Utak, ösvények, csapások

[Con Larrodan]

(Con Larrodan)

*Ajkai mosolyra húzódnak mikor meglátja a lovagot, és még nagyobbra mikor meghallja Monica hangját...*

- Monica, jól vagy? *kérdezi kissé aggódva, hisz a páncél és a férfi súlya alatt akát komolyabban is megsérülhetett volna...*
- Sigfrid, a hölgy Monica Belucchi kisasszony az úr pedig leiosz thaira Natan da Silva. Ha jól sejtem újdonsült útitásaink, kik szintén a banya vadászatban segítkeznek. *nyeregtáskájába nyúl, és váltóköpenyét veszi elő, melyet Monicának nyújt.*
- Erre talán szükséged lesz De hmmm.... mondd Monica, ha te itt, akkor ki vigyáz Letire? *s a kérdésre szalad fel szemöldöke...*

[Iymer]

(Gialona fia Iymer)

- Örülök, hogy tetszett magának nálunk. Azt mondták, huzatosabb volt ez a vár ezelőtt, csak olyan, mint az összes többi, de mióta megszületett Elennia kisasszony, az úr megcsináltatta, és mindig javíttatja is. Kevesen figyelnek ilyen apróságokra. Hanem a tüsszögése az reméljük elmúlik, ha majd az ország belsejében leszünk. Shadlek után egészen másképp fest azért a táj.

Várható lesz, hogy pénzt nem kímélve fogadókban akar éjjelente megszállni.

Ezt mondjuk én is így gondoltam, azét sem hoztam sátrat, vagy ilyesmit. Csak épp pénzt klímélve.

-Oh, ezek a barbár vad vidékek!

- Lehet, hogy barbár, meg vad, de azért ez a vidék az, ami felfogja a nomád portyákat, és a nagy folyó mögött már nyugodtan lehet alduni.

-Az úr meghagyta önöknek, mely uraságokhoz kéne elvinni a kisaszony szépséges képét?

- Hogyne. Pierrata úrnak hívják a bel Corgia család shadoni ágának a fejét, neki kel átadni mind a nagy képet, mind pedig a medaliont. Van is nálam egy levél magától Cossino úrtól, azt is oda kell neki adnom. Nem ő fogadta fel magát?

[Lianna Pentangelin]

//Nem kell beidézned a konkrét sorokat, amire válaszolsz, megtalálom én mikor mire hogy esik //

Iymernek

-Engem a kezem és művészi szellemem miatt ajánlottak azokból a nemesi körökből, ahol ama nemes férfiú is forog, kihez a képeimet visszük.
A körülményes megfogalmazásnál -főleg mikor a piktor a saját szellemét méltatta- Dantes jobb kezének mutatóujjával csendben köröket írt le jobb halántékánál.
-Érdekes választás Pierrata úr, érdekes...-hümmögött piktor, mint aki nem teljesen elégedett meg a vőlegény személyével. Azaz a jövendőbeli vőlegénnyel, mert bár az úr szándéka erős, mégis csak szándék és még semmi sincs elrendezve. De azért nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy a frigy megköttetik.
-Persze ez nem az én dolgom, ki ki hogy rendezi el leánya életét...Én már rég kijöttem abból akorból, amikor nősülni szokás...-sóhajtozott az agglegény piktor, de közben kis kecskeszakállát megsimogatta s megrándult az ajka, mint aki kellemees emlékre gondol vissza s az mosolyra fakasztja.
-Nocsak, művész uram, ha neje nincs is, de tarsolyában ifjú idők annál inkább?-kapott az ajakránduláson Dantes. Témát akart váltani, nem akarta sem uratok választását kifejteni sem pedig azt hallgatni, milyen nagy elme a piktor.
-Mint ahogy mindenkinek az én koromban. Ön előtt például ott az egész élet. Amit én már megéltem, az még csak most vár magára-nézett rád a piktor.
Dantes kuncogott kicsit sközben téged nézett. Siken eddig csendben hallgatta a szószátyárkodást, de aztán hátrafordult derékban a nyeregből. Porzott az út, valaki vágtatva közeledett. Egyedül volt, s mikor észrevette, hogy előtte vannak valakik -azaz ti- nyomban lelassított, megállt. Arcába nem volt csuklya húzva, de nem votl elég közel, hogy ki lehessen bogarászni vonásait. Egyet viszont ki tudtál. Hosszú befont fekete haja van, ami csak nőknél szokás, férfiaknál nem nagyon... Ó, a csudába, Elennia kisasszony, amikor csak tehette, így hordta a haját. Csak nem ő az?!
A lovas meghozta döntését, hátrált, s letért az útról.
-Ez aztána furcsa döntés. Valaki itt tilosban jár...-dünnyögte Siken.

