Ez nem egészen igaz, az Őstüzet képesek érzékelni a megfelelő varázslattal.Meridian írta:A tűzvarázslóknak ha jól emlékszem nincs semmiféle mágiaérzékelési metódusuk.
Ami a bárdokat illeti, ha jól emlékszem a könyvre, akkor ez a képességük megszünt, és megkapták a boszorkányok egy varázslat formájában (még néztem is, hogy mi a francnak tápolják tovább azt a kasztot, ami szvsz eleve a legtáposabb).
A papok emlékeim szerint a saját istenük templomában, vagy a nekik szentelt helyen megérzik a mágiát. Vagy legalábbis régen megérezték, az UTK-ban nem tudom.
A varázslókról szintén csak elavult információkkal bírok, de az biztos, hogy egy varázsló megérezte, hogy ha egy másik varázsló belép a valódi Zónájába (a varázsjel nem számított), illetve, ha ugyancsak a valódi zónáján belül mágikus tevékenység (működő varázslat, mágikus rajzolat, varázstárgy, stb) volt jelen, de a más mágiaformát használókat nem. Persze amit megéreztek, azt sem tudták beazonosítani: pl egy tömegben így nem lehetett kiszúrni, hogy ki a varázsló, nem tudta meg, mire jó az adott rajzolat, stb.