A város kívül...

[Erigowi Klavel]

/ Ryni /

* Miltordis érezhette a szavaid között megbújó kétséget szomorúságot, mert közelebb hajolt hozzád, s megszólal.*

- Ryni! Ha adhatok egy tanácsot, akkor ne töprengj eme boldog pillanatban, órában! Engedd el magad, s meglátod a tömeg, a vidámság, a szép zenék, hangok, érzések magukkal ragadnak, s ígérem örömedet leled benne! * Mosolyodik el a férfi, s gyorsabb haladásra ösztökéli a szekért húzó lovat. Áthaladtok a hatalmas boltívű kapun, mely tükrözi, hogy a várfal legalább tíz ölnyi vastag. A paták koppanása a macskaköven felerősödve visszhangzik, s átérve a túl oldalon, eléd tárul Eigow. Iszonyatos ember, s más fajú egyén tömege tárul szemeid elé. A város díszbe öltöztetve várja az idelátogatót. Hatalmas a hangzavar, de minden felől hallik a muzsikusok dala is. Az idő gyönyörű, az emberek vidáman járják, lesik a mutatványosok, muzsikusuk játékát. A színpadokon tűznyelők, késeikkel táncoló nők, idegen honból származó vadállatok, s az őket irányító idomárok láthatók. Megpillanatsz gólyalábon közlekedő bohócokat, s az utak szélén tömött sorokban, egymás mellett elhelyezkedő standokat, árusokat. Nagyon nehézkesen haladtok a szekérrel, így Miltordis egy mellékutcába hajt be, de nem haladtok tovább, hanem leugrik a kocsiról, s megszólal.*

- Gyere te is Ryni! Veszek neked vásárfiát! *Kiálltja el magát a férfi, majd úgy, hogy rálásson a szekerére, egy standhoz invitál. Egy korosodó , buggyos szoknyát, fehér buggyos rövid ujjú blúzt viselő, Barna kontyba kötött jó kedélyű kufár áll a pult mögött. A stand is igen vidám színekben tündöklik. A szivárvány minden színét magába foglaló csíkos sátortető van a holmik és a stand fölé húzva. Mely véd a naptól, s az esetleges esőtől. A nő széles mosollyal fogad titeket.*

- Szép napot Uram, s szépséges hölgyem! Tessék, csak, tessék csak választani! *Mutat körbe áruin, melyek mézeskalács hegyekből, kis fülbevalókból, más édességből, bőr karkötőkből, egyéb csecsebecsékből áll. * Uram válasszon arájának egy kis ékszert! * Vesz fel a nő a pultról egy kis nyakláncot, rajta egy lanttal, mely a fesztivál jelképe is egyben. A lánc nem lehet értéke, de nagyon szép emlékül szolgálhat, emlékeztetve téged eme pompázatos napra, örökül. Miltordis elmosolyodik, de más csecsebecse után nyúl. Felvesz egy bőr szíjat, bőr nyakláncot, melyen kis üvegkristály medalion lóg. Közepében annak is van valami apró, furcsa dolog. A fény felé fordítja, s megpillantotok mind ketten egy apró hangszert benne, egy hársfát.*

- Teszik Ryni? * Kérdi a férfi tőled, majd folytatja.* Szép emlék lenne, ráadásul eme hegyikristály óv a betegségektől! * Tekint rád Miltordis a boldogságtól majd ki csattanva.*

[Yvett de Crei]

Ryni

<Úgy legyen ahogy mondod. A fene, hogy nem tudom kiverni a munkát még egy picit sem a fejemből!...>
*Nem szólalok meg, csak bólintok egyet helyeslően. Majd figyelmemet újra a városra fordítom. A tűznyelők és a késekkel táncoló nők eszembe juttatják azt a napot, amikor megpróbáltam meglépni Serenáék pénzével és elkaptak. Na igen - ha akkor azt nem próbálom meg és nem baltázom el, akkor ma még Erion utcáin tengődenék mások kifosztásából, vagy már rég csak egy oszladozó tetem árulkodna arról, hogy valaha is léteztem.
A kis mellékutcába való behajtáskor szétnézek - azt hittem megérkeztünk a fogadóhoz.
Arra, hogy mit akar Miltordis meghökkenek. De azért leszállok a kocsiról, követem.
Mosolygok a kufárra, s szétnézek a portékák között.
//Milyen nyelven szólalt meg a kufár? Közös nyelven, vagy ervvül?//
Miltordisra nézek amikor a nyakláncot mutatja.*
- Szép! Tetszik! De nem érünk még rá a vásárfiával? ... Én nem tudok neked venni semmit. - *mondom utolsó mondatomat kissé fancsalian, hisz eszembe jutott, hogy nincs nállam csak toroni dénár, és azt bizony itt valószínű nem néznék jó szemmel.*
<Mielőbb be kell cserélnem őket... azt hiszem ha kettesben leszünk beszélek vele erről a problémámról. De hogy magyarázom meg, hogy eddig eljutottam ezzel a fizetőeszközzel?... Hm...>