[Lianna Pentangelin]

Connak

-Jól, de mond meg ennek a répahajú mamlasznak, hogy legközelebb de érezze magát macskának, hogy ide ugrik teljes hosszában, aztán meg oda.
Sigfrid teli fogsorral vigyorgott. Meghajolt da Silvának, s egy hiú villanást azért elkaphattál: összehasonlította vértjét az idegenével s azt kellett megállapítania, a másik paplovag fényesebben ruházkodik mint ő. Ah, hiúság, paplovag a neved!
-Nem testőrként maradtam volna mellette. A birtokomon pihen, s az embereim vigyáznak rá, úgy, mintha rám vigyáznának. Apám miatt efelől nem kell aggódnod, hogy megfelelően látják el munkájukat. és nem bírtam a fenekemen maradni. Addig veszek részt ilyen kalandokban, amíg nem vagyok férjnél, utána már hiába ágálnék!
-Nem tudtam lebeszélni arról, hogy velem tartson. Én hazafelé tartottam, a kisasszony erről tudomást szerzett és könyörgött, hadd jöjjön velem-sóhajtott da Silva.
-A női erőszakkal szemben, Domvik szolgái védtelenek-jelentette ki fölényesen Monica, miközben az új köpenyt magára kanyarította.
-Hacsak nem 90 kilósan szállnak szembe vele-tette hozzá Sigfrid kötöszködve.
-Van az 100 is!
-Oh, ugyan!-legyintett a vörös férfi.
-Most akkor önök mind csatlakozni akarnak hozzánk?(S)
-Én feltétlen. A lovag úr nem tudom miképp határozott erről, eredetileg ő haza tart Shadon városába-pillantott a nő da Silvára.
Sigfrid rád nézett:
-Elvileg nem úgy volt hogy csak ketten vágunk bele ebbe a komoly ügybe?

[Iymer]

A piktor fogalmazásán rágódom egy darabig, de akárhogy forgatom magamban a szavakat, egyet kell értenem Dentassal.

- Tartok tőle, vagy félreértett valamit a piktor úr, vagy a konyhai pletykák nem voltak ezúttal pontosak, de Pierrata urat a kiházasításhoz kérte Cossino úr, nem vőlegénynek. Ahhoz valóban - mégiscsak magunk között vagyunk - kissé öregecske, amennyire én tudom. Mégiscsak jobban ismeri ott a szóba jöhető kérőket, mint Cossino úr, aki Shadleken túl ha tíz évente megy egyszer. A képek pedig a leendő vőlegények hajlandóságának meghozásához készültek.

- De hogy nem unatkozott közben, az látszik a szája szegletén.

<A csudába, hogy a saját lányára persze nem tud vigyázni. Utol még csak utolérem, de mit mondok neki? Ő földje még egy fél napig, kérdőre nem foghatom, akármit kitalálhat. Ha meg még igaza is lesz, mit kapok én ezért!>
Megfordítom a lovat.
- Piktor uramnak nem kell sietni, baja ne essék.
Intek a többieknek, és vágtába vágom Hollót. Közben:
- Siken! Te az úton maradsz. Ha az úr emberei jönnek, utánunk küldöd őket.
A lány után megyünk. Jön mögötte valaki/jönnek mögötte valakik? Akármennyire is lemaradva?

[Lianna Pentangelin]

Iymernek

-Én nem szoktam hallgatózni!-húzta ki magát a piktor. Na ezt ugyan senki el nem hiszi
-Nem ütöm bele az uraságék dolgába, alkotni jöttem, nem a jóhíremet rontani. De megnyugtató, hogy még sem a tisztes idős úrhoz szándékozzák adni a kisasszonyt, hanem a jó rokon segít a legalkalmasabb jelöltet megtalálni...

