Hello mindenki! Látom errefelé illik mielöbb bemutatkozni. :)
Kb. 10 éve játszom fantasyt, M.A.G.U.S. volt az első, és akkoriban szerelem volt első "látásra". Azóta kipróbáltam több játék fajtát is, de igatán csak a Mágus, és a Shadowrun tudott lekötni. Ebben a két világban mesélek, azaz meséltem is, mára már kijöttem a rutinból.
Ezen az oldalon, szerény szabadidőm miatt leginkább csak csendes megfigyelő lennék, bár, ha akad rövidebb lélegzetvételű kaland, mikor épp ráérek, akkor szivesen játszanék.
Hello Ide kellene beirnom azt hogy ki vagyok... Hát legyen: 15 éves Debreceni gimnazista vagyok. Előbbi csak részben igaz mert vidéki vagyok de évközben debrecenben koliban lakom.A fantasy után (amiből mindn fajtát kedvelek) elmegy még a sci-fi is. Szerepjátékokból még a sShadowrant és a Vampirt ismerem de nem játszottam sokat velük. És persze Gyűrűk Ura mindörökké !
Lassan 4 éve ismerkedtem meg a játékkal de akkor volt rendes csapat és idő is mindig játszani. aztán a Nagyok -vagyis a végzősök akik megismertették velünk a játékot- elmentek továbbtanulni. Ekkor mesélőt választottunk majd fojtattuk a hagyatékot.Aztán mint ahogy az lenni szokott a csapat mégjobban szét hullot jöttek ugyan új tagok de ők is inkább tovább rontották a helyzetet. Szóval egy pár hónapig nem játszottunk(se mesélő se játékosok ). Megtudtuk hogy Debrecenben is vannak rendezvények és versenyek és az első ilyenen össze is ismerkedtünk jó pár M.A.G.U.S.-ossal és páran fel is ajánlották hogy mesélnének vagy játszanának. Az elmult két és fél hónapban több kalandot játszottunk le mint az azelőtti két évben . aztán jött a nyári szünet-és ezért is vagyok most itt .Ugyanis nyáron nem tudok jászani remélem itt majd sikerül.
Előben szoktam ijjászkodni immár vívni is . Mondanom se kell a Livokat is szeretem ( bár igaz még csak 1x voltam:).Van néhány Pc-s jéták is amit szivesen játszok.
Még sok mindent nem vágok de majd olvasgatok. Persze mint minden játékos mihamarabb szeretnék csatlakozni egy kalamdhoz. UT-vel még csak párszor játszottam de a KAP-ot hanyagoltuk szóval ez még kissé kihivás de legyűröm.:) Kedvenc kasztom az Arel pap és szerintem elsőnek iylennel is jönnék.
Csak azt tudom javasolni, hogy bőszen olvasgassátok a szabályzatot, az Előtörténetes topikban található mindennemű segítséget! Ha netán elakadnátok valahol bátran lehet kérdezni a megfelelő topikokban - álltalában a címek magukért beszélnek. Természetesen bármelyik "magasrangú" egyén is zargatható pm formájában - vagy akár msn-en, ha rendelkeztek ilyesmivel (ha a kiszemelt áldozat is rendelkezik vele )
Olvassatok, Bütyköljetek, Alkossatok, és utána DurrBele a közepébe!
Jó játékot, kellemes szórakozást az oldalon!
Yvett
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
Üdv 16 éves vagyok, Nagykanizsai. Régen játszottam a M.A.G.U.S.-al de nem onlineba. Egyébként hagyományörző vagyok és kicsit még idegen nekem a fórumos játék.
Üdv itt nálunk, Necroma! Olvasgasd át a Nyílt helyszíneket, a Zárt kalandokat, meg nézegesd a Karakteralkotásról szóló topicokat, illetve az Előtörténetes topicot, hogy lásd, mi hogy megy, aztán ha tetszik, akkor - szerintem - mindenki szeretettel vár! Ha pedig kérdésed van, azt nyugodtan tedd fel a megfelelő topicban, vagy keress fel valakit PM-ben, MSN-en, vagy E-mail-en!
30 éves vagyok, érdi illetőségű, akit mindig is érdekeltek a "mesék". Kb 10 éve szerepjátékozom, kipróbáltam egy pár fajtáját, de a MAGUS az ,ami a kezdetektől a szívemhez nőtt. Igaz, mostanában ritkábban jön össze a "csapat", de olyankor mindig jó a játék. Remélem ez a fórumozós verzió segít kitölteni ezt az "űr"-t.
