Tristani Krónikák I (ÚTK)

[Thor]

Asztrál dobás: 1k10 = 10 [10] , asztrál: 12

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*Meglepődök, mikor simán elhajol a felé repülő csatabárd elől. Ekkor tudatosul bennem, nem biztos, hogy győztesként kerülök ki a harcból. Erősen megmarkolom a fegyverem, és készen állok talán a végső csatámra. Ekkor viszont a varázslónő közénk ugrik, és ezzel megakadályozza a harcunkat. Fura mód düh helyett meglepődést érzek. Hisz eddig még nem mutatta ezt az akaratos oldalát Yvett. A kezem is már lágyabban fogja a fegyvert, és lassan a harci láz kezd kiszállni a fejemből. Viszont ekkor a katona mentegetőzése, és lehordása megint felizzítja a dühömet. Viszont látva, hogy keményfába vágtam a fejszém, inkább fortélyhoz folyamodok. Az arénában megtanultam, hogy néha fel kell adni, de csak látszatra.
A kétkezes csatabárdot visszarakom a helyére, és lassú léptekkel a dobóbárd felé lépdelek, ha engedik.
Séta közben a kapitányhoz intézem szavaimat.

-Engöm elfelejthet. Én nem segítek olyanoknak, kik csak azért türnek mög, me’ van elég baja. El tudom képze’ni, ha békesség lenne, bö se engedne.

*Ha engedték felveszem a dobóbárdom, és hátat fordítva a városnak elindulok megkeresni az én fajtámat. Talán ők befogadnak. Addig nem megyek el, míg a bárdot fel nem tudom venni.
A társaim mellet elmenve, feléjük bólintok, és szememből a fájdalmat vehetik ki. Mióta élek, ők voltak egyedül, kik kicsit is egyenrangúnak néztek, és ez jól esett. De a sors kegyetlen, és úgy tűnik, nem vagyok idevaló, ők viszont igen. Így nem folytathatjuk tovább az utunkat.

*Lassú mélabús léptekkel hagyom el a városkaput. A düht már felváltotta a szomorúság.

<Vajon hol van az én otthonom?>

[Yvett de Crei]

(Yvett de Crei)

- Neeee... - *hagyja el a számat arra, amikor Ramani kiránt Arg elől. A szorítása fáj, kellemetlen, igyekszem is kiszabadulni belőle, miközben pár szót szűrök ki a fogaim között.*
- Vedd le rólam a kezed...
...
Lehet, hogy igazad van, de talán bízni kellene benne és segíteni, nem hagyni megöletni magát... - *Aztán amikor Arg menni készül...* - Látod?...
*A kapitány szavai nem hatnak meg. Teljes mértékben helyesnek vélem cselekedetemet és ki is állok érte, persze már nem kiabálok, hanem csak hűvös, távolságtartó hangnemben.*
- Jobban is jár, hogy nem neveztek ki felettesének még, mert én nem tűröm el a legcsekélyebb mértékű rasszizmust sem...
Az igazságot mindenki tudja... és megfogja tudni a jelentésemből, amiben beszámolok az üggyel kapcsolatban minden tapasztalatról, eseményről.
*Arg után tekintek, ahogy lassan ballag egyre messzebb, majd a kapitány felé fordulok ismét.*
- Bár nem vagyok az ÖN helyében uram, de elgondolkodnék azon mélyen, hogy a jelenlegi felettesének hogyan számol el azzal hogy az ön emberi érzelmei, a gyűlölete, ellenszenve miatt elvesztettük a legjobb harcosunkat, s ezzel a szabotázzsal lehet nem fog sikerülni a mentőakciónk.
A többiről már nem is beszélve... - *nézek el úgy két pillanatig a lángoló házak irányába, majd visszavezetem tekintetem a kapitányra, s szemébe nézek.*
- Most pedig eleget teszek kérésének. Uram! - *biccentek formalitás miatt feléje, majd Ramanihoz és Seelahoz lépek.*
- Ha megkérhetlek benneteket vigyétek magatokkal a felszerelésemet, én megpróbálok Arggal beszélni.
*Ezzel ott hagyom őket is és az ork után sietek. Semmi mást nem viszek magammal, csak a botomat.
Ha már elég közel vagyok hozzá megszólítom.*
- Arg! Kérlek várj meg! Ha megengeded, akkor veled tartanék, s beszélgethetnénk egy kicsit.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség – Tristantól nyugatra
Időpont: Nyárközép, 11. nap, éjjel
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel, Yvett de Crei
__________________________________________________

