Hónicsi

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Meglepődve nézek a papnőre ahogy mellém áll. Szavai hallatán egy kis pír önt el - olyan jó vajta, szabadkozó arckifejezéssel.*
- A helyzet így kívánta.
Nem, nincs ismeretem, hogy hogyan kell ellátni a sebeket. Még csak nem is láttam sűrűn ilyesmit... Sőt... Ez volt életem első ilyen eseménye. ^^
*A következő kérdés váratlanul ér - ezért pillanatra habozni látszom. Mivel nem vagyok teljesen tisztában, hogy hogy is hívják, így még zavarba is jövök kissé.*
- Öhhh... Én messziről érkeztem az Önök országába. Tiadlanban születtem, és ott nőttem fel.
*Kurtán hagyom a kérdésre a választ. Most legalább megtudom, hogy hogy is viszonyulnak egy teljesen kívülállóhoz. Ezért kérdezni sem merek a papnőtől. Nem szeretnék végzetes hibát elkövetni...*

[Niobe]

Meiko

* Beszédem közben nem azon lepődöm meg, hogy tekintete a levegőt figyeli, hanem azon, hogy muszatasi létére ennyire odafigyel egy nő szavaira. Ahogy megköszöni a vallomásom, hirtelen nem jutok szóhoz, így csak gyorsan meghajolok válaszképen. Kérdésére én is Kita felé nézek, majd egy pillanatra elgondolkodva válaszolok: *

- Sajnálom, de nem tudok ebben Önnek segíteni. Én csak annyit tudok, hogy nagyon idegen akcentussal beszél, de bővebb információért kérem, forduljon Kubota szeihez. Az Ő társaságában érkezett ide a raktárhoz a hölgy. * majd meghajolok kicsit. *

[Kijoe]

Sidoshi

*A natót vizsgálva észreveszek egy jelet. Jól megjegyzem, mert még biztos lesz jelentősége. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve fogom a tőrt és elindulok a muszatasi felé. Mikor már közel értem, úgy 3 lépésnyire megállok és enyhén meghajolva köszöntöm.*

- Konnai sa! Vai va Sidoshi Akiteva desz'! Ezt a tőrt találtam az orvlövésznél, itt van rajta egy jel - mutatom a muszatasi felé.
- Talán ez segít miharabb fényt deríteni erre a szörnyű és becstelen tettre. Ha bármiben segítségére lehet csak szóljon. - majd kissé megint meghajlok irányába, tiszteletem jeléül.

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko, Sidhosi
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Meiko, Sidhosi

Válaszodra a muszatasi enyhén összevont szemöldökkel nézi meg - immár tüzetesebben – Kitát.
- Köszönöm Sinjori sei. Azt hiszem magam derítem ki. – válaszol neked, ám rád sem nézve.

Elindulna Kitáék felé, amikor a Kaoraku pap lép hozzátok, kezében egy natóval és megszólítja a muszatasit. S ő, bár biztos nem örül a feltartásnak, rezzenéstelen arccal hallgatja meg a papot.

- Konban’va, Sidhosi szei! – hajt fejet a pap felé. – Köszönöm a segítségét, biztosíthatom, hogy a támadója megfelelő ellátásban fog részesülni.

Hangja hűvös, mint az északi szél. Meiko, téged kiráz a hideg, mikor belegondolsz, hogy a város törvényei alapján milyen is lehet az a „megfelelő elbánás”.

Míg ez végigfut rajtad, Joruu a tőrt nézi meg, rajta a jellel. Lassan megrázza a fejét:
- Nem, nem ismerem ezt a jelet. Ana? Esetleg felismeri? – néz rád kérdőn.

Neked elég egy pillantás, hogy felismerd: egy kisebb fegyverkovács család, a Móichi Család jele. Bővebbet azonban Te sem tudsz, ezt is csak azért, mert apád már kötött régebben velük üzletet.


