*A kissé darabos, de számomra is érthető nyelvű válaszon meglepődöm. Nem is annyira a válasz ténye lep meg, hanem az, hogy egyszerűen eltásalog velem a külhoni senkivel egy helyi főnemes-származék.
Ezen annyira meghökkenek, hogy ismét felnézve a nőre kissé összeráncolom a szemöldökömet, hogy vajon ki lehet ez a közvetlen-nemes. Ez a gesztus a magam 16 éves szeplős képével kissé furcsánn hathat, de azért nem annyira komikus, hogy a helyzet komolyságát teljesen elvegye. Végül, ahogy megértem mit is szeretne gyorsan felállok és kihúzom neki a székét, ahogy láttam úriasabb körökben. Igaz ez eléggé suta gesztus gyakorlatlanságom miatt, de azért legalább már nem vörösödöm fülig tőle. Így visszaülök és egyenlőre csendben várakozom tovább. A pincér közeledtének lesése közben azért gyakran elkalandozik tekintetem az asztaltársnőm felé. Csak nem hagy nyugodni, hogy miért pont ide és miért ilyen egykedvűen ült le helybéli létére.*
" A halvány mosoly marad és várom, hogy meghalljam a mai vacsoraajánlatot.
Értem. Nos a beszélgetést el kell halasszuk holnapra, ma semmiféleképpen nem érek rá. Délelőtt, vagy inkább még kora reggel keress meg. Akkor kevesen vannak, és intézendő ügyem sincs, nyugodtan beszélgethetünk. - 
Végül a furcsa név sikeres kimondása meghozza a beszélgetősebb kedvemet, így várakozás közben megszólítom ismét a hóhajú nőt a közöst használva, bár kissé lassabban beszélek, hogy megértse, de nem annyira, hogy ez feltűnő és számára kellemetlen legyen.*