A hadnagy elkerekedett és döbbent szemmel hallgatja Yvett mondandóját, majd némi sajnálattal és dühvel a szemében válaszol a vádaskodásra:
- Rasszizmus? Igazság? Hölgyem! Én itt egy falut és környékét védelmezek olyan lények ellen, akik/amik elől Ön sikítva menekülne. Megbocsásson, de magának fogalma sincs arról, hogy milyen az élet ezen a vidéken. Az ork fosztogatók miatt is vagyunk mi itt, akik évente többször leözönlenek a hegyekből és rabolnak, fosztogatnak, gyilkolnak.
Úgy hallottam, a goblinokkal már találkoztak. Az orkok sokkal rosszabbak náluk. Kíváncsi lennék, mennyire tartaná magát a „mindenki egyenlő” gondolatához, mikor a szeme láttára nyúznák meg az embereit, gyermekeit.
Ne higgye, hogy a gyűlöletem, vagy véleményem a munkám elé helyezem. Tudtommal, és ezt nem tagadhatja, minden segítséget megpróbáltam megadni Önöknek, míg a naagy, és hőőős harcosuk belém nem kötött és rám nem támadt.
Messzemenőleg türelmes és barátságos próbáltam maradni, pedig egy ilyen helyzetben – mutat körbe – senki nem várná el tőlem. Jelentést akar tenni? Tegye! Nekem kötelességem, míg magának egy kis kiruccanás az egész.
Szabotázs a mentőakció ellen? Egyelőre úgy látom, hogy az Ön és az ork viselkedése teszi a mentőakciót kétségessé.
Nagyon könnyű fehér páncélos lovagnak mutatkozni, idealista eszményeket védelmezni a biztonságos tornyok mélyén. Éljen egy kis időt a vadhatáron, és le fog szokni róla, mert örülni fog, ha nem törnek az életére egy hónapon keresztül.
Rasszista? Ha az volnék, az ork már nem élne...

Majd Ramani felé lép:
- Uram! Ha szükségük lesz rám, akkor vagy az oltásoknál, vagy a kaszárnyának kinevezett istállóban megtalál. A helyőrségi épületben nem fértünk el, meg amúgy is javában ég… - biccent és távozik.

[Togar]

Ramani Voineor

Végig hallgatom a párbeszédet nem szólok közbe, innentől nem érdekel a dolog. A kapitány szavaira bólintok majd elindulok be a faluba szétnézni hol is tudnék segíteni. Mivel a fél falu ég így elég nehéz lesz eloltani. Megpróbálom az istenem segítségét kérni ehhez. Hisz az a feladatom hogy segítsek Sogron vallását erősíteni itt ezen a vidéken. És ennél jobb alakalom erre nincs mintha látványosan eloltünk egy falut. Elindulok a főtérre majd a lángoktól nem messze letérdelek és imádkozni kezdek Sogronhoz a tűz urához, hogy oltsa el eme lángokat és ezáltal segítsen célunk elérésében, hogy bővítsük hívei számát és erősítsük egyházunkat ezen a fontos helyen.

Mikor befejezem az imát felállok és várom a hatást ez lesz hitem egyik próbája ha sikerül erőt ad a továbbiakhoz ha nem akkor még bizonyítanom kell tovább.

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*Lassan bandukolok a várostól elfelé. A fejem néha belesajdul, jelezvén, hogy ne felejtsem el a fatörzs okozta sebet, melyet az óriás lendített felém. Fáradt is vagyok, de megsértett pici önérzetem ne hagy pihenni.

<Vajon miért gyűlöl engem mindenki? Ha goblinokkal találkoztam, azok akartak mindenáron megölni. Ha egy óriással, akkor meg az gyűlölt. Itt meg az emberek néznek ganénak. Ezt én nem értem. Egyedül a kis csapat nem nézett úgy rám, mintha a gyermekét koncoltam volna fel.>

*A gondolataim közepette járok, mikor észre veszem a mellettem sétáló varázslónőt. Megtorpanok, és felé fordulok.