Váratlan távozásod megszakítja fejtegetéseit, a többiek biccentenek, értik szavad. A lovas egy balkézre leágazó földúton folytatta vágtáját. Nem járt nyomában senki, fene tudja mért sietős neki, hogy úgy meghajtja hátasát! Nélha ugyan hátranézett, s látott téged, juszt se lassított.
Ám jó lovas vagy, beérted volna magad is, de az ég megsegített: a fonatos lovas egy domb mögé fordulva váratlanul az úton keresztülhajtott birkákkal találkozott. Hirtelen rántás a kantáron, megriadó állatok, megcsúszó ló és a lovas a földön találta magát. Lova nem esett pánikba, így nem is taposta meg gazdáját. A nyáj mögött kíváncsian tolta fejjebb homlokán kalapját a juhász, mi történik itt.
Elennia volt az, férfiruhában. Bárki futárnak nézhette volna, ha nem ismerőse, s ha haját jobban eldugja valamerre. Grimaszolva épp feltápászkodni kezdett, s villogó tekintettel nézett rád:
-Ugyan mért eredtél a nyomomba? Maradtál volna a többiekkel!
Haragudott de félelem is bújkált szavaiban.

[Iymer]

<No, vajon mi elől szökhetett meg? A szokásos csíny? Vagy tényleg nem akaródzik neki férjhez menni, és épp most jött ki rajta? Így jár az, aki nem figyel a lányára. Első szóra megkap mindent, aztán tessék, ez lesz belőle. Ha csak egyszer a térdére fektette volna, és jól elfenekeli, most nincs vele ennyi baj.>

Még a lovon, odamenet:
- Velar, hogy te meg a birkáid mindig útban vannak - kacsintás, hogy a kisasszony lehetőleg ne lássa - Most nézd meg, mit csináltál! Legalább terelnéd ezeket itt félre!

Odaérek, egyből leugrok a lóról, segítek felállni, kenyérre lehetne kenni, minden mozdulatom csupa odaadás.
- Kisasszony! Hát maga az?! Nem történ baja? Jöjjön, segítek, hazakísérjük. Milyen jó, hogy még nem értünk messzire, vissza tudtunk fordulni! Gyere, Dentas, tartsd jó erősen a lovat! - ez utóbbiban a "tartsd jó erősen"-t megnyomom kissé.

[Lianna Pentangelin]

Iymernek

-Terelik ezek magukat, okos állatok, legalább annyira mint a gazdájuk!-hunyorgott a juhász rátok somolyogva.
A kishölgy hagyta, hogy felsegítsd, de mikor már a maga talpán állt, ellépett tőled s leporolta magát.
-Apám engedélyével tartózkodom házon kívül, eszem ágában sincs visszamenni! Úgyhogy nem kell kettészakadniuk és intézkedni az én kísérésemről! Dentas, a lovamat!
Társad rád nézett. Nemes szavát teljesítenie kell, így nagy levegőt véve a szárat a lány kezébe adta. Aki szerencsére nem akart azonnal nyeregbe pattanni és elviharzani. Lovát vizsgálgatta, nem-e esett annak valami baja a hirtelen megtorpanásban.
-Azt hittem maguk már a földünkön kívül járnak. Ilyen lassú a piktor? Így sose ér el oda ahova kell s mire mégis, addigra a képeim elavultak lesznek, mert öregedek tíz évet-csipkelődött sörénysimogatás közben.
-Jól van Szellőrózsa, jól van-nyugtatta lovát.
-Most mit bámulnak, nem a piktorral kéne lenniük?-tette csípőre jobb kezét s rátok sandított.
Dantes megvakarta az állát:
-Ugyan kisasszony, mért ilyen csipkelődő velünk, mikor jó szándékból vagyunk itt? Hogyhogy egyedül hagyta apjaura hogy száguldozzon az utakon?
-Talán csak nem az orrára kéne kötnöm?-kacagott fel a lány.
-De tudják mit, ha már mégis így alakult, megmondom mért vagyok itt: látni akarom magam is, ugyan kiket hajt fel az a távoli rokon nekem férjnek! S ha jónak látom, ne csak egy kép beszéljen helyettem!
Dantes felszisszent:
-A kisasszony ezzel azt akarja mondani, velünk jönne, hadd lássa kit akarnak választani önnek, vagy ha kell...-itt nagy levegőt vett- ...maga választ férjet tetszés szerint?
-Hm, mért is ne?-ütögette meg mutatóujjával állát a lány, igen elégedett ábrázatot öltött.
-Köszönöm az ötletet Dantes!
Dantes majd lemarta az arcát. Még pluszt adott a lány szájába. S szinte biztos, ha kapott is engedélyt arra, hogy kilovagoljon, biztos nem ilyen útra és szándékra.
-Ha olyan értékjesre tart engem apám, hogy képet készíttet rólam, mért ne választhatnék magam? Persze látványommal csak a rá érdemest ajándékoznám meg, mindenki másnak jusson csak a festő műve!-szegte fel állát. Dantes segélykérőn nézett rád, mi a bús fene legyen most? Le nem foghatjátok a lányt, azzal kezet emelnétek rá. A juhász rátámaszkodott botjára, neki ez egy jó zaftos pletykaalap volt, kutyája úgy is terelte helyette a jószágokat.

