Felföld - ahol a babonák életre kelnek

[Lianna Pentangelin]

Ronna-gella, ahogy összefoglaló nevén nevezik az itteni tartományokat. Mert igen, ez Kasagella-t, Gorrant, Zuanart és Krigella-t takarja.

Az egyik leghomályosabb folt Shadon térképén. Fõleg ha a vallásira vetné szemét az ember. Itt a régi, godoni vallás, Jadome, a Föld Istenének és Javeanak, az Egek istenének kultusza bizony elnyomja Domvik hirdetését. Nehéz elhinni ugye? Pedig így van! Van, aki úgy véli, a régi istenekbõl gyúratott Domvik. Nehéz dolga van a térítõvel, ha a Hétarcú felé kívánja fordítani az itteniek figyelmét, mert zárt ajtókat talál. A felföldiek nem szívelik a térítõket, ahogy a gonosz híveit sem...Messze a da-ronnáknak ide Shadon városa és a nagy katedrálisok, messze innen azok a mindennapok. S nem csak azért, mert másképp forgatják a shadoni nyelvet, hanem mert gyökereik máshová nyúlnak. Azaz: más föld tartja õket magukon.
A Felföld már éghajlatával sem kecsegtet úgy, mint a napfényes északi part. Magas hegyek szöknek az égbe, van, hol szikláin egész évben megmarad a hó, hisz 4000 láb magasságban ugyan mit is várhatna az ember? Posztóruha kell itt a testre, nem cifra selyem s vékony szatén, lenanyag! Megfagy, ki többet ad a divatra mint a praktikusságra! Ahol nem ural mindent a kõ, ott hideg szelek járnak, fenyvesek zúgnak, hegyi réteken juhokat terelnek. Azokat a juhokat, ami az itteniek fõ állata és élelemforrása. A föld mélye rejt jót is, rosszat is -jobban mint másutt-, így növényeit inkább nem fogyasztják. Hús és tejtermékek, ez mindennapi eledelük, vagy ha mégis cipó kéne fog alá, inkább veszik a máshonnan hozott lisztet bõrökért cserébe.
Zengõföldön -ahogy a Gorrano-mocsarakat nevezik- ha járványok szabadulnak el, még a papok szája is fohászra nyílik ha hallja, s nem restek Szent Sineae balját hordozni, a Gyógyítóét, ki kezét adta a leprásokért.

