Ifin-Kikötő

[Yvett de Crei]

//A köröket számold te - az idő múlásával ki mikor hogy és mit csinált te vagy tisztában.//


Kirdo Farmine

*Először még csak-csak megy az a felszínen való csapkodás, de egyre jobban húz le valami a mélybe. Egyre többet és hosszabban csapnak át a fejem felett a testem álltal gerjesztett hullámok, amikor is elmerülök... Még látom ahogy egy kötél csobban be felém a vízbe, utolsó erőfeszítésemmel próbálom elérni.... Kiengedve minden szuszt magamból - mindent egy lapra téve fel...*

[Kaspar Otlokir]

/Joffer/

A matrózok és városörök küldenek feléd pár nem túl biztató pillantást és félszót is de most mindeki azzal van elfoglalva hogy mi lessz a törppel. A kötél csak lóg a vízben a buborékok érkeznek rendületlenül. Végül nem jön több levegö a felszínre és a kötél is lazán csüng a matróz, -valami Tien- kezében. Most érzi úgy a kis hajót megszálló parancsnok hogy tenni kell valamit, így az egyik ör kezéböl kitépve annka lándzsáját a moló szélén álló egyik matrózt fogja ée a fegyver nyelével egy laza mozdulattal a Kirdo után küldi. Nem lett éppne csukafejes és a ballon kabát is rátekeredett a szerencsétlenre, de a vízben van. Mivel ez nem egy elöre letisztázot és megvitatott akció volt így a "megmentö" a felszínen vesz pár mély levegöt és látszik rajta hogy nagyon megijedt annak ellenére hogy úgy néz ki kiválóan tud úszni mert a sok hátráltató tényezö ellenére sem merül el. Várjunk csak ez most annyira mégsem jó, hisz Kirdo viszont elmerült. Erre a társai-pár lépés biztonságban a moló szélétöl- fel is hívják a figyelmét miszerint lenne más dolga is a békés fürdözésen kívül. Épp a sűrű egymást anyázás venné kezdetét mikor tien felkiállt.
-Megvan sikerült neki! Buzgón elkezdi húzni a kötelet kifelé a vízböl, mire többen Öt is lehülyézik hogy ki ne rántsa már a fulldokló kezéböl, és jó példával elöl járva segítenek neki tartani a helyesnek vélt tempót.
/Kirdo/

Merülsz a mélység felé már épp a belenyugvás szélén jársz és elmerülnél a hívogató sötétben, füledben ott suttog homálytestvéred hangja:
-Látod milyen békés itt minden? Sem a fény sem az emberek és igaztalan vádjaik nem érhetnek el. Már csak pár pillanat és újra együtt lehettek. Te és Ö- szemed elött megjelenik halott kedvesedröl örzött utolsó még szép emléked melyben mély hangján békésen adomázik a közös barlanghelységben,, veled az oldalán családotok körében- égi rendelés, örök boldogság lessz osztályrészed, megérdemled szenvedtél már eleget. Nem is ismered ezeket az embereket! Még az a Joffer is csak dumál de most a baj közepén sem segít. Hidd el nem fog fájni, csak szép csendben elalszol és utánna már //bocsi de nem tudom a törp nevét kit párodként elvesztettél // mellette ébredsz a Köatya oldalán.
Szívedben még utoljára fellángol az élni akarás, gyöz a tarini virtus és megragadod a kötél végét de húzni már nincs eröd. Közben ez az átkozott suttogás, mintha a mélység hívna, csábítana, de nem úgy mint a tárnák mélyén, ez valami ösibb, gonoszabb. Ekkor érzed hogy a kötél rándul egy eröset, de még bírod tartani majd lassabban de elindulsz felfelé.

[Quator ar Zaraquer]

(Joffer)

*Látom lassan jön kifelé a kötél és húzza valami. Remélhetőleg Kirdo és nem egy cápa gyomrából tartja a végét. Mivel közben rájövök, hogy mégsincs annyira meleg a helyzet, így elkezdem szépen visszagombolni, megigazgatni elősször a piros kabátom, majd a rajta lévő viharkabátot is. Végül kissé peckesen támaszkodva a korlátra várom, hogy a törpe felbukkanjon.*

-Ne lazsáljatok! Húzzátok, de csak finoman! Ha kiért hozzátok fel a fedélzetre. A kabinomban majd becsomagoljuk valami takarófélébe.

