A Vén Szarka kölykei – I. Fejezet: Hideg avar [UT]

[Mesemondó]

______________________________________________________
KM esemény [Hakea]
Helyszín: Daychín nyugati határvidéke
Idõpont: Őszi hónapok, reggel
Résztvevõk: Zanazan
______________________________________________________

Arcán mintha a gondterheltség árnyéka futna végig.

-Jöjjön kérem, ezek után nem vagyok biztos benne, hogy nem omlik ránk rögvest az egész épület. Őszinte leszek önhöz, felelősnek érzem magam azért, ami történt. Óvatlanságommal veszélybe sodortam életét, nem tudom, hogyan tehetném ezt jóvá.

Miközben kifele tartotok, kicsit elcsendesedik.

-Társaim biztonságát megőrzendő...minden jel nélkül zuhant le a kő? Bármi előjele volt, kérem ossza meg velem.

[Navaratna]

(Zanazan)

<Hogy mi?>
Azonnal összeráncolódik a homlokom, nem értem az egészet. Felelősnek tartja magát? Mért? Ott se volt! Vagy pont azért?
-Uram, ön figyelmeztetett, hogy ingatag a medence épülete, én ennek ellenére mégis vállaltam hogy bemegyek oda, nem kell magára vennie.
<Milyen jelekre gondolt?>
Felidéztem a jelenetet elalvásomig.
-Elkezdtem fürdeni, fújt a szél, sehol senki, varjak az égen. Aztán elbóbiskoltam, a gerenda zuhanása riasztott fel. Majdnem engem talált el. Varjak sehol. Ha ebben bármi előjelet lát...

[Mesemondó]

______________________________________________________
KM esemény [Hakea]
Helyszín: Daychín nyugati határvidéke
Idõpont: Őszi hónapok, reggel
Résztvevõk: Zanazan
______________________________________________________

-Ez aggasztó. Természetesen nem az ön hibája, hogy nem vett észre semmit. Társaimat mindazonáltal értesíteni fogom, hogy véletlen se térjenek be. Ki tudja, mikor veszti el stabilitását az egész rom.

Kiértek az épületből. A nap már magasabban jár, mégis sötétebb van, a felhők úgy festenek, mintha korommal hintették volna be őket. Némelyikük valószínűtlen szögben nyúlik a föld felé, egészen furcsa, szinte szögletes alakokat formázva.

Elias feléd fordul, és éppen mondana valamit, ám ekkor rohanó léptek zaja hallatszik mögüle. Hűvös mozdulattal fordul hátra, és összefont karokkal fogadja az éppen érkezett félmeztelen, csapzott hajú, nyurga férfit.

-Nem találom őket, Elias! Akárhányszor is küldesz vissza abba az átkozott lapályba, nem találom őket. Nincs ott semmi, csak szurok és halálszag.
-Ez igen sajnálatos. Orcád viszont bőbeszédűbb, mint a szád, Varlin. Nem rohanni küldtelek oda, hanem keresni. Tudom, hogy nem vagy ostoba. Csupán félsz. Mégis, mondd, mitől riadtál meg ennyire?
-Nem.

Varlin hátat fordít mindkettőtöknek és súlyos léptekkel ballag a sátrakhoz. Az egyikbe, egy sötétbarna vásznúba bebújik, majd heves mozdulattal berántja a bejáratát eltakaró leplet.

[Navaratna]

(Zanazan)

Követem, aggódva nézek az égre. Félelmetes színeket és formákat kezd ölteni. Aztán társaságot kapunk, megigazítom hajam, félrenézek. Ez most nem rám tartozik, nem akarok alkalmatlankodni. Persze akaratlanul hallom, miről van szó.
<Nehogy kitalálja, hogy ehelyett a férfi helyett én menjek valami szurkos lapályba!y

[Mesemondó]

______________________________________________________
KM esemény [Hakea]
Helyszín: Daychín nyugati határvidéke
Idõpont: Őszi hónapok, reggel
Résztvevõk: Zanazan
______________________________________________________

Elias fejét csóválja az elhangzottak után.