De mért lengi körül sogdulózás az ittenieket, vagy azokat, akik elvándorolva innen érintkezésbe kerülnek Shadon más polgáraival? Ehhez kicsit vissza kell tekinteni a múltba, azaz megemlíteni, hogy nyögték Krán fattyainak látogatásait elégszer, mikor még a godoni birodalom állt, ez beléjük szivárogtatta a bizalmatlanságot, kitartást, ám nem kell õket rosszindulatúaknak bélyegezni: csiszolatlan gyémántok, kiket ha megsegít egy idegen, hát akkor életre szóló barátot is szerezhet.
De rajtuk csapódik le az önjelült fejedelmek és vezérek harca az egyházzal, az állammal. Itt aztán a kirúgott lovagtól a megveszekedett bajkeverõig mindenki megtalálja a helyet, hogy megbújjon. Messze vannak a tûzfészektõl, kushadhatnak- bajára az ittenieknek. Mert hozza ez magával a viszályokat, rablásokat, legyen az étel, vagy nõ! Elsápadna Domvik összes arca, ha látná, van, aki több nõt is ágyába int feleség gyanánt az istentelenebbje közül.
Ám míg másutt a bajvívók nyertek jobban teret, itt a lovagok még élik világukat, megmaradtak jelszavaik, hagyományaik, ám vannak, akik ezeket szabadon értelmezik...Akad lovag, ki szégyenteljes alakokkal áll össze, akik Feketerendi Lovagokként ismertek, éjjel csoportban járnak, akik elõl jobb menekülni és megbújni. Nem ritka, ha tiltott mágiát használó is van velük, kik a nép szája szerint formálják a sorsot, s az átkokat.
Ám mindezek ellenére a felföld önellátó, kitartó. Déli határain már jeges szigetek emelkednek ki a tengerbõl, olyan vad szelekkel felvértezve, mi próbára teszi a hajókat. Szunnyadó hely, megkövesedett népekkel, kik még ápolnak olyan kultúrát, hitet, mi talán egyetlen egy könyvtárban sem került bejegyzésre. Maguk a felföldiek sem emlegetik a "Sötét Szigeteket" , s az egyház is mélyen hallgat, ha mágikus erõkben arrafelé változás áll be.
Ilyen környezetben nem csoda, ha makacs, öntudatos népet nevelt ki a tájék, s ha valaki beleköt abba, amit hisznek és vallanak, hamar acél teremhet kezükben. Ám ha nem bolygatják õket, visszahúzódóak, szállásért kár ajtót verni, az marad zárva. Napnyugta után a félelem költözik szívükbe, akkor maga a fõatya is zörgethetne, kinn maradna. Kincs itt az élet -talán az egyetlen. Éberek, óvatosak. Menedékük az otthonuk, minek közepén a tûzhely áll, éltetõ fényével és melegével. Mivel a pórok feje felett nincs, ki védelmüket képviselje- sem isten, sem ember- csak magukra számíthatnak. Így az adott szó és a fegyverforgatás életet jelent.
Mágiával da-ronnához nem érdemes özelíteni még gyógyító szándékkal sem. Inkább tér meg õseihez, semmint efféle tudományt viseljen el. Õrültnek tartják, ki godoni tárgyakért jön, hogy jó pénzért másutt eladja. Szerintük nem tudja az, mit visz otthona falai közé... pedig a mágia átszövi a tájat. Benne van a dombokban, a sehova nem vezetõ utakban, a leszúrt szentelt kardokkal mutatott helyes útban, az éjszaka rémeiben, minek ha valaki védõ kövek, átoksziklák társaságában menedéket lel s tanúja, reggelre megõszül. Nem ritka fiatal, fehér üstökû da-ronnát látni... S amit õk látnak ekkor, azt nem árulják el soha senkinek. Van, hogy megelevenedik a talaj az ember lába alatt, hogy a föld méhe borzalmakat köp ki, hogy magával ragadja ki arra jár, déli éjszaka borul a szemre, vagy feledés mezeje ringat el...Lehet, mind csak babonás mesebeszéd. De az már nem, hogy kevesen térnek vissza innen. S az a kevés legalább azzal lehet boldogabb, hogyha birtokába kerül pár mitikus eszköz, holmi, azt eladva holtáig elél az érte kapott összegbõl. Mágiás tárgyak ezek, vagy jó, vagy rossz, az már csak utólag derül ki.
Ám, nem eszik olyan forróna kását sem. nem folytonos készültségben és komorságban élik itt se a napokat. Tud mulatni a felföldi is, ha olyan akad, dobokkal, nyenyerékkel, harsogó nótákkal, savanykás borral, erõs sörrel.

Mostanság, hogy az állam figyelme északra fordult a messzi háborúk miatt, jó világ köszöntött a felföldi betyárokra. S cudarabb egyszerû lakóira.

[Alauron]

(Ezio)

Hosszú volt az út, de neki, ennek a tizenéves suhancképû alaknak meg sem kottyant. Élvezettel, gondtalanul utazott, Ahol tudott gyakrabban benézett a falvakba, s megpróbálta a csapdázással fogott kisebb állatok egy részét pálinkára cserélni. Nem sietett, vidáman ült a póniján, úgy baktatott a nagybátyja munkaadója, a surdori nemes birtoka felé.
<A jó mindenségit neki! Végre egy kis szabadság, ha odaérek biztos szétnézek majd az edõn mezõn, kocsmában, piacon mi jót találni. Kéne egy barátnõ is, valami rendes fajta.>

[Lianna Pentangelin]

Ezionak

A falu szélén -ami a kérdéses udvarházhoz legközelebb feküdt- már észrevették a fiatal vadász érkeztét. Egy fuvaros férfi a bakpn üldögélve pöfékelt, míg két erõsebb ifjú fát rakodott le a szekerérõl.
-Fiú! Te, ott az úton, igen! Merrõl gyüssz és merre tovább?
Kicsit hunyorgott a férfi, erõs nap tûzött a magasból. Jobb és bal kézre is magas hegyvonulat terült el, középütt egy medence adott otthont a falunak.

