Shulur - Kikötõnegyed - Horgas Hóhér & a Varjak fogadó

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Rychor Occhys
Helyszín: a Horgas Hóhér fogadóban
_______________________________________________________________

*Ami láthatólag jól érzi magát karodban, nevetve, vidáman hagyja, hogy pörgesd, forgasd, megdöntsd.
Válaszodra elismerő fény gyúl szemébe.*
- Akkor nagyon merész vagy Arnan, ha itteni szülöttként így mersz beszélni egy láthatólag magasabbkasztúval. Ami persze.... nem biztos, hogy rossz, hátrányos bizonyos személyek szemében.
...
Hogy én?.. Yankart mennyire ismered? Anyám oda települt ki a második férjével... Nekem akkor még muszáj volt vele mennem, most csak hazajöttem, hogy végre láthassam a bátyám és a kedvesét. - *aprót biccent a fejével az asztal felé ahol ültek, majd kissé csodálkozó arcot vág, és megáll a táncban, körbenéz.*
- Ezek meg hová tűntek?
*S valóban Sarl és a másik hölgynek hűlt helye van.*

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

*Mirjam feléd fordul, nem ellenkezik, szemében különös csillogást látol.*
- Gon... oh... nem tudom mit jelent, de már a fejvadászt igen, az orvgyilkost is.
Én ... nem is tudom... Most ezt nekem elárultad... ezek szerint - *nyel egy nagyot, belenéz a szemedbe, félelmet látol benne* - megfogsz ölni. - *jelentette ki. A félelem mellé bánat is társul hamar, majd könnycseppeket látsz megjelenni szeme sarkában. Ezen még az sem változtatott, hogy angyalnak, az Élet angyalának nevezted.*

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*Megilletődötten meredek a lányra. Szomorúság szorítja szívemet a könnyek láttán.*

-Megölni? Én Téged? Nem. Soha nem tudnálak megölni. A kezedbe helyezem az életem Mirjam. Ha kitudódik, hogy ki is vagyok valójában, valószínűleg lesz ellenlábasa a klánomnak, aki gondoskodjon róla, hogy csúfos véget érjem az életem. Nem érdekel. Nem számít más csak Te.

*Beszéd közben gyengéden letörlöm a legördülő könnycseppeket. Ismét felüti a fejét lelkemben a félsz, hogy ezek tudatában látni sem akar majd többé Mirjam. Ez az érzés ki is ül a vonásaimra, ahogy próbálom megfejteni mire is gondolhat most a lány.*

<Megint elszúrtam. Ismét miattam, a hülye fejem miatt, sír. Ha befognám a pofámat az lenne a legjobb. Fél tőlem. Fél... >

[Enriquel]

Rychor Occhys


A lány lassít, s megáll, még válaszolni sem volt időm korábbi kérdéseire. Szavai nyomán követem tekintetét, s valóban csak az üres asztal maradt hátra. "Furcsa - gondolom magamban -, hogy az eddig oly féltő fivér, most mindenféle jel nélkül eltűnik." Körbepillantok, hátha csak átültek egy másik asztalhoz, de nem így történt. Amit visszavezetem korábbi asztalukhoz, s elengedem a kezét.
- Ülj csak le... - húzom ki a széket előzékenyen - ...mindjárt kiderítem mi történt - mondom nyugodt hangon, s tekintetemmel a fiút keresem. - Vettetek már ki szobát? - kérdezem meg Amitől, csak a mihez tartás végett. "Még az is lehet, hogy csupán jól érzik odafent magukat..." - fordul meg a fejemben.

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

- De hát elárultad… És ti… a fajtád…. már úgy értem, akik olyanok, mint te… akik fejvadászok… Ti nem szoktatok tanút hagyni, olyat életben hagyni, aki… aki tudja kik is vagytok. Hiszen elárulhatlak, még véletlenül is... és az… végzetes lehet neked, amit nem … nem engedhetsz meg…
Farro, én nem értelek… Miért? Miért mondtad el, miért számítok én neked? Nem ismersz, nem tudod ki vagyok valójában… nem tudod… Egyáltalán nem tudsz rólam semmit… Hogy lehet valaki fontos, ha azt sem tudjuk ki ő valójában? - *tette fel a kérdést, de nem csak neked, magának is. Lázasan jár az agya, látszik valamivel nagyon vívódik magában.*
- Mondd meg nekem Farro, hogy miért? Mit látsz te rajtam, hogy ennyit törődsz velem, hogy… utánam jöttél, hogy… az apámtól.. megvédtél… hogy… hogy rám bíztad a titkodat, ami az életed záloga – holott csak annyit tudsz rólam, hogy egy szajha vagyok… - *csendesen ejtette ki az utolsó szavakat, s közben a szemedbe néz, melyben mindenféle érzelem kavarog.*