-Három teljes napja annak, hogy vissza kellett volna térniük. Öten indultak útnak: Daaj, Ville, Ormis, Sato és Fiore. Mindannyiunk közül ők a legjobb harcosok, így fegyvereink nagyrészét rájuk bíztuk. Gird parancsára indultak mesterem, Kael után, aki nem tért vissza a mocsárból, miután a sárga fekélyt gyógyító füvekért indult. Helyzetünk azóta, mint láthatja, igen borús. A sebesültek nagyrésze akivel együtt...kényszerült hálni, azokból kerül ki, akik bátran, husánggal kezükben szálltak szembe a mozgó halottakkal. Őszinte leszek önhöz, hatan maradtunk csupán, és én...mint gyógyító, nem vagyok a fegyverforgatás mestere.

Sejtetted, hogy ez fog jönni, ám úgy tűnik, Elias is tisztában van hozzáállásoddal.

[Navaratna]

(Zanazan)

Felsóhajtottam.
-Ön tehát gyógyító. És akik most olyan nyomorultul fekszenek, napokkal ezelőtt még harcképesek voltak. Jelenleg önnel együtt és magammal együtt összesen hat fő az, aki képes valamilyen fokon megvédeni magát, ha kintről támadás érné ezt a helyet, ugye?
<Erős jóindulattal lehettek ezek a haldoklók jó harcosok... Szökött rabszolgák nem érnek fel harcosokkal.>
Tehát elment Elias mestere gazokért. Nem jött vissza. Elment utána 5 jó harcos. Azok se. Elment egy férfi, az visszajött, de köszöni szépen, még egyszer oda nem tolja a képét. De visszajött. Az előtte járó hat alakhoz képest fejlődés. Elias mesterét és azt az ötöt, aki még követte, halottnak könyveltem el.
-Mit vár tőlem? Megegyeztünk, a fürdésért cserébe egyet kér: ha baj fenyegetné ezt a helyet, ragadjak fegyvert. Ez még mindig áll.

[Mesemondó]

______________________________________________________
KM esemény [Hakea]
Helyszín: Daychín nyugati határvidéke
Idõpont: Őszi hónapok, reggel
Résztvevõk: Zanazan
______________________________________________________

-Valóban. És mivel nem említettem, hogy a falakon kívül is szükség lenne fegyverforgató kezére, ezért nem várhatom el, hogy segítsen nekem ebben a...kényes kérdésben.

Egy pillanatra csöndben marad, majd széttárja kezeit, és jóval halkabban szól hozzád.

-Nézze, csupán észérvekkel tudok apellálni a megoldás szükségessége mellett. Szükségünk van a harcosainkra. Szükségünk van a fegyvereikre. Reménykedtem, hogy Varlin sikerrel jár, sőt, biztos voltam benne. Szeme oly éles, mint a hegyvidéki sasmadáré. Viszont igen...könnyű megfélemlíteni, nem képes megszokni a vidék setét kipárolgását. Kudarcot vallott, és ezzel keresztülhúzta számításaimat. Túl jóhiszemű voltam. Ez viszont nem változtat azon a tényen, hogy az éjjeli támadást nem fogjuk túlélni.

A varjúcsapat, mely eltűnt szemed elől, most ismét elrepül a rom felett, szinte kihangsúlyozva Elias szavait. Páran még le is szállnak közülük és Gird szénné égett testének maradékát kezdik csipegetni.

-Látja, a varjak már tudják, hogy zsákmányt hoz az éjszaka.

[Navaratna]

(Zanazan)

