A hajsza

[Noryella]

Ariel

<Igaza van Allaronak, dehát mi okunk lenne mást állítani, mint az igazság?! >

-Nekem teljesen mindegy mit teszünk ha ideérnek, csak ne legyen bajunk késöbb belőle...-Vonok vállat.
-Viszont érdemes lenne sietni vele, mert ahogy látom közelednek...

[Alauron]

(Lertanard)

- Nem fogok hazudni nekik. Mindenki az igazságot szólja, az lesz az egyetlen lehetőségünk. Sőt, nemhogy elmenni mellettük, de figyelmeztetni is akarom őket, hogyan jártunk az úton, hagy tudják csak meg. - jelenti ki határozottan. Végre sikerült egy kicsit pihennie, sebei már ami a testét illeti gyógyulásnak indúltak, nem szúr már a fájdalom annyira. Ami a lelkét illeti, kezd fáradni egy kicsit.
<Őrségben rendíthetetlen vagyok, akármeddig elgyalogolok, elúszok, elfutok ha kell, de a fejem szétszakad, a szívem meg tompán sajog belül az elmúlt szörnyű éjszaka emlékeitől. Kellene valami ami felfrissíti a tetterőmet. Egy forró fürdő? Nem, inkább egy kiadós mártózás egy friss oázisban. Hm...micsoda jó lenne.>

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, Anakada hegység északi széle
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Mindenki

A karavánvezető széles mozdulattal üdvözöl benneteket de két fegyveres rezzenéstelen tekintetű harcosa nem mozdul mellőle. Rövid pihenőt rendel el, kénytelen vagytok így tenni magatok is, úgy tűnik ez errefelé így dukál. Megkérdezi, mi járatban vagytok. Amint elmondjátok, kicsit elgondolkodik, aztán földre köp és bólogatni kezd.
- Gyilkos rabló fattyai! Egy egész karavánt képesek elpusztítani. Ocsmány cselhez folyamodnak és orvul legyilkolnak mindenkit? Szörnyű! Szegény jó Dorel is odaveszett... pedig ő megmondta annak a hájas kufárnak, hogy a karavánt harcosoknak kell kísérnie, nem csepürágóknak.
Nem tudjátok eldönteni, hogy rátok gondol-e vagy valóban a rablókra, de a szavakat nyíltan nem nektek szegezi.
- Csoda, hogy megúsztátok. - folytatja. - Mindenesetre mostantól mi is dupla őrséget tartunk. Jól tettétek, hogy az árut nem hagytátok magára, de mit tesztek vele? Honnan tudjátok, kinek adjátok tovább? - villan ravasz fény a szemében. A vak is látja, hogy ti nem vagytok igazi karaván. Odrában zavarosak a viszonyok manapság. - sóhajt borús arccal. - Még azt gondolják, magatok végeztetek velük, hogy szert tegyetek az árura, még ha nyilvánvalóan nem is lehetett így... - néz rátok együttérzőn. Ne tagadjátok, ti nem kufárkodásra vagytok hivatottak, Odrában most biztosan találtok munkát, ha ugyan akartok olyat, de a kereskedést szakértőre kellene bíznotok. Ezekért az árukért én is megadnék...
Ha hagyjátok, hogy átnézze a cuccokat, 5 aranyat ajánl értük lovastul mindenestül.
Ha nem engeditek neki, húzza a száját, de azután rátok hagyja, midnenesetre félő, hogy nem fogja jó híreteket kelteni. Talán még szól is ellenetek a következő városban.

[Siffad]

/Arvaroll/
Hálásan fogadom a pihenőt, cserébe frissítővel is megkínálom a karavánmestert. Részemről hagyom, hogy megnézze az árut, de az öt aranyon csak kacagok.
- Már megbocsáss, de ez az ajánlat sértő. Az úton testvérek vagyunk, így elnézem neked.
A szavaim elutasítóak, de halvány mosollyal jelzem, hogy az alku nem zárult le. Nem részletezem, miért tartom sértőnek. Bár véremet bizsergeti a lehetséges alku lehetősége, társaim reakcióját várom, nem akarok rossz színben feltűnni - ismét.
Ismét megkínálom:
- Mi történt Odrában? Él még a herceg? Úgy hallottuk, az erőviszonyok felborulni látszanak mostanában.