*Ha hozzák Kirdot vezetem őket a kabinom felé. Ott félrehúzom a nem valami rendezett takarót az ágyamról és oda tetetem a nőt.*

[Yvett de Crei]

Kirdo Farmine

~Graim...
Igen... mellette... mönörökre...~

<Csábít a suttogás... az érzés... hogy újra lássam Őt. De nem cscscscscssssssss... Halgass! Te elveszejtel, hazug amit mondassz!
Boldogság volt vele lenni - már sosem lessz az nélküle. Elment... mehetnék utána... Igen... mehetnék....
Nem sok ez már... itt a határ... csak....>
*Gondolatok... bár nem tudatosak - a két énem "beszélget" egymással. Nem vagyok képes cselekedni, mozdulni, húzni - pusztán a kötelet szorongatom. Majd megjelenik Graim előttem. Megnyugvás... boldog mosoly... s átölelem, szorosan, hogy soha többé ne engedjem/engedhessem el.
Tudatom egyre jobban elhagy - szeretett kedvesem, akit ölelek nem más mint a kötél amibe kapaszkodom - görcsösen, ragaszkodóan, mosollyal az arcomon.*

[Kaspar Otlokir]

/Kirdo; Joffer/

A törpöt a vízbe esett matróz fogja meg végül, bár már nincs eszméletén de ujjait úgy kell lefejteni a kötél végéröl. Ha akarták sem tudták volna kirántani a kezéböl. Joffer TE a hirtelen feltámadt furcsa érzésnek köszönhetöen legalább annyiar átáztál int akit a városör küldött a vízbe. Közös erövel kiemelik a törpöt majd a lábát emelgetve vizet pumpálnak ki belöle, nem keveset. MIkor végre felköhög beiviszik a szobádba, és leteszik az ágyank nevezett ruhakupac tetejére. Az ágy a pillanat törtrésze alatt átázik. Majd többen rád néznek jelentöség teljessen és elhagyják a kajütöd. Az utlosó matróz még hozzáfűzi a velös pillantásokhoz:
-Valakinek le kell vetköztetnie....
Már csak az van hátra hogy betakard valami szárazzal ezért megpróbálsz találni valamit a mi megfelel a célnak. Mikor visszafordul az Ágyon Kirdo ül anyaszültmeztelen és tágra mredet pupillákkal hol rád hol saját magára néz.

[Quator ar Zaraquer]

(Joffer)

*Elég fancsali arccal veszem tudomásul, hogy én is eláztam az ítéletidőben. A kabinomba érve amíg a matrózok elhelyezik a nőt gyorsan ledobom magamról a kabátokat és kibújok az ingemből, majd magamra kanyarítom a puha köntöst, mely az egyik szék karfájára dobva pihent. Mire visszafordulok már csak az utolsó matróz szól vissza az ajtóból. Erre tanácstalanul felemelem a kezem, de a mondat felénél becsukódik a férfi mögött az ajtó.*

-Hé srácok én ne... m fogok hozzányúlni. Ezek szerint mégis kénytelen leszek.

*Ezzel morogva elkezdem vetkőztetni Kirdot.*

-Na tessék. Ezt is megértem. Egy törpe nőt vetkőztetek az ágyamban.

*Ahogy lekerül a ruha azért felmérem a "helyzetet", de ezem magam is meglepődök és végül egy fejrázással elfordulok, hogy az utazóládámból keressek egy inget vagy valamit, amit ráadhatok. Ekkor alakul ki az érdekes és félreérthető helyzet azzal, hogy Kirdo felül és még ráadásul magához is tér. Én meg állok ott kissé gyűrött köntösben mellette kezemben egy inggel. Ismét győz kaján énem és kis vigyorral nyújtom felé az inget.*

-Azt hiszem itt az ideje, hogy felöltözz Kirdokám.

[Yvett de Crei]

//Kirdo csupaszon:
Az alig egy lábnyi magas teremtés hófehér bőrrel rendelkezik - szinte természetellenes. Egyedül arca és kézfeje kivétel ez alól, ahol a nap sütötte amióta a földfelszínt járja.
Nem csak arca, de felkarja és válla is tele van szeplővel.
Szálkás izomzat van egész testén, kicsi tesmagassága ellenére látszik igen jó kondícióban van, s ez mellett még emberi szemmel is nőies idomokkal rendelkezik. (átlagos 10-es szépség).
Azért van kivetni való is benne - lába nem mondható el kecsesnek, s a vöröses szőr egy kicsivel erősebben is nő rajta (végtagjain, máshol nem!).
Vetkőztetés közben Joffer észreveszi az egész hátára tetovált, számára különös jeleket.//


