A Quiron-tengeren

[Yasha am Lloth]

Lehúzom a pálinkát, szeretem az italt de ez még számomra is nagyon erős.Köhintek egyet, majd megveregetem a törpe vállát.

-Köszönöm, ez igazán jóféle pálinka volt:D

Hallva megállapítását csatlakozom én is hozzá...

-Keressünk valami étket, erre a pálinkára muszáj ennem valamit.

[Aya Chamist]

(Róka)

Róka a beszélgetést hallgatta, ám tekintete még mindig a papírokon járt ide-oda.
<Egészen nyitott társaság, hamar belelendültek a témába - bár persze ivásról van szó... Kermorwan legalább ebben a témában jó.> futott át az agyán.
Csak arra kapta fel a fejét, mikor a törpe felé fordult és megkínálta. Elmosolyodott a kedves gesztuson (ugyan hölgyet nem szokás kulaccsal kínálni, de a törpéknél az alkohol megosztása bizonyára a barátság jele volt), de nemet intett. Közben összerendezte a jegyzeteket, és elégedetten lerakta maga mellé.
-Én inkább megvárom, míg ideér a kapitány. -jegyezte meg halkan a többieknek, és fejével a feljárat felé fordult. Ha másét nem is, de a hajó legfőbb emberének járását hamar megjegyezte. És az erősödő kopogásból ítélve erre tartott.

[Airun Al Marem]

JK: Ayila Shedar
Helyszín: A nyílt tenger
Időpont: reggel
___________________________________

A férfi egyik hófehér szemöldöke sápadt homloka felé szökkent, majd jobb kezével megsimogatta sima állcsúcsát. Hideg tekintetét továbbra sem vette le rólad. Smaragdzöld szemeinek rabsága alól továbbra sem tudsz szabadulni.
- Még egyszer, utoljára kérdezem, hol van Sogron Szeme? - tette fel ismét, kissé már indulatosabban a kérdést a kyr.

- Az öreg még él. - szólalt meg reszelős hangján a boszorkánymester - A sérülése halálos, meg fog halni, hacsak...
Elharapta a mondat végét, és kérdőn tekintett fel a fehér hajú férfira. Aszott arcából továbbra is csak vékony, ráncos állát engedte mutatnia csuklya. A fehér hajú szeme sarkában egy apró ránc jelent meg, majd lassan bólintott, de nem fordult a boszorkánymester felé, igéző tekintetét mindvégig rajtad tartotta.
- Használd a gorvikit, rá nincs szükségem. - vetett oda a hajlott hátú sötét alaknak.

A mellettük álló, immáron gúzsba kötött gorviki tekintete egy pillanat alatt kitisztult, mintha égető fájdalma egy szemvillanás alatt elmúlt volna. Tudta mi fog következni. Szemeiben a gyűlölet sötét lángja izzott, amikor a magas kyrre, majd az alacsony boszorkánymesterre tekintett, de nem szólalt meg. Állát felszegte, és bátran szállt szembe az elkerülhetetlennel. A sötét alak fakó ajkait sötét igék hagyták el, miközben megmarkolta a gorviki lábát, majd mestered szívére helyezte aszott bal kezét. A tengermelléki, kreol bőrű férfi felkiáltott fájdalmában, de csak egy röpke másodpercre, majd összeszorított fogakkal tűrte a testét maró kínt, miközben nap barnította arca hamuszürke árnyalatot vett fel. Barna szemeiből kiszökkent a fény, majd sima bőre egy pillanat alatt aszott össze, mintha hirtelen több évtizedet öregedett volna, míg végül egy mummiára emlékeztető csont és bőr alak nem maradt belőle, mely mint egy rongybábu csuklott össze. Közben mestered arcába visszatért a színt, és mellkasán éktelenkedő sebének hült helyét csak a körülötte megégett ruhája mutatta. Egy élettel teli sóhaj szakadt fel tüdejéből, mely a halálból született...

