A hajsza

[Meridian]

(Awyer)

*Már épp szólásra nyitja a száját, amikor az elf lepattan mögüle, a kapitány felé magyaráz. Egy mozdulattal a homlokára csap, tenyerét végighúzva arcán. Csak utána veszi észre, hogy -hála az elfek... hmm szóval mindegy- valami dallamos nyelven próbálja előadni a mondandóját, feltehetően elfül, ha a legendák igazak, annak van ilyen szép hangzása. Még elmormogja a bajsza alatt:

-Ez az emberek világa. Hogy is értenéd...

[Navaratna]

(Allaro)

Hallásom jó. Ilyen közelről kiváló, és mondandóm nem ragadott el annyira, ne halljam meg, amit a lovas férfi dünnyög. Megfordulok, szemébe nézek, és úgy mondom, mintha gyermek lne, én meg felnőtt, habár ezt a stílust nem csíptem az öregektől:
- Ez mindenki világa, butus - győzedelmesen folytatom - Nem az baj, te ember, és én elf, hanem te neked nincs türelmed, szavad és eszed, hogy elmond, mi miért van. Ne bánni: mindenkinek vannak határai. Sok nép azért nem ért egymás, mert nem is akar... Könnyebb felel, te az, én ez, és nem fárad miértek.
"Régi nóta, ezen kár megsértődni."
Elmodom a másik karaván vezetőjének, amit gondolotam, azzal nefejezettnek tekintem. Felteszem, Ariel elüti valamivel monológomat, biztos nem fordítja le. Abból is okulok. Mindegy, én elégedett vagyok, roppantul elégedett.

[Meridian]

(Awyer)

<A következő mondatánál az Istenekre mondom, lenyisszantom azt a hosszú fülét...>

*Az elf szemébe néz, amíg az hozzá beszél pökhendi stílusában, ami egyre szélesebb mosolyt csal a bárd arcára. Amint végez a nő, hangosan felkacag. Egyszerűen nem is érdemes vitázni ezzel a nőszeméllyel, fajának eddig látott legorrfennhordóbb, legtudálékosabb példányával. Hiába, az elfek sosem fogják megérteni az embereket, akkora a szakadék, akárki akármit is mond. Könnyei potyognak a nagy kacagásban, majd megfordul lovával és még mindig nevetve odébb léptet.

[Navaratna]

(Allaro)

"Győztem."
Átláttam a fickón. Nem tud szembeszállni az igazsággal, és könnyelműséggel, kacagással palástolja. Kicsit ámultam azon, hogy a büszkeség mennyire belátásra képtelenné teszi, és főképp, hogy nem tud személyben, csak fajban gondolkodni. Olyan közehelyes volt hallani, ti ezek, ti azok, ahelyett, hogy te, és én létezett volna.
Vállat vontam, aki hülye, az is marad. Az öregeknek lesz igaza. Aki nem belátó, és nem őszinte magával, sose lépi túl saját maga emelte korlátjait, csak újra meg úhjra elköveti ugyan azokat a hibákat.
"De bölcselkedő lettem! De minek!"
Várom, mi lesz még itt.

[Noryella]

Ariel

Amikor befejeztem az imádkozást, Lertanard odajön hozzám, de persze nem túl feltünően.
- Zavarhatlak papnő? Mond kérlek, miért nem mondjuk el nekik, hogy mi történt a karavánunkkal?

<Persze! Mit is vártam tőlük. Kérdőre vonnak egyből... >

- Persze! Nem volt időnk megbeszélni a dolgokat, így rögtönöztem...
A kos jelét nem ismerem, talán az is valamely kereskedőház jele lehet...
Viszont emlékszel mit mondott az a szerencsétlen? A herceg életére törtek...
Szerintem azok a kereskedőházak voltak azok... legalábbis a Tirsan ház biztosan benne van.
Tehát valószínüleg mindegyik a hatalmat akarja megkaparintani, így vigyáznunk kell az összessel.
Én inkább óvatosabb vagyok a megszokottnál az előző találkozás miatt.
Mi van, ha a rakományuk nem a sajátjuk??? És csak pusztán érdekből kedvesek???
Mi kevesebben vagyunk mint ők, bár én ha kell szívesen megküzdöm velük...-

És egy már-már fanatikusnak mondható mosolyt eresztek meg, amint a harcról szólok.
Majd elhallgatok, amikor meghallom Allarot.

