____________________________
Mesélő: Navaratna
Helyszín: Sempyer
Időpont: ősz, délelőtt
Résztvevők: egyelőre Mauno, Armon, Ambrose
____________________________
Átesve a kötelező városkapui ellenőrzésen -ama kapu két jókora mészkőszikla közé épült, s a város a falaiba beleépítte a természetes képződményeket-, a kocsis a szürke köves épületek közötti úton kanyarogva eléri a Nomádok Hőse teret, s ott van a végállomás is.
-Köszönöm, hogy engem választottak az utazásukhoz!-mosolyog Andreas, aztán lerakodja segédjével a holmitokat.
-Ajánlom az uraknak vagy a Sziklák Szemét, vagy a Libben a szoknyát.
Ambrose számára egyik hely sem ismerős, hisz sosem járt még itt, de hallott eleget az itteni rokonokról...
A Nomádok Hőse tér központi helyét valóban egy kőszobor uralta, konkrétan egy lovon ülő íjász nomád, még pontosabban egy nomád lány, aki félmeztelenül, vágta közben örökítődött meg. Formás teremtés volt, de az arca elég vad kifejezést öltött, amit nőtől ritkán, vagy sose látni, de férfin annál inkább: a vérszomj és a diadal keveréke uralta vonásait.
A tér teli volt hozzátok hasonló idegenekkel: lovagokkal Viadomoból, kereskedőkkel, egyéb utazókkal. A helyiek többféle képpen próbáltak ebből hasznot húzni: úti vezetőkkel, akik hangoztatták, ismerik a város járatait, mint a tenyerüket, vagy pecsenyésekkel, árusokkal, hogy minél hamarabb vagy ételt, vagy ajándéktárgyakat sózzanak az odavetődőre. Titeket is megrohamozott egy hapsi, aki lószőrből készült ékszereket árult.