Vidéki történet (ÚTK)

[Syris]

//Bocs, Ichigo, átsiklottam afölött,hogy megkínálsz.//

A dartonitának csak röviden válaszolok. Úgyse értené, amit mondok.
-Köszönet, nem.
Közben rázom a fejem. Valami alkoholmenteset keresek az innivalók között.

[Nibur Sakraf]

/Sychín/

*Csendesen áll a toroni mögött, és most alaposabban is felméri a hajó utasait. Amikor az egyik inas külön szolgál fel a toroninak, akkor halkan megjegyzi a háta mögött, hogy lehet, hogy nem jó ötlet külön tálról falatozni, ha valakire vadásznak. Esetleg nagylelkűségnek is tarthatná a pór, ha egy terítékről enne velük.*

[Mesemondó]

//hát, ha nem akartok ismerkedni//

közjáték:
***a két fiatal elementál önfeledten játszadozott a vizek síkjának mélyén. a fogó szerepét játszó lény tízig számolt majd körbenézett. a víz ízéből tudta, hogy társa egy közeli oszlop mögé rejtőzött. kuncogva siklott oda - ahol senkit sem talált. értetlenül kezdte keresni társát.

amaz rettegve nézett körül - valamilyen hálószerű erő vette körbe és emelte ki. a hálót tartó lény kalapja alól lenézően nézett rajta végig:
eléggé fiatalka vagy, menj hát utadra. ***

Kaland
A szél az utazás másnapján ért benneteket. Kezdetben csak szelíd szellőnek indult – a kapitány még örült is, mert rásegített a haladásra. Később mind az iránya, mind az ereje megváltozott. Csak a kapitány és a tisztek egyre borúsabb tekintetéből vettétek ki, hogy gond van

Majd hirtelen tört ki a vihar. Az ég elsötétült, mintha egy óriási tenyér takarta volna el a napot. A látótávolság nem csökkent, egy pillanatról a másikra megszűnt. A komor sötétséget csak a kezdetben szórványosan megjelenő villámok törték meg. A legénység egy emberként kiáltott fel, mikor az árbocokon Antoh tüze jelent meg és elemészteni látszott azokat. Szerencsére Dorkon felvilágosított benneteket, hogy csupán ártalmatlan jelenségről van szó – de a kísérteties fények hosszan lobogtak a kötelek között.

A vihar a nap végére kezelhetetlenné vadult, a kapitány kényszerből ráfordult a viharra, csökkentette a vitorlázatot. Több embert veszített, mikor a hullámok, mint fogpiszkálókat zúzták szét az árbocokat. Ti a hajótest védelmében csak a hatalmas rántásra és csattanásra figyeltetek fel, a percenként bezúduló vizet addigra megszoktátok.
Akkor leparancsolta a legénységet a hajófenékbe – sokan vérezve, mint vert sereg vonultak vissza a vihar dühe elől. Azóta csak a minimálisan szükséges embereket engedi fel, míg ők, a kormányos és a kapitány a kormánynál maradt. Mikor utoljára láttátok őket, vastag kötelekkel a hajóhoz kötözték magukat, kezükkel görcsösen markolták a fát és próbálták visszanyerni a hajó feletti irányítást. Sárga viharkabátjukban lidérclángként villogtak a kormányhoz kifüggesztett egyetlen lámpás fényében.

Mostanra az árbocok helyén csak csonkok maradtak és a hajó csaknem irányíthatatlanul sodródik a viharral. Kezdetben még bizakodtatok, majd reménykedtetek. Mostanra nem marad, csak az ima. A 2. nap a rakomány egy részét az isteneknek ajánlották, de a vihar nem csitult. Így ért benneteket a 3. nap, legalábbis annak hiszitek, mert a teljes sötétség kissé megenyhülni látszik.

A hajó iszonyatosan imbolyog, mikor a hullámok között vergődik – a víz folyamatosan ömlik befelé a fedélzetről. A hajó szerencsére fel van szerelve pumpával, azonban a kar mellett folyamatosan cserélődnek az emberek. Már mindenki fáradt, de a vízszint nem akar csökkeni odalent. Többen kisebb-nagyobb sebekkel hevernek az ágyukban, mikor az elszabadult tárgyak eltalálták őket vagy elestek.