<Mi a fenét művelsz, te lány?! Mindent elrontasz!!! Hagyd abba, még valaki megérti, amit mondasz!>

Megrémülök erre a gondolatra. Esdeklő pillantást vetek felé, hátha ettől abbahagyja.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, Anakada hegységtől északra a karavánúton
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Mindenki

Arvaroll
- A nevem Tertin Wer, a Romero ház tulajdonát védem. - felel a katona a bemutatkozásra.
Azután végigmér benneteket és vállat von:
- Felőlem megalhattok a táborunkban, a történtekre tekintettel úgyis dupla őrséget tartunk.

Allaro monológjára furcsán néz a többiekre.
- Érdekes vers, kár hogy nem értem. Miről szól?

Awyer és Allaro vitájra csak ezután kerül sor.

Awyer
Úgy látszik, végre lesz egy nyugodt éjszakátok, nehezen tudod elképzelni, hogy ezek a katonák valójában megátalkodott cselszövők lennének. A furcsa fickó ha vacsorát nem is, nyugodt szállást kidumált nektek. Remélhetőleg az elf nem dönti dugába a tervet. Kezded érteni, az erdők népe miért szorul vissza rengetegeik mélyére. Semmi kompromisszumkészségük. Bár meg kell hagyni, ha a kapitánynak címzett szavait közös nyelven mondja el, még rosszabb is lehetne.

Lertanard
Egyenes katonaemberekkel vagy körülvéve, mint amilyeneket otthon is temérdeket ismertél. Ezeknek hátat mernél fordítani egészen addig, amíg egy megfelelő helyről kiadott parancs ellenségévé nem tesz benneteket. Akkor viszont ugyanolyan veszélyesek, mint az orgyilkosok a maguk módján. Így bár legszívesebben elmondanál nekik mindent őszintén, valójában mindenkinek jobb, ahogy most van.

Ariel
Te igazán megtettél mindent, amit az adott pillanatban megtehettél, nem érted, miért nem értik meg a többiek. Talán Arel papjára mint aszkéta erkölcscsőszre néznek? Hát eléggé el vannak tévedve Talán az oroszlán szól a zergecsapatnak, hogy éhes, vigyázzanak vele? Fenét, elbújik a fűben, elhiteti velük, hogy biztonságban vannak és úgy ejt zsákmányt. Lehetőleg a lassúbbakat és csak annyit, amennyit feltétlen kell, de azt könyörtelenül megszerzi. Ha tettekre kerül a sok, te bizony oroszlán vagy, nem zerge...

Mindenki
A katonák találnak egy alkalmas táborhelyet, ahol kényelmesen elférhettek.
Tábortüzet nem szándékoznak gyújtani, csak egy napja vannak úton, így a magukkal hozott húsokat és cipókat fogják elfogyasztani. Eléggé ki van porciózva mindenki étele, nem lenne könnyű lejmolnotok tőlük. A beszédükből kiderül, hogy Meist-Astretből szállítanak árukat az odrai kikötőbe. Astret elég furcsa hely lehet, mert arról beszélnek, milyen jó kis csend honol itt az erdőben.

Arvaroll
A kapitány később is szívesen cseveg el veled. Egyszer csak felteszi a kérdést:
- Aztán mi hírek vannak délen?

Allaro
Csípőből hazudni, ahogy ezek az emberek teszik, sosem fogsz megtanulni. Viszont ha leülsz és lejátszod magadban a történteket és a lehetséges következményeket, akkor arra jutsz, hogy ha elmondjátok, hogy ti harcoltatok e helyen, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy miért fordultatok vissza. Az igazságot pedig valószínűleg nem célszerű nagy dobra verni, így mindenképpen hazugságra kényszerültök, különben az előttetek álló ügynek ártotok. Ahogy a katona kérdését meghallod, így is ajkadba harapsz, tudván hogy kufár utitársad megint ki fog találni valami szemenszedett hazugságot. Még szerencse, hogy ügyesen csinálja, azt már tényleg nem viselnéd el, ha rajta is kapnának.

