(Mustafa)
-Na végre már azt hittem itt fogunk megkukulni. Mormogom magam elé mikor Dzsana felveszi a beszélgetés fonalát.
-Hogy merre jártam. Hangom immár erőteljes, tisztán érthető.
-Erre is arra, de főleg délen. Fiatalabb koromban sokat jártam szórakozni a városállamok környékére. Egyszerűen vicc, hogy azok hogy tudnak örülni egy querdának, aztán amikor vérben fürödve de épen feláll az ember a dög alól... na az a üdvrivalgás semmihez sem fogható....
Mesélek még pár történetet a porond kifogyhatatlan homokjából, és a pappá válásom, unalmas tanulóéveim sem hagyom ki.
-Mostanában utazgatok, békésebb szórakozást keresek, ám valahogy a baj mindig megtalál... de ez nem is annyira zavar... egyszer majd csak megtalálom azt amivel nevem érdemes lessz arra, hogy az Örök Tavasz honában süttesem a hasam .. Doldzsah kegyelméből...
Nagyjából mint tűz és víz, a tavasz és az épp ránk törni készülő zivatar, de ez zavar a legkevésbé mikor az árok "szembe jön" velünk.
-Hááát homokrája az biztos nem... az megvárt volna minket ... meg egyébként is, a lazább homokot kedveli.
-Igazad van! Nekem sem úgy tűnik mintha valaki a kerda vagy mi kincses ládáját húzta volna erre... semmi kedvem bőrig ázni.
Óvatossan átugrom az árkot, a széleitól jó félméteres távolságot tartva mindkéz oldalon.
-Én már eleget meséltem, valamiért úgy érzem a Te történeted is érdemes arra hogy elhangozzék....