Úttalan utakon, az ország földjét járva...

[A Dorcha]

A poros utakat járva, hogy eljuthass egyik helyről a másikra...

[Catti Brie]

/Venge/

*Mint eddigi, rövid élete során már annyiszor, ismét egy bokorcsoport rejtekében meghúzódva érte a hűvös hajnal. Köpenye, mellyel a hideg ellen próbálta több-kevesebb sikerrel megvédeni magát, kellemetlenül nyirkos volt: a reggeli harmattól teljesen átnedvesedett.
Régóta úton volt már, egykedvű nemtörődömséggel nyugtázta, hogy megint megfázott.
Emlékeinek legmélyén felvillant egy meleg szoba, tiszta ágy, barátok.
Két teljes napon át hitegette magát, hogy mégiscsak tartozhat valakikhez.
Fejét megrázva hessentette el magától ezeket a keserű gondolatokat.*

<...tartozni valahová...ehh..hiú ábránd...ébredj fel végre, Venge, nem az volt a te világod...>

*Egy nagy városból - talán Erigow...? - indult útnak ismét, csak úgy találomra, lelkében keserűséggel.
Hátrahagyva mindent és mindenkit, nem törődve se a tegnappal, se a holnappal.
Átkelt egy hegyen, majd egy másikon. Többet éhezett, mint ahányszor jóllakott, de lábai csak vitték előre - maga se tudva, merre.
Egy fárasztó nap végén a távolban megcsillant egy széles folyó.
Onnantól azt követte, hiszen minden folyó vezet valahová.
Emberekkel ritkán találkozott, amit nem is bánt. Mostanában valahogy nem vágyott emberi társaságra.
Egy hete mégis csatlakozott három vándorhoz, de ők egy hajnalon szó nélkül eltűntek - persze, megszabadítva Vengét kevéske élelmétől, és attól a néhány réztől is, ami még megmaradt városi zsákmányából.
Igen, zsákmányból, hiszen Venge igazából egy kis tolvaj.
Figyelmetlen szemlélő el se tudja dönteni,hogy fiúval vagy lánnyal áll szemben.
Ha fiúnak nézik, az csak jó - mégiscsak biztonságosabb a vándorút, mintha kiderülne, hogy egy védtelen lány baktat a poros utak mentén.
Egy kis biztonságérzetet azért adott neki régi, kedves tőre, melyet mindig derekára kötve hordott. Talán ezért is lehetett, hogy azt nem találták meg "kedves" útitársai. Mint ahogy furamód nem tartottak igényt gyűrűjére sem, mely egyetlen emléke arról a bizonyos két napról.

A lány pár korty folyóvízzel megpróbálta becsapni méltatlankodó gyomrát, majd fázósan, éhesen összeszedelőzködött. Csontjaiban az ólmos fáradtsággal ismét útnak indult, kissé eltávolodva a folyóparttól, de nem szem elől tévesztve azt.*

[A Dorcha]

Vengének
Tiadlan földjén, kora tavasszal, egy reggelen

*Hosszú volt utad, s ki tudja mennyi vár még rád. Lábaid fájnak, gyomrod éhesen kordul. Nyúzottan, fáradtan és kimerülten baktatsz az ártéri részben, mikor halk neszezésre leszel figyelmes... Valami mászkál a feletted elterülő fa lombkoronájában... s ahogy felpillantasz egy apró kis valami pottyan le, a homlokodon koppanva... mogyoró....
"Aggódó tulajdonosa" gyors cikázással siet le a fa törzsén, s néhány lépéssel tőled áll meg az avarban. Két lábra ágaskodik, s onnan szagolgat a levegőbe... Téged les... majd kb egy lépésnyire ismét előrébb szalad, és újra Téged figyel...*

[Catti Brie]