Ariel
A katonák esti készülődéseikben gyakorta követnek a tekintetükkel, sőt még egy "értem is imádkozhatna egy kicsit" beszólást is kiveszel, de ennél tovább nem merészkednek.

Ők egyszerre ketten őrt állnak, döntsétek el, ti akartok-e külön őrködni.

[Navaratna]

(Allaro)

"Vers?! Bunkók! Mért hiszi mindenki azt, hogy a nyelvünkön csak romantikusan csöpögni lehet?!"
Nem sokra vagyok attól, elf káromnkodásokat gyűjtsek csokorba és azokat recsegjem el, már csak tesztnek is jó lenne, azt is versnek fogná-e fel. A hiúbbak közülünk most élvezkednének egy ilyen bók hallatán, vagy hozzátennék, ez természetes, én eldobom... az agyam.
Nem értem, Ariel mért van úgy berezelve, kérdőn nézek vissza rá.
- Mért les? Én nem ért téged, de ne csodálkoz, ha nem magyaráz te el.
Félig elkülönülök a többiektől. A karaván idegenekből áll, akikkel én jöttem, nem a cimboráim, meg egyébként is,napról napra büdösebbek. Én se ibolyaillatút izzadok, de a magamé más.
A bölcsek tudják, mikor kell hallgatni. Juhéjj, én még nem értem el ezt az állapotot, de talán majd évszázadok múlva... Ha lesznek évszázadok kezdtem más szemszögből nézni azokat az elfeket, akik vagy emberlakta területeken áltek, vagy hosszú barangolás után tértek haza. Szert tettek egyfajta valós szándék elleplezésre, és hogyan csavarják meg úgy a szavaikat, ami már túllépett a füllentésen, és egyenrangúvá vált a hazugsággal.
Párommal is megvívtam ezért a magam harcait, mikor még nem neveztem páromnak. Amikor először kaptam hazugságon, éktelen haragra gerjedtem. Nem fért a fejembe, minek ez, mért élvezi, mért használ ilyen eszközt. Alávaló, elvtelen dolognak tartottam. Akkor is, most is könnyen ítélkeztem, és elmondtam mindenféle megvetendő dolognak, nem sok választott el attól, leemberezzem. Vagy le is embereztem? Hm, várjunk csak, nem attól borult el akkor az agya...?

[Noryella]

Ariel

Amikor meghallom, hogy minek vélték a monológot megnyugszom.

<Még szerencse, hogy nem értették. Amúgy tényleg szép, dallamosan zengő a nyelv.>

Ezután félrehívom Allarot és válaszolok a kérdésére:
- A frászt hoztad rám, te lány! Már azt hittem, lebukunk a szónoklatod miatt.
Nézd Allaro! Nem volt időnk megbeszélni a dolgokat, így rögtönöztem...
A kos jelét nem ismerem, talán az is valamely kereskedőház jele lehet...
Viszont emlékszel mit mondott az a szerencsétlen? A herceg életére törtek...
Szerintem azok a kereskedőházak voltak azok... legalábbis a Tirsan ház biztosan benne van.
Tehát valószínüleg mindegyik a hatalmat akarja megkaparintani, így vigyáznunk kell az összessel.
Én inkább óvatosabb vagyok a megszokottnál, főleg az előző találkozás miatt.
Mi van, ha a rakományuk nem is a sajátjuk??? És csak pusztán érdekből kedvesek???
Mi kevesebben vagyunk mint ők, bár én ha kell szívesen megküzdöm velük...-
Elhallgatok, majd így folytatom:
- Értsd meg, mindnyájunk biztonsága érdekében jobb, ha most inkább bizonyos részleteket kihagyunk a történetünkből.
Ezt nevezheted hazugságnak vagy ahogy akarod. De talán az életünket menti meg!
Kérlek, próbáld ezt megérteni és elfogadni.- Egy halvány mosollyal toldom meg a kérésemet.