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Rychor Occhys
Helyszín: a Horgas Hóhér fogadóban
_______________________________________________________________

*Ami felnevetett.*
- Hagyd csak! Eléggé nagyok már hogy tudjanak saját magukra vigyázni. Vagy kimentek sétálni, vagy kivettek egy szobát, mert nem bírták ki hazáig....
Ha jónak látják, majd visszajönnek ...
Monnd csak Arnan van még kedved táncolni? Vagy inkább - *felhúzza a bal szemöldökét enyhén, kérértelműen és csábosan elmosolyodik* - beszélgessünk?...

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*Látszik, hogy ezek azok a kérdések, amik engem is foglalkoztatnak legbelül, de eddig próbáltam odázni, hessegetni őket, hogy ne kelljen még magamnak sem feltenni és megválaszolni. Kissé elrvedek, befelé fordulok, hogy megtaláljam a válaszokat. Végül nagy hallgatás után válaszra nyitom számat.*

-Igazad van. Nincs értelme az egésznek a hűvös logika szerint. Meg kellene öljelek, hogy továbbra is bizton megőrizhessem a titkom. Kis lábadozás után a ház többi lakója sem jelentene gondot. Mindenkit kivégezhetnék szépen sorjában érzelemmentes vigyorral az arcomon...

*Fancsali képet vágok a feltörő emlékek hatására. Eddig csupán kívülállóként szemléltem őket, de a mai este megváltozott valami. A könyörgő, majd üveges szemmel elhanyatló áldozatok már emberekké váltak egyszerű célpontból.*

-... Hidd el Mirjam nem ez lenne az első eset. ... A miértre nem tudom a pontos, megfontolt választ. Életemben először történik velem, hogy valaki ennyire megérint, mint te Mirjam. Őszintén megmondom először csak valami újabb ugratásnak, heccnek gondoltam ezt a mai estét. Nem is az ivóba indultam, hanem felderíteni a terepet. Végül valami matrózbeavatásba rángattak a hajósok. Azt mondták majd itt kikupálódok a "módiról". Erion örömnegyedében járva láttam mit jelenthet ez...

*Lehorgasztott fejjel visszahuppanok az ágy szélére. Mereven a földet pásztázom, ahogy hallkabbra fogva folytatom a vallomást, ely a szívemet nyomja és magam sem tudom miért történik mindez.*

- ... Ekkor pillantottalak meg Téged. Úgy láttam ugyan úgy feszélyez az egész és legszívesebben szabadulnál, mint én. Ráadásul még szóba is állsz velem. Természetesen lehet, hogy csak én képzelek túl sokat magamról, de akkor és most is úgy érzem, hogy nem csak munkahelyi kötelességből tetted, hanem... hanem...

*Felnézek. Egyenesen a lány szemeibe. Különös csillogás honol tekintetem mélyén. A hála, az öröm és valami egyenlőre megfoghatatlan lángolás.*

-Ember voltam a számodra. Nem csak eszköz, nem csak kezes kopó és főként nem egy taknyos kis senki, mint aki igazából vagyok. Megérintetted a lelkem azon felét, amiről azt hittem nem létezik vagy ha mégis, hát csak a düh köré szikkadt korcs hajtás. Éreztem. Életemben talán először igazán, igazi érzelmekkel. Azt nem tudom megmondani mi a neve ennek a bensőmet melengető, szinte szétfeszítő érzésnek, ami már akkor elönt, ha csupán láthatlak. Hát ezért. Nem tudom ennél jobban megfogalmazni... sajnálom... ezeket nem tanították a Mesterek.... Megint túl sokat locsogok igaz?