[Alauron]

(Ezio)

Körbenézek és jókedvûen intek a bakon ülõ férfinak.
-Valencio urasághoz megyek szolgálni. Messze van még a birtoka?
<Semmi kedvem ma megérkezni, úgyhogy inkább pihenek egyet itt a faluban. De pénzem egy kanyi se maradt. Majcsak ad szállást valaki.>

[Lianna Pentangelin]

Enzionak

-Valenciohoz? Csak nem te leszel az új vadász?-hajolt közelebb a férfi és méregette a fiút.
-A birtok a falun túl van a hegy oldalában, mára már ott érhet az este! Oszt' honnan való vagy? Tudod-e hogy az öreg vadász után erõsen kell majd talpalnod?
-úgy, úgy, ügyes volt ám az öreg amikor épp nem a reumája kínozta!-támaszkodott a szekér végének az egyik rakodó legény. Talán ha két évvel lehetett idõsebb renzionál?

[Alauron]

(Ezio)

-Tudom bizony, merthát én a rokona vagyok. Majd meglátják kendék, nem adom alább mint ahogy õ szolgált. Hanem az úrék, mit halottak felõlük?
-mondom, s közben el is felejtem, hogy mást is kérdeztek...

[Lianna Pentangelin]

Eziónak

-Rokona? Na, most már mesélned kell, innen nem eresztlek!-szaladt fel a férfi szemöldöke.
-Dohányt szoktál színi? Adhatok. Oszt hunnan gyüttél? Van e mán nõd?
A pakoló legény felnevetett:
-Apámuram, még a szakálla se serkent ki igazán, hogy lenne nõje?
-Mit tudsz te! Alig voltam 15, de már akadt babám!-intette le mindentudón a fiatalabbat az öreg.-Az urak jófélék, de a henyélést vesszõzéssel jutalmazzák!

[Alauron]

(Ezio)

-Már hogyne vólna menyecském amerre csak járok kelek mindig kerül az is.
-füllenti-
-Nomeg dohányozm is, szíves örömest elfogadom. úgy ahogy mondtam, a rokona, Flavio fõvadász mesreruram a nagybátyám, és nem szokásunk a henyélés, mert a vadonban éhes hassal, meg keserves hideggel jutalmaznák azt Javea zord szellemei, a Hágókirályok, akik megbüntetik a lusta vadászt.
Egyébként meg, nagyjából délrõl jövök, de csak nagyjából, sokat kerestem járható ösvényt, meg miegymást...-így dicsekszik a fiatalabb legénynek a viselt dolgairól- Bizony észen kell ám lenni, ha egyesegyedül jár kel az ember a vadonban!

Ha elszívták a dohányt, továbbindul az úgy urának birtoka felé, amerre az öreg mondta. Persze Ezio még nem pipázott, de megpróbálja férfi módra, emberesen tûrni a kaparó füstöt.

[Lianna Pentangelin]

