb kereskedõk sem mernek kikezdeni, de nekik már nem volt veszíteni valójuk és a csillagok ezúttal a keblükre ölelték Õket. Megalkudtak. Ennek következtében a befolyási övezetük teljessen a város határaira korlátozódott, és kiszolgáltatták magukat a papoknak. Céljuk hogy visszaüljenek az elvesztett székbe Shullurban már nem tûnt olyan távolinak. Olyanná váltak mint akiket érkezésük pillanatában még nyomorultaknak tituláltak: nem foglalkoztatta õket más, csak a Birodalom és az elvesztett pozíció.
Az unokák között azonban már szép számmal akadt olyan is aki nem látta fontosnak a visszatérés lehetõségét. Nem csábította a vagyon és befolyás: Tharr vérvörös uszályán behajózni újra Shullur édes-átkos kikötõjébe!? Az álom körül kezdett sûrûsödni a köd. Hiába, a jó toroni vér felhígult, ismét. Egren és két unokaöccse megelégelte a papi saru ízét-bûzét. Inkább vállalta a vért és megaláztatást, ami azzal járt, hogy zsoldosnak állt, mint hogy folytassa a családi hagyományokat. Arról persze fogalma sem volt a három suhancnak mire is vállakoztak.
A kiképzésüket egy elzárt apró szigeten kapták alig ezred magukkal. A személyre szóló figyelemnek köszönhetõen, a második év derekán némi szóváltás után a fiatalabb rokonnak sikerült összetörnie a kiképzõje utazóládáját. Az anyagi kár nem lett jelentõs azonban az ifiúr többet nem tudott két lábra állni. A felcser szerint a gerince sérült, Tharr papjai pedig csak „enyhülést” tudtak kínálni, gyógyulást nem. A három év alatt amit a szigeten töltöttek kinevelték belõlük az egyénieskedést, új célokat kaptak. Csatlakoztak azokhoz a tömegekhez akik az egy az egy elleni harc helyett a csapattestekben kaptak helyet. Persze mi más lenne a végcél mint bekerülni valamelyik nagykirályi falanxba. Az alakzatok tanulásban azonban nem nagyon jeleskedett hõsünk. Az asszisz hármas még ment valahogy, a sünnel is sikerült megbirkóznia, talán még a pajzsroham ment neki a legkönnyebben, de a falanx csak nem akart sikerülni. Próbálta egyszer, kétszer … ezerszer az év végén azonban a rokonnak igen, de neki nem sikerült bekerülni a kiválasztottak közé. A képességei alapján –így mondták- felajánlottak neki egy helyet egy kisebb egységnél. A remény hal meg utoljára. Öt hosszú év, remek lehetõség a gyakorlásra. Egy helyõrségbe került a nyugati határra, gyülevész orkok szomszédságába. A társai nagy része hasonló álmokat kergetve, mint Õ lelkesen csatlakozott terveihez. Idejük volt, a ritka határvillongások nem róttak túl nagy terhet rájuk. Végül szenvedéseiket látva a helyõrség parancsnoka úgy döntött megtanít nekik valamit, ami bár nem a falanx de jó kiindulási alap lehet számukra. Õ Terkinior-féle lándzsaharcként mutatta be a szûk átjárók védelmére használható formációt. Ezt sikerült alig egy év alatt elsajátítaniuk. Roppant elégedettek voltak. Folytatták a falanx begyakorlását, a szerzõdés lejártakor készen kell állniuk! Eljött a nap és visszatértek Ifinbe. Nem értették azokat kik a falanx soraiból váltak ki az ötödik év után. Hagyj hulljon a férgese több lesz a hely gondolták! Egren semmit sem bízva a véletlenre, megpróbálta felkeresni unokaöccsét kinek itt kellett volna lennie a csapatával. Szomorúan értesült róla, a kedves rokon némely lázadó hercegkapitányok elleni csatában elhunyt. Az élet megy tovább, a családi sírhelyet felkereste, kegyeletét lerótta, de a fejében csak az 1 hónap múlva