*Kissé bús arccal ismét a padlóra szegezem tekintetem.*

<Miket hordok én itt össze? Mit érdekelné ezt a lányt az én satnya lelkem? Hisz nem adhatok neki mást csak szenvedést, ahogy eddig is. ... Pedig, ha nem is merem beismerni még saját magamnak sem... Minden, amit most mondtan igaz...>

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

*Mirjam csendesen végighallgat, és miután befejezted a mondandód sem szólal meg. Súlyos hallgatásba burkolózott. Már-már azt hiszed itt vége mindennek, a lány megfordul és szó nélkül távozik, amikor mindez helyett eléd térdepel, majd a sarkára ül. Látszik rajta, hogy megérintene, fel-fel emelkedik a keze, de erőtlenül vissza is hanyatlik teste mellé.*
- Én... Igazad van, hogy csak azért mentem oda, mert... keresnem kellett volna. Tudod... évek óta folyik ez már így. Eleinte csak meg kellett szabadítanom a részeg embereket, akiknek a figyelmét nem csak az alkohol terelte el, hanem... a nővérem is. Később... vagyis nem régen már mást is ... másképp is kellett ... Nem tudtam elviselni... bármit... csak azt ne kelljen... - *lehorgasztotta a fejét, egy kicsit meggörnyedt* - Amiért nem ... Nem! Nem lényeg... Kitűntél a többiek közül, látszott rajtad, hogy más vagy, idegen a környezet. Nem faltad a nőket tekinteteddel. Nem engedted, hogy az öledbe üljek, nem erőszakoskodtál hogy igyak alkoholt. Figyelmes voltál velem, kedves... én... velem még soha senki nem volt ilyen. Megijedtem.... Megijedtem attól ... mindentől veled kapcsolatban. Nem tudtam hogy mit mondjak, hogy hogy viselkedjek, hogy... .... Nem tudtalak volna becsapni, bántani...
...
A sikátorban... ott rájöttem, hogy fontosabb vagy mint bárki más a világon. Senki nem ér annyit nekem mint te. És ezért képes voltam... képes voltam megölni az apámat... Rájöttem, hogy csak a félelem ami eddig meggátolt abban, hogy kitörjek innen... És te ezt a félelmet elűzted, megszabadítottál ....
Túl fiatal vagyok, de... .... Nem tudom hogy lehet, hogy pár óra ismeretség alatt ilyen megtörténjen ilyen tapasztalatlanul, ennyire hirtelen, ismeretlenül...
De én... - *rád emeli zöld szemét, melyből most az őszinteség árad felőled. Látsz benne egy kis félelmet, de azt érzed ez nem a személyednek szól, nem tőlled, a fizikai valódtól fél - más táplálja ezt* - Én mindezt nem bánom... Nem bánom a szenvedést, a verést, hogy gyilkos lettem! Csak egy mocsodéktól szabadítottam meg a világot. Nem bánom, ha elkapnak és felakasztanak - csak gyorsan tegyék, hogy ne szenvedjek attól, hogy nem lehetetk melletted. Melletted akarok maradni, a közeledben. Veled azt érzem hogy élek... és nem érdekel mit tettél eddig, mire képeztek ki a mestereid... Az a lényeg ami itt van belül - *bökte meg a mellkasodat picit jobbjával* - Sok közös van bennünk Farro. Mindketten elnyomtuk, mert el kellett nyomnuk azt a... a másik valónkat amitől ember az ember... az érzelmeink tesznek minket emberré, nélkülük halottak vagyunk, és én élni akarok még sokáig!
*Még mondott volna valamit, de már nem jött ki a száján, mert beharapta azt. Félve várja a válaszod vallomására.
Azért a józan gondolkodás nem hagy el... Elmondása alapján nyomor volt az élete, viszont ehez képest sokat tud a világról. Utcagyerekként, s abból a feltételezett életből, amit az apja viselkedése után leszűrtél ilyen bölcs gondolatokat nem tudott volna leszűrni ilyen fiatalon. Hiszel neki... de ott motoszkál benne, hogy vajon még mit hallgat el előled Mirjam.*

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*Észre sem vettem, hogy önkéntelenül ökölbe szorítottam a kezem, de ahogy Mirjam elém térdel és belefog a mondandójába érzem, hogy csökken a szorítás. Mind a bensőmet gúzsba fogó, mind a kezeim szorítása. Ránézve kezeimre konstatálom, hogy enyhén, alig észrevehetően, de remegnek. Ez különös módon jelenleg valamiféle örömmel töltenek el, ahogy egyre többet és többet hallok.*

<Remegnek. Remegnek a kezeim. Soha nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust. Most mégis olyan... jó, megnyugtató. Tényleg mindketten el kellett fojtanunk az érzéseinket és csupán a másiknak köszönhető, hogy ebből kitörhetünk. Közösen. Igen... Közösen.>

*Ismét felnézek, bele Mirjam szemeibe. Tekintetemben megnyugvás és gyengédség szikrái játszanak, de ott motoszkál a kétség árnya is.*

-Mirjam... Drága Mirjam... Nem érdekel mi volt és az sem túlságosan foglalkoztat, hogy mi lesz, amíg láthatlak, hallhatom a hangod... megérinthetlek. Nem érdekel, hogy mi az a nagy titok, amit esetleg nem mondasz el. Csak az számít, hogy itt vagy velem.