/Venge/

*A zajra felkapja fejét, és így épp telibe találja valami kemény.*

- Óóó, hogy az a magasságos! Hát ez nem lehet igaz...még itt is dobál valaki... - *A halk neszezésre hirtelen elhallgat.
Épp igyekszik közelebbről szemügyre venni a "lövedéket", amikor valami barnás-vörös villanást lát a szeme sarkából.*

<...nocsak-nocsak...jól látok?...hiszen ez egy szem mogyoró...az meg ott...egy mókus...>

*A lány fáradtságáról és éhségéről is megfeledkezve egyszerre mozdulatlanná dermed, nehogy elriassza a kedves jószágot. Mosolyogva nézi, ahogy a kis lövészbajnok egyre közelebb merészkedik.
Óvatosan, szinte észrevehetetlen mozdulatokkal leguggol, hogy ne legyen annyira ijesztő és hatalmas látvány a kis orvlövésznek.*

<...na lássuk csak...megy-e még...értem-e még őket...és ők engem?...>

*Nagyon-nagyon lassan előrenyújtja kezét, amiben a mogyorót tartja. De épp csak annyira, hogy a szimatoló és őt figyelő állatka meg ne ijedjen.
Ha nem ugrik meg, Venge tesz még egy kis mozdulatot felé...aztán türelmesen várja, mit tesz őkelme.*

[A Dorcha]

Vengének
Tiadlan földjén, kora tavasszal, egy reggelen

*A mókus ösztönös félelmén felülkerekedik kíváncsisága, és nyakát hosszan nyújtogatva "tapogatózik" előrébb... majd egy picit közelebb szökken... ismét megáll... nézi a reakciódat... nem lát semmi fenyegetőt, így egészen közel merészkedik hozzád... a tenyeredet szagolgatja, majd kis mellső lábaival kiveszi a mogyorót, szájába veszi, és újra tisztes távolba szalad. Visszafordulva néz rád mit teszel...*

[Catti Brie]

/Venge/

- No, nézd csak...a kis ravasz - *néz mosolygó szemekkel utána a lány.*
- Na, várj csak, kiskomám, ahol egy van, akad ott több is - *alaposan körbenéz az avarban, és talál is két maréknyi mogyorót és makkot az éppen zöldülni kezdő fűben.
Látványosan forgatja zsákmányát a markában, majd egy részét köpenye zsebébe rejti, hogy a maradékot egyik kezéből a másikba öntögethesse.
Közben figyeli a kis mókust, felfigyel-e a zörgésre.*

[A Dorcha]

Vengének
Tiadlan földjén, kora tavasszal, egy reggelen

*A kis mohó mikor megpillantja a tenyérnyi finomságot elejti ami a szájában van, és fut vissza hozzád... óvatos még mindig... tudod egy hirtelen mozdulat és bármikor elillanhat...

Szagolgatja a kezet, majd hosszas szimatolás után felmászik a tenyeredre, felkap egy mogyorót, és továbbillan a fel a karodon át a másik válladra.... ott megállapodik és a mogyoró héjának eltávolításába kezd... ^^*

[Catti Brie]

/Venge/

*Meg se mer mozdulni, nehogy elriassza az apró jószágot.
Jóleső érzés keríti hatalmába, mikor az felmászik a tenyerébe, majd feltelepszik a vállára.
Vár néhány percet, hogy biztos legyen a dolgában, majd nagyon halkan, egy fura hangon dudorászni kezd, ami már máskor is bevált, ha egy állatot meg akart nyugtatni.
Nem emlékszik rá, kitől és mikor tanulta - valahogy mindig is ott volt az agyában.
Amikor a mókus már teljesen belefeledkezett a mogyoró feltörésébe, óvatosan tesz egy lépést előre.*

<...na, lássuk csak...megijedsz-e, kis barátom?...>

*Ha a kis tornász nyugodtan töri tovább a mogyoróját, Venge tesz még egy lépést, majd még egyet.
Lassú, nyugodt léptekkel, továbbra is a fura hangot kiadva, folytatja útját a folyó mentén.*

[A Dorcha]

Vengének
Tiadlan földjén, kora tavasszal, egy reggelen

*Újdonsült barátod bátran ül válladon, s teljesen a mogyoróba feledkezve utazik veled ...

