(Ambrose)
Ahogy felismerem a földön heverő erszényem, újra villámokat szór a tekintetem és elég gyors és magabiztos léptekkel elindulok elejtője felé, körülbelül úgy, mint egy vérszomjas vaddisznó, de kardot azért nem rántok. Arrébbrakom az útban lévőket és valószínűleg a katonákkal egy időben fogok odaérni. Bár marhára nagy ingerenciám lenne arra, hogy a tolvaj torkát átharapjam, mégis inákbb tűrtőztetem magam.
- Elnézést uraim! - szólítom meg a városőröket, higgadt hangnemet erőltetve magamra. - Ha a látásom nem csal, márpedig elég jó a szemem, akkor azok a földön heverő érmék ott az én tulajdonom... maradékai - gondolok itt azokra, akik sebtiben felkapkodtak néhányat. - A nevem Ambrose con Seros, Shadonból érkeztem két barátommal és az sem kizárt, hogy az egyik útitársam erszénye szintén ennél az alávaló tolvajnál lapul - közben előszedem irataimat, hogy nemesi mivoltom bizonyítsam, már ha nem foglalja le az összes katonát a rendbontó(k) rendreutasítása.