Jár az agyam, nem lehetek elhamarkodott. De sajnos fiatal vagyok, a bölcsesség az idősebbek sajátja.
-Nem mondta, hogy elvárná tőlem, hogy kint is teljesítsek szolgálatot, most mégis azért áll itt velem szemben, hogy ezt tegye, igazam van? Uram, lássuk be: van értelme oda bárkit is küldeni, pláne egy főt, jelen esetben engem -mert ezt szeretné, látom-, ahol öt fős csapat veszett oda? Ön is tudja, a mestere halott. Az az öt fő is, akit utána küldött Gird. Akár félős az, aki az imént visszajött, akár nem, látott valamit, ami nagyon ellenkezik vele, ha még csak el se akarja árulni.
<S főleg, én nem ismerem ezt a hapsit, lehet, tényleg ijedős, vagy valami igazi borzalmat látott, és volt bármilyen bátor fickó, most az egyszer betelt nála. Elias bármit állíthat.>
-Én sem vagyok a bátorság mintaszobra. Elbeszélésemből tudja, egy zöldfülű csapat elhamarkodott döntése volt az is, hogy ide vetődtem. Köztük én, az egyik szintén tojáshéj-fenekű. Úgy gondolhatja, az ön, már itt lévő erős harcosai megérnek annyit, hogy egy olyan kezdőre bízza a számukra fontos és használható fegyverek megszerzését, mint én? Nagyon könnyen ott hagyhatom a fogam, ha igent mondok erre a kétségbeesett kérésre. De persze van benne logika-szívom be a levegőt.
-Inkább vesszen oda egy kezdő, mint egy, a vidék próbálta harcos.
<Sokat agyalok, ki fogom akasztani Eliast>
-De egy nem félős harcosnak nem több esélye lenne hatékonyan megszerezni azokat a fegyvereket? Ennyire rosszul állnának, hogy egy életet feltesz egy olyan kimenésért, ami lehet, sikerrel se jár? Abszolút nincs pótfegyver készletük? Ha meg tudta, hogy ez a Var...akárkicsoda ijedős, mért őt küldte, mért bízott benne hogy sikerrel jár? Ez...ez ellentmondás!
Kifújtam a benntartott levegőt. Halkan kiböktem:
-Őszintén megmondom, bárki megy ki azokért a holmikért, több mint valószínű, hogy vagy semmit nem talál, vagy ha talál, nem éri meg azt, hogy visszahozza és ez a közösség bármit tesz is a végére jár... Hat fő csekély a kintiek ellen még fegyverekkel is...
<Én ehhez kevés vagyok. Nem ismerem őket eléggé, hogy ekkora áldozatot hozzak értük. Nem kellett volna a mesteréért pont öt, jól felfegyverzett, biztos embert kiküldeni. Ez a vidék ilyen, lemorzsolja a gyengéket, de még az erőseket is... Egy mester se ér meg annyit, hogy öt másikat kockáztassanak érte. Nem látta be időben, hogy a mesterének kapa lett?! De ezt nem én fogom Elias szemébe mondani, mert kidobat innen mint macskát sz*rni. Bár lehet, a mostani közlésemért is ez lesz a jutalmam.>
Ideges voltam. Nem láttam át mindent: hogy valóban ennyire fegyver nélkül vannak-e, hogy tényleg olyan riadós-e az a férfi, aki az imént visszajött... És Elias most a varjakkal cidriztet!
Csak nem mihamarabbi döntést akar kicsikarni belőlem? Kicsit rosszul éreztem magam, mint mikor olyasmit akarnak a nyakamba varrni, amit nagyon nem szeretnék. Féltem, túl sok minden volt amivel nem voltam tisztában. Elias pedig, ha vissza is fogja magát, halkan is beszél, sürget!

[Mesemondó]

______________________________________________________
KM esemény [Hakea]
Helyszín: Daychín nyugati határvidéke
Idõpont: Őszi hónapok, reggel
Résztvevõk: Zanazan
______________________________________________________

Türelmesen hallgatja végig mindazt, ami így hirtelen kibukik belőled. Nem látsz rajta különösebb változást; álláspontja rendíthetetlennek tűnik.

-Varlint hosszasan készítettem föl arra, ami odalenn várta. Mégis, esetében hajdani rabszolgáról beszélünk, aki alig fogott kezébe fegyvert. Az öt, aki mesterem nyomába eredt, csupán önvédelemből vált fegyverforgatóvá. Bárhogy is nézzük, az ön nyomába kétségkívül nem érhetnek. Bármennyire is fáj kimondanom, eleddig csupán az Istenek könyörülete miatt vészeltük át a minket ért csapásokat. Elsősorban pedig nem fegyverekre van szükség, hanem fegyverforgató kezekre.

-Úgy érzem, adekvát lenne legalább megpróbálkozni fellelésükkel. Jómagam nem látok más megoldást, nélkülük nem vészeljük át az éjszakát. És ha más nem is...*itt megköszörüli torkát*...az életben maradás reményében legalább gondolja át, amit mondtam. Természetesen nem engedném útra egyedül. Bár valószínűtlennek tartom, hogy sok hasznomat venné a mocsárban, ha megnyugtatja, jómagam is önnel tartok, és velem minden társam, ki fegyvert képes forgatni. Szégyellem ugyan, de a kétségbeesés szól immáron belőlem.