[Airun Al Marem]

JK: Don Kermorwan, Róka, Brognar, Zaida Azadyr
Helyszín: A nyílt tenger
Időpont: reggel
___________________________________

A kapitány léptei alatt nyikorgott a hajó viseletes padlója, amikor a fedélközbe lépett. Sötétszürke vászonnadrágot és fehér, bő ujjast viselt. Teljesen ősz, ritkás haja kiemelte napcserzett arcának éles vonásait. Megállt, majd ráncos arcán egy erőltetett mosoly jelent meg, miközben tengerkék szemeivel végigtekintett a társaságon, majd az üres asztalon.
- Remélem kellemesen utaznak. - mondta reszelős hangján, majd lépett közelebb - Elnézést kérek amiért a reggeli még nem érkezett időben önök elé, de hajóinas új, nem szokott még bele a munkába.
Mély levegőt vett, majd a háta mögé tekintett.
- Jenoer! - kiáltotta el magát - Hol van már az a reggeli?! Az utasaink már éheznek!
- Egy pillanat kapitány úr! - hallatszott szinte azonnal kissé hátrábbról, a raktár felől egy vékony, szinte gyermeki hang - Rögtön viszem uram!
- Igyekezz és szedd a lábad! - kiáltott még egyet, majd bocsánatkérően tekintett rátok - Elnézést...

Még egy kényszeredett mosoly futott át idős arcán, majd az asztalhoz lépett, és helyet foglalt.
- Ha Antoh kedvez számunkra és továbbra is ilyen jó széllel haladunk, akkor két napon belül elérjük Narvan partjait.

A vén tengeri medve már évtizedek óta rótta a Quinron-tenger veszélyes vizeit, és jól tudta a kíváncsiság még a végtelen vizek minden ragadozójánál is veszélyesebb lehet, azonban nem tudta megállni, hogy ne tegye fel ritkaságszámba menő különleges utasainak kérdését. Ugyan tartott tőlük, hiszen minden kalandozótól tartanak az egyszerű emberek, de mégis tisztelettel - igaz mellette félelemmel - tekintett rájuk.
- És mi szél hozta önöket ezen partokra?


//Don! Állóképesség próbát kérek -3 -al az elfogyasztott törpe pálinka nagy mennyisége miatt. Köszönöm!//

//EDIT: Elnézést, elírtam, szóval Egészség próbát kérnék, (egyelőre) nem Állóképességet.//

[Niobe]

( Ayila Shedar )

* Tekintetének rabsága kezd lassan nagyon megijeszteni. Mélyen legbelül érzem, ennek a kalandnak nagyon nem lesz jó vége, és kétségbeesésemet tetőzi, hogy nem értem mi folyik körülöttem. Az újból feltett és kissé pontosabb kérdésre elgondolkodom egy pillanatra, de hamar belátom, semmit nem tudok Sogron szeméről. Hiába, az iskolában nem az elméleti tananyagra helyeztem a hangsúlyt, így halvány fogalmam sincs a legendákról és Sogron szent tárgyairól. *

* Merengésemből a boszorkánymester reszelős hangja térít magamhoz, illetve a tudat, hogy mesterem haldoklik, és hamarosan én is követem, hisz efelől kétségem sincs. Nem értem, hogy a gorviki hogyan segíthet haldokló mesteremen, így zavart tekintettel próbálok erre választ találni. A válasz nem késik soká, de a látvány szörnyűbb volt, mint amit valaha tapasztaltam. Majd lassan tudatára ébredek, ha rám se lesz szükségük, ugyanúgy végzem, mint a gorviki. Válaszolni nincs erőm, érzem, nem sokáig tudok a félelmemen úrrá lenni. Az viszont biztos, inkább vettem magam a tengerbe és fúlok bele, mintsem átéljem mindazt a borzalmat, mint amit az előbb láttam. *

* Kissé reszkető lábbakkal közelebb araszolok a mesterhez, és leguggolva hozzá próbálom magához téríteni. *

[Yasha am Lloth]

A társalgás közben megjelenik kapitányunk, kinek nem a jókedv süt arcáról. Lassú léptekkel közeledik felénk,majd elnézést kér a reggeli hiánya miatt, s sürgeti a szakácsot.Majd leül közénk s kérdést intéz mindannyiunk felé.