[Erigowi Klavel]

/ Ryni /

* A férfi elmosolyodik szavaidon, majd szó nélkül nyakadba akassza a kis bőr láncot, s a rajta függő kis kövecskét. *

- Ajándékot nem illik visszautasítani, s az hogy te most nem veszel semmit az nem érdekes! Hisz nem azért ajándékozlak meg, hogy viszonzást várjak el! * Kacsint rád Miltordis, majd miután kifizette a nőnek a pár rezet a nyakláncért, kézen ragad, s visszaindultok a kocsihoz.*

- Igazad van Ryni! Nézzünk először szállás után, majd ráérünk utána elvegyülni a tömegben!



// A kufár és Miltordis beszélgetése közös, pyar nyelven történt. //

[Yvett de Crei]

Ryni

- Rendben, nem utasítom vissza. - *azzal adok egy puszit az arcára. (Szándékosan csak oda.)*
- Köszönjük! - *mondom az kufárnak, majd hagyom, hogy a férfi visszahúzzon a kocsihoz.* - Lassan enni is kellene... Te nem vagy éhes?... Igaz jó volt kicsit leszállni a bakról, elültem a hátsómat

[Erigowi Klavel]

/ Ryni /

* A férfi bólint, majd felsegít ismét a bakra, majd ő is felszáll.*

- Na, akkor nézzünk valami ebéd után te nő! * Mosolyodik el a férfi, s utána indulásra ösztökéli a lovat. Kis mellékutcákon haladtok, elkerülve a hatalmas tömeget. Kis macskaköves utakon, régi, kő építésű házak, hátömbök rengetegében. Egy fertályórába is bele telik, mire eléritek az Anthon vitorláját. Még kint vagytok az utcán, csak távolról pillantod meg a cégért, de majdhogy a rosszullét fog el. Ez az! Tudatosul benned. Ez az a cégér amit álmodban, mestereid üzenetében láttál. Ismét elkap az a kettős érzés, amit reggel éreztél a patakparton.*


// A következő reagot légyszi az Anthon Vitorlája fogadó című topicba írd már ...//

[Catti Brie]

/Venge/

*Az Erigow-környéki erdő fái közül egy vékonyka, az út porától maszatos arcú alak bukkan elő.
Hátán átvetve megviselt tarisznya, hóna alatt összetekerve egy jobb időket látott katonai pokróc.
Vállán nyugtalanul szimatolva kis barnás mókus cikázik oda-vissza
A város falait megpillantva a lány - mert igen, figyelmes szemlélő egy lányt látna - megkönnyebbült sóhajjal áll meg.
Csillogó szemekkel néz végig a völgyön, a lenti, távoli nyüzsgésen, majd saját magán.
Vékony, alacsony alakján még mindig olyan idegenül állnak az inkább férfiakra való ruhadarabok, mint régen.

Régen...hisz egy éve már, hogy elindult, fájó szívvel maga mögött hagyva ezt a vidéket, embereket, akik talán barátai lehettek volna.
Akkor is tavasz volt, akárcsak most. Talán épp most is a Tavasznyitó Karneválra készülnek az erigowiak, mint akkor.
Maga sem tudja, mi az, ami nem hagyja nyugodni, ami mindig arra készteti, hogy útrakeljen, kutasson.
Mert mióta eszét tudja, csak kutat - töredék emlékei űzik, hajszolják, hogy megtalálja családja, szülei gyilkosait.
Egyetlen szimbólum: két egymásba fonódó ezüstkígyó - csupán ennek fel-felvillanó képe maradt útmutatóként.