*Megérintem az arcát. Gyengéden végigsimítom az arcélét és boldog mosolyra húzódik ajkam. Megpróbálok minél kevesebb mozgással és fájdalmas kifejezés nélkül letérdelni mellé, hogy közelebb lehessek hozzá és érezhessem teste melegét.*

<Milyen gyönyörű. Milyen törékeny. Nem mond el valamit? És? Majd, ha eljön az ideje megtudom vagy ha nem hát nem is érdekel. Nem számít. Ma nem. Majd talán később.>

[Enriquel]

Rychor Occhys


Megtorpanok, s kissé elbizonytalanodom. Már-már magamhoz intettem a fiút, de leteszek e szándékomról. A huncut pillantást természetesen észrevettem, de úgy teszek, mintha nem érteném a mögöttes tartalmat.
- Nem tudtam mennyire ismered a járást, s nem szívesen bíztalak volna az esti utcák szövevényére. Könnyű rossz helyre tévedni itt Shulurban... - intem óva a lányt.
- Akkor hát beszélgessünk - penderítek magam elé egy széket, s fordítva ülök rá, hogy két karomat keresztbe fonhassam a támláján, s azon támasszam meg államat. - Hol is tartottunk... ááá igen... Yankar városa. Hallottam róla egy, s mást, de nem szívesen adnám elő a felsőbb körök jellemzését a... kitaszítottak városáról. Nem hinném, hogy hízelgő lenne... persze az más kérdés, hogy nekem nincsenek előítéleteim, mint a legtöbb gőgös fráternek. Ha látnám Yankart valódi mivoltában, biztosan meglenne a saját véleményem. Szeretem a dolgokat a saját szemszögemből látni, botorságnak tartom, ha valaki más véleménye alapján alakít ki egyfajta képet. Mint holmi tudattalan bábok... ők a shuluri színpad viaszbábui, kiket láthatatlan kezek mozgatnak. A nagyközönség őket látja, de hogy mi van valójában a háttérben... azt nem sokan tudhatják - magyarázom mosolyogva. - Gondolom nem árultam el újat... Jó nevelésben volt részed, s ha jól sejtem, Yankarban is megvannak azok a szabályok, ami szerint az itt élők szerepeiket játsszák.

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

*Mirjam úgy bújik hozzád mint egy elárvult kiscica - hevességében még azt is elfelejtette, hogy sebeid vannak, s csúnya zúzódáok, amik e heves mozdulatra igencsak aktívabban sajognak.*
- Bocsánat! - *rebegi ahogy kicsit eltávolodik tőlled az összerándulásra és szisszenésre. Óvatlanul belenéz a szemedbe, s látod amint egy picike láng fellobban benne - hasonló játszhat a tiedben is ahogy a pillanat varázsának köszönhetően egész testedet forró bizsergető érzés járja át - mert Mirjam egy nagy nyelés után még közelebb furakszik hozzád, már az egész testetek összeér, majd lassan, kicsit félve megcsókol. A forróság szinte szétrobban a testedben ahogy puha ajka a tiédhez ér. Felemelőbb, boldogabb e pillanat mint amikor a Vasmacskában csókoltad meg.*

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*Ahogy Mirjam közelebb bújik érzem szívem hevesebben és kissé szabálytalanabbul kezd verni. Már épp kiteljesedne az ölelés, mikor megérzem, hogy a bordáim és más részeim, amikről nem is tudtam, hogy fájhatnak, főleg nem ennyire jelzik, hogy ez a helyzet most nem az ifjonti hevességnek kedvez. Belémnyilal a fájdalom, így akarva akaratlanul kösszébbgörnyedek és kissé torzuló arccal felszisszenek, de szinte rögtön felváltja a néhány pillanatig ugyan kényszeredett, de aztán már őszinte mosoly.*

-Semmi baj. Már én is épp megfeledkeztem volna róluk.