-Jó reggelt, Kapitány Uram, a reggeli miatt ne szabadkozzon, éhen halni nem fogunk azon kis idő alatt míg elkészül..rámosolygok majd kérdését hallván sem fagy le mosolyom arcomról
Nos, nekem nem volt maradásom szülőhazámban, már semmi nem kötött oda,, így elindultam, hogy újabb élményekkel gazdagodjam.

befejezem mondandómat s várom a többiek reakcióját

[Don Kermorwan]

1d10-3 = (-3) [1]

[Don Kermorwan]

//Elnézést az előző postért, még írni szerettem volna hozzá, de valamiért elküldte És még csak nem is jól van leírva a kód. Azt hiszem így jár az, aki gipszelt kézzel próbál fórumozni.//



A benyakalt törpepálinkától a barbár nyelve lassan zsibbadni kezdett. Egy kiadós reggeli gyorsan rendbehozta volna, de ennk híján inkább úgy döntött, ülve marad, kihagyva a a kapitány üdvözlését. Amúgy se értett belőle sokat, hisz a anyanyelvén kívül csak asziszul beszélt egy keveset.


A dobás 16-3=13as Egészségre : 1k10 = 1 [1]

[Togar]

(Brognar)

Kissé meglepődtem azon hogy a nő probléma nélkül lehúzta a pálinkát, ezzel kissé megnőtt a szememben még a végén megkedvelem. Felállnék kaját kajtatni mikor meghallom a lépteket a folyosóról így inkább úgy döntök megvárom a léptek gazdáját. A döntésem nem is bánom meg hiszen felbukkan a kapitány és egyből a hajósinasért kiált hogy hozza nekünk a reggelit. Figyelmesen meghallgatom kérdéseit majd megvárom míg a társam válaszol utánna szólalok meg.

-Nekem konkrétan semmi célom nincs az út amin jöttem a kikötőbe vezetett így hajóra szálltam hogy azon keresztül folytassam tovább az utazást. Bízom benne két nap alatt odaérünk mert nem szeretem ezeket az ingatag tákolmányokat amiket hajónak neveznek, de ha muszáj utazom velük.

Közben figyelem a nagytermetű iszékos barátunkat le tud ülni vagy eldől a pálinkától, szükség esetén készen állok hogy segítsek neki.

[Aya Chamist]

(Róka)

A "lányka" nyugodt, átható tenintettel követte a kapitányt, ahogy az lejött a fedélközbe és szabadkozni kezdett a reggelivel kapcsolatban. Nem csak érezte rajta az enyhe szorongást, de apró (és kevéssé apró) jeleiből egyértelmű volt, hogy nem tudja, mit kezdjen a különös idegenekkel.
<Fiatal lélek még, de ez a tengeri élet bizonyára sok új tapasztalattal gazdagította. Igaz, csak gyakorlati tapasztalattal. Nem hiszem, hogy túl sokra tanították volna ifjúkorában.> gondolta, miközben elidőzött a ráncosodó, ám határozott arcon.

A hajóinas és a kapitány párbeszédét aztán halvány mosollyal jutalmazta, jelezve ezzel, hogy őt ugyan nem zavarja a reggeli csúszása. Talán ezzel oldja az öregedő férfi feszültségét...
Ebben segítettek mellécsapódott társai is: sem az ember nő, sem a törpe nem rótta fel neki a késést. Kermorwan pedig elég sápadt volt ahhoz, hogy ne türelmetlenkedjen.
A kapitány közben leült közéjük. Elmondta, jó széllel haladnak. Két nap nem olyan sok idő. És gyorsabb, mintha lóháton utaztak volna... Ám a férfi ezután egy alig észrevehető pillanatra elhallgatott. Róka érdeklődve várta, mire kellett erőt gyűjtenie - majd kaptak egy egyszerű kérdést: "Mi szél hozta önöket?"
Valóban egyszerű, ám személytől föggően veszélyes is lehetett egyben.

Rókát azonban nem zavarta a kérdés. Sőt, kíváncsian várta a többiek válaszát.
Az egyelőre név nélküli nő azt állította, nem volt maradása szülőföldjén. Talán kitagadták? Vagy elvesztette minden családtagját? A törpe ezzel szemben nem nevezett meg uticélt. Valóban ilyen egy törpe? Bár még sosem találkozott eggyel sem, de azt nem gondolta volna, hogy bármelyikük is képes lenne céltalanul élni. <Igaz, elég idő áll a rendelkezésükre, hogy számukra érdekes célokat találjanak... > zárta le a gondolatsort. Most ő következett.
-Nem titok, hogy mi szél hozott, hiszen maga is láthatta. -most nem mosolygott, de hangja kedves és nyílt maradt- Azokat a nehéz csomagokat szállítom Narvanba. Kermorwan pedig -fordult a megtermett korg felé- elkísér az utamon.
Egy kicsit elhallgatott, mintha eszébe jutna valami, majd:
-Öhm, elnézést... A kapitány úrnak már bemutatkoztam, de utastársaimnak még nem... Rókának hívnak.