Ismeretlen érzés: lábai elgyengülnek, de nem a fáradtságtól, arra kényszerintve, hogy egy szép fehér sziklára leereszkedve megpihenjen.
Elgondolkodva néz a távolba, közben szórakozottan simogatja kis mókusa bundáját.*

- Itthon vagyunk, Szélvész, hazaértünk - súgja, miközben arcát a meleg bundácskához simítja.

*Elmélyed emlékeiben. Egy év alatt sok gyűlt össze belőlük.
Felvillannak egy évvel ezelőtti megérkezésének körülményei, emberek, akikkel megismerkedett, akik befogadták, felkínálták barátságukat, pártfogásukat.
Eszébe jut a harc egy fogadóban - nevét már kitörölték a hosszú út viszontagságai.
A csalódottság, amikor rájött, hogy nem lehet hatással az eseményekre, nem segíthet a többieknek elkapni a kráni fenevadat - és a megfutamodás.
Hirtelen beugrik két név: Franko és Khirrad.
Franko emléke valahol mélyen megbizsergeti a szívét.
Khirrad - jeges rémület markol a lelkébe. Vajon mi lett vele? Elkapták a többiek? Vagy talán már nem is élnek?
Már világosan emlékszik: támadás a fogadóban, cselvetések, füst, harc az utcán - sikerült vajon elkapni Khirradot, aki mint kiderült, azonos szülei gyilkosával?

Lassan összeszedi erejét, de még inkább bátorságát, és elindul a völgy, a város felé.
Ahogy közeledik, úgy maradnak mögötte az elmúlt év eseményei: a hosszú vándorlás két hegyen keresztül, egészen Tiadlanig.
A fura, ferde szemű kardművész, Yokomoto, aki meglátta rongyai alatt a nőt, és ennek megfelelően is bánt vele. Életében először tapasztalta meg, milyen, ha valaki megadja a tiszteletet neki.
A tigrisek támadása, amit alig éltek túl.
És a lelkiismeretfurdalás, mert Erigow hívását érezve egyszerűen otthagyta a súlyosan sérült kardművészt.

Már csak Erigowot látja maga előtt.
Megszaporázza lépteit...reméli, az őrök beengedik. Talán nem ismerik fel benne a kis tolvajt, aki egy éve, egy borús, sötét tavaszi éjszakán kiosont egyikük mellett a kapun.*

[Erigowi Klavel]

/ Venge /

* Midőn a feltörő emlékek hatása alól kissé kitudtad vonni elmédet, megindulsz a város, a dalnokok városa, a Legendák tornyáról elhíresült északi „gyöngyszem” irányába. Leérve az útra, látva a hatalmas tömeget, a mindenféle nemzetiségű egyént már biztos vagy benne, hogy „megint” egy karnevál, tavasznyitó ünnepéj az amire készülhetnek a helybeliek, kik minden alkalmat, kisebb, nagyobb eseményt, óriási felhajtással kísért ünnepéllyé formálnak. Áthaladsz a díszes, jól őrzött városkapun, hol még mindig a városi gárda adja az őrséget, kiegészülve Krad egyházának lovagjaival. Szerencsédre nem figyeltek fel rád, hisz akkora a tömeg, hogy abban „elveszik” egy fiatal, férfiruhába öltözött lány, kiről minden hacuka fesletten „lóg”, tudatván a figyelmes szemlélővel, hogy biz messzi tájról érkeztél. Belépsz a városba, hol ismét a nyüzsgés, a mutatványosok előadásai, zene, s a túlzsúfoltságtól az emberek bűze áramlik. Mókusod is igen zavarhatja a dolog, mert jó alaposan elbujt ruhád óvó takarásába. Mindenfelől zene, ricsaj , beszélgetés, nevetés áramlik. Óriási az ember és a szín kavalkád, de te már jártál itt, tudod nagyjából mi merre van. Emlékképek ötlenek fel benned ismét. Franko, az arctalan mester, Ulcus arcvonásai, a harcosé kivel együtt ültetek a bakon, s végül a fogadó, a Vonító Dalnok, a tagbaszakadt kocsmáros, a fiatal, segítőkész felszolgáló arcvonásai, kinek nevére már nem emlékszel pontosan, de tudod, sejted, ők még ott vannak. Ott a fogadóban, ha le nem égett az azóta…..*

[Catti Brie]