A raktérben a matrózok vertek tanyát – féltucatnyi felsőbb hatalomhoz szólnak az imák. Megférnek most egymás mellett Antoh és Tharr, a toroni hekkák és az pyarr istenek. A bűz is egyre jobban terjeng, mert nem tudnak felmenni a fedélzetre. Mostanra nem számít, hogy ki gyakorlott hajós, és ki nem: mindenki a tengernek ajánlotta az ebédjét. Titeket jobban meggyötör az utazás: a kabinokba szorulva várjátok a sors döntését. Időnként halljátok, hogy a lovak nyugtalankodnak - de mivel a vihar elején elbódították őket, szerencsére még egyik sem tört ki.

[Syris]

Kezdetben még a fedélzetről csodáltam a sosem látott tenger szépségét. Majd mikor kitört a szörnyű vihar, szobám rejtekébe menekültem. Az elején még nem is félelemből. Inkább csak hogy ne legyek láb alatt, és ne érjenek kellemetlen meglepetések. A szobámba egyedüllétem miatt sokszor áthívtam Bikát. Részben csak úgy társalogni, hogy lelkem némiképp megkönnyebbüljön, részben pedig, hogy a nyugodtabb időszakaimban kis műveltséget is szerezzek. Ha már elhatároztam, hogy ervül tanulok. Néha, ha nem éreztem zavarónak a társaságom Matt számára, átmentem hozzá. Mikor egyedül maradtam, kicsit tébolyodottan viselkedhettem. Olyankor Úrnőmhöz imádkoztam rendszeresen. Segítségéért könyörögtem, hogy vessen véget ennek a szörnyű viharnak, vagy rövidítse meg szenvedéseimet. Mikor jobb kedvem lett, elgondolkoztam azon, hogy én megmondtam a felszállás előtt, hogy nekem nem kell kifizetni az étkezést. Úgyis mindig újra kellett látnom, már nem a legízlésesebb formában, és amennyire szükségem volt, nálam volt a táskában. A feltételezett 3. napra már csak az ágyat nyomtam. Ha valaki bejött hozzám némileg rendbeszedtem magam, hogy ne lásson olyan elesettnek, amilyen valójában voltam.

[Nibur Sakraf]

/Sychín/

*A hírtelen támadt sötétség nincs ellenére....mondhatni istene jóindulatának tulajdonítja, ám a tenger folyamatos és erős hullámzása nem tett jót gyomrának. A lépcső alatti menedékéből figyeli a nemes ajtaját naphosszat (ott a repkedő tárgyaktól is biztonságban tudhatja magát), csak annyit eszik, ami feltétlenül fontos, h a gyomra ne legyen nehéz. A rendszeres napi imái alatt megemlíti a sötét úrnőnek, hogy szívesen venné a vihar végét, de ha a terveihez kell a vihar ám legyen, ő ezt a próbát is kiállja. A nemes kabinjában a csomagokat jól lerögzítette, hogy azok ne sebezzék meg. Ha lehet a kabinban próbálja tartani kisebb nagyobb kifogásokkal. Ott könnyebben szemmel tudja tartani. Közben többször megfordul a fejében, hogy a lovag most hogyan érezheti magát *

[Mesemondó]

Váratlanul a hajó minden eddiginél jobban hánykolódni kezd. Hiába kapaszkodtok, hiába a kötelek vagy egyéb megoldások, a váratlan rángások többször keményen a falakhoz és a padlóhoz vágnak benneteket. A fedélzet felől a vihart is túlüvöltő sikoly – talán emberi, de lehetetlen megállapítani az eredetét. Az ösztöneitek megsúgják, hogy a hajó irányt vált. A falak megrepedeznek, a tenger vékony erekben tör be a kabinokba, majd teljes erővel csap le a vihar. A hajó végső üvöltéssel búcsúzik.

