- Hogy ő...?

*Keservesen szállok fel a ló nyergébe. A mozgástól a nyílvessző igencsak feszíti a csontomat, de azért megpróbálom magam tartani, nem hiányzik, hogy elájuljak....
Nem vagyok penye és ájuldozós, de érzem ilyen nagy sebet már régen kaptam - ez nem csupán egy felszíni karcolás...*
- Kitartok... muszáj... A ... banditák voltak.... az egyik állt... mintha nem tu... tudott volna már menni.... levadásztak.....
Malor én.... köszönöm.... én azt hiszem... sokat....
*és megérkezünk a táborhelyre.
A dzsad férfi előrelépésére kissé összehúzom a szemem, de a fájdalom mi testemben van jobban érdekel mint az, hogy jelen helyzetben ő mit mond vagy tesz azért hogy leütötem.
Azon megdöbbenek egy picit ahogy viselkedik. Nem ódzkodok a segítségnyújtásától, teszem amit mond - hinni akarok neki...*