[Alauron]

(Lertanard)

<Vajon Arel hívei mind ilyen harciasak? ahogy ezt a mosolyt elnézem...de talán csak nagy rajta a nyomás, mint veztőn. Biztosan válán hordja már a terheket.>
- Megértem, és bízom a döntésedben. Ha valamiben segíthetek, csak szólj. - válaszolja Arielnek. Nem tudni, ha más mondta volna neki ezt, akkor is ilyen könnyen belátta volna a dolgot, vagy sem, de arról meg van győződve a papok elég bölcsek, és megéri rájuk hallgatni. Ha szóba kerül, a nagyobb biztonságért cserébe javasolja, hogy egy-egy a mi csapatunkból is csatlakozzon az őrséghez.

[Meridian]

(Awyer)

*Lovával megáll a kiszemelt táborhely közepén, kiválasztja azt a részt, ahol szemmel láthatóan a legkényelmesebb -és nem utolsó sorban legbiztonságosabb a fekvés-, meg persze legyen elég hely a csapat minden tagja számára. Odaléptet, leszáll a hátasáról, lábon is körbejárja, nézelődik -sose lehet tudni. Mikor meggyőződött róla, hogy nincs kirívó disznóság a környéken, lepakolja a cuccait a földre, a tábor területén kis sétára indul. Tesz egy kis kört, elhalad a vacsorájukat költő vagy éppen aludni készülő katonák mellett, próbál néhány információmorzsát felcsippenteni, hátha fény derül arra, kik is ezek az emberek. A többiekhez is odamegy. Körbenéz, hogy van-e hallótávolságon belül katona.

-Hölgyek, Urak, nektek mi a véleményetek erről az egész bagázsról? Az Istenek nevére, ez már a sokadik átkos szimbólum, de jó volna tudni, melyik ruha alatt dobog baráti és ellenséges szív...-fordul társaihoz. -Ja, és még valami. Ott talán elalhatnánk mindahányan, elférünk, ha mindenkinek megfelel. -*mutat a kiválasztott helyre.

*Egy kis idő múltán visszatér hálóhelyéhez, eszik pár falatot, aztán ha a többiek is megérkeznek -az őrség kérdését egyelőre figyelmen kívül hagyva- elalszik. Apró kis koncentrálással beállítja érzékeit, hogy a környékükön levő gyanús mozgásokra felébredjen.

<Nem kedvelek felkelni éjszaka, de tekintettel a jelenlegi helyzetre, muszáj... ez az elf nem tudom, honnan a búbánatból jöhetett, de hogy eddig nem töltött el sok időt az emberek között, az is biztos... erre én hülye felajánlom neki, hogy utazzunk egy lovon... én marha. És mi van, ha a kapitány értette volna azt a nyelvet, akármi volt is, gondolom nem sok jó sült volna ki belőle számunkra. Még belegondolni is borzalom, mi van, ha az ellenségeink, ez a kedvesség meg csak álca...eh, sz*rni bele...>

//hopp az offot lehagytam, szal én is Pszi Ébresztésre kívántam utalni//

[Noryella]

Ariel

A többi társához forul:
-Én a szokásos módon kívánok őrködni, vagyis ez első 2 óra az enyém. A többit beszéljétek meg.
Szerintem most inkább legyünk óvatosak-Zárom le a beszélgetést.
Megvacsorázom, bár takarékoskodom az étellel. Egy fél adagot feláldozok Arelnek a szokásos módon.
Majd hozzá készülök az őrködésnek.
Amikor lefekvésre kerül a sor, a hátizsákomat a fejem alá teszem, a nyeregtáskámat magamra terítem, rá a takarót.
Pszí ébresztés bármilyen zajra a közvetlen közelemben.