Ezionak

-Aha, tehát itt még nincs. na bízd ide, miután felvetted a szolgálatot, dugd be a fejed a Várom Lilit-be és rajta leszünk, hogy legyen!-kacsint a fiú, aki a kocsissal van.
-Kész vagy, vagy csak unatkozó és nincs jobb dúgod?-néz hátra a kocsis. A másik pakoló legény épp akkor ért vissza.
-Készen vagyúnk, csapjon a paripák közõ oszt gyerünk inni sert!
Paripa? Hm, két jól tartott ló, de mégis csak igásnak való, szekér elé, nem paripának
Ezio köhögõrohamot kap, a kocsis vonyítva nevetett, a legények csak összemosolyogtak.
-Nem vagy te még nagy dohányus, de majd leszel. itt aki férfi, ilyet szí!
-Ahogy mondja, öregem-nézi Ezio könnyes szemeit a fiatalabb legény.
-Jer ide, fel a vendégódalra és elviszünk egy darabon! Osztán majd gyalug mén tovább az uraságékhoz!
Így ha Ezio elfogadja, szekéren mehet egy darabon, át a falun, fakéregmaradékon üldögélve A falu takaros, némely ház oldala frissen tapasztott, régiesebb vályog, de akad igazi kõbõl is, ahogy egy felföldi háznak dukál. No meg két összeborult romviskó is színesítette a képet, fõleg hogy beszõtte valami futóbokor s most az sárga-fehér virágot hozott és harsogta messzeföldre, ott már a bozót az úr!
-Tündérek laknak benne. Hagyd azt a romot az enyészetnek-mondta a legény, mikor követte Ezio pillantását. Nem lehetett szó szerint venni, nem úgy festett, mintha abban lakna bárki is kóbor állaton kívül, no de ha mégis igaz? Ezio nem olyan világi személy, hogy ezt teljes magabiztossággal visszautasítsa.
Megbámnulták az idegent, de mivel a legények barátságban ültek vele, hamar tetették magukat a lakók ezen. A falu szélin-közepén állt egy nagyobbacska kõház, faragot oromzattal, s két embert festettek fel rá, egy férfit, meg egy nõt, a férfi egy körtefának veti hátát hanyagul, a leány meg kosárral a kezében jön egy úton. Innen lehet a Várom Lilit név.
-No, a falu végén jobbra már látni fogod a várat, szép kis tú van elõtte, abba jó halászni!-magyarázta a férfi és Ezio ha indult azonnal, fél óra múlva már ot is volt...Azaz látta. Sötétbarna kövekbõl rakott váracska, elõtte tóval, minek csak egyik végét nõtte be nád, fenyves s kevés lombos fa mindenfelé, a tavon kacsák, a partján egy pecázó kisfiú mezítláb. A váracska kapuja felett egy fokon zászló volt kitûzve, s ha közelebb ment, kard volt azon állítva, heggyel felfelé, amin egy hosszú hajú személy levágott feje pihent felszúrva. Férfinak tûnt a hosszú hajú fej, tehát akkor tündérnek kellett lennie. vagy valami rémlénynek, ami néha elcsábítja a rendes embert az erdõbe és kiszíjja a vérét, vagy egyszerûen elrabolja, s vagy megejtve teszi vissza a leányt, vagy sose teszi vissza, legyen az férfi, nõ vagy gyerek. Mindez piros háttér elõtt! A piros pedig jót jelent
A váracska kapuja nyitva volt, két személy lovagolt ki rajta, akik nem nagyon figyeltek Eziora, egy fiatal fiú volt, kamasz, meg egy leány, aki fiatalabb volt még a fiúnál is, talán ha 14-15 nyarat megélhetett. Ruhájukból ítélve jobb módúak, s vidáman vágtak neki a környéknek.

(Képeket róluk majd akkor mutatok, ha már tudok )

Az udvart borostyán futotta be körös körül. Szép barna kockakövek a láb alatt, balra istálló, jobbra éléstár s egyéb, a vári élethez szükséges épületek. Talán az a faépület, amit futólag látott a tó túlpartján mentében lehet a mosóház. A vár masszív tömbje Ezio felé magasodott, néhol kõ, néhol fából ácsolt balkon ugrott ki belõle. Csak egy keskeny ajtó ásított Eziora szembe, de nem volt alkalma odalépni, mert egy piros mellényû, lánconges férfi a fiú mellett termett.
-Mi járatban? Te nem a faluból jöttél-tette csípõre kezét. Nagy bajusz, s vége kacérkodott azzal, hogy gazdája beszéd közben bekapja, de aztán sose történt meg. Orra piros, de nem borvirág miatt, szeme metszõ kék, haja õszes, de a frfi még sem vénember benyomását keltette. Oldalán kard, nem cicomás, de jól karbantartott, erõs fizikumú katonaembert vetett a vár Ezio elé.

[Alauron]

(Ezio)

A környék szép, s takaros. Talán túl rendezett is a vandonhoz szokott szemeknek, de azért bizonyára jól fogja majd magát érezni itt, gondolja. Mikor a gazdag úrfi, és kisasszony ellovagol mellette, leveszi kalapját, és megáll az út mellett amíg elmennek. Aztán visszateszi a tökfödöjét, s tovább bandúkol, hiszen Zsemle is csak pihenésre áhítozik már, így most csak vezeti a póniját. A kapunál beszédbe elegyedik az ajtónállóval.
-Békességet a házra! Jómagam Ciattore udvari vadász öccstől való rokona vagyok, s szolgálni jöttem az uraságékhoz.