[Togar]

Brognar

Szóval akkor az elf és a barbár együtt utazik ezt jó tudni, bár ugyis csak két napot töltünk együtt de az ilyen információk hasznosnak bizonyulhatnak, főleg a barbárt elnézve aki jelen pillanatban nem áll épp feladata magaslatán a megivott pálinkamennyiséget és a hajóút alatt összeszedett tengeribetegséget tekintve. A másik nő meg egy kalandornak tűnik aki nem bír egy helyben maradni, a vére hajtja. Ezek az emberek állandóan csak rohannak valahova és így élik le az életüket, régóta próbálom megfejteni ezt a dolgot ám eleddig még nem sikerült.Majd Rókához fordulok vigyorogva:

-Ahogy elnézem most inkább ön van nagyobb segítségére a társának mint fordítva, szerintebb csak jobb lenne ha leülne mielőtt hozzák a reggelit és ha eszik valamit talán rendbe jön.

[Don Kermorwan]

Pontosan, mikor a törpe befejezi mondandóját, öblös, visszhangos böfögés hagyja el a barbár száját, aki ezután feláll, és láthatóan jólesően kinyújtózik. A tengeribetegségnek immár nyoma sincs - ahogy annak sem, hogy az előbb küldött le fél tömlőnyi törpe párlatot. Elképesztő állóképességéről emígyen tanúbizonyságot téve, a hatalmas termetű korg az asztal alá nyúl, és magához veszi többiek számára mindeddig láthatatlan fegyverét. A szépen kidolgozott, farkasfejes markolatú pallos mindeddig a földön pihent, a harcos lábánál, aki most minden erőfeszítés nélkül lendíti hátára a vele majdnem egymagas pengét. Végül, egy újabb böfögés után a félvér varázslónőhöz fordul. Tört asziszsággal intézi hozzá szavait, bár a kapitányon kívül még így is csak Róka érti azokat.
- Mikor eszünk?

[Airun Al Marem]

JK: Ayila Shedar
Helyszín: A nyílt tenger
Időpont: délelőtt
___________________________________

Az idős mester szemei lassan kinyíltak, majd fátyolos tekintetét a mellette guggoló lány felé fordította.
- Ayila.. - suttogta erőtlenül - Sajnálom... Nem kellett volna magammal hoznom téged leányom.
- Milyen megható. - mondta maró iróniával a tőlük pár lépésre, karba tett kézzel álló kyr.
- Te?! - fordította fejét a hang irányába az idős férfi - Sogron tüze égesse örökké lelked toroni fattyú!
Egy gúnyos kacaj hagyta el a vékony metszésű sápadt ajkakat.
- Nem a Te korcs istened fog felettem ítélkezni. - vigyorodott el a toroni - De nem hitbéli vita miatt jöttem utánad öreg. Hamvas tanítványod nem tudott nekem arra az igen fontos kérdésre választ adni, ami engem ide hozott. Egyszer kérdezem meg tőled vénember, jól gondold át a válaszod.
Intett kezével, és a közelben álló két martalóc arrébb lökve Ayilát, egy erőteljes mozdulattal lábra rántották a fedélzet padlójáról az idős sogronitát.
- Gondolom nem akarod, hogy kis kedvenced úgy végezze, mint mint az a gorviki féreg. - bökött a fehér hajú a mellettük fekvő aszott holttestre.
A mester fejét a gorviki teteme felé fordította, majd gyűlölettől égő tekintetét a toroni felé fordította.
- Ezt még keserűen megbánod Lychard...
- Persze, persze... - ugyan az a gúnyos vigyor - Szóval a kérdés egyszerű, így csak egyszer teszem fel...
Egy pillanatra megállt, majd átható tekintetét mélyen a sogronita mester szemeibe fúrta.
- Hol van Sogron Szeme?

