A varázsló harcművész kombóhoz csak annyit, hogy mivel mindkettő azért él amit csinál a kettő kombinációja számomra elképzelhetetlen. Ez az a karaktertipus amelyiknél ha a játékos nagyon nem akarja megérteni hogy miért nem engedem játékba akkor cirka a második percben közlöm vele, hogy hátbaszúrtak csinálj új karaktert.
Szemtõl szembe így kívánja tisztességünk a becsület mindennél többet ér.
Krodon cwa Clangon Elátkozott part zárt arel pap A balszerencse netovábbja zárt
Mellesleg, az UTK is írja, hogy a kyr pszi (a varázslóhoz) és a slan pszi (a harcművészhez) nem vehető fel egyszerre. Pont azért amit Garma is mond: annyira különböznek a gondolkodásmódjukban, hogy a kettő kombója kizárja egymást.
Az az egy baj a semmittevéssel, hogy sose tudod, mikor végeztél. "A hajók kifejezetten úgy lógtak az égen, ahogy például a téglák sohasem."
Látom izgalmas vita dúl a versenymegbeszélősben a pap iskolát fel nem vett, de kegyelt háttérrel, 3. fokú vallásismerettel és Kegy-pontokkal rendelkező karikról. Én mondtam, már korábban is hogy ez gyenge szabályozása a rendszernek, mert csak azon áll vagy bukik ilyen karakternél a dolog, hogy lehet-e Szent Szimbóluma.
Torozon arca látványosan elvörösödik majd miközben leveszi fejéről a rózsaszín hellokitty-s alvósipkát melynek belsejébe az egy is mindenható dárt-vödör arcképét hímezték, zavartan megkérdezi.: - Miből jöttél rá? Még gügyög pár sort majd caspra ver egy korsót.: - A Tiéd ha nem szólsz rólla senkienk... tudod a herceg nem akarta engedni...ha nem jár el a szád ez a hordónyi midikloriánnal dúsított apatej mind a tiéd!
A bárd, hetek óta elöször, szívbõl kacagott. - Alyr, az ég szerelmére! Hogyan sikerült rávenned Torozont, hogy kráni itókát szolgáljon fel neked? A nekromantának szeme sem rebbent. - Azzal kecsegtettem, hogy ha megteszi, még ma este odébbállok.
Castor csak arról szól a törvény, hogy 18 éven aluliakat nem lehet alkohollal kiszolgálni, de arról egy szót sem ejt hogy 18 éven aluli nem szolgálhat fel alkoholt.
Szemtõl szembe így kívánja tisztességünk a becsület mindennél többet ér.
Krodon cwa Clangon Elátkozott part zárt arel pap A balszerencse netovábbja zárt
node! ha két évesen méri a sört (és egyéb), akkor az gyermekmunkának minősül!! ami SZIGORÚAN tilos, legalábbis nagyon meg kell vesztegetni az illetékes erioni tisztviselőt! és mivel saját magának a munkáltatója, őt kell perbe fogni. de mivel kiskorú, törvényes gyám kell mellé.
én elvállalom - persze a vagyonkezelés nehéz és embert próbáló feladatával együtt.
I. OM tali: Elhagytuk Masgart!!
KARAKTER: Worag, a lelenc, Darton-pap Vjírgas Margalos, (codex)
Siffad... a kiskorúakat nem fogják perbe... Elintézik egy "ejnye-bejnye, legközelebb meg ne lássam!" mondattal ami valójában ezt takarja: csinálhatod, csak ne bukjál meg... (és a városőr nem látja, hogy ki teszi a kupát az asztalára, mondván, nagy volt a nyüzsgés... ) A gyámjukat előveszik, de nekik ebből nem származik kár... csak haszon, hisz a vagyonkezelés eléggé furfangos - jó gazdagodást!
Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák.
Én vállalom, hogy felügyelek Torozon söröshordóira, folyamatos minőség ellenőrzéssel, nehogy valamelyik megromoljon Esetelg ránézhetek azokra a penészes csúf predoci hordókra is közben. Mindezt teljesen ingyen, nem kérek érte pénzt . Komolyan
"Óh, jóság angyala, tudod, a gyûlölet mi? S a görcsös ököl, a keserû könny daca, amikor pokoli sorakozót ver a Bosszú, s erényeink õt rohannak követni? Óh, jóság angyala, tudod, a gyûlölet mi?"
Erről a vagyonkezelésről jutott eszembe még a római időkből egy per, amiben a vádlott a gym volt, aki nem kezelte elég körültekintően a rábízott gyámolítandó pénzét, azaz elfogyott. Azzal védekezett, hogy ő nem számolóművész, neki a dolog nem tűn fel. Elfogadták a bírák az érvelését és felmentették.