[Navaratna]

(Allaro)

A háttérben maradok. Érdeklődve figyelem a másik karavánt, a környezetem, és miről folyik a diszkurzus. Az emberekre hagyom az áru feletti rendelkezést, nem kívánom felhívni magamra a figyelmet.
Kezdődik az alku, és ha vérbeli kereskedő legalább az egyik fél, a másik pedig tudja, mi az illem, akkor ez eltart egy darabig. Úgy saccolom, a másik karaván vezetője talán a fele árat mondta annak, ami a valós, bár nem tudhatom, nem mértem fel, mi jött velünk.
A kis barna ember dzsad, remélem, ha komolyan gondolja az áru eladását, bravúros alkudozást robbant ki, és nem adja fel ilyen hamar.

[Meridian]

(Awyer)

*Megállnak, így aztán lekászálódik a lováról, hogy kicsit megmozgassa elgémberedett tagjait. Odaül a többiek közé, végighallgatja a beszélgetést, de ő maga nem szól bele, mosolyog, nézegeti a környezetét. Ugyan próbálkozhatna, de a kereskedelem sajnos nem az ő asztala, és bár sejti, hogy ez a dzsad nem kínált érte valami sokat, hagyja, hogy társa intézze az ügyeket. Halkan dudorászik valami rég elfeledett rigmust.

<Szerintem bőven adhatna többet, azt hiszi, hogy nem értünk a dolgokhoz... nem sokat jártam errefelé, de úgy hallottam, itt az a hülye, aki nem alkuszik. Mindegy, hát majd meglátjuk...>

[Alauron]

(Lertanard)

<Az öt arany elég sok pénz, de ha szétosztjuk akkor már nem annyira, márpedig szét kell osztani. Odaadom majd valamelyik pyarronita rendnek, hogy jótékonykodják el vagy fordítsák a szent ügyekre. Megvan! Uwelitákhoz fogom elvinni, így ha meghalt társaimért nem állhatnak bosszút, mi azt már megtettük, de vannak mások akik nem tudnak kiállni magukért, értük nekik fogom adni a részem ebből az üzletből.>
Álldogál egykedvűen,és a jótékonyságon töri a fejét, amíg az üzlet megköttetik.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, Anakada hegység északi széle
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Mindenki

A bennfentesek számára az üzletkötés párharc, sőt művészet, csak a kontárok degradálják egyszerű adásvétellé. Az alku egyes kultúrákban éppúgy a szellem csillogása, akár a slan kard által bejárt halálos ív, vagy a dalvesztésig szóló párbaj a másikban. Érvek és cáfolatok, magasztalás és szitkok, hízelgés és fenyegetés szinte követhetetlen összevisszaságban repkednek a két belevaló "játékos" viadalában. A többiek érdeklődéssel figyelik a két ha nem is mester, de lagalábbis beavatott szellem erőpróbáját, ami végül éppoly hatékonysággal adja meg a közös nevező helyét, akárha mentális olvasással szedte volna ki belőlük egy nagyhatalmú varázstudó. Csak míg a mágus rendszerint öntelt fennhéjazással tekint védtelen áldozataira, addig a kereskedőpartnerek között egyfajta kölcsönös tisztelet ébred a másik iránt, akárcsak a jól sikerült fegyveres párbajban. Nem bizalom ez, az ebben a szakmában megengedhetetlen, csupán jóindulat a másik féllel szemben, egyfajta igény a korrekt bánásmódra. Bár az úti viszonyok mellett a rítus egyes elemei kimaradtak, azért megkóstolták egymás legfinomabb borait, meghallgatták egymás családi és vallási kötelezettségeit, hitvallását és erényeit.
A végére Arvaroll teljes bizonyossággal úgy érzi, 10 arany az utolsó összeg, amit a kufár hajlandó fizetni. Persze adna hozzá egy kis csomagnyi "szűzek kezével vörös holdkor gyűjtött, templom árnyékában szárított Tapoda teát", amiről persze minden világos elméjű kisded tudja - mégha ti soha nem is hallottatok róla - hogy annak fogyasztóját egészen biztosan nem érheti baj. Ugyan felmerül a kérdés, milyen tea az, amitől a fogyasztójának baja lesz, de ezt ilyenkor nem illik megkérdezni. Viszont elég valószínű az is, hogy ezek után nem küldené rátok a város fegyvereseit - nem mintha arról bizonyosodott volna meg, hogy nem ti öltétek meg a karavánt, egyszerűen csak méltó partnerekre talált a kalmárszellemű Arvarollban.
Szóval 10 arany az összes göncért (azért az már tényleg nem rossz ár) vagy mentek tovább az áruval.