A kérdés hallatán az idős mester látszólag cseppet sem lepődött meg, bár szemében a gyűlölet lángja egyre hevesebben tombolt.
- Sosem lesz a tiéd, sem a hozzád hasonló férgeké...
- Látom nem hiszed, hogy igazat beszéltem. Azonban lásd nagylelkűségemet, mert nem vagyok egy kegyetlen barbár. - a mellette álló alacsony boszorkánymesterre pillantott, majd vissza a öregre - Ha most elmondod nekem, hol találom a Szemet, akkor megkímélem mindkettőtök életét, és ígérem nem esik bántódásotok.
Az idős sogronita a mellette álló lányra tekintett, majd lehorgasztotta a fejét.
- Nem, nem tehetem... - mondta halkan, majd Ayila felé fordította fejét - Sajnálom leányom...
- Tudtam, hogy ezt fogod mondani Sienel mester. - vágott közbe a kyr - Tudod, azért egy kicsit csalódtam benned, de nem számít. A lányra amúgy sincs szükségem, nem tud semmit. Te viszont igen, és ez nekem elég. Hidd el nekem, meg vannak a módszereim, hogy megtudjam tőled amit tudni akarok, mindössze felajánlottam egy civilizált megoldást számodra, amelyet nem fogadtál el.
- Civilizált?! - vágott vissza Sienel mester - Mindkettőket megölnél, amint megtudnád a Szem hollétét.
- Vág az eszed öreg, bár nem teljesen úgy terveztem. - vigyorodott el Lychard
Intett ismét a kezével, majd durva, erős kezek ragadták meg Ayilát.
- Azonban lásd nagylelkűségemet, nem teszem ki a legénység kényének kedvének, sem kedvenc mágusom játékszerének. - pillantott a boszorkánymesterre, majd a két marcona kalóz felé fordul, aki a lányt lefogva tartották - Vessétek a tengerbe...!
- NE! - kiáltott fel Sienel mester
- De igen. - bólogatott a toroni - Elkéstél öreg...

Ezek voltak az utolsó szavak, amiket a fiatal lány hallott. A két martalóc megragadta, és a mögöttük tomboló tenger sötét hullámaiba hajította Ayilát. Még látta az egyre távolodó hajókorlátot, és az örökkévalóságnak tűnő szívdobbanásnyi idő után teste elmerült a fekete habokban. A kevés fény, amely még átszűrődött a hideg viharos tengeren, egyre halványabban vette körbe. A rajta levő mellvérnek köszönhetően egyre gyorsabban, és egyre mélyebbre süllyedt. Egy utolsó levegőbuborék hagyta el égő tüdejét, mintha élete utolsó szikrája távozott volna belőle. Mielőtt végleg eszméletét vesztette volna, még érezte, hogy valami karjához ér, majd elsötétült előtte a kegyetlen világ...


_______________________________

Tapasztalati pontok:
- szerepjáték: 50 TP
- harcban szerzett tapasztalat: 40 TP
- utazás során szerzett tapasztalat: 20 TP
Összesen: 110 TP

A karakter szintet lépett!

[Niobe]

( Ayila Shedar )

* Szerettem volna szegény mesteremnek válaszolni és megnyugtatni, hogy ne eméssze magát, igenis nagyon jó ötlet volt, hogy magával hozott. Igazából nagyon félek, de nem akartam előtte gyengének mutatkozni. Nem hagytak rá lehetőséget. Mesterem hanghordozásából ítélve nagyon is ismerős neki a Kyr, és ez sok jót nem jelent. Durván löktek félre az útból, de szerencsére sikerült talpon maradnom. *

* Végighallgatom mesterem és a kyr párbeszédét, de az események alakulásába nem tudok beleszólni. Akármennyire is dolgozik az agyam lázasan, nem látok megoldást a menekülésre. Amint a két martalóc elkap, hogy a tengerbe dobjon, próbálok ellenállni, de a satuként szorító kezek szorításából nem tudok kitörni. *