-Te mé’ nem gyűlölsz úgy, mint a többi embör, vagy goblin, vagy óriás?
És ők mé’ gyűlölnek? -* Kérdezem Yvettet. Hisz ő tudós, vagy mi, talán tud választ adni nekem.

[Niobe]

( Seela Deranel )

* Amikor Arg elindul kifelé a városból, sóhajtok egyet, de szitkozódni már nincs időm, mert elvonja a figyelmemet Yvett és a hadnagy párbeszéde. Szó nélkül elveszem Yvettől a felszereléseit, és egy pillanatig nézem még távolodó alakját, majd visszafordulok a falu felé és szemeimmel megkeresem a hadnagy tisztiszolgáját, a kis fiatal suhancot. Intek neki, hogy segítsen a csomagok cipelésében. Közben odaszólok Ramaninak, mivel látom, nemigen foglalkozik egyenlőre a szállással: *

- Én előre megyek a fogadóba, majd gyere, ha végeztél a dolgoddal.

* Visszafordulok a kölyökhöz, és mutatom neki, mutassa az utat. *

[Yvett de Crei]

(Yvett de Crei)

*Nem figyelek a kapitányra - lezártam a mai napra ezt a témát. Jelenleg fontosabb dolgom van attól, hogy "eszmecserét" folytassak két idegen világnézetről.
A kapitány beszélhet - az ottmaradottaknak.
...
Argot nem siettetem. Bár nincs még ismeretem a lelkek világáról, de magamról tudom, hogy idővel a kérdések feltörnek. Ez meg is történik esetében.
Szemem szomorúságot tükröz mélyen a felszín alatt.*
- Hogy miért nem gyűlöllek mint ők? Mert nem tartozom közéjük. Nem vagyok ember, de nem vagyok elf sem. Az emberek nem tűrtek meg, mert félig elf vér csörgedez ereimben; az elfek meg nem létezőnek tituáltak, mert ember vérrel szennyeződött vérem.
Így... ha nem is teljes mértékben, de sorstásak vagyunk Arg. Kitaszítottak mindenünnen.
Nekem adatott a lehetőség, hogy bebizonyítsam azt, hogy érdemes vagyok a figyelmükre, az elismerésükre.
...
Nem ismerem a múltad, sem téged. Gyanítom csak, hogy eddig csak harcoltál, máshoz nem igen értessz. Még a pénz használata is gondot okozott számodra. Nem voltál szabad...
Most már az vagy. Most neked adatott a lehetőség a bizonyításra. Meg kell hát tanulnod azt, hogy hogyan vívhatod ki az emberek elismerését, de ehhez meg kell ismerned ezt a világot - akár csak nekem. Nem könnyű Arg, egyikünknek sem. De ahhoz, hogy élhessünk, hogy kicsit is jobb sorsunk legyen egy lenézett, hányavetett sorstól meg kell tanulnunk az emberekkel és előítéletükkel élni.
Tudod... ők, ... nem... mindenki. Igen, mindenki előítélettel születik. Valahol jogos, de a legnagyobb hiba az, hogy általánosítanak. Az emberek ha látnak egy orkot gyilkolni, akkor a következő szembejövő orkról is azt gondolják, hogy gyilkos. Ha az elfek látnak egy embert, hogy a természet egységét megbontja - kedvtelésből letör egy ágat - akkor a következő embert is úgy kezelik, mint a természet megrontóját.
Én az orkokról csak olvastam Arg. Te vagy az első, akivel sorsom összehozott. Előítéletem természetesen nekem is van. Tartottam tőled, mert nem ismertelek. De tudom most már, hogy nem vagy ... vadállat, hogy több vagy mint azon vad orkok kikről olvastam. Mert az emberek könyveiben, azon orkok kik a hegyekben, a vadonban élnek csak vadállatokként titulálják őket. Hisz lényegében úgy élnek. Vadásznak, de nem feltétlenül mindig állatra. Ha egy falu akad útjukba, hát ott vadásznak - megölnek mindenkit, emberhúst esznek, elhordják a javakat... Emberi szóval élve: rabolnak, fosztogatnak, gyilkolnak. Ezért is van ilyen nagy ellenszenv az emberekben, mert nekik ilyen tapasztalataik vannak. Nem tudják, hogy nem minden ork egyforma. Félelmük táplálja az ellenszenvet gyakran.
Az pedig, hogy nem ismered ezt a világot csak ront a helyzeteden. Első reakciód az mindig ha van valamilyen gond, hogy előrántod a fegyvered. Ez az emberekben erősíti a félelmet és azt hiszik, hogy gyilkolni akarsz. Magyarázatot pedig sokszor nem várnak meg, támadnak - vagyis ha az ő szemszögükből vizsgálom meg a helyzetet, akkor védekeznek.
Felmerülhet benned a kérdés, hogy de hogyan változtass ezen?...
Nem könnyű, mert bárhová vet a sors ezt a küzdelmet meg kell ejtened - minden helyen külön ki kell vívnod az ott élők elismerését, meg kell nekik mutatnod, hogy nem vagy olyan, mint amilyennek hisznek.
Hogy hogyan? ... Mindig másképp... De vannak olyan dolgok, melyek mindenhol elérik a kívánt hatást. Nem rántasz fegyvert egyből. Mutass némi tiszteletet az emberek iránt. Nem, nem kell megalázkodni előttük, de ne is beszélj velük úgy, mintha az utolsó gyűlölt ellenséged lenne. Talán az lenne a legjobb, ha egyenrangúnak tekintenéd őket magaddal, még ha te ezt vissza nem is kapod. Türelmesnek kellene lenned jobban, sokkal jobban a világhoz is és önmagadhoz is. A változás, az emberek viselkedése veled szemben nem fog változni egyik napról a másikra, de sosem adhatod fel!
Segíts nekik... még ha nem is kérik, nem is várják, s nem is hiszik, hogy megteszel értük valami igazán nagy dolgot, amit csak te tudsz megtenni...
...
Tudom sokat beszéltem... És biztos nehéz megérteni, talán nehéznek is tűnik... De nem vagy egyedül Arg. Segítek.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség – Tristantól nyugatra
Időpont: Nyárközép, 11. nap, éjjel
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel, Yvett de Crei
__________________________________________________