Kita

Válaszodra a papnőnek kikerekednek a szemei:
- Egy ukkó? – néz rád csodálkozva és értetlenül. Aztán Kubotához fordul: - Csak nem az ön rabszolgája?
- Nem! Kita szabad ember és az unokahúgom a Sárga Császárságból, az Óhazából. – válaszolja gyorsan Kubota, rád sem nézve. – Szabályos menlevele van a tennó akaratából.
- De azt mondta: Tia-lan. – néz rátok felváltva a kimikó, jócskán értetlenül.
- Az a Császárság egyik – hmm – peremtartománya. – érkezik Kubota válasza, mielőtt megszólalhatnál.

A papnő még elgondolkodva végigmér, aztán beleegyezően bólint egyet. Arcára sajnálkozás ül ki.
- Értem…
- … sajnálatos, már éppen azon gondolkodtam, meginvitálnám a rendünkbe. Talán még papnő is lehetett volna belőle, ám ügyes kezeivel gyógyító biztosan…
- Szumaien Kubota szei! Kita! – hajol meg felétek. – Mennem kell, értesítem nővéreimet, hogy küldjenek egy felcsert ide, úgy látom még szükség van rá… - int körbe, majd távozni készül.

[Niobe]

Meiko

* Kicsit megkönnyebbülök, ahogy távozni készül Kitáék felé, de meglepődök a pap közbelépésén. Figyelmesen hallgatom a beszélgetést, majd elszomorodok, ha belegondolok, mi vár még Suikrára. Még most sem tudok napirendre térni tette felett, de reménykedek benne, fény derül majd talán egyszer erre is. *

* Ekkor hallom meg a felém intézett kérdést. Még magam is meglepődök, hogy felismerem egy pillanat alatt a készítő jelét. Bólintok a vezető felé, majd megszólalok: *

- Igen, felismerem. A Móichi család jele.

* Ha nincs több kérdése és elindul végre Kitáék felé, odafordulok a paphoz: *
- Sajnálom, hogy ekkora gondot okoztam. Nem számítottam arra, hogy pont Suikra fog minket megtámadni. Erre nem találok magyarázatot, de remélem Ő majd igen. * nézek egy pillanatra a muszatasira. *

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Feltűnik a váltás a viselkedésében, ami érdekel, hogy miért is. Kubotához inzétett kérdése azonban úgy hat rám, mintha arconcsaptak volna. Megfeszítve majd minden izmom azon vagyok, hogy visszafogjam magam a kérdésözöntől, amit kettejükre zúdítanék - mégsem teszem, meg kell állnom, mert látom itt valami nem stimmel.*
<Mi az hogy rabszolgája?! Ebben az országban rabszolgák is vannak?
Én akartam világot látni, de hogy itt ilyen van ez... lelomboz... értetlenkedem... mire jó ez?...
Már az is épp elég ahogy a nőkhöz viszonyul itt mindenki. Már akihez.
Attól tartok lesznek még itt számomra furcsa dolgok és megdöbbentő szabályok.
Rabszolgák... csak legyünk kettesben Kubotával, a fejére olvasom, hogy ilyen "apró" dolgokat nem mondott el ezzel az országgal kapcsolatban....>
*Nem szólalok meg - sem Kubotához, sem a papnőhöz. Annak távozására csak meghajlok előtte ahogy hazámban szoktam, tenyeremet összeérintve.*

[Kijoe]

Sidoshi

*Meiko felismeri a jelet amit a tőrön találtam de ő azt hiszi, hogy a muszatasi elintéz majd mindent. Meghajlok Meiko előtt nem túl mélyen, majd közlöm vele:*

- Nos Meiko, szerintem nekünk kellene kideríteni, hogy miért akartak a Móichi család emberei megölni. Van egy olyan érzésem, hogy nem is olyan véletlenül kerültem ide. - kicsit halkabban mondom az utolsó mondatot, de úgy, hogy azért Meiko is hallja.
- Szóval ha tudod, merre van az orvgyilkos család akkor azt javaslom vonjuk kérdőre őket. Talán az a furcsa lány is jönne... - bicentek Kita felé.
- Egyébként ki az a férfi ott, mellette és a papnő mellett?