/Venge/

*A kapun átérve ismerős látvány fogadja: rengeteg ember, nyüzsgés, vidám hangulat - mindenkin látszik a várakozás kellemes izgalma.
Vengének kedvez ez a nagy tömeg: szinte láthatatlan maradhat.
A város piacterére érve szétnéz: kicsit éhes, elfogyott már az útközben szedett erdei gyümölcs, és persze a kis mókusnak se ártana valami rágcsát szerezni, hogy végre ne a köpenye zsebét gyapálja, mogyoró után kutatva.*

<...na lássuk, megy-e még...vagy mindent elfeljtettem az elmúlt évben...?>

*A piac túlsó oldalán most is árusok asztalai, sátrai sorakoznak. Már csak pénzt kellene szereznie.
Mintegy varázsszóra épp egy eléggé dűlöngélő, viszont jómódú férfi jön szembe.
Venge "véletlenül" nekimegy, amikor elhalad mellette. A részeg talán csak jóval később döbben rá, hogy erszénye a nagy ivászatban valahol elveszhetett.
A lány gyorsan elvegyül a tömegben, és hagyja sodortatni magát az egyik mellékutca felé, ahol lopva megtapogatja szerzeményét, találgatva, vajon hány réz lapulhat benne.Mivel elég nehéznek bizonyul az erszény, belenyúl, találomra kivesz néhány érmét, a zacskót pedig a tarisznyájába rejti.
Szétnéz, merre találja a legközelebbi árust, majd szerez maguknak a pénzen végre egy kis ennivalót.
Kalácsot majszolva ösztönösen valahogy a régi fogadó felé viszik a lábai. *

[Erigowi Klavel]

/ Venge /

* Hát gyors „beleugrottál” az élet sürejébe. A veled szemben jövő urat sikeresen megszabadítottad erszényétől, bár segítségedre volt ebben a hatalmas tömeg, a tumultus. Azonban így sem volt egyszerű dolgod, hisz érezted , érzékelted, hogy a városőrség tagjai, egyéb incognitóban lévő hivatalnokok, alakok árgus szemekkel figyelemmel követik az ilyen és ehhez hasonló cselekményeket. Most szerencséd volt, s kis magánakciód nem került leleplezésre. Belekotortál a megszerzett erszénybe, s értő ujjaid azonnal kitapintották azt a 15 rezet és egy ezüstöt, mit az erszény tartalmazott. Vettél jó magadnak, s kis állatodnak „elemózsiát” egy közelben lévő kufárnál, majd megindultál a Vonító Dalnok irányába, ösztöneidre hallgatva. *

* Megindultál, a tömeget, a járkáló embereket, nézelődőket kerülgetve. Elhaladsz jó pár színpad mellett, melyeken különböző mutatványosok, néhol színtársulatok adják elő előre begyakorolt, jelmezes darabjaikat, mutatványaikat. Máshol dalnokok zenéltek különböző hangszereken. Lanton, cimbalmon, pánsípon, s ki tudja még milyen hangszereken. A dalnokokat, a pánsípot hallva azonnal felötlik ismét benned Franko és a tőle kapott sípocska, melyet a fogat bakján hagytál közel egy éve. Azonban gondolataid közepette, haladsz a feltételezett úti célod irányába. Ösztönösen letérsz a főútról, s kihaltabb, elhagyatottabb sikátorokban, mellékutcákban jársz, kelsz. Imitt, amott szemétkupac, egy egy italtól félholttá vált , hortyogó egyén, s egy –egy patkány is átszalad előtted. Hát igen. Tudod te is jól, hogy minden egyes helynek, még Erigownak, a fény, a muzsika , a gazdagság városának is megvannak az árnyoldalai. Haladsz töretlenül, kissé „elveszve” a nagyváros utcáin, sikátoraiban. Nincs félelem benned, érzed biztonságban vagy. Mókusod is megjelenik válladon, s a tőled kapott elemózsiát bőszen majszolja befele. Ő is megnyugodott, midőn kiértetek a hatalmas tömeg „szorításából”. Épp befordulsz ösztöneidet követve egy mellékutcába, mikor „iszonyatos” látvány tárul elébed. Két férfit pillantasz meg. Egy idősebb jó módúnak tűnőt, ki prémes köpönyeget visel. A másik „sötétebb” egyén. Épp befogja jobbjával annak száját, majd pengét pillantasz meg a sötét, ruhás, csuklyát viselő, karcsú, de arányosan izmos férfi kezében. Megrettensz, visszahúzódsz, de kíváncsiságod hajt, s kitekintesz az utcasarkon, egy ház oldalának takarásából. Ekkor ér a trauma. A penge szép óvatosan közeledik a befogott szájú, falhoz szorított férfi oldala felé, majd a csuklyás reszelős hangját hallod. *