Ramani
Úgy döntesz, se az orkért, se a varázstudóért nem sokat tehetsz jelen pillanatban, legfeljebb remélheted, hogy az orkot megpuhítja a nő, hogy ne túl messzire csámborogjon.
Tehát inkább az égetőbb probléma felé irányítod figyelmed, és némi gondolkozás után úgy döntesz, Sogron hírnevének öregbítése ezen a tájon megér egy próbálkozást, hogy Urad segítségét kérd.

A főtéren egy kocsma, egy fogadó, egy hivatalos épület (éppen lángolgat) és egy kút az, ami a házak közül kitűnik. Letérdelsz a kút mellett, imába merülsz, miközben még hallod Seela szavait, és hogy a fogadó felé tart.
Imád eltart egy ideig, és ahogy befejezed, felállsz, hogy lásd a hatását.
Ám semmi nem történik.

Kissé csalódottan téblábolsz kicsit, majd elindulsz valamerre.
Ekkor válik számodra egyértelművé, hogy Urad meghallgatta imád, és kiterjesztette rád kegyét.
Amint közelebb érsz az egyik égő házhoz, a tűz sziszegve meghátrál, és lassan kialszik, hevét viszont bensődben érzed tovább lobogni…

Seela
Szó nélkül veszed át Yvett holmiját, rá bízva a dolgot. Te inkább már ágyat látnál szívesen, a sebed pedig felcsert.
Az apródra nézel, aki elérti a pillantásod, és bólin.
- Tőlem mehetünk, hölgyem. Erre tessék.

A főtér felé haladtok, Ramani nyomában. Mikor látod, hogy őneki más tervei vannak, búcsút intesz neki, és belépsz a fogadóba.
Szerencsére a fogadó nem sérült meg a támadáskor, viszont a nagyteremben, ahol enni-inni lehet, ideiglenesen elsősegély-helyet rendeztek be. Égési sebek, vérző harci sérülések, erősen köhögő és füstös emberek, férfiak, nők vegyesen fekszenek, ülnek itt. Két nő és egy idősebb férfi ápolja őket.
- Ő a felcser. – mutat a férfira a kísérőd.

A söntés mögött a fogadósné rongyokat áztat, amiket a segítő nők a sérültekhez visznek.
Érkezésetekre többen felnéznek, ám igazából senki nem foglalkozik veletek. Mindenkinek megvan a maga baja.