esedékes toborzás járt, melyen az elit egységek hiányait töltötték fel, szigorú próbák után. A megmérettetésen sok ismerõs arcot látott, ez önbizalommal töltötte el, nem lehet, hogy annyi év kemény gyakorlás kárba vesszen, hiábavaló legyen. A csillagok azonban másképp gondolták, vagy ki tudja a régi ellenfelek szúrtak egyet a Trimelion-sarjon. A csapattestõl hova annyira vágyott eltanácsolták. Nem kellett, voltak jobbak, fiatalabbak, eszesebbek, tengernyi indokot hallott, de egy se adta vissza az elmúlt öt évét! A fegyverzetét, lovát és némi aranyat alamizsnaként odavágva leszerelték alig 25 évesen. A család vissza nem fogadta, a nevére sem lehetett büszke. Beállt hát zsoldosnak, sajnos itt is talált ismerõsöket korábban kibukott cimborákat. Játszotta az évszázados nótát ivóról ivóra. Egyedül a díszegyenruhát és felszerelését, lovát nem tudta soha meggyalázni. Az eszményhez ragaszkodott már nem az élethez. A fordulatot egykori kiképzõjük feltûnése hozta „életében”, olyan munkát kínált mely kecsegetett a gyors halál lehetõségével, bár elszakította a pajtásaitól, a nagyvárostól. Egy görbe este után mivel már a zsold is rég elkopott felkereste a kereskedõt. Mesélték, haszna abból van, hogy olyan utakon hordja portékáját keresztül a vidéken, hol gyorsan fogynak a kísérõk. Igy a haszon a végén kevesebb részre oszlik, és gyorsabban forog az arany is a zsebekben. Ezt a munkát végezte az elmúlt egy évében. Bejárták a tengerpartot, megfordultak még az Északi Szövetségben is, de szívének kedves helyet sehol nem találta. Lassan kijózanodnia is sikerült, habár vére többször sercent ork vas után mint ahányszor puha ágyra hajtotta fejét, a haszonból és a munkából is kivette részét. A ráesõ egy év letelte után, mikor sokadszor megérkezetek az áruval és lepakoltak így szólt:
-Az egyezségünk rám esõ részét azt hiszem teljesítettem. Vigyázzanak rád az Isteneid!
Búcsúzott a kereskedõtõl, majd lovát száron vezetve elindult a város térkapuja felé.
A kereskedõ egy ideig nézett utána, majd vállat vont és hangosan kezdte hirdetni portékáját a piacon.
Kinézet:
Átlagos testalkatú nem túl magas férfi. Jobbjával általában a lovát vezeti, baljában a lándzsáját hordozza. Ovális pajzsa a lova bal oldalán a nyeregre van akasztva. A ruházatát tabard takarja bár azon címer nem látható, egyszínû sötétkék az egész. Széles fegyverövvel van elöl összefogva, bal oldalt egy félméteres penge lóg az oldalán. Fejét sötét színû széles karimájú kalap árnyékolja, poros utazóköpeny borítja vállait. Lován van a hátizsákja és a nyeregtáskája.
Jellemrajz:
Két dolog vezérli igazán lépteit. Alapvetõen hisz a Rend szükségességében, elismeri a törvényeket és az Istenek létezését, de magában a rendszerben már annyit csalódott hogy tenni nem hajlandó érte. A másik sarokköve lényének az élvezetek a pénz hajszolásának elitélése. A kicsinyes hatalmi vágyak, törekvések undorral töltik el és ha lehet elkerüli az ilyen embereket. A talpnyalókat, gerinctelen köpönyegforgatókat és fontoskodókat ki nem állhatja, csak a kiérdemelt tiszteletet ismeri el de azt minden körülmények között. Ha nem lenne ennyire beleszürkülve a saját sorsába biztos, hogy hevesebben reagálna a világ történéseire, de akkor lehet már nem is élne. Ez a sztoikus nyugalom sokszor megóvta, megóvhatja a felesleges bonyodalmaktól. Keresi helyét ebben a világban és valami cél se jönne rosszul.