- Aki ellene tesz Kyria érdekeinek halott ember! * Szűrődik a hangfoszlány feléd, s te elsápadsz. A férfi, a csuklyás hanghordozása, nagyon, de nagyon hasonlít az egy ével ez előtt halott toroniak hangjához. Lábaid megremegnek, tekinteted elhomályosul, főleg mikor látod, hagy a férfi a jómódú, köépkorú, enyhén őszülő és kopaszdó ember oldlába mártja hosszútőrrét. Megrémülsz, de moccanni sem mersz. Midőn kitisztiul tekinteted, elmúlik az émelygés nem látsz senkit a sikátorban, csak egy „kupacot”, egy prémes gallérú, kék köpönyeggel „letakart” „kupacot”…..*

[Catti Brie]

/Venge/

*Már a csuklya megpillantása is úgy éri Vengét, mint egy gyomorszájon vágás. A hang pedig...iszonyatos erejű villámként hasít elméjébe, hogy ezt a hangot, vagy egy ehhez nagyon is hasonlót ő bizony már hallott, egy rég elfeledettnek hitt kocsma ivójában.
Rémképek kavalkádja az agyában...félelem...rettegés.
A tőr pengéjének selymes villanása, ahogy megcsillan rajta az a kevés fény, ami a sikátorba behatolhat...a mozdulat, ahogy a tőr az idősebb férfi oldalához közeledik lassan, de feltartóztathatatlanul...a balkezes férfi...

"- Aki ellene tesz Kyria érdekeinek halott ember!..."

Szinte megfagy ereiben a vér, hallva a baljós mondatot. Tehetetlenül szemléli, amint a tőr a befogott szájú férfi oldalába mélyed.
Percekig semmit se lát, minden ködbe vész. Talán a rémület, vagy az agyának eltemetett zugaiból feltörő emlékek okozzák, de egy ideig mintha nem is lenne magánál.
Amikor öntudatra ébred, már csak a vészjóslóan mozdulatlan kupacot látja: egyedül maradt a halott férfival a sikátorban.
Az a prémes gallér, a köpeny furán kék színe szinte az agyába ég.
Kell egy kis idő, amíg lábai remegését le tudja győzni.
Közelebb lép a halálában oly magányossá vált "kupac"-hoz. A halott férfi arcvonásait fürkészi, hátha ismerősnek tűnik.
Közben egyre jobban "kiakad", már alig ura tetteinek. Azt még ugyan felfogja valami módon, hogy a mókus is körbeszimatolja a halottat, de a pánik már teljesen eluralkodik rajta.*

[Erigowi Klavel]

/ Venge /

* Rémületed egyre fokozódik. Közelebb lépsz a halottnak vélt férfihoz. Az őszülő, kopaszodó ősz körszakállas ideges mélyen ülő, kék szemei meredten néznek az ég felé. Szája szegletében vércsík jelenik meg, te megrémülsz. Mókusod körbeszaglálja, de épp, hogy szagot vesz, nyomban visszaugrik ujjasod alá. A mókus „megérzett valamit” tudod jól, s pár pillanat múlva már te is tudod mit. A férfi haldoklik, súlyos, menthetetlen sebet kapott, de még leledzik benne az élet apró szikrája. Az el eddig mereven felfelé néző szembogarak, midőn árnyékod rájuk vetődik, megmozdulnak, s halk nyöszörgést hallat az idegen, kékköpönyeges.*

- Ahhh, segíts! Ahhh… segítened kell lány! * Figyeled révülten a férfi, nyöszörgéstől alig érthető szavait.* Közelebb hajolsz, s most már jobban érted.* Itt van egy levél. *Emeli meg véres jobbját a férfi, markában aprócska pergamentekercs.* Juttasd el. Haftin din Cohen-nek! Mond azt, hogy A Róka küldött, nem fog …. Ahh…. Nem fog bántódásod,…..ahhh… esni….* A férfit elhagyja minden ereje. Jobbja lehanyatlik, szeme elhomályosul, szuszogása abba marad. Meghalt, markában a pergamen, s egy név „villódzik” agyadban. Haftin din Cohen. Nem tudod ki az, nem tudsz róla semmit, de érzed cselekedettel a gyilkosok ellen, a jók védelmében cselekedhetsz…..*