Kirdo Farmine

*Az utolsó emlékképem még az, ahogyan Graimot ölelem át szeretettől eltelve.
Most meg...*
<Hol vagyok?... Uh... ez egy hajókabin... és ... mi a .... Ki a... MIIIIIIIII? Nincs rajtam ruha?...>
*Felülök az ágyon, kicsit megszédülök, de hamar urrá leszek rajta. Szétnézek és Joffert látom meg kotorászni a ruhák között - köntösben.
Szemem elkerekedik, csak hápogásra futja erőmből, arcom vörösebbé válik a főtt rákétól, s még azt is elfelejtem, hogy takarni kellene "törpés bájaimat".
A mondata pedig megsemmisít teljesen lélekben.
Először csak megsemmisülten nézem meredten a felém nyújtott ruhadarabot, majd ráemelem zöld szememet, ami gyanúsan homályosan csillan meg. Testem lassan rázkódni kezd, majd a sírás elemi erővel tör fel belőlem, s olyan nyelven motyogok közben, amit Joffer nem ért. Összekuporodom az ágyon a lehető legkisebbre, amire csak tudok - és csak zokogok.*

[Quator ar Zaraquer]

(Joffer)

-Na csak a fehérnéptől óvjon az ég!

*Mormogom szemforgatva. Közelebb lépek és ráterítem az inget Kirdora.*

-Na most meg itt pityeregsz nekem. Nyugi semmi végletes nem történt. A fiúk kihúztak bőrig ázva és ez a legkényelmesebb, lebmelegebb kabin, ami történetesen az enyém. Ezért hoztunk ide. A sok mafla gyorsan elsuttyogott és rámhagyták, hogy vízhatlanítsalak. Már épp sikerült volna, de Te felkesz és rögtön áztatni kezded a párnámat.

*Valami nyugtatásfélének szántam, így nem korholó a hangnem. Azért ismét feltör rosszabbik énem és nem állom meg megjegyzés nélkül. A mondanivalóm előtt azért kicsit hárébblépek, hogy a szeszélyes törpe ne tudjon a szerencsétlen katona sorsára juttatni.*

-Egyébként nem kell pironkodnod. Ahogy láttam mindened a helyén van.

[Yvett de Crei]

Kirdo Farmine

*Joffer szavai eljutnak tudatomig, de a jelentésének a felismerése lassan, nagyon lassan érkezik meg.*
<De... Graim... Öleltem... Olyan... valóságos volt...
Nem lehetett az... ő már halott... elment a Fejszéshez, hogy örök időkre őt szolgálja.
Igen... emlékszem... megcsúsztam a padlón, a vízbe estem... és akkor ezek szerint nem... Ööööö... Mi....>
*Lassan megnyugszom és felemelem fejem. Szememben olyan szomorúság ül, amit nem láthatott Joffer eddig életében - talán egyszer tőllem, a hajóút során (amikor a nőhiány miatt a legénység egymást szórakoztatta a zaftosabbnál zaftosabb történetekkel, esetekkel).
Zavartan nézem a férfit, és hogy bizonyosságot nyerjek, hogy jól szűrtem le a történéseket elmondása alapján inkább kérdezek, mégha annyira kínos is a perc - de fő az egyenesség!*
- Akkor, ezek szerint ... Te és én .... nem lenni együtt, ahogy én azt gondolni elsőként... Nem tenni mi.... - *keresem a szót, amivel tudnám megértetni magam a férfival, de nem találom, így inkább körbeírom ahogy gondolom.* - öö... mi nem lenni egy ágyban lenni közel hozzád, s te nem lenni nekem bennem, hogy lenni ivadék kettőnk mi?

[Quator ar Zaraquer]

(Joffer)

*Kirdo szemében olyan bánat lappang, ami még a cinikus kalózt is kis meghátrálásra készteti, így csak összehúzott szemöldökkel figyelem mit is akar mondani a nő. Miután sikerült kihámoznom szavaiból a lényeget visszatelepszik a kajánság kedvemre.*

-Nem nem lenni. Nyugi Kirdokám. Ilyen embernek ismertél meg, aki kihasználná pillanatnyi kiszolgáltatottságodat csak azért, hogy a saját örömét kiélhesse?

*Széttárom a karom ismét felvéve egy pillanatra a meghurcolt mártír pózát, de utánna gyorsan visszatér a vidám mosoly és nekitámaszkodok a kabinfalnak.*

-Erre nem kell válaszolnod.

*Azért lopva ismét végigmérem a finoman szólva ráterített inggel együtt is "lengeöltözetű" nőt.*

<Hm. Hülyeségek járnak már megint a fejemben. Ez egy kivételesen makacs törpe nő! Nomeg ne feledjük szerencsétlent az örszobán, akit eltrafált. >

[Yvett de Crei]