[Siffad]

/Arvaroll/
A kapitány kérdése teljesen logikus, de én fáradt vagyok - vajon csak képzelem azt a gyanakvó csillogást a szemében vagy ... áhh, Galradzsára, de utálom az ilyen játékokat.
A kérdésre csupán pár általános hírt közlök, de közben próbálok rájönni, hogy csupán udvarias kérdés volt vagy egy konkrét információra kíváncsi. Hátha el lehet adni neki némi információt.

Ha végeztünk, ellátom a lovamat, majd csatlakozom a többiekhez. Udvariasan biccentek a többiek felé, majd némi elemózsiát veszek elő, kényelmesen megvacsorázom.
- Ébresszetek fel, ha rám kerül az őrség -
közlöm a többiekkel. Az elalvás előtt könnyítek magamon az erdőben, hozok némi tűzrevalót is, ha lehet - közben véletlenül 2-3 gally lehullik a táborhelyünk köré - majd aludni próbálok. Óvintézkedés céljából pszi - ébresztés alkalmazok, gallyreccsenésre.

[Navaratna]

(Allaro)

Figyelmesen hallgatom Arielt, közben felépítem a válaszomat, szakaszról szakaszra. Elfül beszélek, mert azon árnyaltabban is tudok fogalmazni, és most sok múlik az árnyalatokon:
- Kérlek, legközelebb szakíts időt megbeszélésre velem. Fontos lenne, elkerüljük a félreértéseket. Belátom, nem gondoltam végig, ha csak egy fő is érti, amit mondok, mit zúdítok a nyakamba. Majd tanulok belőle. Ami a többit illeti… Érteni értem, de elfogadni nem fogom.
Fejemet csóválom:
- A magam szemszögéből adom elő, mert csak azt ismerem biztonsággal: nem tudom, ki, mi ez a herceg. Nem az én hercegem. Nem ismerősöm, hogy számítson, él-e, hal-e, hogy tudjam, jó-e, hogy ez esett vele, vagy sem. Ugyan így a többi. Nem találgatok, mindenki, akin címer van, és mond ezt-azt, melyik oldalon áll, áll-e valahol, kit szolgál, és ha szolgál is, az ugyan az, mint akit állít. Semmit de semmit nem tudok róluk, és nem is vagyok hajlandó elgondolkozni a hallottakon, ha senki se támasztja alá igazságtartalmukat. Mindaddig ez így is lesz, míg valaki meg nem győz, elő nem áll, és ki nem jelenti teljes hittel, ő járatos a vidék urainak címereiben, aki ismeri azok katonáit, tisztjeit, és helyt tud állni azért, ami ezeknek az idegeneknek a szájából elhangzik, ruhájukról lesüt.
Átteszem testsúlyom a másik lábamra:
- Én nem spekulálok, de te így első hallásra kedvelheted ezt az eljárást. Én nem szeretek spekulálni, feltételezésekbe bonyolódni, mert tévútra vezethet az igazságtól, belelovall tévedésekbe, eltorzít mindent, mert nincs egy biztos vezércsillag. Ott volt a férfi, aki félholtan futott elénk: szerencsétlen, jó ügyért harcoló ember, vagy alvilági figura, akinek állapota és szívhez szóló szavai megcsalták a füleket, szemeket? Bárki érzőt könnyen meg lehet fogni együttérzésénél fogva! Kell az ész, a szív csalóka. De másik példa: íme itt ez a karaván: a bizalmatlanság mélyre gyökerezhet pillanatok alatt. Láttál egy címert, de máris jár az agyad: kik ezek? Mi motiválhatja őket? Ez a látszat, vagy a valóság? Tisztességes karaván, vagy becstelen, számító hazudozók társasága? A kérdésfeltevés nem elfecsérelt idő, de idejekorán rávágni, ez meg az igaz rájuk, úgy, hogy valójában semmi bizonyíték rá, nos, én ezt nem helyeslem. Legyen ez a te véleményed róluk, és az eddigiekről, de azt ne tedd az én fülembe, ne várd, tegyem magamévá, és kövessem. Én annyit látok: ez a föld összezavarodott. Az ingatag hatalom, ami eddig összefogta, összeomlott. Borul minden, kezek nyúlnak érte, helyreállítsák. Minden egyes kéz külön-külön érdek. Ez nehezítheti, avagy könnyítheti ittlétemet. Ennyi, és nem több. Én a nehézségeket, homályos helyzeteket nem merész szavakkal, nem harci fogadkozásokkal, nem tokból előugró pengével oldom meg.
Végére értem, már azt hittem, ennyi elég is lesz, de akkor hallok Arieltől valamit, ami komollyá tesz: mindnyájunk biztonsága érdekében.
Hangom halk, de határozott. Tekintetem bezárul, de arcom nyugodt:
- Ariel. Elértem oda, hogy kijelöljem a határokat velem szemben. Számomra nincs mi. Nekem nincs olyan, mindnyájunk, mindnyájunk érdeke. Nem azért, mert születtem, aminek születtem, hanem mert én, Allaro, a személy, így akarom, ehhez ragaszkodom. Én tudom csak mi az én érdekem, más nem. Ha ezt hallom, az érdeketekben tettem, vagy tettük, az jut róla eszembe, hány meg hány fiaskó lapulhat az ilyen kijelentések mögött, hány meg hány erkölcstelenség nyer feloldozást, hiszen ott a varázsszó: értetek tettem, és senki sem tiltakozik többé ellene. Kértem bármikor is tőled, Ariel, nyilatkozz valamit az én érdekemben? Nem. Ne is várj érte köszönetet, mondván, ezzel megmentetted az életemet. Olyanért, amit nem kértem, de megtettél, sose várj méltányolást. Semmilyet.
Összefűztem ujjaimat, békésen folytattam:
- Veletek vagyok, mert egy időre így hozták az események. De nem is: mert így döntöttem. Mindaddig, amíg ez áll, természetesen használom íjamat. Se nem utállak, se nem kedvellek benneteket. Itt vagyok, mert így akarom, és nem azért, mert így kényszerít bármi. Ugyan így, ha elhangzik egy javaslat, mindegy kinek a szájából, mérlegelem, és aztán döntök. Parancsot, követelést nem fogadok el senkitől, se születése, se hivatása jogán. Senki se lesz itt se uram, se parancsolóm, csak mert úgy érzik, mi már mi vagyunk, és közösséggé váltunk.
Sóhajtok:
- Ez vonatkozik rád is. Te papnő vagy, egyfajta helyet már pusztán ezzel kivívtál azok között, akik elismerik istennődet. Ha te szólsz, másképp hallgatják, ha egy nem pap személy mondja. Engem más fából faragtak: a hivatásod engem nem befolyásol megítélésedben. Másnál se izgat a rang, a címek, a hírnév. Én azt a személyt figyelem, akit Arielnek hívnak, azt sosem, miféle hatalom áll mögötte, és az milyen eszközt ad a kezébe, amivel gyámolíthatja, vagy megfélemlítheti a körülötte élőket. Gondold át ezt kérlek, ne felelj azonnal, ha lenne bármi, amihez hozzáfűznéd a magadét.
Meghajtom felé a fejem.