[Navaratna]

(Zanazan)

Nyelek egyet.
-LEmenni? Hova le?
<Ha kiszúrja a szemem azzal, nyelvbotlás volt, én visítok!>
-Nem kell hízelegnie nekem... Komolyan. Elég rosszul állunk, ha itt és most én vagyok a legjobb! És ön szerintem nem volt rabszolga, ha a többiekről beszél, érezhető, magát elvonatkoztatja közülük, és olyan tanult emberek által használt szavakat használ, mint ez az adevált...Bocsánat, ez mit jelent?
Megnyúzom az arcom, mikor mondja, nem küldene egyedül, és ő is jönne esetleg...
-Ugye ezt csak most találta ki, hogy megnyerjen magának?-nyögtem fel-Ugye ezt nem gondolta komolyan, hogy ön, aki saját állítása szerint nem a harcosok gyöngye, kitenné innen a lábát pár koszos kard meg mit tudom én mi miatt?

[Rayvanur]

(Ando)

Lassan baktatok a többiekkel a tájon. Ryell-re igazából nem figyelek de mikor a többiek megállnak én is lepihenek.

< Ah de jó megállni már legalább egy napja nem is inkább két napja nem aludtam...>

Az este mikor meg látjuk, azt a furcsa égi jelet meg állok, hogy alaposan, megbámuljam.

<Na ez vajon miféle átok már megint?>

Mikor a fáklyákat meggyújtottuk csak azoknak a fényét figyelem. Aztán ha végre meg állunk, akkor találomra megpróbálok egy ilyen szurkos krátert begyújtani a fáklyával. Ha sikerül, akkor az elmémet megpróbálom telíteni mágikus energiákkal, ha nem akkor meg a többieknek hátal lefekszem és mély álomba merülök...

[Lorin O Krell]

(Ryell)

<<Ó hogy ennek már sose lessz vége?!>>

-Alix az mi? Gyanítom nem egyszerű forgószél.

<<De bár az lenne. Az ellen még tudnánk is védekezni valahogy.>>

Körbe néz ő is megvizsgálja a földet és azt hogy van-e valamerre szélvédetteb hely.

[Mesemondó]

______________________________________________________
KM esemény [Hakea]
Helyszín: Daychín nyugati határvidéke
Idõpont: Őszi hónapok, reggel
Résztvevõk: Zanazan
______________________________________________________

Elias megköszörüli a torkát.

-Adekvát. Más szóval helyénvaló. Ám higgye el nekem, nem áll szándékomban sem üres hízelgéssel rávenni egy olyan feladat elvállalására, ami akár az életébe is kerülhet, sem valótlanul leírni helyzetünket. Én, mint már említettem, Kael mester tanítványa vagyok. Ispotályos.

Saját tengelye körül megfordul, szemében a kétségbeesés szikráját látod felcsillanni.

-Úgy vélem, elég érthetően fogalmaztam eddig is. A mocsárban mesterem és öt társam tűntek el, utóbbiak egy meggondolatlan parancs miatt. Botorságnak tűnhet keresésükre indulni, viszont egy dologban biztos vagyok. Amennyiben itt maradunk, nem érjük meg a hajnalt. És akár képes vagyok harcolni, akár nem, többen könnyebben rájuk lelhetünk. Odalenn - mivel a mocsár mélyebben fekszik jelenlegi pozíciónknál - az ember könnyedén elveszik, egyedül útnak indulni veszedelmes vállalkozás.

[Alauron]

(Drin)

<Hogy nem egyszerű forgószél?! Miért van másmilyen is?>
Odahúzódik Ryell, és Alix mellé, hogy halja mit mond a lány vaálaszul. Közben fázósan dörzsöli a karját.

[Navaratna]

(Zanazan)

-Uram-teszem vállára egyik kezem-, hogy gondolta tehát? Minden harcra fogható embere és köztük maga kimenne velem oda fegyverekért? És mik támadádástól kéne tartani itt a romok között éjjel? Szólok, egyedül sehova nem megyek. És...-megköszörülöm a torkom.
- Szólnék, a társai már nem élnek. Felfogta ezt? Még így is kitart amellett, hogy a testükért és a holmijukért kimenjen bárki is?-nézek a szemébe.