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko, Sidhosi
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Meiko, Kita, Sidhosi

A papnő távozása után, szinte egyidőben, megérkezik a városőrség további hat embere egy kordéval, melyet egy öszvér húz. Az eszméletlen és sebesült támadókat kezdik felpakolni rá, minden gyengédséget nélkülözve. A muszatasi az eszméletlen Suikrához lép, Kitáról látszólag teljesen elfeledkezett. Elgondolkozva nézi egy pillanatra az ájult inast, majd odavakkantja a helyettesének.
- A fegyvereket is! – s ezzel maga mellé intve két emberét, a kezében a tőrrel az utca felé indul.
Láthatóan teljesen elmerült a gondolatai között.

Hamarosan már csak a vérfoltok és Haga mozdulatlan teste emlékeztet az itt lezajlottakra.
Kubota rátok néz és nagyot sóhajt.

- Bocsáss meg Kita, de tovább nem foghatom a kezed, nekem is tennem kell a dolgom…

- Meiko szei! Megkérhetném arra, hogy pártfogolja az unokahúgom Hónicsiban? Estére szívesen vendégül látnám önt egy vacsorára a szállásomon. A Gyöngyfüzér-házban lakom jelenleg. Kérem tiszteljen meg jelenlétével, és árulja el mi is történt itt az elmúlt három hónapban, míg odavoltam…

- Természetesen Önt is szívesen látom, elvégre a barátaim segítségére sietett és majdnem életét adta ezért – hajol meg mélyen feléd, Sidhosi. - Kubota Toyokazu vagyok, úgy hiszem még nem találkoztunk eddig…

- És most, ha megbocsátotok, nekem sietnem kell… Egy hajórakomány sorsát kell még elintéznem…

Ha nem valami fontos dologgal marasztaljátok, akkor Kubota is távozik, bár Ő a sikátor felé.
Hárman álltok a raktár és az iroda közötti kis téren, lábatoknál Haga teste és a vérfoltok. A Kita által zsákmányolt íjpuskát is elvitték a városőrök.

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Mikor távozik mindenki még meredek csendesen magam elé. Kubota szavai azonban nagyon nem tetszenek.
Illetlenség ide-oda, de már nem tudom megállni, így anyanyelvemen (ervvül!) beszélve húzom picit félre Meiko és Sidhosi mellől.*
- Ugye nem gondolod, hogy most itt hagyhatsz? Mi volt ez a rabszolga dolog? Miért nem mondtad el, hogy ez az ország ennyire.... nem is tudok rá hirtelen mit mondani. Miért hazudtad azt, hogy Tiadlan peremtartomány? Miért kellett hazudni? Miért nem lehetet megmondani az igazat, hogy Tiadlan egy messzi ország és.... .... és megyek veled, menet közben pedig elmondod a válaszokat.

[Niobe]

Meiko

* Elgondolkodom a pap által javasolt nyomozáson. Próbálok emlékeimben kutatni, merre is lakik a Móichi család. Válaszolni nem nagyon van időm, megzavarnak a városőrök. Végignézem, ahogy felpakolják támadóinkat, majd távoznak. Kubota kérése kicsit meglep, de örömmel segítek Kitának ebben a számára ismeretlen helyen kiigazodni. *

* Válaszképpen meghajolok Kubota felé. *
- Természetesen, örömmel segítek Kitának, amiben csak tudok. Ne aggódjon, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy biztonságban legyen, és ne essen bántódása. A meghívást pedig köszönöm, örömmel elfogadom, és ott leszünk Kitával.

* Sidoshi nevében nem nyilatkozom, hisz majd ő eldönti, elfogadja e a meghívást, vagy nem. Kita reakciója Kubota szavaira annyira nem lep meg. Valószínűleg én is így reagálnék a helyében. Míg megbeszélik, odafordulok a paphoz:

- Nos, míg ők megbeszélik a dolgot, én megpróbálom magához téríteni Hagát, utána meglátjuk mi legyen a következő lépés. * majd leguggolok Haga mellé, és gyengéden elkezdem ébresztgetni. *

[Nibur Sakraf]

(Kasima)

*Egy pillanatra lehajtja fejét, és belül meg is bánja elhamarkodottságát, persze mindebből kivülre semmit nem mutat. A jövevényre néz, majd a gyűrűre, majd ismét a jövevényre. Mintha a háta mögül szólót meg sem hallotta volna, halkan folytatja.*

-Elnézést a hevességemért. Milyen híreket hozott? Esetleg beszélhetnénk egy csendesebb helyen is, ahol nem zavarnak...

