Név: Marcus Dal Tolcador
Faj: ember
Nem: férfi
Kor: 23 év
Kaszt: paplovag
Vallás: Darton
Jellem: Halál/Rend
Részletek Marcus Dal Talcador naplójából
... A nap, mely először rám virradt nem születésem pillanata, hanem az a nap, amikor a Maremita lovagok Darton szent kegyelméből rám leltek azon az esős, véráztatta reggelen az aszisz határ melletti rögös út sártengerében. Anyám élettelen karjaiban feküdtem, ki törékeny testével védett meg engem a rájuk törő banditák halálos nyilaitól. A lövedék a hátán, szíve tájékán érve oltotta ki fiatal életét, miközben óvva magához ölelt. Apám nem messze tőle feküdt, díszes ruháját vörösre festette az ellene tört martalócok és saját vére, miközben körülötte tucatnyi halott kicsavarodott teste hevert az esőáztatta, felpuhult földön. Halott volt ott mindenki, ki a menetet kísérte, - a gróf és neje, a testőrök, az öreg kocsihajtó és fia, a társalkodónő, valamint az ifjú garabonciás - egy valakit kivéve, engem a legifjabb Tolcadort. Családom neve - melynek sas ábrázolta fekete címerét egy kegyetlen bosszú festette vérvörösre, a származásomat bizonyító levél és pecsétgyűrű, csak ez maradt meg nekem, mint egyetlen örökség anyám és apám emléke helyett. Az arra küldtetésben járó Darton felkent hű lovagjai, kiknek érkeztére illantak el a martalócok, vettek magukhoz, és vittek a messzi Rowon vaskos falai közé. Nem irgalomból vagy szánalomból tették, hiszen ezen szavak a Hallgatag Úr szolgái előtt ismeretlenek, hanem egy varjú, az átkos károgó, mutatta meg nekik kihűlt, de az élet apró lángjával még pislákoló testem anyám hideg kezei között. Égi jelnek vélték, melyet Darton szent állata mutatott nekik. "Nem telt még le az ideje" - mondták, és holtaknak járó végső tisztelet, Darton szent rituáléja után gyolcsba tekerve vittek magukkal, engem Marcus Dal Tolcadort, egy nevesincs aszisz nemesi család utolsó sarját. Így mesélte el nekem azt a napot mentorom, Morel Dal Maldoron...
...Halvány emlékek kísérnek gyermekkorom esztendőiből, de mégis élesen emlékszem azokra a pillanatokra, amikor a rendház rideg falai között ifjú életem minden egyes mozzanata azt a célt szolgálta, hogy egyszer Darton hű lovagja lehessek, szolgálva őt éltemben, és majdan holtamban is. Mentorom és mesterem, ki akkor azon a gyászos, ám Dartonak tetsző napon maga mellé vett, különc alak volt még a Maremiták között is. Mondták, hogy kitagadott sarja a nagy múltú aszisz Maldoron nemesi családnak, melyet Ifin egyik befolyásos háza között tartották számon. Sosem foglalkozott senkivel, nem voltak barátai e falakon belül, csak ellenségei azon túl. Mindig komor volt, akár a Halál, melyet szolgált, és nem osztozott sosem a Hallgatag Úr különös tréfáiban, akit a maga módján szolgált. Jobban kedvelte a kocsmák füstös, sokszor indulatokkal telt levegőjét, a jó bort, a szerencsejátékot és az aszisz irodalom mestereinek műveit - melyekben sokszor osztoztam magam is (*) - , mint a társai számára kelletlen társaságát. Nem értem, hogy miért vett maga mellé, de megtette. Talán bűntudatból szerinte elfecsérelt életéért, melynek alkonya lassan közel járt már hozzá, vagy csak puszta szeszélyből, nem tudom. Azonban azokat az esztendőket sosem feledem, mert képzésem alatt, melyet vele és épp nem a többiekkel töltöttem, minden egyes pillanatot, a szó minden értelmében belém vert. Addig nem hagyhattam el kopár szobáját, hol a könyvek felett görnyedtem, avagy a gyakorlóterem hideg termét, hol oly sok sebet szereztem, amíg nem teljesítettem mindazt, amit megkövetelt tőlem. Megtanított az elme, a szavak és a betűvetés művészetére, az emberi lélek gyarlóságaira és erényeire, a nemesi viselkedés és élet alapjaira, az emberi test felépítésére és gyengéire, fegyverem mesteri forgatására(**), mindenre amit csak tőle tanulhattam. Mondta mindez Darton és az én céljaimat szolgálja. Minden ismeretét átadta nekem az idők folyamán, s visszagondolva, csak olyan dolgokra oktatott engem, amely minden tudásával méltóvá tett arra, aki most vagyok...