/Ayana/
Kevés időd marad gyakorolni a nyelvet. Az idő többségét a kabinodban töltötted és istennődhöz imádkozol. De úgy tűnik, nem hallgat meg, mert a vihar nem csitul és te is életben maradsz. Depressziódból a sikoly és a hajó végrángása térít magadhoz. Mikor feltérdelsz a padlóról még látod, mikor a kabinod külső falát valami fekete tárgy töri át. A fal darabjai leterítenek és a hideg vízben találod magad. Kétségbeesett úszó mozdulatokat teszel, kapkodsz a roncsok és a közelben észlelt testek (emberek?) után. A vízben fuldokolva még az istennő után sikoltasz és elmerülsz.
A hullám, ami maga alá temet meglódít és fejjel homokon landolsz. Utolsó erőddel még feljebb küzdöd magad.

/Sychín/
Őrhelyed jól választottad meg, nagyjából megvéd a röpködő tárgyaktól – de a vihar erősödésével az ajtón folyamatosan víz ömlik be. Hamarosan dideregni kezdesz, végtagjaid elgémberednek. Mentális és egyéb praktikákkal tartod magad. A nemes kabinjából csak öklendezést és imádkozást hallasz, de nem tudod, kihez intézi imáját.
Érzékeid végül megsúgják, mikor adja meg magát a hajó. A sikollyal egy időben lódulsz meg a kabinajtó felé, de a kettényíló hajótest miatt a földre zuhansz, és átesel a nyíláson. A kiképzés felülkerekedik rajtad, a víz alá bukva kerülöd el a hulló tárgyakat és úszol tovább. A hullámzás elsodor és dübörgést hallasz. Levegőd fogytán a felszínre kerülsz, körülötted törmelék és emberi hangok / testek. Küzdesz a hullámokkal és kievickélsz a partra. Fogalmad sincs, merre lehet a famor. Talán a habokban, talán a parton.

/Alex Lernon/
A hajóúton te szenvedsz a legtöbbet. Uradhoz imádkozol egész úton, aki jó kedvében lehet. Legalábbis biztos jókat röhög rajtad, miközben a kabinba szorulva éled meg a vihart.
A vérted a vihar tetőfokán csak arra jó, hogy a földről se tudj felkelni, végül lehámozod magadról és a ládába teszed, a többi elszabadult holmiddal együtt. Elkeseredve látod, hogy a tengervíz kikezdte, itt-ott rozsdafoltok jelentek meg, ugyanez mondható el a többi fém holmidról is.
A fenti sikollyal egy időben megjelenik nálad az út elején látott kísértet.
„Látod, én szóltam, hogy a kyr meg fog halni! Szerinted miért ábrázol harcost a hajó címere?
Én a helyedben igyekeztem a fejemet a víz felett tartani.”
A következő pillanatban a hajó oldalt borul. Átzuhansz a felcsapódó ajtón, egyenesen egy hánykolódó roncsdarabra. A mellkasodba fájdalom hasít az érkezéskor, de kétségbeesetten kapaszkodsz. Szemed sarkából észreveszed a kísértet, amint kíváncsian figyeli vergődésed.
Órákig küzdesz – szerinted. Az idő megszűnik, végül egy erős ütést érzel a fejeden és alámerülsz. Közvetlenül a fulladás előtt a hullámok ereje uszadékfaként vág oda a parthoz. Rövid időre elveszíted az eszméleted.

/Matt/
Egyáltalán nem így képzelted el a hajóutat, a vihar ereje minden képzeletedet felülmúlja. Eleinte beszélgetni próbáltál Bikával, de a szókincse gyenge, a mondanivalója szerény. Végül az ágyakon heverve igyekeztétek átvészelni az utazást. Jobb híján az Antoh tüzének nevezett jelenségen elmélkedtél.
A sikoly felriasztott. Tétován néztél körbe a falakon, ami varázsütésre eltűnik és a tengerben találod magad. Jobbod görcsösen markolja Atlamot, a ruhád súlya lefelé húz. A hullámok elemi erővel dobálják terhüket – több sikoltozó alakot és mozdulatlan törmeléket. Hiába erőlködsz, képtelen vagy varázslatra koncentrálni és ez megpecsételi sorsod. Végül alámerülsz, a botod elsodródik tőled. Percekig fuldokolsz és küzdesz, miközben Atlam is „kiabál” a fejedben. A lábad váratlanul talaj fog, a következő hullám pedig nekivág a partnak. Zúzott testtel és kóválygó fejjel tántorogsz feljebb és végigzuhansz a fövenyen.