* Halkan sikoltva zuhanok a hideg tengerbe. Kétségbeesetten próbálok a felszínen maradni, majd feleszmélvén, hogy a mellvért súlyos nehezékként húz a mélybe, próbálok tőle megszabadulni. De ujjaim nem engedelmeskednek akaratomnak. A reménytelen vergődéssel csak az értékes életet adó levegőt sikerül pillanatok alatt kiszorítani tüdőmből. Utolsó másodperceimben lepereg szemeim előtt életem, majd egyetlen bátyám arca, és a jövő, mely számomra már nem adatik meg. Hirtelen még karjaimon érzek valamit, de ez már számomra teljesen lényegtelen. Határtalan nyugalom árad szét testemben, majd elsötétül minden. *

[Airun Al Marem]

JK: Don Kermorwan, Róka, Brognar, Zaida Azadyr
Helyszín: A nyílt tenger
Időpont: délelőtt
___________________________________

Don érezte, hogy a lenyelt, nagyobb mennyiségű törpe pálinka kissé elzsibbasztotta a nyelvét, de a többiek - főleg Brognar - meglepődve veszik észre, hogy nagy termetű férfinak szinte meg sem kottyan. Azonban a barbár érzi, ha még akár egy kortyot is iszik a méregerős nedűből, akkor könnyen az asztal alatt töltheti az egész napot.
A feltett kérdésére a kapitány felvonta a szemöldökét, majd bocsánatkérően elmosolyodott.
- Jenoer! - kiáltotta ismét el magát a férfi.
Mintegy varázsütésre, egy vékony, alig tizenhat esztendős fiú lépett be az ajtón. Kezében egy tiszta, bár viseletes széles fémtálcát cipelt, mely két nagy cipóval, egy guriga sajttal és több kisebb pácolt hallal volt megpakolva.
- Elnézést, csak... - kezdte a fiú, ám Merkelon kapitány szigorú tekintetének súlya alatt inkább elhallgatott, és némi egyensúlyozás közepette letette a nehéz tálcát az asztal közepére. Az idős kapitányra pillantott, majd sietős léptekkel távozott.
Nem sokkal később egy újabb tálcával a kezében tért vissza, melyen három nagy kancsó állt, és az étel mellé helyezte a borral, sörrel és tiszta vízzel teli kancsókat.
- Távozhatsz, de légy a közelben. - intett a fiatal inasnak Merkelon, majd az utasai felé fordult - Elnézést kérek ismét a késlekedésért, de Jeonernek ez az első útja, még meg kell tanulnia a rendet. Akkor kezdjünk is neki, mert gondolom már mindannyian farkaséhesek...

A fiú lehorgasztott fejjel távozott arra, amerről érkezett. A kapitány megvárta míg mindenki vesz az ételből, majd csatlakozott hozzájuk. Csendben telt a reggeli, mindenki éhségének csillapításával volt elfoglalva. Az étel egyszerű, nem túl ízletes, leginkább sós volt, olyan amelyhez egy tengerész szokott.

Már majdnem végeztek a reggelivel, amikor az inasfiú egy mélyebb, faragott tállal tért vissza, mely rogyásig volt pakolva friss gyümölcsökkel. Főleg alma, szőlő és valamiféle szőrös bogyó volt a fatálban. Miután ezt is az asztalra helyezte, sietve távozott. Merkelon kapitány elégedetten mosolyodott el.
- Gyorsan tanul. Még a végén...
Nem tudta a mondatot befejezni. A hajóharang éles kongása még a fedélközben is elnyomott minden hangot.
- Antoh szent nevére... - fakadt ki a kapitány - Kérem várjanak idelent, megnézem, hogy mi történt.
Felpattant a helyéről, majd sietve távozott a fedélzetre vezető lépcsők felé. Nem jutott el odáig. Úgy érezték, mintha valami nekiütközött volna a hajónak, hirtelen enyhén oldalra dőlt, majd hánykolódni kezdett. Az összes étel és ital az asztalnál ülők ölébe ömlött. Majd a hajó ismét megdőlt, és olybá tűnt, hogy fel is borul. Az asztal és a székek ugyan le voltak rögzítve, azonban a rajta ülők nem, és az oldalfal melletti zsákok és hordók sem...

_____________________________

//Kérek mindenkitől egy gyorsaság próbát. Ha elrontotta valaki, akkor padlóra kerül. Ha sikerült, akkor idejében meg tud kapaszkodni.//