Yvett és Arg
Beszélgetve távolodtok a falutól, igazából azt sem nézve merre.
Egyedül a járás könnyebbsége miatt maradtok az úton, viszont fogalmatok sincs ebben a sötét éjszakában, hogy hova is visz a léptetek.
Argnak a feje, Yvettnek a lelke vérzik. Igazságtalan ez a világ…

[Togar]

Ramani Voineor

Kissé csalódottan felállok és megerősödve, hogy szolgálnom kell az istenem, hogy felfigyeljen rám. Ahogy sétálok az égő ház felé az szépen lassan kialszik és a tűz ereje belémszáll. Először megdermedek, majd utánna a döbbenet vesz rajtam erőt. Az istenem meghallgatott és erőt ad nekem a feladat elvézésére. Ezzel az erővel fervértezve kissé sietősebben megyek az egő házakhoz és odaérve mindnek magamba szívom az erejét, majd egy tűzaruába irányítom magam köré, lévén ekkora energiát képtelen lennék magamba tartani és segyteni akarok nem a falut felrobbantani. A lépteim nyomán elalvó tüzek egyre fényesebbé teszik a körülöttem lévő aurát és lassan vakító nappali fényesség árad belőlem. Mikor az utolsó ház is elaludt visszatérek a főtérre és ott várom meg míg az aura elmúlik.Közben beszélek.

-Az istenek figyelnek minket és segítséget nyújtanak ha megfelelő hittel redelkezünk, egy ember hite falvakat menthet meg, láhatjátok mire képes Sogron hite aki segített engem a tűz megfékezésében, és a további pusztítás megakadályozásában. Higyjetek imádkozzatok bátran a segíítség mindig megérkezik ha méltónak találtatunk rá.

[Niobe]

( Seela Deranel )

* Belépve a fogadóba egy pillanatra megdöbbenek a látványtól. Még jó, hogy hozzá vagyok szokva valamilyen szinten a sérülések és a vér látványához. Alighanem most nagy bajban lennék. Beljebb lépek, majd biccentek kísérőmnek. *

- Köszönöm a segítségét. Gondolom van dolga bőven, így nem is tartanám fel feleslegesen, menjen nyugodtan, én elboldogulok.

[i]* Amint elment, körbenézek, van e egy félreeső üres sarok, talán még asztallal és székkel is esetleg, ahová ideiglenesen letehetem a cuccainkat, nélküle talán könnyebben mozgom ezen a most eléggé szűk és zsúfolt helyen. *

* Majd megvárom amíg a felcser befejezi páciense sebeinek ellátását, és mielőtt odamenne a következőhöz, megszólítom: *

- Mondanám, hogy jó estét uram, de ez most nem a legjobb pillanat azt hiszem. Nem tartanám fel sokáig, de én is megsérültem, el kellene látni, mielőtt még jobban elfertőződik. Én még egy pár órával ezelőtt kissé távolabb a falutól kaptam a sérülést néhány goblinnal való találkozás eredményeként, és nem volt lehetőségem csak vízzel lefertőtleníteni a sebet.

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*Bár nem vagyok egy lángész, de lassan a varázslónő monológjából kezdek rájönni a lényegre. Az aréna élete nagyon hasonlít a szabad élethez. Ahhoz, hogy életben maradjak harcolnom kell, és senki nem fog a segítségemre sietni, én magamnak kell segítenem magamon. És az, ki az aréna falai alatt feladta, biztos halál várt rá.

<Nem adhatom fel! Küzdök, ahogy egy harcostól illik!>

*A fáradság, és a fájdalom lassan erőt vesz rajtam. Yvettre nézek, és keserűen elmosolyodok.

-Igazságtalan az élet, de rajtunk múlik, hogy élünk, vagy halunk. Menjünk, és harcoljunk a vérünkért, még ha nem is mindig a fegyverrel tesszük is azt. Bár szinte én csak ahhoz értek, de majd tanulok tőled.