Szerző: Lorthiras con Dhaarsyl » 2007.07.27. 10:39
Helló! 15 éves középiskolás vagyok, Pilisborosjenőn lakom, de Budapesten élek, hogy hogy is mondjam :D, vagyis ott intézem a dolgaimat. Más szerepjátékot nem nagyon próbáltam, ez megtetszett, kész :P Már vagy egy olyan másfél-két éve ismerkedtem meg először a játékkal, nagyon megtetszett én is beújjítottam, de nem volt módom sajnos sokat játszani, de majd javítok rajta :). Szóval most szabadidőmben itt próbálkozom, habár véleményem szerint az Új Tekercsek, egy feleslegesen túlbonyolított kiegészítő, melyel a karaktergenerálás legalább fél napot vesz igénybe :P, a képzettségekről meg ne is beszéljünk... de nembaj, majd megszokjuk a drááágasááágot :D.
Sziasztok! Egy lassan 22 éves kalandozójelölt vagyok! A M.A.G.U.S.-sal még a kezdetek kezdetén ismerkedtem meg. Konkrétan akkor, mikor az első szabályrendszert kiadták. Ha jól emlékszem, olyan 8 éves körüli lehettem akkor. Az a rendszer a szívemhez nőtt és (lehetnek belőle gondok) a mai napig nekem az a mérvadó. Tanulmányoztam a Második Törvénykönyvet is, de mindig is az ETK szerint játszottam. Azaz... az alapszabályok az ETK-ból voltak, de amikor játszottam a régi barátokkal, vettünk át karaktereket a Titkos Fóliánsból is. Az Új Tekercseket viszont nem ismerem olyan jól, mert ami azt illeti, a sok szabálymódosítás nekem nem tetszett. Az utóbbi hat évben sajna nem volt módom játszani, így kiestem a gyakorlatból. Nagon megörültem, mikor egy pár napja felfedeztem ezt az oldalt, de azt is láttam, hogy itt a karakteralkotás az UT szerint történik. Így volna egy kérdésem az adminhoz. Van-e rá valami mód, hogy amennyiben játékos szeretnék lenni, a karakteremet a régi szabályrendszer szerint hozzam létre? Mint azt már említettem az UT-s szabályokat alig ismerem. Előre is köszönöm.
Sajnos mivel az UT itt az etalon, itt ez a nérvadó, így sem ETK sem régebbi rendszer alapján nem lehet karaktert alkotni, ha valaki nyíltban szeretne játszani. Zárt kalandban minden KM olyan feltételek szerint írja ki a karikészítést, ahogy szeretné, de olyan kaland ritkán indul és akkor sem biztos hogy a KM azt a rendszert választja ami a jövendő játékosnak a kezéhez állna. Így csak azt tudom mondani, hogy olvasgasd az UT-t ha nem minden világos vele kapcsolatban, bár ha jól megnézem, a képzettségeket vettük onnan, a karigenerálás sajátos szabály suerint megy, amit a megfelelő topicban olvashatsz is. (Előtörténet főtopicon belül keresd valamely altopicban). és ha elolvasás után is vannak fehér foltok, a Csevegőn belül lévő UT topicban minden tetsző nem tetsző kérdést feltehetsz Biztos lesz aki válaszol rájuk, mert az UT egy nagyon jó vitalap
UI: bár egy csíra moderátor vagyok és nem az admin, ha már erre jártam szösszentem
Gloyva: Ne félj, én is prüszköltem az UT-től, de már kezdem megkedvelni... no persze nem lesz a kedvencem, de érdekes tud lenni, meg el is lehet boldogulni vele. Én is itt kezdtem el használni és még nem rohantam sírva világgá, szóval semmi izgalom!
"Felöltöm vértem, kezemben íjam és a kardom, Készen állok a rohamra, a csatajelet várom..."
Köszi a válaszokat! Igazából nem fenntartásaim vannak az UT-vel, csak nem ismerem a módosított szabályokat maradéktalanul. Az említett topicot elolvastam, de kb. 10 perccel ébredés után nem sokat fogtam fel belőle. Ígérem, szorgalmas leszek és elolvasom még egy párszor.