[Meridian]

(Awyer)

*Élvezettel hallgatja végig ezt a párbajt, még soha nem látott hasonlót. A sivatagi emberek is értik a módját, hogyan fűszerezzék meg mindennapjaikat vér nélküli párbajokkal, noha legutóbb pont a sivatag véres részével kellett szembenéznie. Néha gondolatai kissé elkalandoznak, távolba réved, de azért hallja, amikor az idegen kufár 10 aranyat ajánlana a portékáért. Tekintete Arvaroll-ra ugrik, várja annak reakcióját.

<Ember, mondj már valamit!... Szabaduljunk meg ettől a sok cucctól és menjünk tovább!>

*Újra elkezd valami régi nótát fütyörészni szépen halkan, közben azért odafigyel a végkifejletre. A kíváncsiság kifejezése ül az arcán, nem akarja befolyásolni bármivel is a tárgyaló feleket.

[Siffad]

/Arvaroll/
Kedélyesen elcsevegünk, hol az égig magasztaljuk egymást, hol burkolt sértéseket vágunk egymás fejéhez. A kereskedő elsőre alábecsült, de végül megérzem azt a pillanatot, ahonnan nincs tovább: kiegyezünk 10 aranyban, ami szép summa. Mivel eddig a társaim nem szóltak közbe, úgy veszem, hogy hallgatólagosan beleegyeznek. Megkötjük az alkut s miközben az új tulaj átveszi az árut, a hírek felől faggatom. A kelmébe csomagolt porra elfelejtem felhívni a figyelmét - ha nincs annyi rutinja, hogy alaposabban átnézze az árut, megérdemli, amit kap. Részemről hanyagolom, világéletemben távol tartottam magam az ilyesféle árutól.

Végül mindketten elégedetten búcsúzunk el egymástól. Mikor eltávolodnak, az első dolgom, hogy szétosszam a pénzt és felteszem a nagy kérdést:
- Hogyan tovább? Biztonságosabb lenne együtt maradni, legalább az első városig.

[Navaratna]

(Allaro)

Lehunyom a szemem, és úgy hallgatom a sivatagi nép nyelvének dallamát. A szöveget úgy se értem, így marad zenei élménynek
Lassan dűlőre jutnak, félrebillentem a fejem. 10 aranyban egyeznek meg, ám amikor az összeg kiosztásakor a kis barna ember hozzám ér, elhárítom:- Köszönöm, de legyen ez másé. Én mond, nem akar közöm lenni ez áru, így nem tart igény ez pénz. Szép összeg, te biztos talál valakit, akinek kell jobban, mint nekem.