*Közben társának reakcióit is figyeli*

[Marcus]

Jaeda no Kaito no Taro
_________________________

Taro elengedte a csészét, egy kortyot sem ivott belőle, majd kezeit lassan maga mellé csúsztatta, és mélyen az idegen szemeiben tekintett. Az idős hjakusó viszonozta a tekintetet, majd Kasima felé fordult. Hangja kemény és mélyen rekedtes volt. Szavai hallatán a sugasa elmosolyodott magában, de illendőségből nem tekintett barátja felé. A koros férfi visszafordult hozzá, majd ráncos kezeiből tompán koppanva egy fénylő gyűrű hullt az asztalra. Taro tekintete kitágult egy pillanatra, amikor megpillantotta apja gyűrűjét.
- Ezt honnan… - kezdte meglepetésében, majd gyorsan elharapta a mondat végét – Ki vagy Te?
Nem erre számított. Egy muszatasira, nem egy idős hjakusóra, akit még távolról sem ismert, hisz hogyan ismerhetett egyet is. Egyedül a tetoválás, és a rendezett ruházata különböztette meg az agg férfit a többi hasonló nemtelentől, valamint feltűnően bölcs szavai. Egészen biztos nem az volt, akinek mutatta magát. De akkor ki?

Szembe vele, a másik asztalnál ülő muszatasi mérgében ismét felhördült. Azonban most nem a vele szemben hangszerén lágyan játszó lányra mordult ezúttal, hanem asztaluk társaságában ülő hajlott korú férfira. Taro tekintette egy pillanatra ismét összeszűkült, de nem fordult az illetlenül viselkedő muszatasi felé.
<Nem, most nem.> - gondolta magában, pedig legszívesebben kihívta volna a gőgös muszatasit, hogy hideg pengéje intse illő viselkedésre a dölyfös fiatal férfit. Helyette inkább nemtetszését kinyilvánítva fejét lehajtotta, és csendben maradt, miközben bal karja lassan kinyúlt a szikrázó napfényben aranyló pecsét felé.

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Taro, Kasima
Helyszín: Hónicsi – Északi Kapu – A Nemes negyed és a Kereskedő negyed határán
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Taro és Kasima

Az öreg Rátok néz újra, a muszatasiról tudomást sem véve.
- Sóhaj a szélben, rög a földben, könny a vízben, lob a tűzben. No ki vagyok? – nevet fel örömtelenül.

Taro meginduló keze a gyűrű felé tapogatózik, ám az öreg minden sietség nélkül kinyúl és még előtte felveszi, egyszersmind elteszi azt.

- Nincs már hatalmad felette, ne feledd. Ha eljön az ideje, vérvonalad újra megkaphatja. De nem most – hangsúlyozza ki az utolsó három szavát.

- Hosszú út áll a cseresznyemag előtt, mielőtt hatalmas fává válik újra. De előbb válaszoljatok: Mi az amit tudtok és mi az amit szeretnétek tudni? – helyezkedik kényelembe, az egyre vészterhesebb levegőről tudomást sem véve.

A teaház személyzete nem messze tőletek gyülekezik, látható rettegéssel. A két kereskedő riadtan rebben szét, majd látva a mögöttetek ülő muszatasi haragját, ijedten iszkolnak ki a kapun, pár bant hagyva az asztalon. A muszatasi immár áll, a kísérője a fal mellé lapulva reszket.

- Én, Obajan no Okuma, parancsoltam valamit hjakusó! Életeddel fizetsz pimaszságodért, bár kegyes kedvemben figyelmeztettelek előre. – s kardja markolatára tett kézzel lép közelebb.

[Kijoe]

Sidoshi

*Miután bemutatkozott a féfri én is illendően meghajlok felé.*

<Egy vacsora, csinos lányokkal? Hmmm, ez igazán nekem való!> - elmosolyodom a gondolataimon.