/mindenkinek/
A max. fp50%-t elvesztettétek. Jelenleg vaksötétben vagytok, körülöttetek tombol a vihar és éppencsak sikerült megvetni a lábatokat a fövenyen. Felszerelés jelenleg max amit övön / övtáskában tartottatok.

[Syris]

Jó darabig még magatehetetlenül fekszem a földön. Mikor magamhoztérek annyira, hogy sikerüljön ténylegesen felfogni a helyzetet, megpróbálom feljebbvonszolni magam, hogy el ne sodorjon a víz, ha dagály lesz.
-Úrnőm, miért nem segítettél? Miért fordultál el tőlem?-Suttogom erőtlenül, alig hallhatóan.
Megpróbálok szétnézni a területen, hol vannak a többiek.

[Nibur Sakraf]

(Sychin)

*Amint kiér a partra gyorsan leellenőrzi, h mi maradt nála...nagy megkönnyebbülés fut végig rajta, h szinte csak a ruháit veszítette el, áldja lelkét és Morgenát, h a fontosabb dolgait a rendházban hagyta. Fentebb megy a fövenyen...ekkor hasít bele, h a nemes nincs sehol.*

-Ó h Sogron pusztulna el!!!!!!!

*Tör ki belőle önkéntelenül is.*

<Meg kellene keresnem...de ilyen viharban biztosan nem találom meg. Egyenlőre keresnem kell valami sárazabb helyet, és tüzet kell gyújtanom, hogy megszárítkozzam...talán a fény magához vonzza a túlélőket is, köztük azt az átkozott famort is. Előbb utóbb úgyis kisodorja a víz...így, vagy úgy, de elviszem a végcélig. Ha meg a cápák lesznek a gyorsabbak, akkor ez volt a sötét úrnő akarata...így is úgy is cápák előtt felel tetteiért.*

*Ahogy eltervezte úgy is tesz. Keres valami többé kevésbé száraz helyet (barlangot, üreget, nagy levelekkel fedett részt, halászkunyhót...)*

[Arnoil]

Matt

A vihar alatt a gyomrom ürítgetésén túl nagyon nem jut energiám semmire, csak egyszer villan eszembe Nevill atya egy mondása:
- Jegyezd meg fiam az elemi mágus akkor nyer beavatást egy elem igazi erejébe, ha megtapasztalja annak féktelen tombolását.
Tűröm hát az eseményeket és igyekszem minél többet tapasztalni a tiszta pillanataimban. Folyvást próbálom megtudni hogy most ez melyik elem műve is igazából, de mindenképpen igyekszem rögzíteni az eseményeket az emlékeimben azzal hogy alaposan átélem a helyzetet.

A vízbe merülést és a partra vetődést követően amint magamhoz térek első mentális gondolatom Atlamhoz szól.
- Atlam! Merre vagy? Ide tudsz jönni vagy merre menjek érted?

Amint Atlam magam mellett tudom
//egyszerűnek tűnik a megoldás elsőre, mert vagy Atlam tud ideteleportálni, vagy én tudom ezt megtenni//
aztán kezdek csak a környezetemre figyelni, és feltápászkodni.

[Mesemondó]

--------------------------------
KM: Siffad
Helyszín: Hajótörés
Időpont: Psz. 3701.
Résztvevők: Ayana, Csendes Matt, Alex Leron, H’yssadin Sychín
--------------------------------
/Ayana/
Teljesen átázva indulsz neki a partnak, amit még mindig hullámok csapkodnak. Roncsok terítik be a területet, amíg ellátsz. Kissé döbbenten veszed észre, hogy világosodni, a szél csitulni kezd. Ez persze nem javít a reszketéseden és sebeid fájdalmán. Miközben a történtekre gondolsz, mintha egy hangot hallanál: Hisz még élsz, ostoba! // //
Pár méterre tőled egy alakot pillantasz meg, aki egy kitört fa képezte kezdetleges menedék környékén ügyködik, tüzet próbál gyújtani. Kényelmetlenül döbbensz rá, hogy mindössze egy tőrre számíthatsz, ha kenyértörésre kerül a sor.