A hangember - magamban így hívom a férfit, aki lován szállított - újra a figyelem középpontjába vágyik. Többes számban fogalmaz, ami nagy divat lett, mióta abban a hitben élnek a többiek, hogy ők egy összetartó csapat már. Véleményt vár, de mért érzem úgy, ez csak látszat, mintha törődne másokkal, de közben halálosan mindegy, mit felelnek?
Csendesen rendezgetem holmijaimat, úgy válaszolok:
- Nekem nincs vélemény ez karaván.
„És ez nem lenne újdonság. Minek lenne olyasmiről véleményem, amiről fogalmam sincs?”
- Én tud vállal utolsó őrség - pakolgatok. Várom az est sötétebbik felét, amikor is ha Ő akarja, szólhat…

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség, karavánút - Meist Astret
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Mindenki

//Ariel még reagálhat az elf szavaira, ha akar a további események előtt//

Arvaroll
A katona kérdése azért esett rosszul, mert ő azt gondolja, Odrából jöttök, de neked persze fogalmad sincs, mi a helyzet ott. Illetve, ugrik be azonnal, azért némi híreket hallottál, amit a szembe jövő karaván vezetője mondott. Azokat el is sütöd, és a másik csalódott arcát látva nyilvánvaló, hogy ugyanazokat a híreket megosztotta ővele is.
- Szörnyű idők, bámul a semmibe, és ezzel nagyjából pontot is tesz a beszélgetés végére.