... Kevés barátom akadt, hiszen a közös oktatásokon kívül nem igen tudtam társaságukban osztozni. Azonban egy társam, Narim Kalendyl, kit még gyermekkoromban ismertem meg az első foglalkozások alkalmával, végig kitartott mellettem. Azon kevés idő, mely szórakozásra megadatott, együtt töltöttünk. Ifjú korunkban, mikor már megtehettük, sokszor hagytuk el a rendház falait és a város forgatagába néztünk új kalandok után. Mesteremtől,- ki olykor megjelent egy-egy alkalommal, talán azért, hogy szemmel tartson bennünket, bár ezt sosem vallotta be- megszerzett tudásom sokszor vált hasznomra a pálott levegőjű kocsmák mindennapos forgatagában. Legtöbbször leittuk magunkat, aszisz kétkirály játékkal, esetleg kockázással mulattuk az időt, megkopasztva néhány jámbor lelkűnek nem mondható kocsmatölteléket, melynek többször verekedés lett az eredménye. Feldagadt arccal, de jó kedvvel távoztunk a csatatérre emlékeztető ivókból. Már akkor felismertem, hogy a nyughatatlanok vére keringett ereimben, mindig is hajtott a kíváncsiság, a kalandvágy, melyet csak a széles nagyvilág ismeretlen tájain találhatok meg... Kalandozók, így nevezte Maldoron mester őket. Sosem mondta, de úgy érzem tudta a kezdetektől fogva, hogy mire születtem...
...Már nem tudom, hogy hívták azt a barna lotyót, hiszen már akkor sem tudtam, aki bevezetett a testi örömök émelyítő világába, de arra igen, hogy reggelre minden pénzem hűlt helyét leltem. Csak mosolyogtam rajta - mint ahogyan még ma is -, és elégedetten dőltem vissza a puha, ám az egész éjszakás kaland izzadságától bűzlő ágyba. Darton szent nevére mondom, megérte a pénzét az a szuka...
... Eljött a nap, melyre egész addigi életemben készültem. Először hagyhattam el Rowon falait és indulhattam társaimmal, köztük Narimmal és az idősebb, tapasztalt lovagokkal járőrszolgálatra. Nem tudom, talán a történelem ismételte meg önmagát, vagy csak Darton küldött számomra kegyetlen tréfájából egy jelet, de egy karavánba és tucatnyi banditába botlottunk éppen azon a helyen, ahol eddigi életem azon a napon kezdetét vette. A martalócok érkeztünkre azonban nem futamodtak meg, bár már mindenkivel végeztek, mind a kocsik utasaival, mind pedig kísérőivel. Nyílzápor fogadott bennünket az út széléről, mikor vezetőnk Cormana mester Darton szent nevével ajkán rohamot vezényelt. Minden nagyon gyorsan történt, és pillanatok alatt vége lett. A nyilak java része ártalmatlanul lepattogott erős, feketére kovácsolt acél vértjeinkről - melyben a képzés alatt oly sokat gyakoroltunk - azonban volt akinek közülünk ezen a napon telt le ideje Darton kegyelméből. Köztük barátomnak, Narimnak, akit egy lövedék mellvértjének vállvérthez csatlakozó apró résén talált be, elmetszve verőerét. Még két társunkat veszítettük el mielőtt az utolsó rablót is - akit magam vágtam le - a Hallgatag Úr ítélő széke elé küldtük. Narim a kezeim között lehelte ki lelkét, és távozott Darton szent színe elé, ahol elfoglalhatta méltó helyét urunk mellett...Egy túlélőt sem találtunk a karaván utasai és kísérői között, még a gyermekeknek sem kegyelmezetek a haramiák, mint ahogyan mi sem nekik. Véráztatta földet hagytunk magunk mögött, de minden holt megkapta a legközelebbi falu menti temetőben - hol szüleim jeltelen síremléke is állt - a Holtak urának végső tiszteletét...