[Catti Brie]

/Venge/

*Ijedten hőköl hátra, amint a halottnak vélt férfi megmozdul, megszólal.
Félelmét legyőzve még közelebb hajol, mert alig hallja a haldokló férfi suttogását.
Szakadozott hörgései közül csak néhány értelmes szót tud kibogozni:

"...Haftin din Cohen...a Róka...levél..."

Fogalma sincs róla, mi ez az egész. A nevek semmit sem mondanak neki.
Tanácstalanul áll, baljával régi szokását felelevenítve orrát dörzsöli - ami nála az erős töprengés jele.
Végignéz a sikátoron mindkét irányba, de sehol senki.
A halott férfi már merevedő, véres jobb kezében még mindig ott a pergamen, amit neki el kellene valahova juttatnia.
Kisebb erőfeszités árán szétfeszíti a halott ujjait, kiveszi a véres pergament - de ezzel aztán végére is ér öruralmának.
A körülmények, a vér, a támadás - mind csak arra jók, hogy régi, már elfeledettnek hitt borzalmas emlékei feléledjenek, és pánikot keltsenek a lányban.
Már nem ura cselekedeteinek, gondolatainak.
Egyetlen dolog zakatol az agyában: el innen, minél messzebbre a szörnyűség helyétől.
Maga sem tudja, merre - egyszerűen csak rohanni kezd a sikátor világosabb vége felé.
Addig rohan, amig egy alacsony, ám de azért nem jelentéktelen házhoz nem ér.
***
Tudatának csak egy kicsiny, rejtett zuga fogja fel a látványt: lábai önkéntelenül is a már ismert egyszintes épülethez hozták, az ajtó fölött még most is ugyanaz a tábla - Vonító Dalnok Korcsma*

[Erigowi Klavel]

/ Venge /

* Futsz, rohansz el a halott testtől, önkívületi állapotban, s egy utcasarkon befordulva, a távolból muzsikaszó, beszéd, kurjongatás hangjai hallanak. Abba az irányba veszed utad. Megállsz a fogadó előtt, ajtaja nyitva, cégérén még mindig az agyadba jól bevésődött szöveg. Vonító dalnok. Egy pillanatra úgy érzed, az iménti események csak rémképek voltak, azonban jobbodban érzed azt a „valamit”, rátekintesz, s a véres pergamen van kezedben. Nyelsz egy nagyot, s a füstöt „eregető” ajtón belépsz. Midőn beléptél a fogadóba, a régi látvány rémlik eléd. Négyzet alapú ivó, tölgyfa asztalok, kis színpad, az ivó végében pult. Hatalmas a tömeg, a színpadon középkorú dalnok, játszik lantján vidám dallamokat. Jó pár épp úriembernek nem nevezhető egyén táncol a pult előtt, karjaikban könnyűvérű nőcskéket „tartva”. Tekinteteddel a felszolgálót keresed, de nem leled, az asztalok színültig megtelve, jöttödre pár ittas egyén füttyent, rád mered üveges tekintettel. Fiatal vagy, de te magad is tudod, hogy az emberek társadalmában lassan felnőtt nőnek számítasz, és női vonásaidat még a megtépázott hacuka sem takarhatja. Kissé „megfordul” veled a világ, de szerencsére erős vagy, s „talpon maradsz”. Úgy érzed kezd kicsúszni lábaid alól a talaj, mikor ismerős férfihang, Fator a kopasz, jól megtermett fogadós hangját hallod. Egy éve nem hallottad szavát, de öblös, rekedtes, mély hangját ezer közül is megismernéd. Nem vett észre a csapos, ki épp egyedül szolgálja ki a vendégeket. Semmit nem változott, semmit, egy dolgot kivéve. Hatalmas fekete fedés takarja bal szemét, annak helyét. Nem tudod mily módon, hol veszthette el szeme világát…*


// A köv. reagodat légyszi a Vonító Dalnok topicba írd . Köszi //