*Ekkor összekapcsolódik tekintetünk és kivételesen úgy érzem, hogy megéreztem a "pillanat varázsát". Nem kellenek már szavak, hogy tudjam nem vagyok egyedül a bensőmet melengető, sőt kellemesen égető érzéssel. A lány ismételt közeledtére még annyit próbálok helyezkedni, hogy ne rondítsak bele újabb szisszenéssel a boldogság ködébe. A csókot félve fogadom. Még emlékszem a szívszorító élményre, mikor a Vasmacskában én próbálkoztam kezdeményezni és bánatot, könnyeket csaltam a drága angyal arcára vele. Ez más. Semmivel sem összehasonlíthatóan felemelő és mámorító érzés. Nincs bánat, nincs fájdalom, ami ebben a szinte örökkévaló édes pillanatban árthatna. Mintha megfordulna a világ körülöttem. Lehunyom szemem és csak ölelem, csókolom Mirjamot.*

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Rychor Occhys
Helyszín: a Horgas Hóhér fogadóban
_______________________________________________________________

- Széles a látóköröd és tetszik, hogy nem vagy egy kaptafa a többiekkel. Kimondod amit más nem mer a te helyzetedben.
Igen, jól sejted. A nemesség ott is színészkedik ahogyan itt is és közben csak találgatni lehet ki milyek kártyát kerver saját paklijában. De ez engem sosem érdekelt igazán. - *egy félmosoly kíséretében megvonta a vállát*
- Nem szeretem a politikát. Távol áll tőllem, s ha tehetem inkább odébb állok ha ilyen téma merül fel. Nem bántam hogy el kellett jönnünk innen. Yankarban nincs meg ez a .... felsőbbrendűségi maszalag. Hogy egy nemeshez nem szólhat egy közember... pedig tanulhatnának tőllük egy-smást...
De mondd csak!... Hogy-hogy még életben vagy az ilyen szabados viselkedéseddel? - *Ami kíváncsian elmosolyodott* - az itteni famorok nem arról híresek, hogy szótlanul eltűrjék ezt a megengedhetetlen viselkedést.

[Isshae Ianarak]

_______________________________________________________________
JK: Farro Luma
Helyszín: menedékben
_______________________________________________________________

*A csók szelíd lassúgságát felváltja a heves érzelmek kinyilatkoztatása, mely mindkettőtök lelkére rátelepült. Nem érzitek az idő múlását, sem mást ami rajtatok kívül történik - egymásnak vagytok csupán ebben a pillanatban-percben-órában.
Mirjam keze arcodra kúszik, majd hajadba túr, óvatosan ezek után mellkasodat simogatja, s átölelve a hátadat tarkódtól egészen hátsódig - mindezzel egyre jobban fokozva érzéseidet, Mirjam iránti vágyadat.
Mirjam a simogatást nem hagyja abba - kezei szelíden járnak testeden, majd egyszer csak két keze közé fogja arcodat, eltávolodik tőlled, s remegő, elfúvódó hangon suttogja a szavakat.*
- Farro! Én... szeretnélek... szeretni... a testemmel...

[Quator ar Zaraquer]

(Farro)

*Minden érintés, minden simogatás egyre korbácsolja érzelmeimet. Olyan érzetek, ingerek érkeznek testem különböző pontjaiból, amiket eddig nem vagy csak egészen ritka véletlenként éltem meg. Valami fantasztikus az érzés. Ezt szeretném Mirjammal is megosztani, megháláni neki mindazt, amit tőle kapok. Tapasztalatlanul, inkább csak az ösztönökre hagyatkozva simogatom a lány hátát, arcát, túrok bele a hajába. Ahogy kissé eltávolodik és elhangzik az a bizonyos mondatocska, melyért úgy érzem bárki képes lenne odadobni a lelkét is, legalábbis én érzem, hogy habozás nélkül megtenném... mégis valami kínzó kétely furakszik tudatomba a pillanatnyi szünet alatt. Félrenézek. Látszik rajtam, hogy valami bánt. Kis hallgatás után suttogva, alig hallhatóan szólalok meg.*

-Mirjam... én... nem tudom mit... hogyan... félek csalódni fogsz bennem... Nagyon szeretnélek... szeretni, de... félek nem tudom megadni neked azt, amit megérdemelsz... Szerelmem.

*Az utolsó szó ahogy elhagyja ajkam elkerekednek szemeim és visszakapom a lányra tekintetem kissé ijedten.*

<Szerelmem?!? Hisz eddig azt sem tudtam mi fán terem a szerelem. Eddig csak valami ködös és tizenéves szemmel nem túl bizalomgerjesztő testi vágyról volt tudomásom... Most viszont már érzem is ezt a furcsa bizsergető vágyat. Mégis van valami más is. Ez nem csak egyszerű testiség... ez a lélek kívánsága... amit már szavakkal nem bírok elmondani, de talán... talán a néma mozdulatok képesek lesznek elmondani Mirjamnak, hogy mennyire... igen... mennyire Szeretem.>