... Egy szürke, ködös téli hajnalon ragadta el mesterem és mentorom, Morel Dal Maldoron lelkét a mi urunk Darton. Ám halálos ágyán,- hová dicstelenül a tüdő kórság vetette -, mielőtt a Hallgatag Úr elé járult volna, egy szörnyű titkot osztott meg velem. Meglepődve hallgattam minden szavát, melyben elém tárta annak a napnak a történetét. Ekkor tudtam meg, hogy a támadás nem pusztán egyszerű rablási szándék volt, hanem egy szörnyű leszámolás eredménye, mely családom ellen irányult. A banditák vezére - akit Abasszisz szerte az alvilágban csak a Rókának neveztek, egy becstelen orvgyilkos hírnevében állt, ki pénzért bármire kapható. Álarcát mentorom fedte fel, mikor utána eredt, azonban a férfi nevéhez hűen ravasz módon kijátszotta Maldoron mestert, ki maga is ismerte, de még halálos ágyán sem árulta el nekem, hogy honnan ez a kétes hírű ismertség...Magam zártam le mesterem üveges tekintetű szemeit, és végeztem el a holt lelkek miséjét. Eltávozott a világról a két hozzám legközelebb álló ember, akik végig kísérték utamat addig a pillanatig, hogy Darton felkent hű szolgájává váltam...Nem volt már maradásom Rowon szürke falai között. Nem volt mi itt tartson, csak a vérem hajtott, az átkozott nyugtalan…
…3701. év, A Bosszú hónapjainak első tercében, a Pengék havának 7. napján Abasszisz felé vettem az irányt, hogy végére járjak egy több, mint húsz esztendős titoknak. Nem a bosszú hajtott, hanem a kíváncsiság, és egy új kihívás lehetősége… Nem marasztaltak, hisz miért is tették volna, jól tudták, ha urunk prófétája Airun Al Marem ismét hadba szólít bennünket Darton szent nevében, visszatérek, hogy dicső harcban éljek vagy haljak a Hallgatag Úr birodalmáért...
Megjelenés: Húszas éveiben járó, széles vállú, izmos testfelépítésű, magas férfi. Kreolos bőre tengermelléki származását bizonyítja, melyhez középhosszú, hátul varkocsba font sötét haj, és szinte fekete szemek párosulnak. Arcát fazonra vágott sűrű fekete szakáll borítja, mely korát nehezen meghatározhatóvá teszi. Kóborlásai alkalmával feketére kovácsolt acél teljes vértet hord, azonban ehhez sisak és pajzs sosem párosul. Azon alkalmakkor, mikor megpihen egy-egy civilizált helyen, teljes vértjének mellpáncélját ölti mindössze magára fekete, hosszú utazó köpenyével. Fegyvereit mindig magánál tartja, tőre derekánál övének szíján, míg kardja - jobbkezes lévén, baljánál pihen. Istenének szent szimbólumát, a varjúszárnyat egy vaskos ezüst nyakláncon, általában mellvértjének rejtő takarásában viseli.
Jellemvonások: Az élet és halál dolgait távolságtartóan szemlélő – hiszen a Hallgatag Urat szolgálja, így senkivel és semmivel nincs előítélete kezdetben (talán csak Orwella, mindenki ellensége és annak hívei) -, olykor tréfás, máskor cinikus, olykor hallgatag, máskor szószátyár – kedvétől függő, ellentmondásos - alak. A Maremita Darton eszmékhez fanatikusan hű, akárcsak vezérükhöz és prófétájukhoz, Al Maremhez. Első útja általában egy fogadóba vezet, ahol talán jó a bor és némi szállás is akad. Nem veti ugyan meg az alkoholt, de mértékkel issza, hiszen borgőzös fejjel nem képes senki sem tisztán látni. Nem hivalkodik sem származásával sem hitével, általában inkognitóban utazik. Sok esetben, - Darton szent kegyelméből – bízza magát a szerencsére, gyakorta ül asztalhoz kétes alakokkal szerencséjét kipróbálni egy-egy hazárdjátékban. Nem érez bosszúvágyat családja gyilkosai iránt, hiszen talán éppen akkor járt le az idejük, azonban mindenképpen utána akar járni a dolognak, és ha egyszer ott áll a titok kapujában, úgy véli, akkor majd Darton mutat utat neki, hogy mit kell cselekednie. Legfőképpen a kalandvágy és kíváncsiság hajtja, mely gyermekkorától fogva benne él, így sok, mások szemében esztelen kihívást elfogad. Nincs mitől félnie, hiszen Darton tekintetét hívein nyugtatja, és ha letelt az idő, ki őt jól szolgálta, elfoglalhatja méltó helyét a Hallgatag Úr birodalmában.
Mottó: "Nevess minden nap a Halál szemébe, s ha vissza nevet, Darton szent kegyelméből még egy hajnal virradhat reád. Ha azonban kacsint a Halál, szerencsés napod van halandó, hamarosan meghallod a Hallgatag Úr szent szavát."
Kezdő helyszín: Abaszisz
________________________________________________________________________________
* Elsajátított képzettségek: Dorbézolás, Hazárdjáték, Kocsmai verekedés
** Elsajátított képzettségek: Pszi, Élő nyelv (4.fok), Írás/olvasás, Irodalom, Lélektan, Heraldika, Udvari etikett, Párbaj, Élettan, Fegyverhasználat (4.fok - mire a karakter kalandozni indul). A többi képzettséget a paplovagi képzés alapján sajátította el.
Az előtörténet tagolatlanul belefér az előírt méretbe. Tagolása az átláthatóságot szolgálja.
. Az a pár szó meg elkerülte a figyelmem.