[Erin O'Shanon]

<Domvik idáig elboldogultam magam is, ha a merészségemet jutalmazod azzal, hogy nem ölsz meg akkor köszönöm, de most hazudnom kell.>

Amikor Amriusz kimondja, hogy Aren fia vagyok, minden erőmet összeszedve pilláimat igenlően lesütni..

Próbálok, értelmes képet vágni mindenhez.

<Nagyon fáj mindenem, és gyenge vagyok, ezt nem fogom tudni elviselni.Mi lehet azzal a tyúkeszű Valrival?...Remélem ezt nem hallotta, mert akkor tényleg nagy bajban vagyok...>


Amennyiben elég erősnek érzem magam a kommunikációhoz, próbálok beszélni, és értelmesen válaszolni, saját fiamnak kiadva magam.

[Lianna Pentangelin]

Arennek

Az atya figyelmesen nézi, ahogy pillogsz. Megértette, mert biccentett.
-Így már másképp állunk máris. Minek ott hazudni, ahol az igaz szó előrébb visz? Egy kis leves talán elősegíti, hogy erőre kapj. Lióra kisasszony egy jó ideig nem fog zaklatni haragjával, katonáival megint a mocsári szökevények ellen ment.
Így a pap jelenlétében egy szolgálólány megetetett könnyű húslevessel. Bár nem sok ment le, ettől a kicsitől is jobban érezted magad: fejed kitisztult és a nyelved is jobban forgott a nyelés edzése után. Talán a beszéddel is megpróbálkozhatsz. Étkezésed végén a pap megígérte, este visszanéz, s magadra hagyott. Nem sokáig. Alig ment ki a szolgálólány a levesestállal s kezdett el két veréb perlekedni az ablakpárkányon odakinn, amikor nyílt az ajtó és egy férfi lépett be rajta. Mellbevágott a felismerés: ez egy tündér. Valri és Haravan óta felismered a csalhatatlan arcélt, ami ezeket elárulja, ha fülüket el is rejtik dús hajuk alatt.
A férfi haja hullámos sötétbarna volt, háta közepéig leomlott. Szemei kobaltkékek voltak, ahogy egész ruházata is. A ruha bírói talárra hasonlított, csak nem volt fekete. Kíváncsian nézett rád, összefonta karjait ahogy ágyad lábához állt, pont szembe veled. Bőre sápadtan feszült csinos arccsontozatára, a korát meg se lehetett saccolni, de fiatalnak tűnt. Csalóka, ez akár több száz évet is takarhatott.
-Csodálom hogy még nem csavarodtál be-kezdett bele kellemes mély hangján-Az emberek általában nem bírják ki józanul, ha az időben eltévednek.

[Erin O'Shanon]

-Ezt...én is nagyon csodálom.-nyögöm ki lassan.
-Benned kit tisztelhetek?-kérdezem, ha már így elindultunk a beszélgetés fonalán.