Allaro
Félrevomulva fülelsz, alig várod az éjszakát.
Az végre eljön, és egyszer csak elmédben érzed a szerelmed megtestesülését. Érzékeled, amint gondolataid fürkészi és készséggel nyitsz utat emlékeidnek és hömpölygő érzéseidnek. Hamarosan a jól ismert simogatással kényezteti egész lényedet, olyan földöntúli gyengédséggel, amit csak ő adhat neked. Nem csupán hangját hallod, mintha pillanatokra tudását, gondolatait is birtokolnád, amikor szól hozzád: - Nagyon veszélyes, amit teszel. A hercegnek nagyon erős szövetségesei vannak, de vélhetően visszahúzódtak, mert hatalmasak az ellenségei is.
A lámpás képét látod magad előtt és mintha egy élet lüktetne benne. - Nem tudom, mi ez, de nagy ereje van. Ha tényleg gyógyszer, úgy olyan sebeket gyógyít, amit egyébként nem élhet túl halandó.
Ezután a naplót látod magad előtt. Mintha feliratok vibrálnának rajta, megjelennek-eltűnnek, értelmes szavakká állnak össze majd zagyvalékká válnak újra. - Ez az ő munkája. Mondanám, hogy hagyd a kérészéletűekre a kis hatalmi játékokat, de akit keresel is ebbe folyt bele. Márpedig akkor a te utad oda vezet, ahová az övék. Ez esetben talán jobban jársz, ha nem vagy egyedül. Ők jobban ismerik annak a sötét világnak a játékszabályait, mint te, hagyd rájuk, hogy kicsinyes bűneikkel összesározzák törékeny lelküket, te csak a sajátodra vigyázz.
Ezután hasonló érzések cikáznak a fejedben, mint amit elindulásod előtt éltél át, ha látna valaki, bele is pirulnál, de pár pillanat és az egész elenyészik és újra ott találod magad a tisztáson az emberszagban. Egy idősebb, ősz bajuszú harcos még horkol is.

Mindenki
Az éjszaka csendesen telik, a katonák fegyelmezetten tartják az őrségüket, néha szólnak csak egymáshoz suttogva, hogy az éberen alvók álmát se zavarják meg. A hely és a fák ismerős susogása újfent elhozza azt a baljós érzést, amit azon a bizonyos éjszakán éltetek át, ezért az álmok nyugtalanok, de ezúttal nem kell vér szagára ébrednetek.
A reggel meglehetősen hűvös, de az új nap ígérete valahogy mégis feledteti az előző mogorva estét.
Nektek kevesebb gondotok van, mint a karavánnak, így könnyen elbúcsúztok és útnak indutok. Sietve ügettek Meist Astret felé, mire a napkorong eléri delelőjét, fel is tűnik előttetek a hatalmas város. Szokatlan módon nem az útra épült rá, hanem jó fél mérföldnyire keletre onnét. Ahogy közelebb értek, már beugrik, miért is nem mentetek be a karavánnal idefelé jövet, a házak felől szűntelen kovácsmunkák bántó zajai csikorognak a fületekbe. Az út mellett viszont az átutazók kedvéért kényelmes karavánpihenőt építettek ki, sőt már jó előre jelzi egy jókora tábla, mit találhattok még ott:

Fogadó a szomjas dromedárhoz.
Széles ételkínálat, forró fürdő, és minden kényelem, amire egy utazónak szüksége lehet.

Nívós hely lehet, lévén a fogadók általában egyféle ételt szolgálnak fel, az ételkínálat szó a legritkábban szerepel a délvidéki deákok vizsgafeladataiban.