Elég soká bandukolhatsz, mikor látod a folyó partján egy csónak van kikötve... mellette szák lóg a vízbe... Talán-talán lesz benne egy-két hal... annyi biztos nem tűnne fel senkinek. Gyorsan körbepillantasz, de nem látsz senkit.... Ha cselekedni akarsz itt az idő...*

[Catti Brie]

/Venge/

*Vállán új barátjával, immár nem érezve annyira nyomasztónak a magányt, szaporázza lépteit az ártérben, egyre közelebb a folyóparthoz.
Meglát a távolban egy sötét pontot, amiből közelebb érve egy vízen ringatózó csónak képe bontakozik ki.*

<...hmmm...ahol csónak van, ott halászni is szoktak...talán...>

*Nyugtatólag megsimogatja vállán a kis potyautast, majd megszaporázza lépteit.
Sejtése hamarosan beigazolódik, hisz a csónak pereméről egy szák lóg bele a vízbe.*

- Nézd csak, kiskomám, talán épp a reggelink ázik ott - *szól a mókushoz félhangosan.
Óvatosan körbeles, nem láthatják-e meg, majd a csónak mellé lép. Mégegyszer körbekémlel, majd határozott mozdulattal kiemeli a szákot a vízből. A látvány gyönyörűséggel tölti el, gyomra nagyot kordul, izgalmában és örömében hatalmasat nyel.*

<...nocsak, milyen szép halak...talán, ha egyet-kettőt elvennék...fel se tűnne a gazdájának...>

*Két szép, közepes méretű halat kiemel - a legnagyobbakat ugye, mégse illik - majd ügyesen a köpenyébe tekeri. A szákot visszaengedi a folyóba, és remélve, hogy nem látták meg, gyorsan az ártéri bokrok rejtekébe húzódik.
Mivel új barátja igencsak érdeklődve tekintget a bokrok és a közeli fák lombja felé, óvatosan leemeli válláról, és betessékeli a tarisznyába, mellérakva a maradék makkokat.

Legszívesebben rögtön tüzet rakna, és nyársra húzná a halakat, de fél, hogy a tűz és a füst a nyomára vezetné a jogos tulajdonost.
Így inkább folytatja útját, amíg biztonságos távolságra nem ér.*

[Sion]

Yokomoto

*Gyönyörű tájakat lelhetünk tiadlan földjén és a hegyekkel tarkított keleti határ talán még ezek közül is kiemelkedik szépségével. Kövér réteket rejt e táj, s a rajta keresztülfolyó utakat virágzó cseresznyefák foglyák közre. Se szeri se száma az apró patakoknak, amelyek a hegyekben gyökerezve sokszor ifjonti hévvel zúdulnak le a magasból, hogy egy egy apró tavacskában összegyűlve táplálja a környék legelőit, vadjait. Az erdők sűrűk és alig látni rajtuk a "civilizáció" bélyegét, így nem csoda hogy Yokomoto itt ütött tanyát, s bár lassan tovább kell állnia felfrissíteni készleteit, ezt nehéz szívvel teszi. Az eltelt két nap alatt amit itt töltött rengeteg vázlatot készített, s csak azt sajnálta, hogy grafikáiban nem tudja visszaadni azt a csodálatos színkavalkádot amit a természet ezidőtájt nyújt. Mindenesetre elkezdte összepakolni a cuccait, és holnap indulni készül. Bizonyára sok hasonló hely vár még rá, és nem töltheti egész életét az út mellett rajzolgatva, de ezt a napot még ki akarja használni, így egy tavacska parjára inni járó őzet rajzolgat.*

[A Dorcha]

Vengének
Tiadlan földjén, kora tavasszal, egy reggelen

*Szinte pezseg a véred az izgalomtól, nehogy rajta kapjanak... gyorsan elemeld a két halat, s köpenyedbe csavarba illansz el a helyszínről...