<Mit kereshet itt egy tündér, és főleg honna tudja, hogy utaztam az időben?>

<Nem jó helyen vagyok, mint világ életemben mindg.Épp az ellenkező irányba kellett volna mennem mindenhol.Erre is csak a bajban eszmélek rá mindig.Miért ver engem a sors??Tündérek,feketemágia,a saját lányom nem hisz nekem...>

[Lianna Pentangelin]

Arennek

-Arvandar vagyok, Lióra kisasszony tanácsadója-hajolt meg ugyan olyan túlzással, ahogy azt eddig a tündérektől láttad.
-Valsharissz volt olyan pimasz és kötekedő, hogy két szitok között azért rólad is szót ejtett. Mivel a többi fogoly már szinte könyörgött hogy hallgattassuk el őkelmét, inkább áthelyeztettem máshova.
Na most akkor mi van? Egy tündér a tanácsadója egy olyan lánynak, aki mélyen vallásos, elítéli az átkos mágia minden formáját?! Vagy a jó öreg trükkel maradt meg eddig a férfi a lányod mellett, mégpedig hogy mindenki más átlagos shadoni férfinak látja csak éppen most teelőtted mutatkozik igazi valójában? Viszont abban nincs logika, hogy a jól fenntartott álcát egy idegen, azaz teelőtted leveti, kockáztatva ezzel azt, hogy olyan információ birtokába kerülsz, amit ellene fordíthatsz. De az ki van zárva, hogy így járjon keljen a Domvik hitűek között!!!
-Él és virul, nem áll szándékomban kárt tenni benne, amíg nem akarja beleütni a csinos orrát a dolgunkba. Azaz a Lióra és az én dolgomba-pontosított.
-És igazán hálásak lehetünk neki ezért a pompás várért-mutatott a falakra.
-Hogy tudd. Birtokomban van annak az igének a szövege, amivel a hanyag Valsharissz helyrehozhatná a hibát, amivel ide penderültetek. Én is értek az időmágiához, jobban is mint a társnőd-nézegette körmeit a tündér.
-Persze üzlet tárgyát képezi. Gondolkozz el ezen, amíg lábadozol, s ha erősebb leszel, rátérünk a konkrét üzletre. Addig talán társnőd sem kap idegrohamot attól, ha nem ő, hanem valaki más diktálja a feltételeket. És talán az a tény sem értéktelen, hogy jelen pillanatban Lióra az én szavamra hallgat elsődlegesen, az én megítélésem sokban formálja az övét is...Így ha mondjuk megkedvellek, talán megenyhül irányodba, ám ha nem így történik...-széttárta kezeit. Mindezt csevegő hangnemben adta elő, pillantása sem volt megvető. Egyszerűen eléd tárta a valóságot, hogy jelenleg az ő megítélésétől s továbbadott szavaitól függ a túlélésetek. No meg a tudásától a hazatérésetek...
Zúgni kezdett a fejed. Korai volt még ezzel nyakon önteni téged.

[Iymer]

<Ha Velar nem lenne itt, még akár jöhetne is, de most mindent el fog mondani.>
Nyugtatónak szánt biccentés Dents felé, ez van, nem tehettél mást.

Amennyire határozotan csak tudom:
- Kisasszony! Én az apjának tartozom felelősséggel. Maga most bizony tilosban jár, meg is vallotta. Magammal nem vihetem, de erővel sem küldhetem vissza. Látta, négyen indultunk el, Siken az úton vár. Ha odaérünk hozzá, visszaküldöm a várba, jelentést fog tenni az apjának.

- De ha az apját megkéri, biztosan talál módot arra, hogy egyenes úton jusson el Shadonba, és a megválogatott kérőkből kegyed válassza ki azt, aki leginkább a kedvére való. Annyira azért csak nem lesz gyors az a vőlegénykeresés, talán egy-két esztendőt is eltart, márpedig az nagy idő.
<Én marha; adom itt alá a lovat. De valahogy csak vissza kell rimánkodni. Ha ez sem, akkor vajon mi?>