Kirdo Farmine

- Hááát... - *és ezzel azt hiszem el is mondtam minden véleményem a saját magáról feltett kérdésére. Azért a megkönnyebbülés hatalmas ereje a sziklát porrá (na jó apró kavicsokká) zúzza lelkemen, amitől a szomorúság egy kicsit visszahúzódik.*
- Tudni nekem adni nadrág még, mert így egy kicsit nem menni ki város, lenni így csupasz én. És menni ki te, hogy ne láss....?..... - *és valami szöget üt a fejemben...*
<Mi az, hogy mindenem a helyén van? Ez... Ohh... másképp hogy szedte volna le a ruhát rólam. Ember férfi... a hajón is a nőkön járt az agyuk sokszor, többször mint a munkán..Tudják is ezek mi az igazi szeretet, ami a sírig tart, vagy a hűség, odaadás? Könnyelműek és nem éreznek igazán...>
*Nem fejezem be a megkezdett mondatot, csak várakozóan tekintek Jofferre, úgy hogy talán még az ismeretségünk alatt egyszer sem - őszinte nyugodsággal, várakozással.*

[Quator ar Zaraquer]

(Joffer)

*Elsétálok a ládámig és egy nadrágot is adok a nőnek.*

-Tessék. A szárát nyugodtan hajtsd fel, de ha lehet ne kurtísd meg se ezt, se az inget. Ha óhajtod kimegyek.

*Ezzel elindulok ki a folyosóra, de ahogy húzom be magam mögött az ajtót még visszasandítok Kirdora.*

-Mondjuk már úgyis láttam mindent.

[Yvett de Crei]

Kirdo Farmine

*Elveszem a nadrágot Joffertől, és nagyra nyitott szemekkel ránézve köszönöm meg neki mindazt amit tett értem.*
- Joffer! Én köszönni neked meg, hogy nem hagyni engem halni veszni, meg hogy vizeset ruhát nem hagyni megbetegedve lenni engem. És köszönni meg a ruhát is, nem vágom el Kirdo méretre.
*Nyugtázom, hogy kimegy, de az ajtóból való visszaszólásra az első kezem ügyébe akadó tárgyat feléje hajintom.*
- Szemtelen! - *kiáltom félhangosan törpe nyelven.*

[Quator ar Zaraquer]

(Joffer)

*A köszönetnyilvánításra csak biccentettem. Az ajtóból gyorsan visszahúzom a fejem és berántom magam mögött. Az érthetetlen kiáltást és a koppanást hallva kiteljesedik gonoszkás vigyorom és türelmesen várakozom a falnak támaszkodva, fütyörészve. Ha esetleg a matrózok még nem széledtek el összeszedni holmijukat, akkor megeresztek feléjük egy cinkos kacsintást.*

[Kaspar Otlokir]

(Joffer)

Te is tudod mikor meglátod a folyosón várakozó legénységed, hogy nem úszod meg egy kacsintással. Addig faggatnak míg végül beadod a derekad, és élveztettel kezdesz mesélni a vetközetetésröl. Már épp a kényesebb részeknél tartanál, és utasítanád el a követelözö kérdéseket holmi úri modorra hivatkozva, mikor nyílik az ajtó és kilép Kirdo. Elég komikussan néz ki a Te ruháidban, de tekintetét látva ezt most valahogy senki sem hozza fel. Miután kilépett, Te belépsz és összeszeded amiért jöttél, mindet ott találsz- már ha találod- ahol hagytad. A fedélzeten már csak a törpre vártok, és partról is sürget benneteket a tiszt, mire felér a nö. A csomagját az egyik jobb képességű matróz elöre viszi, ám a felajánlást, hogy Kirdot is átvigyék biztos az sem gondolta komolyan aki tette. Sajnos úgy néz ki megint fürdés lessz a vége. A parton az örség és három matróz, mögötted még kettö matró,z és elötted Kirdo egyensúlyoz a pallón, mikor az úgy néz ki, hogy a tengerbe fordítja a makacs törpöt.

(Kirdo)

Bár a nadrág és az ing is túl hoszú amit kaptál de legalább szárazak. Nagy nehezen majd térdigfelhajtott nadrágban lépsz ki a folyosóra ahol szélessen vigyorgó matróz seregletbe botlasz. A köt közepén Joffer áll és épp befejezett vagy megszakított valamilyen mesét mikor kiléptél. A szobádban mindent rendben talász és a holmidhoz sem nyúlt senki amint összeszedtél mindent és felmész a fedélzetre hallod hogy már keresik a társaságot, indulni kéne.//akkor ugye visszafelé sem volt meg Yvett // Elötted az ominozus palló és a lábad bár nem remeg, de nem is nagyon akar engedelmeskedni. A holmid látva örlödésed az egyik matróz átviszi a partra de arr a felkérésre hogy téged is átcipeljenek-e csak egy tekintet kell adnod válasznak és már el is kotródnak az utadból. Elindulsz, egészen a közepéig semmi gond mikor ismét vészessen inogni kezd alattad a palló és az a veszély fenyeget hogy átfordul alattad és újra atengervízben mártózva végzed.