*Miközben kicsit elkalandoztam gondolatban, Meiko már a Haga nevezetű férfit ébreszgeti. Segítek neki. Remélhetőleg nem lesz gond és simán felébred, bár szerintem még jócskán pihenésre lesz szüksége.*

<Az az orvgyilkos meg miért engem lőtt le? Nem látta, hogy én jövök be elsőnek és csak utánnam Meiko? Lehet, hogy nem is a nő volt a célpont? ÁÁÁ, nem ezt nem hiszem! Nem is sejtheti senki, ilyen hosszú idő után, hogy pont erre járok. Azért jobb ha résen leszek mostmár...> - gondolataim még minidg a támadás körül forognak.

- Meiko, mit tudsz erről a Móichi családról? Harcban állnak valakivel? Kivel kereskednek? - ezek a kérdések hirtelen jutnak eszembe és nem is veszem észre, hogy hogy rázúdítom a fiatal nőre.

[Marcus]

Jaeda no Kaito no Taro
_________________________

Taro homlokán mély barázdák jelentek meg, az aggatyán szavainak hallatán, majd ajkai szólásra nyíltak, de beléfagyott a szó. Ujjai már majdnem elérte az asztalon heverő fénylő gyűrűt, amikor a vén férfi ráncos kezei felmarkolták, majd egy mozdulattal eltüntette rongyos ruháinak redői alatt. Keze önkéntelenül övébe tűzött soto felé kapott, de karjának lendülete félúton megakadt. Vele szemben ez a hjakusó nem az a hjakusó volt, akit arcátlansága miatt levághatott volna. Ha egyáltalán hjakusó volt. Kezét lassan maga mellé eresztette, majd fejét lehajtva bólintott az idős férfi felé.

- A cseresznye mag ugyan már gyökeret eresztett a tápláló földben, de valóban messze van a napja annak, hogy erős fája virágot bonthasson. – válaszolta, majd tekintetét a hajlott korú, bölcs férfira emelte – Annyit tudunk, hogy több tavaszon át tartó rablótámadások súlya alatt meggyengült Családunkat megtámadták a Tamurák, szövetségre lépve a Sikedzákkal. Az udzsi elbukott…

Egy pillanatra szomorúan lehajtotta a fejét, és fáradt sóhaj szállt tova a lengedező tavaszi szellőben.

- Ez csak egy becstelen áruló műve lehet…! – kapta fel hírtelen tekintetét, szemeiben az indulat lángja lobogott. A tűz egy pillanat alatt kihunyt, és helyét hideg, nyugodt fény vette át – Mondd el nekünk, mit tudsz még?

Szemei hírtelen megakadtak a teaház személyzetének gyülekező tagjain. Tekintetükből rettegés tükröződött. Szemei összeszűkültek. Valami készülődik. Egy alak emelkedett fel vele szemben Kasima háta mögött. A dölyfös muszatasi volt az. A lány, ki szürke, zavaró társaságának ékszere volt, a fal mellett lapulva reszketett rémületében. A dühtől vörös arcú, magát Obajan no Okuma-nak nevező muszatasi keze kardjának markolatát fogva lépett előre. Taro azonnal mozdult. Bal keze mellé helyezett kardja tokját egy mozdulattal megmarkolva pattant fel helyéről, és sebesen lépett ki oldalt az Obajan nemzettség fia elé. Jobb keze kardjának markolatára simult, de nem vonta ki hüvelyéből a tiszta acélpengét.

- A nevem Kaito no Taro, és ez a hjakusó az én védelmem élvezi. – kezdte, de további fenyegető mozdulatot nem tett a másik muszatasi felé – Ha bármi dolgod van vele, először hozzám kell fordulnod, Obajan no Okuma szei.

Taro felkészült, hogy pengéjét egy gyors mozdulattal előrántva elhárítsa a férfi esetleges támadását. Bízott benne, hogy a kevély muszatasi józan esze kerekedik felül, és nem szándékozik vérrel szennyezni a teaház gyönyörű, virágos kertjét.