/Sychín/
Áldod az Úrnőt, kinek kegye folytán legalább kardjaidat kimenthetted a hajótörésből. Körülötted roncsokat és két hullát próbál visszaragadni a tenger – de ereje már nem elég ehhez.
A menedék és a száraz luxus jelen körülmények között. Szerencsédre a vihar korábban kettétört a parton a fát, amely így némi védelmet nyújt a vihar ellen. Lassan derengeni kezd, miközben némi kevésbé vizes fát próbálsz meggyújtani, sikertelenül. Tested minden mozdulatnál jelzi, hogy pihenésre lenne szüksége.
Ugrásnyira tőled, a hátad mögött egy árny jelenik meg.

/Matt/
Atlam egy kékes sercenés kíséretében tér vissza hozzád. Villanásnyi időre átlátod a környéket, de roncsokon kívül semmi biztatót nem látsz. Kissé feljebb egy testet rángat a víz, az tétova mozdulattal próbálja feljebb vonszolni magát. A látásnyi viszonyok érezhetően javulnak és a vihar is halkul. A sebeidet a sós víz kezdi marni, átázott ruháidban dideregni kezdesz.
Meleg kell, de gyorsan vagy készülhetsz a tüdőgyulladásra.

/Alex Lernon/
//Ichigo jelezte távollétét//
Távoli és sötét helyről térsz vissza, de úgy néz ki, Antoh nem tart rád igényt. Homokot és vért köpsz a földre, az előbbi a partról, az utóbbi felhasad ajkadról származik. Tested több porcikája sajog, mint eddig bármikor, a tüdődből vizet köhögsz fel. Az erőfeszítéstől ismét elzuhansz és kába mozdulatokkal húzod feljebb magad.

[Nibur Sakraf]

(Sychín)

*Megnézi a hullákat, h hátha ismeri őket, vagy van náluk némi használható dolog (pl némi szesz a tűzgyújtáshoz....stb. Sajnálattal veszi tudomásul, hogy nem sikerül neki a tűz meggyújtása, de legalább a fa némi menedéket nyújt. Az árny közeledtére keze lassan kardjára kúszik, de ezt nem jelzi ellenséges testtartás...csupán elővigyázatosság.*

-Itt biztonságosabb...erre....

*Szól oda toroniul. Halvány remény kel benne a vihar végét jelző fény láttán.*

[Syris]

A parton mászkálván kicsit meglepődök a hangra. Megállok, és szétnézek honnan jött.
-Úrnőm?...-Lesütöm a szemem.-Bocsáss meg...Igazad van.-Közben elindulok.-Ez csakis a te jóságodnak köszönhető. Hála néked, hatalmas Úrnő.
Közben megpillantom ténykedő sorstársam. Odamegyek hozzá egyrészt a társaság miatt, másrészt pedig, ha sikerül meggyújtania a tüzet, megszárítkozni.
<Nem is kéne reménykednem abban, hogy megért. Kivéve persze ha a legénység tagjai közül van. Ráadásul, ha nagyon nem sikerülne vele a kapcsolatteremtés, csak erre számíthatok...>
Próbálom kitapintani egyetlen fegyverem.
Már épp megszólítanám, mikor megelőz.
<Remek... Persze, hogy nem fog megérteni. Ez az a testőrféleség.>
Odamegyek mellé és leülök. Mutogatok egy sort, jelezve, hogy jelen pillanatban nem szeretnék semmilyen összetűzést. Nézem egy darabig, sikerül-e tüzet gyújtania. Ha nem, akkor megpróbálok segíteni. Miután megmelegedtem, elmutogatom neki, hogy kéne valami kaja. Jön-e szerezni valami ehetőt.