Abban az eseten, ha nem teljesen nyilvánvaló Elennia visszafordulása:
Azzal meghajlok a kisasszont felé, szó nélkül felülök a lóra, megfordítom, intek Dentasnak, és irány vissza. A kisasszony és Velar csinál, amit akar. Amikor az úthoz érünk, előveszek egy kócsagtollat, és odaadom Sikennek:
- Visszamégy a várba, de szaporán ám! Ezt a tollat felmutatod Cossino úrnak, ha felleled, de ha nem, vagy nem akarod, hogy leharapja a fejed, Petar mesternek, tudni fogják, én küldtelek, és nem meglógtál. Elmondod, hogy találkoztunk a kisasszonnyal férfi ruhában, és azt mondta, ő akarja kiválasztani a jövendőbelijét, el akart jönni Shadonba. Vissza mégsem tarthattuk, erővel vissza nem hozhatjuk, rá kellett bíznunk, mit tesz. Hivatkozz Velarra, most épp erre hajtotta a birkáit, mindent hallott. Azután amint tudsz, visszafordulsz, ha sietsz, holnap este, vagy holnapután utol fogsz bennünket érni. Nekem Shadlekben kis dolgom van, szokás szerint Rufusznál fogunk megszállni.
<Ha ráveszi valamivel Velart a hallgatásra, vagy hazugságra, engem felnyársalnak, mikor visszajövök. Uram, most segíts!>

[Erin O'Shanon]

-Fáj a fejem muszály lepihennem.Kérlek várj a válasszal amíg felébredek....,de mindenféle kompromisszumra hajlok.

Ezután a mondat után mint akit fejbevertek alszom el.

<Hiába az álom tompítja a fájdalmakat, és addig legalább gondolkoznio sem kell.vajon milyen üzletet kínál ez a tündér?Miért nem mindjárt Valrihoz ment?Valószínűleg azért mert valrinak nem tetszene.>

[Lianna Pentangelin]

Iymernek

-Ugyan, nem figyelt eléggé: az apám elengedett hazulról, a többi pedig nem tartozik magára-tette csípőre a kezeit magabiztosan a lány, aztán a juhászhoz lépett, kezébe pár érmét nyomott.
-Maga nem látott semmit, legeltette az állatait.
-Oh, kisasszony! Köszönöm szépen, Domvik áldja meg!-emelte fel tekintetét Velar a markából, kalapot emelt, aztán fütyörészve eredt nyája nyomába. Elennia fölényesen nézett rátok.
-Miféle jelentést akar küldetni és hova? Nem ajánlom, rossz döntés. Mivel én nemes lány vagyok, apám lánya, egy vérbeli bel Corgia, az én szavamnak is engedelmeskedniük kell. Vagyis ajánlatos lenne. És én azt akarom, hogy magukkal menjek! Ha balul ütnének ki a dolgok, amik egy jó ideig nem fognak -s szemei azt ígérték, erről valami oknál fogva mélyen meg van győződve- majd magamra vállalom apám haragját és azt mondom kényszerítettem magukat így nem esnek ki a kegyéből és szolgálatából.
-Kisasszony, nem akarok akadékoskodni, de...-kezdett bele Dantes.
-Épp most okvetlenkedik. Mit állunk itt ahelyett hogy haladnánk az előre eltervezett úton?-csapta össze tenyereit.
-Amúgy választhatnak...-szállt nyeregbe, büszkén kihúzta magát, elszánt volt, ifjúi vére kalandra hívta...
-...vagy önökke tartok és óvhatnak ha ez minden vágyuk, vagy magam megyek, aggódhatnak épségem miatt s ha valóban bajom esik, mert nem vigyáztak rám ebben a váratlan esetben, na AZT nem teszik majd zsebre!
-De kisasszony, mért hoz ilyen nehéz helyzetbe minket?-jajdult fel Dantes.
-Még hogy én? Mért hoznak önök engem abba, hogy nem hallgatnaka kérésemre?-makacskodott.
-Tessék csak, küldjön csak valakit apámhoz...-nézett le rád- De addigra én már olyan messze leszek és ismeretlen helyen hogy bottal ütheti a nyomom! Ki tudja, összeállok egy jóképű kalandorral, hajóra szállok és huss Shadon!-pirult ki az arca ahogy belelovallta magát az esztelen ötletbe...amit csakis a bosszantásotokra szavalhatott...Vagy ha komolyan elkezdi fontolgati?!
Végül is tarthatod magad eredeti szándékodhoz, hogy hagyod a kisasszonyt maga, s küldöd a tollat hazulra...