[Alauron]

(Lertanard)

<Ez aztán nem mindennapi alkudozás volt, bár itt úgy látszik mégis mindennapi. Duplájára tornázni az árat!?>
Elfogadja a részét, és külön teszi, hogy tudja később majd ezt fogja jobb célokra továbbadni.
- Úgy látszik szerencsénk van, gyorsabban haladhatunk tovább. Én Odrába tartok, addig szívesen utazom veletek.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, fennsík az Anakada hegységben
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Mindenki

A pénz Arvaroll kezébe kerül, egyenlően elosztja a négy kalandozó között.
A karavánvezető nem sok új hírrel szolgál, a herceg hatalma inog, állítólag valami megbeszélésre készült a kereskedőházak fejeivel. A kézművesek aggódnak, csak azok vannak elemükben, akik szeretnek a zavarosban halászgatni. A katonáknak hirtelen nagy lett a keletje, a kereskedők jól megfizetik a harcosokat.
Leszámolja a 10 aranyat, átveszi az árut és elbúcsúzik. Terhetektől megszabadulva gyors ütemben tudtok haladni a mind meredekebbé váló hegyi úton, de amikor estére eléritek a pihenőt, már igencsak ki vagytok fáradva. Kies fennsíkon találjátok magatokat, délre továbbra is hegyek magasodnak, északra viszont kisebb ormok mögött végtelenbe vesző síkságot láthattok. Nem lehet nem megcsodálni a tájat, kelet felé széles folyómeder kígyózik, a víz meg-megcsillan a lassan alászálló szürkületben, északra erdőrengeteg hömpölyög egészen a láthatár végéig, A levegő kellemesen hűvös, folyamatos szél susog a sziklák közt megbúvó bokrokon, magasra nyúló fűféléken. A fennsík alacsony növésű fáknak, jókora cserjéknek otthona, de egy kisebb aréna méretű tisztást vágtak bele pihenőhelynek. Kövekkel kirakott tűzrakóhely áll a közepén, errefelé már kevésbé ódzkodnak az erdőtüzektől. Délre kocsiút méretű járat vezet a fák közt, hogy a fennsíkot elhagyva felkapaszkodjon a hegy igazán meredek hágóira. A bokrok közt vadcsapások jelzik kósza állatok jelenlétét.
Nagyon nehéz már minden mozdulat, egy karaván útja sosem sétagalopp, de most már olyan ólmos fáradtság üli a tagjaitokat, hogy együltő helyben el tudnátok aludni. A kristálytiszta égbolton a csillagok úgy tündökölnek, mint talán még soha. Az időjóslásban járatosak tudják, hogy ez is csak a hegy hatása, de attól még nem kevésbé lenyűgöző.
Ha őrséget tartotok, kérek akaraterő próbát az őrt állóktól.

[Noryella]

Ariel

A többiekhez fordulok:
-Én szeretném kezdeni az őrködést, ha ez lehetséges. Az első két órát bevállalom.- Mondom nekik.
Ha jóváhagyják, akkor az őrködés kezdete elött áldozok a Sólyomasszonynak a szokásos módon a szárított húsból.
Ezután éberen figyelem a környéket, amikor a többiek lefeküdtek aludni.

//Akaraterő: 14
1k10 = 1 [1]//

[Meridian]

(Awyer)

*A kapott pénzt elteszi, majd figyelmesen hallgatja a karavánvezető tájékoztatóját.

<Hmm... semmi új, de nem jobbak a viszonyok ezek szerint>

*Ahogy továbblovagol a csapat, néha elbóbiskol a nyeregben, persze csak ha úgy érzi, senki sem foglalkozik vele. Ahogy a fennsíkra érnek, megcsodálja a tájat, meg is áll egy kicsit. A pihenőhelyhez érve lerakja a holmiját a nyeregből, majd az őrséget vállaló Arel-papnőre néz.

-Rendben, hölgyem. A harmadik én leszek. Jóéjt!-szól, majd elnyúlik a földön és már alszik is. Négy óra múlva felébred, és az aktuális őrhöz megy, hogy leváltsa. Amint a másik is lefekszik aludni, előveszi hangszerét, felnéz az égre és halkan zenélni kezd, megszólaltatva az Összhangzatot.

//Pszi Ébredés diszciplína, illetve a zenélés célja a mana-pontok visszatöltése //