[Arnoil]

Matt

Egy elégedett mosollyal nyugtázom lelkem megnyugvását.
< Örülök hogy megvagy Atlam, s hogy nekem sincs nagyobb bajom. Kérlek figyelj a környezetemre mert muszáj a testemmel és annak igényeivel foglalkoznom most. Konkrétan szétfagyok és fáj mindenem... Mondd csak most hogy ilyen kellemetlen helyzetben vagyok mennyire minősül fekete vagy legalábbis szürke mágiának az önző irányultság? Mikor van az a pont amikor már önnön létünk fenntartására is van létalapja hatamunk használatának? Upsz egy ember, mozog is de nagyon erőtlennek tűnik. Mintha én olyan fickós lennék most, de sebaj mozogni még tudok ha AKAROM... >

A villanásnyi fénynél meglátott túlélőhöz feljebb megyek a parton, s Atlamot letéve illetve a víztől eltelt ruhadarabjaimat is ledobva (öv és nadrág marad) begázolok az emberért, s próbálom kivonszolni vagy legalább segíteni neki a kimászásban.
< Ha fáj akkor is mozogni kell, mert különben beragadok a fájdalomba és fázásba. Amíg tudatos vagyok addig én irányítom a helyzetet. >

Amíg a sorstárs pihen elterülve, addig leseprem magamról a vizet, s a ruházatom kifacsarom (nadrágot is levéve), majd visszaveszem őket. Ahol nagyon érzem hogy mar a sós víz ott egy kicsit megnézem magam ha látom, s egy próbálom enyhíteni a fájdalmat jobb híjján megnyalva a sebeimet hogy legalább a sós víz ne legyen már ott.
< Ez nem sok, de legalább a hideg víz nem hűt tovább. Igaz még hideg a ruhám, de talán lassan bemelegítem. Még lehet rá is segítek ha szükséges, de előbb derüljön ki mire elég ez önmagában. >

Próbálok a derengő szürkületben egy szélvédett helyet találni, ahova bevackolhajuk magunkat illetve ahol egy kis tüzet tudok gyújtani.
< Nofene pedig milyen sokra tartják a művészetet és mégis hétköznapi eszközzé silányítja az élet. Csak legyen mit meggyújtani... >

//helyzettől függően ha nagyon fázom vagy égnek a sebeim akkor pszit használok a fájdalom csillapításra, testhőmérséklet emelésre, de amíg nem érzem feltétlenül szükségesnek addig nem élek vele Off most nincs is UTK-m szal meg sem tudom nézni ott hogyan működnek ezek a diszciplínák//

[Nibur Sakraf]

(Sychín)

*Mikor látja, h ki érkezik nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Elmosolyodik a mutogatáson, de sajnos a tűzzel nem boldogul, úgyhogy azzal van elfoglalva. Kérdőn néz a lányra, hátha annak van jártassága a szabad ég alatti életben. Nem bonyolódik nehéz ,kusza mutogatásba...felesleges. Csak a tűz leendő helyére pillant, majd a lányra kérdőn. Az étel keresésére megcsóválja a fejét....*

-Majd ha az idő eléggé megenyhül. Ilyen időben semmit nem talál, mert az állatok is elbújtak. A hajóról származó dolgok pedig ehetetlenné áztak.

*Szól most közösül, hátha azt megérti a lány.*

[Syris]

<De jó... Átváltott egy másik nyelvre... Persze, hogy ezt sem értem... Nincs kedvem egyedül elmenni valami ennivalóért. Akkor várok még. Hátha addig a többiek is jönnek.>
Leveszem a köpenyem, és kicsavarom, majd visszaveszem. Szétnézek, hátha találok valami szárazabb, éghető dolgot.
<Vajon mi lett szegény Ordenemmel. >
Látványosan elszomorodom. Mivel egyelőre nem tudok semmi hasznosat tenni, elkezdem pszivel enyhíteni a fájdalmam.
//11Yp//
Utána, ha még mindig nincs nagy történés, meditálok, hogy visszatérjen a lehető legtöbb pszim. Ha közben begyullad a tűz, közelebb húzódok melegedni. Ha semmi nem zavar meg, akkor utána, ha kivilágosodik, elmegyek valami ehető bogyót, gyümölcsöt keresni.