*Ezután megfordulok, és ha jön a varázslónő is, akkor visszamegyünk a városba.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Sessaryen
Első fejezet: A kovács
Helyszín: Trisandan hercegség – Tristantól nyugatra
Időpont: Nyárközép, 11. nap, éjjel
Résztvevők: Vasöklű Arg, Ramani Voineor, Seela Deranel, Yvett de Crei
__________________________________________________

Ramani

A közelben lévők, akik látják az aurádba bebörtönzött lobogó lángokat, előbb meghátrálnak előtted, majd ahogy körbesétálsz a falun és magadba szívod a tüzeket, babonás félelemmel menekülnek előled.
Biztos távolból már kisebb tömeg kísér, mire az összes lángot begyűjtve, vakítóan lobogó aurával megállsz a főtér közepén. A lábad alatt és a közvetlen közeledben a talaj felperzselődik, megüvegesedik a szörnyű hőtől. Azok, akik rád néznek, szemüket eltakarják, többen térdre rogynak előtted…
A mágia lejártával egy lobbanással kihunynak a körülötted tomboló lángok, csak a szemedben világít még egy ideig a visszfényük.

Szavaidra a tömeg halkan felmorajlik, mást nem reagálnak rá.

Seela

A felcser fáradtan rád pillant, majd megadóan bólint.
- Ülj csak le leányom valamelyik sarokba. Azonnal megnézem a sebeid. – és egy közeli kézmosó tálhoz siet, hogy lemossa a vért a kezéről.
Ahogy elhelyezkedsz és szabaddá teszed a sebeidet, a felcser is odalép hozzád és szakértő kezekkel vizsgálja meg a vágást.
- Csúnya heg fog maradni utána, de nem lesz baj. Mindjárt kavartatok az egyik lánnyal egy főzetet neked, ami meggátolja, hogy elmérgesedjék. – s közben már a félig beszáradt sebben matat, kitisztítva azt.
A fájdalom elviselése is a neveltetésed része volt, így összeszorított foggal bár, de tűröd a beavatkozást.
Majd hűsítő kenőccsel keni meg a sebed és tiszta gyolccsal tekeri körbe, amit egy hosszú kötéssel rögzít.
- Pihentesd és pár napig cserélgesd a kötést. És lehetőleg kerüld vele a harcot. Akkor nem lesz baj. – ezzel a következő beteghez siet, míg neked a kezedbe nyomnak egy bögre keserű és büdös löttyöt.

Yvett és Arg

A falu szélén jártok már, mikor észreveszitek, hogy sem a katonák, sem a falusiak nem foglalkoznak már a tüzekkel, sem mással. Mind a falu közepe felé figyelnek, ahonnan vakító fény árad, és valaki kiabál.
Majd a fény kihuny, és az eddig arra felé bámulók, egymás közt tárgyalva a történteket szétszélednek.
Ekkor veszitek észre, hogy egy ház sem ég már.

[Niobe]

( Seela Deranel )

* A csúnya heg hallatán kezdek nagyon ideges lenni, elvégre nem szeretném elcsúfítani a testemet hasonló hegekkel. Jobban teszem, ha a jövőben jobban vigyázok magamra. Amikor viszont a felcser elkezd a sebben matatni, nagyon össze kell kapnom, magam, hogy egy hang nélkül kibírjam a fájdalmat. *

* Amint végez, és meghallom a jó tanácsát a harccal kapcsolatban, csak legyintek egyet. Gondolom ezt ő sem gondolja komolyan. Főleg most. Elveszem tőle a büdös löttyöt, és amint megérzem a szagát fintorogva elindulok az italospult felé, és kerítek magamnak egy üveg édes, vörösbort. Majd megiszom a gyógyitalnak becézett mérget, és utána egy kis borral próbálom leöblíteni az ízét. *

* Amint ezzel megvagyok, elindulok megkeresni a konyhát vagy éléskamrát egy kis harapnivaló után. *

[Thor]

(Vasöklű Arg)

*A fejemen lévő sebet tapogatom gyengéden.

<Keresnem kell valami gyógyító félét, hátha tud nekem segíteni.>

*Ekkor meglátom a fényt, mely a város közepéből tőr elő, és riadalmamban a fegyveremhez nyúlok. Viszont ezután csodálkozva nézem mi történik. A házak már nem égnek.

-Ez hihetetlen. - *Mondom meglepetten.

*A fegyverem visszacsúsztatom a tokjába, mely a hátamon van, és belépek a városba. A legelső katonához odalépek, és lassan teszem, nehogy támadólag vegye, majd megszólítom.

-Katona, merre találok egy gyógyítót a városban? -* Majd meghallgatom a válaszát.