[Lianna Pentangelin]

Ezionak


-Azt hittem valami idősebbet küldenek, nem egy tejfeles szájút-húzta el száját a férfi, aztán sóhajtott:
-Az úrék most elfoglaltak, foglald el a szállásod. Ő majd odavezet-bök fejével egy huszonéves ifjú felé, aki papírtekercsekkel megrakodva lépett ki az ajtón.
-Most? Még ezeket le kéne tenni...!-kapta fel fejét a jövendőbeli szobamutogató.
-Hát akkor tedd le ide.
-A kőre? uram, ezek fontos papírok!
-Persze. Költemények. A vár írnoka, amellett botcsinálta költő.
-Nem is botcsinálta. Az úrnőnek tetszenek-.húzta fel az orrát a fiú.
-Az úrnőnek aratóvers is tetszene, ha egyszer lemenne a faluba-legyintett semmitmondón a férfi.
-Csipkedd magad, az erdészlakba kell vinned, hadd lakjon együtt Vigyorival!
-Nagyon fog neki örülni...-tette le a tekercseit a fiú, hátrasimította félhosszú barna haját és leporolta kék mellényét.
-Most tisztítottam cipőt. Mért nem egy inast kér meg erre a feladatra?
-Mert egy inas hasznos munkát végez, te meg nem. Mutatkozz be neki, ne nekem kelljen azt a kacifántos neved betűznöm, nekem akkor is csak Költőke maradsz.
Így a férfi otthagyta magára a két fiatalt. Költőke talán egy fél fejjel lehetett magasabb Eziónál, de jóval vékonyabb testlakatú volt.
-Üdvözöllek, Bartaromeo Guerrionezzall vagyok. Röviden csak Romeo. Ő pedig a vár kapitánya volt, Bajusz. Azaz Lugo Klinamer, külhoni ősökkel hirdeti magát, amiben lehet valami, nem egy shadoni arcszerkezetű... Bajusz mindig engem ugráltat. Szerinte titkárként ritkán van rám szükség s azon túl csak lopom a napot és költögetek. A versköltés művészet. Tyessa úrasszony szerint is. Gyere, nincs innen messze az erdészlak. Innen úgy fertályóra járás gyalogszerrel, kis hűvös völgyben, forrással. Vigyori meg az erdészünk. Meg erdőkerülő egyben, folyton vigyorog, jódekélyű ember ne néha fárasztó. Agglegény, öregkorára még kibírhatatlanabbnak ígérkezik. A rokonod is vele lakott. Tényleg a rokonod, vagy csak lódítottad?
Rosszindulat nélkül kérdezi, közben el is indul.

[Herold Bardelot]

(Leó)

Léptei kitartóan követték egymást. Habár már lassan három hónapja vándorolt, tudta messze van még attól hogy megpihenhessen. Mögötte lassan elmaradt a fennsík. A hegy után melyen leereszkedett, már csak dombok és lankák várták. Még a hegyröl, majd egy hete a tiszta idöben látni vélte a tengert és valami öbölszerüt is felfedezni vélt a távolban. Amióta egyre közeledett a tengerhez azóta vált könyebbé élete. Az idöjárás és a terep is egyre enyhébb lett. Úgy négy napja találkozott legutóbb emberekkel. A nehéz társzekerek az alig egy hete talált úton robogtak felé és Ö bölcsen inkább félrehúzódott. Az utat mióta megtalálta követi, de eddig csak erdö és mezö, rét váltogatta egymást. Abban bízik hogy az út vezet valahova, és a tengernél csak lessz valami kikötö féle. Éjszakára mindig behúzódik valahova a vadonba, nem az út mellett üt tábort. Gyakorolni is táborozás alatt szokott, esténként mikor nem láthatja akárki. Az estére a domb tetejére érve a távolba nézve vitorlákat és fényeket látott, megnyugodott. Holnap odaér, ideje is hisz éleleme is fogyóban, a vadászat pedig nem az erössége. Lepihent hát és álomba szenderült. Másnap ébredés után az órás meditációval kezdte mint minden napját eddig.//dinamikus pajzsok felrakása//Lassan összeszedelözködött és elindult. Egy két óra után márt a művelt földek mellett haladt és délre elérte a városka kapuját. Akármerre nézett mindenütt emberek, nyüzsgés, úgy néz ki eddigi élete legnagyobb településére ért.