A várost fallal vették körül, hatalmas vaskapuja érkeztetekkor szélesre tárva, és az éles szeműek jól láthatják, hogy a kapuban nem állnak marcona katonák adót gyűjteni, ami ritka jó tuljadonság egyes városokban, a legtöbben viszont sokat köpködött sarc. A kapunál nem sok mozgást láttok - lévén ebédidő - de egy bús szekér döcög befelé és egy rongyos család lépdel az út irányába, vagyis felétek. A nő karján csecsemő, egy kisfiú és egy kislány nyamvadt, kelletlen kecskét terelget lelkesen. Mindnyájan soványak, az élet szemmel láthatóan nem hord mindenkit a tenyerén errefelé sem. A férfi gyűrött inge kissé furcsán féloldalasan áll rajta, az egyik ingujj zászlóként libeg a gyenge szélben, fél keze hiányzik.

A kereszteződésben álltok, jobbra a város csikorog, balra szekérjárta ösvényt láttok kanyarogni, aztán eltűnni a fák közt, az úton előttetek pedig az árnyas pihenőhelyet. Az út és a falak között szikkadt legelő tölti ki a teret, de állatokat éppen nem látni rajta.

[Noryella]

Ariel

Nem lepődődök meg, amikor Allaro elfül válaszol. Talán jobb is így...
Figyelmesen hallgatom amit mond. Az eleje után az az érzésem, hogy jobb nem feszegetni tovább a dolgot nála.
Teljesen másként viselkedik, mint az otthoniak. Talán, mert ők jobban beleolvadtak az emberek világába, ki tudja?
Azt hittem, hogy megérti és elfogadja tettemet. Az utóbbiról sajnos le kell mondanom.
Közben fejét rázza. Teljesen máshogy vélekedik a dologról, mint én.
Mondhatni tipikus elf. De szeretném, ha megértené az én szemszögemet is.
Már épp szólásra nyitom ajkamat, amikor a másik lábára áll és folytatja.

<Na szép! Jó hosszú fejmosást kapok... >

Aztán hirtelen megkomolyodik arcvonása.
Hangja halk, de határozott. Tekintete bezárul, de arca nyugodt.
Szavaira én is elszomorodom. Hiszen nem azért tettem, hogy utánna köszönetet, vagy bármit várnék tőlük.
Aztán mégiscsak felcsillan a szemem, mégha egy pillanatra is.

<Hát mégiscsak hasonlít rám... A szabadság híve, akárcsak én... mégha sok mindent másképp lát is.>

Sóhajt, és lassan a végére ér.
Egyrészről tetszenek szavai, másrészről viszont sértőek a feltételezései.

<Igen, a papi hivatásommal járnak bizonyos előnyök. De, hogy effélék...
Arel papjait sehol sem szeretik igazán Yllinoron kívül...
Én nem érzem úgy, hogy ilyen gyorsan döntő vagy felületes lennék...
De talán igaza van... mégiscsak egy elf és észrevesz dolgokat, amit mi nem...>

Azért válaszolok a hosszú eszmefuttatására:
-Nézd Allaro! Én komolyan megkedveltelek. És nem csak azért mondom, mert az otthonra emlékeztetsz...
Sajnálom, ha te nem így érzel... Nem vártam semmiféle jutalmat vagy köszönetet tettemért.
De a kalandozóknak ha egyedül vannak és nincs barátjuk, kicsi az esélyük a túlélésre.
Én ezt tapasztaltam eddigi életem során, bár te biztosan bölcsebb és tapasztaltabb vagy nálam.
Abban, amit mondtál sok igazság rejlik, de sok téves következtetés is.
Akárcsak az én tetteimben és szavaimban, hiszen én is csak ember vagyok...
Csak az istenek lehetnek tökéletesek...
Köszönöm szavaid, ha mondhatok ilyet, majd elmélkedni fogok rajta...
Remélem, azért egyszer majd barátként gondolsz rám...-
És megeresztek egy félénk, de őszinte mosolyt felé. Majd visszamegyünk a többiekhez.