Még épp időben, hisz ágak recsegését, az avar zizzenését hallod a távolból... Biztos jön vissza a csónak gazdája... de te ekkor már messze jársz. Majd fél órát mehetsz a bokrok takarásában, mire biztosra veheted, hogy itt már nem vesznek észre. S a mókus is kezd fészkelődni a tarisznyádban....*

[A Dorcha]

Yokomotonak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, egy reggelen

*Gyönyörű időt fogtál ki, ez tény és való. Az éjszakák még hűvösek, de a nappalok már sokkal melengetőbbek. Mindenhol érezni már, hogy a tél visszaszorul, s a tavasz veszi át szerepét. Csendesen ülsz, s figyeled az őzet, csak a papír serceg néha a széndarabod alatt...

Enni kellene valamit, kordulja a gyomrod... ekkor nézel majdnem üres készleteidre. Mihamarabb utánpótlást kell szerezz...*

[Catti Brie]

/Venge/

*A bokrok közül hallatszó gyanús zajok serkentőleg hatnak Vengére.
Fél órán át inkább inal, mint siet , de végül megpillant a parton egy horpadás-szerűséget, amit ráadásul bokrok jótékony takarása véd a hívatlan nézelődők elől.
Megáll, szusszanva fújja ki a levegőt, majd a biztonság kedvéért mégegyszer hátrapillant.
Szerencsére semmi gyanús nincs már a közelben.
Lerakja a földre a köpenyét, annak igencsak igéretes és illatozó tartalmával. Leemeli válláról tarisznyáját, amelyben már nagyon türelmetlenül mocorog izgatott utitársa, kis orrát a tarisznya száján ki-kidugva.*

- Na, gyere csak elő, kiskomám - tessékeli kifelé - hmmm...valami nevet is kellene találni neked, bár ez még várhat. Előbb jöjjön a pompás lakoma - ismét nagyot nyel.

*A mókust a köpenyre helyezi, és szétnéz tüzelő, valamint egy nyárs után.
Szerencsére a part tele van a folyó által kisodort faágakkal.
Jó nyalábnyit összeszed, nyársnak valót és két ágasfát is talál.
Gyors, türelmetlen mozdulatokkal kibelezi a két halat, nyársra húzza, miközben a mókus két lábra állva izgatottan és kíváncsian figyeli őt okos szemecskéivel.
A sülő hal illatára egészen izgalomba jön a kis állat.*

- Nono, barátocskám...a mókusok nem esznek halat. Neked itt a mogyoród - nyújt felé néhány megmenekült darabot.

*Lehet, hogy még sülhetne kicsit a hal, de Venge már nem tud tovább várni.
Azonmód forrón csipkedni kezdi lefelé a húst a hal gerincének két oldaláról.
Szeme sarkából közben figyeli a kis kotnyelest, vajon hogy reagál a tűz, a füst és a sülthal okozta új élményekre.*

[Sion]

Yokomoto

*Nem Keseredek el, hisz még ezt leszámítva két napig gond nélkül kihúzom a vadonban, és valószinűtlen hogy az utat követve ennyi idő alatt ne találjak egy kisebb falut ahol feltölthetném készleteimet. A harminc ezüstből amit végül zsoldként kaptam bőven telik erre, ámbátor el kell gondolkodjak migez kezdek a jövőben... Annyi biztos, hogy a mai napot még a szokásos fejadaggal töltöm, s ha szükséges, a továbbiakban felezve azt legfeljebb felkészülök a megtartóztató életre. A nap további részét gyakorlással és szellemem szabadságának növelésével (meditálással) töltöm, majd aludni térek, hogy a nap első sugaraival tovább indulhassak...*