[Lianna Pentangelin]

Leónak
Surdor kapujában

Surdor városa nem azonnal a parton helyezkedett el. Ám a kikötője igen S egy közepes szélességű folyó is keresztülfutott a városon, hajó/csónak forgalommal, mik a kikötőtől és affelé vitték terhüket, avagy üresen, személlyel rakodva. Igen, itt aztán lehet élet, igaz, töredéke a fővárosénak, de egy kikötő mindig nyüzsgő hely, egy város meg azért csak többet nyújt mint egy kricsmis 6 házas falu
Nem túl magas falakat húztak a város köré, ám minél közelebb ért, annál nyilváénvalóbbá vált: külhoninak nézik Leót. Mivel egy makacs öszvéren viogyorogtak a kapuőrök meg izzadó gazdájukon, nem állították meg a fiatalembert. Két kosarat hónuk alá fogó, kendős lány összenevetett:
-Nézd milyen lányos arca van!
-Szerinted beretválkozik már?
-Nem, túl sima az arca!-s kacagtak felhőtlenül.
Amint hozzászokogatott a tömeghez Leó szeme, meg az erősebb szagokhoz-itt nem vitte ki a szél olyan könnyen a rodhadó zöldség meg vizelet szagát, mint falun- észrevehette, itt is hasonlóan élnek, mint falun, csak nagyobb tételben: azaz itt is vásárolnak az emberek, a falakon kívül itt is műveltek földet, itt is teregettek az utcák felé zsinegekre (némelyik utca alig bvolt két embernyi széles a mellékutakon!), itt is játszó gyerekek futkostak a felnőttek között.
Csak gyakori volt a pirosra festett ablakkeret. S nem gyakran kis csuprokba ültetett színes virágokkal tették barátságosabbá az ablakok mélyedését.
Ám volt amiben különbözött: sós illatú levegő, a kikötőhöz közeledve halbűz, zsúfoltság a piac miatt, s koszos kis kölykök néha meg-meg tapogatták a közelben elmenő felnőttek övét, van-e rajta erszény, így kaphattak könnyen fülest is attól, aki jól figyelt javaira.
A folyó itt nem volt olyan tiszta mint a szélfútta vidékeken. Látszott, aki a parton lakik, oda önti szemetét, ágytálát, sőt, az egyik nyilvános vécé, mint deszkából tákoltak s egyszerre egy tucatnyian is könnyíthettek magukon benne, annak nyílása nem, földbe ásott lukba végződött, hanem a folyó felé...Nem túl bizalomgerjesztő látvány.
A tengerpart felé erősödtek a szagok, sűrűsödtek a szedettvetett alakok is, ám némely kopott falú épület mellől ki ki villant az őrséggel ellátott karbantartott darabok is, amiben talán hivatalnok, talán a kikötői nyüzsgést kedvelő gazdagabb egyén lakhat. De annyi bizonyos, minél beljebb hatolt a városba, annál kevésbé volt feltűnő jelenség. idegen nyelv is vegyült néha a shadoniba, vagy egyéb tájak nyelve (északi part) is megcsillogtatta tájszólását.

[Herold Bardelot]

(Leó)

Csendessen ballagok a városon keresztül, közben cégéret keresek nézek, és egy helyet ahol álomra hajthatom a fejem. A lányos megjegyzésre kedvessen rámosolygok a lányra ami tovább fiatalítja amúgy sem férfias vonásaimat. Amikor már kezd délutánra hajlani az idö megelégelem a város szépségeit és mocskát az emberek sokszínűségét és fullasztó tömegét, megyek és a piacon a még kint lévö kofátol kérdezem meg egy cipó vásárlása közben hogy mit merre találok.
-Adj uram isten jó napot! Abból a cipóból kérnék.-Mutatok "áldozatom" felé a standon.
-Meg tudná-é mondani nekem asszonyom hogy merre találok a városban fogadót? Új vagyok még ezen a környéken, faluról jöttem és nem ismerem ki magam ebben a nyüzsgésben.

[Alauron]

(Ezio)

-Noha azt hitte kend, hát nem úgy lett. Én se fogok felsülni annyi biztos, nem véletlen jöttem, s ha már jöttem majd meglátja nincs mit szégyellenem, ha a mesterségemről van szó.
Válaszol a kapitánynak, majd végigméri Romeot, s vele tart a vadászlakba.
- Te Romeo, aztán ott van e még az én atyámvére, Flavio? Noék kiféle ember ez a Vigyori akit úgy emlegettél? És, míg megyünk mesélj, milyen a szolgálat a háznál? Úgy hallom a gazdáék jó emberek, én meg nem szoktam lopni a napot. Tán tudod azt is hágyan szolgálnak itt?